1482-ben Gawasdywar, 1506-ban Gabosdwar, 1808-ban Gavosdia és Govosdia, 1888-ban Govasdia alakban írták. Ekkoriban a Runk-patak völgyében négy kilométerre feljebb feküdt.
Több vasmanufaktúrája is működött, amelyekben a helyi román és cigány lakosságon kívül Stájerországból ideköltözött németek dolgoztak. A nadrab-völgyit 1517-ben már említették, ekkor egy vaskohó és két vízkerék működött benne. 1754-ben három kemencéből és egy hámorból állt, 1872-ben már romos volt. Kaszaverője 1872-ig működött. Az Ólimpert-műhely 1674–75-ben, a Runki- és a Nadrab-patak összefolyásánál épült, és 1806-ban bontották le. Az Alsó Limpert-műhely évi 1800–1900 mázsa kovácsoltvasat és rúdacélt gyártott. 1848–49-ben acélt szállított a nagyváradi fegyvergyárnak. 1872-ig kapákat is gyártott. 1875-ben malommá alakították át, amely ma is létezik. A Felső Limpert-műhely 1754-ben két zárt kemencéből, egy nyitott kohóból és hámorokból állt. 1849-ben részben rúdvas gyártására alakították át, majd 1871-ben zárták be. A Barcsay- (Cigány-) műhely 1754-ben működött, 1872-ben megszűnt. Kaszabánya (románul: Bania de Coase) hámora a falutól nyugatra, a Govasdiai-patak mentén 1754-ben szintén használatban volt már. 1848–49-ben szuronyokat és gyalogsági ásókat készítettek benne. 1872-ben szüntették meg. A Ploszka-műhely 1700-ban már működött, 1815-ben azonban már nem. Ploszkabányán (románul: Ploscabaia, németül: Plotzka) már a rómaiak is fejtettek vasércet. A kitermelést 1858-ban a Brassói Bányatársulat kezdte újra, és 1890-ben a Nadrági Vasipari Rt. vette át. Ugyanott a katonai határőrvidék szervezése előtt, 1762-ben elpusztítottak egy kolostort, melyben két ortodox szerzetes élt. 1808-tól önálló görögkatolikus parókia volt.[3]
1857-ben ide helyezték át Gyalárról a római katolikusplébániát. 1867-es hivatalos adatok szerint 162-en dolgoztak a vasműnél.[4]Jankó János 1894-es véleménye szerint „csinos német bányász lakóházai mellett eredeti oláh építkezése egyike a legnyomorúságosabbnak.”[5] A nagyolvasztó száz román, stájerországi eredetű német és cigány munkásának többsége 1906-ban teljesítménybérben dolgozott.
1910-ben 376 lakosából 223 volt román, 128 magyar és 12 német anyanyelvű; 167 római katolikus, 107 ortodox, 73 görögkatolikus, 17 református, 6 zsidó és 6 evangélikus vallású.
Az ipari műemlékké nyilvánított nagyolvasztó 1806 és 1810 között épült. Átadásakor évi 640 tonnás kapacitással működött. 1820 és 37 között nem működött. A toplicai nagyolvasztó leégése után helyreállították és ismét használatba vették. 1879-ben és 1888-ban korszerűsítették. A kincstár tulajdonát képezte. A vajdahunyadi nagyolvasztó megépítése előtt itt használták föl a vajdahunyadi erdőhivatal területén égetett faszén legnagyobb részét.[6] 1918-ban, bezárásakor már évi nyolcezer tonna öntöttvasat termelt.
Zalasd és Căținaș házcsoport között a retyisorai vasút 747 méter hosszú alagútja, amelyet 1888–1894-ben fúrtak ki. A Căținaș és a Tulea házcsoport között egy kisebb, 42 méter hosszú kanyar alagút. A vasút síneit a Zalasd és Crăciuneasa közötti szakaszon már 2001-ben felszedték. A viaduktok többségét elbontották.
Itt született 1860. június 27-én dr. Csubry Bonifác egyetemes orvos-doktor, erdélyi püspöki uradalmi, kórházi törvényszéki és tiszti orvos. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az Alsófehérvármegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Társaság és E.K.E. tagja. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházközség főgondnoka.
Képek
A nagyolvasztó medencéje
Govasdiai nagyolvasztó 2008 decemberében
A vaskohó működés közben, 1906 előtt
A 747 méteres alagút zalasdi bejárata
A 747 méteres Kacenási alagút belsejében
Híd a Cserna patakon
Kaszabánya ~1870
Jegyzetek
↑Az „x” a telefonszolgáltatót jelöli: 2–Telekom, 3–RDS.
Mihai Bardoț: 'Considerații referitoare la poziția și localizarea geografico-istorică a localității Govăjdie din județul Hunedoara.' Corviniana 1 (1995): 223–8. o.
Gáspár-Barra Réka: Az újjáéledő kohó In: Nyugati Jelen, 2008. április 9.
.svg){kind=small}