Az okcitán, okszitán vagy – hagyományos nevén – provanszál nyelv (okcitán nyelven occitan[ut͡siˈta] vagy lenga d’òc[leŋgɔˈdo(k)], franciául:occitan vagy langue d’oc) Dél-Franciaországban beszélt, több dialektus formájában élő újlatin nyelv, amely közelebbről a nyugati újlatin nyelvekgalloromán csoportjába tartozik. Dialektológiai tekintetben leginkább a Spanyolországban beszélt katalán nyelvhez áll közel, amellyel együtt dialektális kontinuumnak is felfogható. Az okcitán elnevezést onnan kapta, hogy a középkori dél-franciaországi nyelvjárásokban az igenlést az òc (ejtsd: [ɔ]) szóval fejezték ki (< latin HOC ’ez’), szemben az északi nyelvjárásokkal, ahol az oïl szót (< latin HOC [EST] ILLUD ’ez az, így van’) használták; míg az előbbi dialektusokból fejlődött ki az okcitán nyelv, az utóbbiak képezték a későbbi francia nyelv alapját. A nyelv beszélői az okcitánok.
Beszélői közé tartozott Honoré de Balzac világhírű francia író, hiszen családja, amely Dél-Franciaországból származott, okcitán anyanyelvű volt.[1]
Történelmi jelentősége
Az okcitán az egyik legnagyobb kulturális és irodalmi hagyományokkal rendelkező kisebbségi nyelv Franciaországban. A középkori irodalomban a trubadúrköltészet és balladák nyelve volt. A nagyobb újlatin nyelvekbe, mint például az olasz és a spanyol, számos szó került be az okcitán útján.
Mivel a középkorban az okcitán irodalmi élet központja a történelmi Provence tartomány volt, a nyelvet hagyományosan provanszál nyelvnek is nevezik. Ugyanakkor a szó szoros értelmében vett provanszál nyelvjárás csak az okcitán egyik területi nyelvváltozata. Az okcitánnak hivatalosan – a Spanyolországban beszélt aráni nyelven kívül – nincs standard változata; de facto a déli lengadocian nyelvjárást tekintik standardnak.
Dialektális felosztása
Az okcitán három fő nyelvjáráscsoportra osztható, ezen belül összesen hét nyelvjárással rendelkezik, amelyek további aldialektusokra oszlanak. A főbb nyelvjárások az alábbiak:
A nyelvjárások főleg hangtanilag különböznek egymástól: míg az északiak a franciához, a déliek, illetve a gascogne-i és aráni a katalánhoz és a spanyolhoz állnak közelebb. A tulajdonképpeni („sztenderd”) okcitán nyelvjárásnak a lengadocian tekinthető, egyben ez távolodott el legkevésbé a latintól. A gascogne-i és a Spanyolországban beszélt aráni nyelv jellegzetessége, amely által élesebben elkülönülnek a többi okcitán nyelvjárástól, hogy erős baszk–aquitaniaiszubsztrátum érte őket (lásd még: paleohispániai nyelvek), így bizonyos mássalhangzókat teljesen másképp ejtenek, mint a többi dialektusban. Éppen ezért a gascogne-it és aránit sokszor külön nyelveknek is tekintik. A továbbiakban a lengadocian nyelvjárást ismertetjük részletesebben, szükségszerűen utalva a többire.
Hangtan
Hangtanilag leginkább a katalán nyelvvel mutat egyezéseket. Magánhangzórendszere hangsúlyos szótagban hét fonémából áll, ezek: /a, ɛ, e, i, o, u, y/; hangsúlytalan helyzetben csak az /a, e, i, u/, valamint a szó végén egy ajakkerekítés nélküli – nyelvjárástól függően – o-hoz vagy ö-höz közel álló magánhangzó fordul elő, amelyet a helyesírásban az -a jelöl (átírásunkban [ɔ] ). Az /ɛ/-/e/ különbség csak hangsúlyos szótagban fordul elő, ebben az esetben az /ɛ/-t è-vel jelölik: bèn[bɛn] ’jól’. Az /u/ hangot az o – hangsúlyos szótagban ó – jelöli, míg az /o/-t az ò-val írják át (például coire[ˈkujre] ’réz’ és còire [ˈkojre] ’főzni’); az /y/ (magyar ü) hangnak írásban az u felel meg, mint a franciában.
