Földműves családban született, azonban egészségi állapota lehetetlenné tette számára a fizikai munkát, ezért apja, mivel közéleti pályát szánt neki, birtokjövedelméből Cremonába, majd Rómába küldte tanulni.
A római polgárháború idején Athénba menekült, itt ismerkedett meg Horatiusszal, akivel életre szóló szoros barátságot kötött. A polgárháború véget értével visszatért Rómába, ahol Augustus császár felszólította, hogy írjon egy tankölteményt a polgárháború dúlta falusi élet leromlását megakadályozandó, amelyből minél több parasztember tanulhatja meg a szántóföld és a legelő körüli tennivalókat. A mű címe „Georgica”, azaz „paraszti dolgok” volt.
A Georgica sikeressége után Augustus császár Vergiliust bízta meg a Róma és a római nép őstörténetét magába foglaló költemény megírására, hogy kerek, hivatalosnak mondható formát nyerjen az eredettörténet, az identitásról szóló hitvallás (más kérdés, hogy a kész mű enyhén szólva is nem kínál efféle kristályos képet, inkább egy a valósághoz közelebbi, sok ellentmondásról és sok rejtett problémáról árulkodó, mélyen átélt identitásról beszél). A tíz évig íródott költemény főhőse a legendás ősapa, Aeneas volt. Vergilius nem tudta befejezni e művét, kisebb részek töredékesen maradtak fenn. 51 évesen halt meg.
Élete
Etruszk származását neve valószínűsíti, a Vergilius Itália etruszkok lakta vidékein gyakori, a Maro az etruszk hivatalnokok címe volt. A Mantua körzetéhez tartozó falu neve Andes, ahol Vergilius született, gall származású, régebben betelepedett gallok alapították. A Mantuát alapító etruszkokhoz később három másik, népcsoport csatlakozott, a venétek, az umberek, és a már említett gallok. Vergilius az Aeneisben talán ezért említi meg az ősök sokaságát:
„
Mantua, dús te az ősökben, ha kevert is a fajtád, mert három faj alatt négy-négy törzs él kebeledben, ám te vagy úr rajtuk, tuscus vérség erejével.
A toga virilist 15 éves korában, i. e. 55-ben kapta meg. Ezután apja anyagi támogatásával retorikát tanult, előbb Cremonában, majd Mediolanumban (a mai Milánóban), végül Rómában. Epidus volt a mestere. Tanulótársa volt Marcus Antonius és Octavianus, a későbbi Augustus császár. Tanulmányai befejeztével elkezdte ügyvédi pályáját, de mindössze egyetlen perben vett részt, ahol nem tűnt ki szónoki képességeivel.
I. e. 44-ben meggyilkolták Caius Iulius Caesart, s gyilkosai Philippinéli. e. 42-ben csatát vesztettek Antoniusszal és Octavianusszal szemben, mivel a városok Caesar gyilkosai oldalán álltak, Cremona és Mantua földjeit i. e. 42-ben felosztották Antonius és Octavianus hívei között. Vergilius földjeit is Caesar veteránjai kapták meg, de Vergilius birtoka megmentése érdekében segítséget kért egykori tanulótársaitól és azok kompetens körétől, így barátja és pártfogója, Octavianushoz, a később Augustus császárhoz közel álló Asinus Pollio eléri, hogy birtokait megtarthassa. Ekkor kötött barátságot Horatiusszal, majd Maecenas pártfogását élvezte.
Sűrűn látogatott Nápoly környékére, Szicíliába, Campaniába, ekkoriban szónoki sikertelensége a filozófiai tanulmányok és a költészet felé terelte. Egészségi állapota meglehetősen labilis volt, erre egy korabeli hadrumentumi villa mozaikján ábrázolt alakjáról is következtethetünk. A hagyomány szerint a fiúszerelmet részesítette előnyben.[2]
Sűrűn járt Augustus császár udvarában, birtokai visszaszerzése miatt a császár és annak politikája iránt elkötelezte magát. Elsősorban azonban a költészetnek szentelte életét. Az Appendix Vergiliana című gyűjteményben található, Catullus stílusában írt versében mond búcsút a retorikának, és élete további folyását az aszketikus epikureizmus[3] jellemzi. Új filozófiája nevében még az „édes” múzsákat (a Camenákat) is elutasította:
„
A boldog révbe küldjük most hajónkat, Hallgatva nagy Sironnak bölcs tanácsára, Elűzünk minden gondot életünkből ma. Ti is, Camenák, innen menjetek gyorsan, Édes Camenák, – mert szóljunk igazságot –: Édes volt véletek, hát jöjjetek mégis Papirjaimhoz, ám csak bölcsen és néha.
