Az I. C. Brătianu Főgimnázium (eredetileg az Erzsébet leánypolgári) épületeA hátszegi zsinagóga 1876-ból való, átalakított épületeA római katolikus templom emléktáblájaA római katolikus templomA Szent Miklós ortodox templomA református templomVásár a főtéren 1915-ben
Neve ismeretlen eredetű. Kiss Lajos egy német eredetű Hazeko személynévhez köti. Mai, a magyarhát és szeg összetételeként ható neve minden bizonnyal népetimológia hatására alakult ki. Történeti névalakjai: Harszoc (1247/50), Hatzak (1276), Hatzok (1278), Hachzak (1366), Haczag (1510), Hátzegh (1733), Hátszeg (1808).
1910-ben 3124 lakosából 1514 volt román, 1438 magyar és 136 német anyanyelvű; 953 ortodox, 687 római katolikus, 612 görögkatolikus, 424 református, 369 zsidó és 61 evangélikus vallású.
2002-ben 9710 lakosából 9335 volt román és 292 magyar nemzetiségű; 7781 ortodox, 730 baptista, 520 pünkösdista, 268 római katolikus, 180 görögkatolikus és 161 református vallású.
Története
Első említésekor Litovoi román kenéz földjéhez tartozott, és közvetlenül IV. Bélának fizetett adót. Az azonos nevű vár valószínűleg a 13. század második felében épült a várostól délkeletre, a mai Hátszegváralja feletti hegyen. Magának a településnek a 14. század elején nem román lakói voltak. Kán László 1300-ban elfoglalta, és papját megkínozta. Plébánosát 1332–33-ban is említik. 1366-tól városnak írják, később a Hátszegi kerület székhelye lett, amelyet ugyan betagoltak Hunyad vármegyébe, de annak 1867-ig mindig egyik alispánját adta. Nagy Lajos 1366-ban ferences kolostort alapított benne, melynek 1456 vízkeresztjén vendége volt Kapisztrán János. 1420 szeptemberében közelében győzték le a törökök Csáky Miklós erdélyi vajda seregét. 1479-ben a törökök pusztították. Ezután a ferencesek Vajdahunyadra költöztek.
Román papjára vonatkozó első, közvetett adat 1516-ból maradt fenn – Filip hátszegi pap ekkor véste nevét cirill betűkkel a feleki templom falába. 1527-ben Cserni Jován serege foglalta el. A környék sok román és szerb lakosa csatlakozott hozzájuk. 1550. november 16-án Kendeffy János, Török János, Vas Benedek és a Hátszeg vidéki nemesség itt verte meg az Erdélybe betört havasalföldi–török sereget. 1648-ban a tatárok fosztották ki. 1660-ban Karánsebes vidékéről sok román, szerb és görög menekült telepedett le vidékén, majd 1673-ban újabb negyven lugosi és karánsebesi család települt át. A 17. században mind magyar, mind román református prédikátor tevékenykedett benne. Református lelkészéről 1660-ból való az első biztos adat,[6] iskolamesterét pedig 1672-ben említették. 1669-ben rendezték városi tanácsának összetételét. A testületet váltásos alapon magyarok, illetve románok vezették. Az országgyűlésre a város két követet küldött, jegyzőkönyvét magyar nyelven vezette. (Később, 1725 és 1846 között vegyesen románul, németül és magyarul, a jegyző nemzetiségétől függően. Ezen időszak városi jegyzőkönyvét Nicolae Iorga adta ki 1941-ben.[7]) 1672-ben nyolc mesterrel megalakult a hátszegi csizmadiák és tímárok céhe.[8]
A vidék nemessége a 17. században kezdett saját lakóházakat építeni a városban. 1685-ben már 196 házból állt, és hozzávetőleg ezren lakták. Az anyanyelvi–nemzetiségi arányokra az 1713-as összeírásból következtethetünk, ahol családneveinek kb. 61%-a volt román, 32%-a magyar és 5%-a görög eredetű. I. Apafi Mihály 1672-ben szabadalomlevelet adott csizmadia- és tímárcéhe számára. Rajtuk kívül 1708-ban a fazekasok állíthattak föl saját céhet. Bár a határőrség tisztikara buzdította a fiatalságot a különböző szakmák művelésére, 1847-ig a bőrös szakmák művelői (1777-ben 29 csizmadia és 20 szűcs) és fazekasok dolgoztak a városban, főként román nemzetiségűek.