Mássalhangzó-állománya általánosságban a következő hangokból áll: zárhangok /p, t, k/, /b, d, g/; nazálisok /m, n, ɲ/; likvidák /l, ʎ, r, rr/; réshangok /f, (v), s, z, ʒ/; affrikáták /t͡s, t͡ʃ, d͡ʒ/; valamint a /j, w/félhangzók (bizonyos mássalhangzók nincsenek meg minden dialektusban). A nyugati dialektusokban, így a „sztenderd” okcitánban is – akárcsak a katalánban és a spanyolban nincs /b–v/ megkülönböztetés: a b és a v hangkörnyezettől függően [b]-ként (szó elején, valamint nazális után) vagy [β]-ként (magánhangzók között) valósul meg. Az r hangot általában a nyelvhegy pergetésével ejtik; a francia hatástól érintett provanszál dialektusban viszont a nyelvcsap pergetésével („raccsolva”), mint a franciában. A szó végi -n és a legtöbb szóban az -r néma; szintén nem ejtik szó végi mássalhangzó-kapcsolatok utolsó mássalhangzóját (például punt[pyn] ’pont’).
Helyesírás
Az egyes hangokat írásban a következő betűk jelölik (csak a magyartól eltérők):
b, v – szó elején és nazális után magyar b, máskor lágy v, mint a spanyolban: volèva véder[buˈɛβɔ ˈbeðe] ’látni akarta’. Az északi és a provanszál dialektusokban – francia hatásra – a v-t labiodentálisan ejtik, megtartva a b–v megkülönböztetést.
c – k: cantar[kantˈa(r)] ’énekelni’.
cc, tz – c /t͡s/: occitan[ut͡siˈta] ’okcitán’, cantatz[kanˈat͡s] ’énekeltek’.
ch és -g – cs /t͡ʃ/ vagy c/t͡s/: lach[lat͡ʃ] vagy [lat͡s] ’tej’, pueg[ˈpwet͡ʃ] ’domb’.
ge, gi, j és tge, tgi, tj – dzs /d͡ʒ/ és /t͡ʃ/: legir[leˈd͡ʒi(r)] ’olvasni’, vilatge[biˈlat͡ʃe] ’falu’, jutjar[d͡ʒuˈt͡ʃa(r)] ’ítélkezni’.
h – néma, kivéve a gascon dialektus, ahol h azokban a szavakban, amelyek más dialektusban f-fel kezdődnek.
lh – lj /ʎ/, szó végén l: palha [ˈpaʎɔ] ’szalma’ (bár ez sokszor összeolvad a /j/ hanggal, így például a balhar ’adni’ és a baiar ’megcsókolni’ szavak között a kiejtésben nincs különbség, mindkettő [baˈja(r)]), filh[fil] ’fia’.
nh – ny /ɲ/, szó végén n: vinha[ˈbiɲɔ] ’szőlőskert’, punh[pyn] ’ököl’.
qu– e és i előtt k, máskor [kw]: que[ke] ’ami’, quatre [ˈkwatre] ’négy’.
s – szó elején nyelvjárástól függően sz /s/ vagy s /ʃ/, magánhangzók között z vagy zs /ʒ/, kettőzve sz /s/: sopa[ˈsupɔ] vagy [ˈʃupɔ] ’leves’. A provanszál dialektusban – francia hatásra – szó végén néma.
tl, tm, tn – ll [lː], mm [mː], nn [nː].
x – c /t͡s/, mássalhangzó előtt sz /s/.
z – z, szó végén sz /s/.