”
– Appendix Vergiliana, Catalepton 5.
Az Appendix Vergiliana anyagában, noha sok olyan vers is szerepel, ami feltehetően nem az ő műve (például az epyllionok közül a Sulex (Szúnyog), ill. Cilix (Sirály)), úgy tűnik még nem talált rá a saját hangjára, ám nápolyi időszaka alatt békés, gondtalan, viszonylagos anyagi biztonságban eltöltött alkotói éveket élt meg.
19-ben Görögországba látogatott, egyrészt ezzel próbálta utazásvágyát kiélni, másrészt fő művét, az Aeneist ott kívánta befejezni, hogy már csak a tiszta filozófiának élhessen. Útközben valószínűleg egy napszúrás következtében megbetegedett, és az Isztmosz partján fekvő Megarában megpihent. Itt találkozott a seregei élén hazafelé tartó Augustus császárral, és a nyomába szegődött. A tengeri átkelés tovább rontotta egészségét, Brundisiumban halt meg. A Puteoliba vezető országút mentén, Nápoly közelében temették el.
Munkássága
Első, igazán jelentős alkotása a Bucolica (Pásztori versek) gyűjtemény, amin 42–39-ig dolgozott. Ez a Theokritosz pásztoridilljeit (eidüllionok) mintázó kötet tíz hexameterben írt párbeszédes költeményt (Eclogae) tartalmaz. A művekben szereplő pásztorokban felismerhetők Vergilius és kortársai, akik a világ megpróbáltatásai elől Árkádiába, egy idilli környezetbe menekülnek, ahol megnyugvást találnak. Ez az augustusi aranykor bekövetkezésének víziója, amelyet a 4. ecloga egy gyermek születésével, az 5. ecloga Daphnis pásztor megistenülésével jövendöl meg. Az első eclogában meg is köszöni a hatalomnak, hogy földjét visszakapta, ezzel a versével kivívta Augustus elismerését is. Sikerére jellemző, hogy a színpadi énekesek sorozatosan műsorukra tűzték, bár korabeli életrajzírói megjegyezték, hogy senki nem volt képes a költőhöz hasonlatos lágysággal és mély átéléssel előadni ezeket a verseket.
Vergilius
22-ben Gaius Cilnius Maecenas ösztönzésére fogott bele második nagy művébe, a Georgicába (vagy teljesebb nevén Georgica ecloga, illetve Georgicon), amelyen hét évig dolgozott. A mű célkitűzésének megfelelően mezőgazdasági tanköltemény, ami Hésziodosz műveinek mintájára, Lucretiusnak adott válaszként született. A kor szokásaihoz híven mitológiai betétekkel tarkított versciklus azonban elsősorban a földművelés dicséretét, a császár politikájának elismertetését célozza, magasztalja a társadalom stabilitását megalapozó változásokat. Megjelenik a tudásvágy elismerése is, ami az epikureusi filozófia egyik fontos ismérve is. Octavianus az actiumi csata után a campaniai Atellában felkereste a költőt, hogy meghallgassa a négy könyvből álló művet, a felolvasás mintegy négy napig tartott.
Főműve, a római klasszicista költészet kimagasló darabja az Aeneis, amin mintegy tíz évig dolgozott. A mű olyan mondabeli eseményt dolgoz fel, amely a trójai háború végén vette kezdetét, és Róma alapításának történetét írja le. A mű Róma nemzeti hőskölteményévé vált, Augustus nemzetségének eredettörténete Vergilius mesterének, Homérosznak az Iliász és az Odüsszeia stílusát, eseménytörténetét és szerkezetét hűen követő leírásban. Az utánzás nem öncélú, hódolatot mutat a görög klasszikus felé, ahogy Szerb Antal írja: „Az Aeneis a görög művésziség és hivatástudat szintézise”.[4] Egyúttal, a görög többség lakta mediterrán térségben biztosítja a kulturális folyamatosságot és bizonyítja a Római felsőbbrendűség természetes eredetét.