1690. október 3-án itt verte meg Bádeni Lajos őrgróf császári serege Thököly alvezéreit, Petróczy Istvánt és Sándor Gáspárt. 1691-ben újraalapították római katolikusplébániáját, amely 1694-től iskolát is fenntartott. 1768-ban egy adományozott telken (a mai kórház helyén),[9] igénytelen, paticsfalból készült épületben a ferences kolostor is újraindult.[10] A reformátusoknak 1704-ben közös egyházuk volt, magyar és román lelkésszel.[11] Később már csak egyetlen papot tudtak fenntartani: 1713-ban a román Popa Farkas József és 1716-ban a magyar Csáki Miklós is minden alkalommal két nyelven prédikált a templomban, 1719-ben pedig az egyházmegyei vizitáció a hívek panaszára megintette Hévízi Sámuel lelkészt, amiért nem tudott románul prédikálni. Egyháza 1766-ban Nalácvád, Farkadin és Totesdfiliákkal 75 férfit és 84 asszonyt számlált. A reformátusok számának csökkenése részben annak volt a következménye, hogy a románok többsége áttért a görögkatolikus hitre. 1733-ban 162 görögkatolikus hívőt írtak össze, öt pappal, 1760-ban 528 lelket. 1747-től esperesség székhelye volt, amelyet 1782-ben vikariátus rangjára emeltek. Eközben román lakóinak egy része mindvégig kitartott az ortodoxia mellett. A városi tanácsban 1725-ben egyenlő számban vettek részt görögkatolikus és ortodox románok. 1733-ban mindkét felekezetnek fatemploma volt. Később egy időre mindkét templom a görögkatolikusoké lett, de 1762 után az ortodoxok visszakapták felszegi templomukat. Sőt, a katonai határőrvidék megszervezése után az ortodox vallású, szerb tiszteket vallási türelmetlenséggel is vádolták: a görögkatolikus vikárius 1815-ben amiatt írt panaszt egy Djurišić nevű kapitány ellen, hogy az eltiltotta az unitus vallású sorállományt a misék látogatásától. Érdekesség, hogy a római, a görögkatolikus és a református lelkész is bírt italmérési joggal, amit mindhárman gyakoroltak is.[12]
1721-ben 54 mezővárosi polgár, tíz taksás nemes és 34 zsellér jogállású családfőjét írták össze. 1764–66-ban teljes egészében a I. Erdélyi Román Határőrezredhez csatolták, és itt állították fel a 2. század parancsnokságát. Német altisztképző és román „nemzeti” iskolát szerveztek. 1773-ban meglátogatta a későbbi II. József. 1784. november 9-én Karp alezredes a város mellett megverte a felkelt parasztokat. A város naplóját 1787-ig magyarul és latinul, azután főként románul (latin betűkkel), majd az 1810-es évek elejétől vegyesen németül, magyarul és románul vezették.[13] Vásárait a 19. század első felében február 14-én tartották, és ezekre Havasalföldről sok disznót hajtottak fel.[14] Első gyógyszertára 1846-ban nyílt meg.[15] 1848. június 26-án a határőrezred katonái leverték a kaszárnyára tűzött magyar zászlót és megtagadták az engedelmességet a magyarbarátnak vélt Riebel őrnagynak.[16] Az 1848-as pesti országgyűlésre előbb Constantin Papfalvit, majd az ő helyére Ioan Onițiut választotta követének. 1848 őszén Riebel őrnagy 1600 lőfegyvert osztott ki a nép között. 1849 tavaszán ideiglenesen, Déva vára elfoglalásáig a magyar forradalmárok egyik katonai körzetének székhelye is volt, Forró Elek parancsnoksága alatt. Augusztus 21-én itt tette le a fegyvert a VI. hadtest.