Nyelvtan
Nyelvtani szerkezete alapvetően nem tér el a szomszédos nyugati újlatin nyelvekétől; minden eddigi jellemző tekintetében, itt is leginkább a katalánnal, illetve a franciával mutathatók ki közös vonások. A névszók többes száma az -s, akárcsak a többi nyugati újlatin nyelvben; a határozott névelő hímnemben a lo, los és nőnemben a la, las (például lo libre / los libres ’a könyv/könyvek’, la flor / las flors ’a virág/virágok’; az -s végű főnevek többes számát -es raggal képzik, az s pedig megkettőződik: lo peis / los peisses ’a hal/halak’). A határozatlan névelő az un, una, többes száma nyelvjárásonként változik: de, del, dels (vö. a francia ún. anyagnévelővel; például legir libres / de libres / dels libres ’könyveket olvasni / néhány könyvet olvasni’). A mutató névmások az aquest, aquesta ’ez’, illetve aquel, aquela ’az’: aquest libre / aquel libre ’ez a könyv / az a könyv’. A spanyolhoz és a katalánhoz hasonlóan léteznek hangsúlytalan, valamint hangsúlyos birtokos névmások: mon libre vagy lo meu libre ’az én könyvem’; ma flor vagy la mia flor ’az én virágom’.
A személyes névmások (alanyesetben): ieu, tu, el/ela, nosautres, vosautres, eles/elas. A hangsúlytalan személyes névmások az igét megelőzik, kivéve a felszólító mód, amelyben kötőjellel az igéhez kapcsolják őket: Me dona d’aiga ’vizet ad nekem’ és dona-me d’aiga ’adj nekem vizet’. Itt is megtalálható az ún. határozói névelő, mint az olaszban: Ne vesi dos ’kettőt látok [abból]’.
Az igék a főnévi igenév végződése alapján négy csoportba sorolhatók: -ar, -er, -ir és -re; példa egy szabályos ragozású igére a kijelentő mód jelen idejében: cantar ’énekelni’ – canti, cantas, canta, cantam, cantatz, cantan. A létige, az èsser ragozása: soi, ès/sés, es, sem, setz, son.
Nyelvi példák
Számok
A számok 1-től 10-ig (lengadòc-i nyelvjárásban) a következők:
Totas las personas nàisson liuras e parièras en dignitat e en dreches. Son cargadas de rason e de consciéncia e mai lor se cal comportar entre elas amb un eime de frairetat.
Totei leis umans nàisson libres. Son egaus per la dignitat e lei drechs. An totei una reson e una consciència. Se dèvon tenir freirenaus leis uns ’mé leis autres.
Tóuti lis uman naisson libre. Soun egau pèr la digneta e li dre. An tóuti uno resoun e uno counsciènci. Se dèvon teni freirenau lis un ’mé lis autre.
Tas las prossonas neisson lieuras moé pariras par dignessa mai dret. Son charjadas de rason moé de consciença mai lhur fau argir entremei lha 'bei n'eime de freiressa.
Az alábbi táblázat néhány egyszerű szó megfelelőit mutatja latinul, okcitánul, katalánul, valamint az öt nagyobb újlatin nyelven. Az okcitán oszlopában első helyen a „sztenderd” (lengadocian) alak szerepel kövéren szedve, mellette zárójelben az egyéb lehetséges nyelvjárási alakok vannak feltüntetve.
A kereszt (†) a beszélő híján kihalt nyelveket jelöli. A csillag (*) mai élő nyelvek korábbi nyelvállapotát, közös ősét, régebbi fázisát.
Külön félkövérrel emeltük ki az olyan nyelveket, melyekből több leánynyelv ágazik el, és a hatásuk kiemelkedően jelentős.
Ez a sablon az európaikontinensen (szigorúan véve a Balti-tenger és a Fehér-tenger összekötő csatorna fehér-tengeri bejáratának és a Donazovi-tengeri torkolatának vonalától nyugatra) használt jelenleg is élő, beszélt nyelveket foglalja össze függetlenül attól, hogy melyik nyelvcsaládba tartoznak.
Van néhány vitatott állapotú nyelv, ezek ugyan kihaltak, de újjáélesztették őket, és néhányan használják másodlagos, ritkán elsődleges nyelvként: korni, lív, manx.