A történet szerint Aeneas, Vénusz istennő fia Trója pusztulása után hosszas vándorlások után Carthagóba keveredik, ahol Dido királynő belészeret, de Aeneas nem maradhat vele, mert isteni sugallatra tovább kell mennie. Dido öngyilkos lesz. Itáliába érve Aeneas az alvilágba jut, ahol találkozik Itália jövendő hőseivel, akik biztosítják őt küldetésének nagyszerűségéről, és előre vetítik Róma világuralmát. Visszatérve Latiumba, legyőzi az ellene szegülő népeket, egyúttal fő ellenségét Turnust is. A trójaiakkal békét köt, elveszi a latiumi király lányát, Róma és birodalma végül naggyá lesz.
Augustus propagandájával összhangban Vergilius dicsőíti az egyszerű erényeket, a jámborságot, az ősi erkölcsöket, de a császár dinasztikus igényeit és politikai elképzeléseit is, nem kevésbé nagyra törő céljait: „Ámde te római arra ügyelj, hogy a népeken úrrá légy” írja.
A mű stílusa a hexameter, amelyben ötvözi a klasszikus görög, de az Ennius által már gyakorolt és meghonosított neoterikus[5] költői hagyományokat. A művön végigvonul Vergilius igénye saját békés harmóniájának, a mindennapok római valóságának és a jövendölt várva várt aranykor összeegyeztetésére.
Végrendeletében a költő az Aeneis megsemmisítésére adott utasítást, ám Augustus parancsára ezt nem hajtották végre. Még viták övezik a költő döntésének hátterét, van aki úgy véli, hogy a mű még nem érte el végső formáját, de elképzelhető, hogy Augustus leszámolása a köztársaság intézményével hatott rá ilyen hatással.
Vergilius hatása
Vergilius már életében klasszikussá vált, alakjához korán legendák kapcsolódtak. Három főművéhez a 4. században Servius írt kommentárokat. A középkor és a késői antikvitás kultikus alakja volt. Munkáit 4. eclogája miatt (ebben a kereszténység születését, Krisztus eljövetelét vetíti előre az interpretatio christiana, azaz a keresztény értelmezés szerint) a keresztény egyház is nagyra becsülte. A reneszánszban is megbecsülték költészetét, Dante őt választja kísérőnek túlvilági útjához az Isteni színjátékában. A pásztori költészet műfajában Vergiliust Milton, Tasso, és számtalan költő követte.
A Georgicához hasonló tanköltemények, pásztori idillköltészet és a hőseposz műfaja akárcsak a világirodalomban, a magyar költészetben is megtalálhatók. Zrínyi MiklósSzigeti veszedelem c. elbeszélő költeménye, Vörösmarty MihályZalán futása c. műve viseli nyomát Vergilius költészetének. A Georgicon első fordítását Csokonai végezte, Radnóti Miklós antifasiszta mondanivalót hordozó idillikus pásztorénekei a Bucolica eclogáit idézik.
Magyarul
1849-ig
Magyar Virgilius; ford. kőszegi Rájnis József / Máro Virgilius Publiusnak eklogái az az Válogatott pásztori versei / A Magyar Virgiliushoz tartozó mentő-írás / Toldalék, mellyben a Magyar Virgiliusnak szerzője a Kassai Magyar Múzeumról való ítéletét ki nyilatkoztatja Rajnis József; Landerer, Pozsony, 1789
Magyar Éneis, avagy Virgilius Maro P.-nak Éneás viseltt dolgairól írtt munkája, 1-3. Melleyet magyar versekbe foglalván kiadott Kováts Jósef; Weinmüller Ny., Komárom, 1799–1831
Magyar Virgilius az az Virgilius Aeneássának némelly darabjai mellyek deák eredeti versekből ugyan annyi számú 's lábú magyar versekbe foglaltattak Nagy János által; Streibig Ny., Győr, 1806
Virgilius Énéisse, 1-2.; ford. Baróti Szabó Dávid; Doll–Trattner, Bécs–Pest, 1810
Vajticzky Manó: Vergilius és Theocritos. Nyelvi párhuzam / függelék Vergilius: Bucolica. Fordítás prózában; Korvin Ny., Bp., 1906
Vergilius Aeneise; ford. Baróti Szabó Dávid, szövegrevideál. Radó Antal, bev., jegyz. Tóth Rezső; Lampel, Bp., 1907 (Remekírók képes könyvtára)
Catalepton; Értekezések a nyelv- és széptudományok köréből (21. 9). Magyar Tudományos Akadémia, Bp., 1911