1851-ben megszüntették a határőrezredet. Az altisztképző és a román „nemzeti” iskolát német tannyelvvel összevonták, majd tannyelvét 1864 után románra változtatták. 1855-től pár évig tanítókat is képezett. A város az 1860-as években helyi jelentőségű román politikai központtá vált. Az októberi diploma után nemcsak a belső ügykezelés, de a felsőbb hatóságokkal való érintkezés nyelveként is a románt fogadta el,[17] amit 1872-ig a magyar hatóságok is tiszteletben tartottak.[18] 1866-ban a tordaiIoan Rațiut választotta követeként az országgyűlésre. 1869 és 1910 között magyar lakóinak száma körülbelül a kilencszeresére nőtt, főként távolabbi vidékekről való bevándorlás révén.[19] 1847-től a bőriparosokon és fazekasokon kívül más szakmák művelői is céheket hoztak létre. Itt jött létre Hunyad megye egyik legjelentősebb zsidó közössége. Hitközségüket, amely később az ortodox irányzathoz csatlakozott, 1870-ben hozták létre. Vasúti megközelítését már az ugyanakkor átadott és közelében vezetett Piskitelep–Petrozsény-vasútvonal megoldotta, az 1908-ban megépült Hátszegváralja–Karánsebes-vonal pedig át is haladt rajta. Az 1875-ben alapított római katolikus leányiskolát 1887-től a ferences nővérek alakították át bentlakásos leánynevelő intézetté, amely 1908-től leánypolgáriként működött. 1911-ben az akkor rendezett tanácsú városban a belügyminiszteri vizsgálat számos szabálytalanságot talált, ennek nyomán mozgalom indult nagyközséggé való visszaminősítéséért. 1916. szeptember elején a román hadsereg pár napra elfoglalta, majd szeptember 10-én súlyos vereséget szenvedett a német–osztrák–magyar seregektől.
A központtól kissé távol álló római katolikus temploma eredetileg 1745-ben épült, majd 1893-ban Nopcsa Ferencnek, Erzsébet királyné udvarmesterének költségén átépítették. Ez alkalommal a Nopcsa család saját temetkezőhelyét is itt jelölte ki.
A hátszegi sörgyárat az 1970-es évek közepén építették, főként a Zsil-völgy bányászainak és a vajdahunyadi kombinát munkásainak ellátására. Az első üveg Hațegana sör 1978-ban hagyta el a gyártósort. A gyár 2003-ban holland tulajdonba került, majd 2010-ben bezárt. A Hațegana sört azóta Craiovában állítják elő.[20]
Mustár-, gyümölcs- és zöldségkonzervgyártás. A hátszegi konzervgyárat 1942-ben alapították. 1991-ben még három gyümölcsöse és zöldségtermesztő gazdasága volt. A termelés az 1989-es 5562 tonnáról 1994-re 805 tonnára csökkent, a munkások száma pedig ötszáz körüliről 1996-ra húsz-harmincra.
↑Dáné István: A V.-Hunyadi Zarándival egyesült egyházmegye- és azon egyházmegyébeni egyházak történelme. In Az erdélyi reformata anyaszentegyház névkönyve 1863ra. Kolozsvártt, 1863, 18. o.
↑Un oraș românesc în Ardeal: Condica Hațegului, 1725–1846 címmel.
↑Ioachim Lazăr: Meșteșuguri și breslele hunedorene, secolele XIV–XIX, in Ioan Sebastian Bara – Denisa Toma – Ioachim Lazăr (Coord.): Județul Hunedoara, vol. 2. Deva, 2012, 168. o.
↑Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
↑Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927, 139. o.
↑Buzogány Dezső – Ősz Sándor Előd: Együttélés a felekezetek és etnikumok között a 17–18. századi Hunyad–Zarándi Református Egyházmegyében. In Kupa László szerk.: Vallás és etnikum Közép-Európában. Pécs, 2008, 59. o.
↑Bisztray Károly: A régi Erdély. Bp., 1948, 134. o.
↑Nicolae Iorga: Un oraş românesc în Ardeal : condica Haţegului : 1725–1847. București, 1941 [1][halott link]PDF
↑Nagy Ferenc: Vásárlaistrom (1842). Ethnographia 1979, 511. o.
.svg){kind=small}