A prákrit nyelvek (szanszkrit jelentése: természetes) az i. e. 6. század és az i. sz. 11. század közötti irodalmi nyelvek gyűjtőneve. Az indoárja nyelvek csoportjába tartozik, nyelvtörténetileg középind nyelvek néven is ismert. Buddha ezt a nyelvet használta (páli), a buddhizmus általános nyelve.

Kategóriái:

• Vallásos: páli, ardhamágadhi (ársa), dzsaina mahárástri, dzsaina sauraszéni
• Irodalmi: mahárástri, mágadhi, paisácsi, apabharamsa
• Szanszkrit drámák betétei
• Ind grammatikusok leírásában szereplő nyelvek
• Indián kívüli nyelvek: kharosti írással jegyzett nyelvek, például a Dhammapada („A Törvény útja”)
• Asóka feliratai

Prákrit világi irodalomról nem beszélhetünk, bár a szanszkrit drámákban a nők és az alacsonyabb kasztok tagjai középind nyelveken beszélnek.

A szanszkrithoz képest egyszerűsödés figyelhető meg a szó végi mássalhangzók és a zenei hangsúly terén, amik eltűntek (illetve az utóbbi erősségi hangsúllyá alakult. Az 'r' hangzó visszaszorul és a mássalhangzócsoportok előre- vagy hátrahasonulással megkettőződnek (dharma→dhamma). Gyakori a zöngésülés.

Az egyes szám és a többes szám mellől a kettős szám elmaradt. Az esetek száma csökkent, így a birtokos és a részes eset összeolvadt. A nemek megmaradtak.

Az igeragozás egyszerűsödött, múlt idő nem létezik, csak jelen és a jövő. A múlt idő kifejezése a múlt idejű melléknévi igenév használatával történik.

A szórend, akárcsak a szanszkritban, kötetlen.

• A világ nyelvei. Fodor István főszerk. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1999. 1213. o. ISBN 9630575973  
• Major István: ó és középind nyelvek. In Keleti nevek magyar helyesírása. Ligeti Lajos. Budapest: Akadémiai. 1980. 292. o. ISBN 963052080x