1920–1944
P. Maro Vergilius "Aeneis" c. eposzának 1. éneke. Az első 207 sor. A gimn. 6. osztályának anyaga; jegyz., szó szerint ford. Pongrátz Elemér; Révai Ny., Bp., 1921 (Bangó tanintézet könyvtára)
Pásztori magyar Vergilius. Publius Maro Vergilius eclogáinak teljes szövege; ford. Baróti Szabó Dávid et al., összeáll., tan. Trencsényi-Waldapfel Imre; Officina, Bp., 1938
Az izgalom mesterei. Az Ótestamentum apokrifjei, Vergilius, Herodotos írásaiból; összeáll. Dorothy L. Sayers, ford. Bálint Lajos; Körmendy, Bp., 1944
1945–
Aeneis. Eposz; ford., jegyz. Lakatos István, bev. Trencsényi-Waldapfel Imre; Európa, Bp., 1962 (A világirodalom klasszikusai)
Vergilius eclogái; ford., bibliogr. Lakatos István, utószó, jegyz. Ritoók Zsigmond; Magyar Helikon, Bp., 1963
A szúnyog; ford. Szabó Kálmán, bev. Havas László; Akadémiai, Bp., 1963 (Az Ókortudományi Társaság kiadványai)
Vergilius összes művei; ford., utószó, jegyz. Lakatos István, utószó Borzsák István; Magyar Helikon, Bp., 1967 (Helikon klasszikusok)
Blumauer: Virgilius Éneássa. 2-3. r.; átdolg. Szalkay Antal; sajtó alá rend. Bánki-Horváth Sándorné Borbély Mária; Szegedi Ny., Szeged, 1967 (Acta Universitatis de Attila József nominatae. Acta antiqua et archaeologica. Kisebb dolgozatok a klasszika-filológia és a régészet köréből)
Régi magyar iskolai Georgica-fordítás; szerk. Borzsák István, Kecskeméti Gábor; Magyar Nyelvtudományi Társaság, Bp., 1993 (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai)
↑Olyannyira ez a három számított mindenkor életműve gerincének, hogy feltételezett nápolyi sírján az epigramma második fele azt mondja: cecini pascua, rura, duces, melyben a pascua (rétek, legelők) az Eclogák, a rura (szántóföldek, vidék) a Georgica és a duces (fejedelmek) az Aeneis.
↑Szerb Antal A világirodalom története, i. m. 90. o.
↑A görög neóteroi, vagy a latin poetae noui kifejezéssel nevezett ún. újító szellemű költői csoportosulás, akik hellenisztikus stílusban alkottak, mitológiai költeményeikben csiszolt formai tökéletességre törekedtek. A név Cicero gúnyos elnevezése alapján ragadt rájuk
Források
Világirodalmi lexikon XVI. (U–Vidz). Főszerk. Szerdahelyi István. Budapest: Akadémiai. 1994. 584. o. ISBN 963-05-6733-4
Világirodalmi Kisenciklopédia. Köpeczi Béla–Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. 471. o. ISBN 9632801849
Szerb Antal: A világirodalom története. 10. (hely nélkül): Magvető. 90. o. ISBN 9631422399
További információk
Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 118–133. o.
Sebestyén Károly: A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 74–85. o.
Vajticzky Manó: Vergilius és Theocritos. Nyelvi párhuzam / függelék Vergilius: Bucolica. Fordítás prózában; Korvin Ny., Bp., 1906
Rimóczi-Hamar Márta: Horatius, Vergilius és Maecenas. Barátság és hűség Augustus Rómájában; Akadémiai, Bp., 2000 (Apollo könyvtár)
Ferenczi Attila: Vergilius harmadik évezrede; Gondolat, Bp., 2010 (Electa)
Római költők a 18-19. századi magyarországi irodalomban. Vergilius, Horatius, Ovidius; szerk. Balogh Piroska, Lengyel Réka; MTA BTK ITI, Bp., 2017
Lengyel Réka – Tüskés Gábor (szerk.): Vergil, Horaz und Ovid in der ungarischen Literatur 1750–1850, Wien, Praesens Verlag, 2020.
Tóth Sándor Attila: Carmina Horatiana. Fejezetek a horatiusi óda újkori európai (és magyarországi) interpretációjának, recepciójának s imitációjának történetéből; SZEK JGYF, Szeged, 2017
I/1. Közelítés: a politikum viszonyai. Horatius-életrajzok, Augustushoz, Maecenashoz, Vergiliushoz szóló carmenek: interpretáció és recepció a 16-18. századi Európában. Az európai nemzetek latin nyelvű Horatiusai: költői műveltségük (humanitas) háttere; 2017
