A (lük "B" nyelvjárásként is ismert) mili egy ma már kihalt, ókori anatóliai nyelv. A mili nyelv létezését három korabeli felirat bizonyítja: a Xanthosz (lük nyelven Arñna) városában található, ún. xanthoszi sírkő (más néven Xanthoszi obeliszk) törzsére vésett két vers (az egyik 34, a másik 71 sorból áll), illetve egy szarkofág rövidebb (9 soros) felirata, amelyet Antiphellosz városában találtak meg. Mindhárom költeményt különálló versszakokra osztották.

A nyelv korabeli elnevezése ismeretlen. A mili nevet a modern kutatók választották, mivel úgy vélték, hogy a – Sólymoi (Σόλυμοι), vagyis szolümoszok (szolimok, szolimaiak) néven is ismert – miliaiak, azaz miliásziak (miliek, milüák, görög nyelven Μιλύαι)^[1][2] által beszélt nyelv volt, akik feltehetően már a lükök, a pizídiaiak és a phrügök előtt Miliász tartomány^[3] lakói voltak.

A "mili" elnevezés eleve tévesnek tekinthető, hiszen Miliász tulajdonképpen Lükia elszigetelt, szárazföldi része volt, viszont az összes ismert "mili" nyelven íródott felirat Xanthosz és Antiphellosz partmenti városaiból került elő. A "lük B" elnevezés a mili és a lük nyelv "A" nyelvjárása közötti hasonlóságot hangsúlyozza.

A használt elnevezéstől függetlenül az a közmegegyezés született, hogy mili/lük "B" nyelv nem a "lük A" egyik változata, hanem egy teljesen különálló nyelvvel állunk szemben.

A xanthoszi sírkövön két szöveg található:

• A sírkő északi oldalának alsó felére egy 34 sorból (14 strófából) álló verset véstek. A költemény leírja, miként kapott parancsot a lük király, Kheriga a katonai tevékenységeinek végrehajtására, az istenektől pedig segítséget (különösen – az Apollónnal azonosítható – Natritól és Trqqiz-től (Tarhuntasztól), az időjárásistentől). A kutatók korábban úgy vélték, hogy a sírkő nyugati oldalán található felirat ennek a költeménynek a folytatása, az utolsó strófa alatti üresen maradt rész viszont arra enged következtetni, hogy a vers a végéhez ért, így két különálló szerzeménnyel van dolgunk.
• A nyugati oldalon 71 vésett sor található. A szöveg befejezetlenül maradt, ugyanis a 23. strófa közepén félbehagyták. Az írnok láthatóan elszámolta magát az írásra alkalmas rész méretét illetően, ráadásul az egyik strófát – tévedésből – kétszer véste bele a kőbe egymás után. Ez az írás is Kheriga és Trqqiz kapcsolatát taglalja, Natri azonban ezúttal nem szerepel benne, helyette viszont "Phellosz nimfái" kerülnek említésre. A szövegben felbukkan egy bizonyos Muni neve is (vélhetően Kheriga özvegye), aki elrendelte a vers feljegyzését az emlékmű nyugati oldalára. Dieter Schürr úgy véli, a költemény központi témája Muni – feltehetően egy gyilkossági eset utáni – helytartóságának törvénybe iktatása volt.

A harmadik szöveg, az ún. "Pixre-vers" egy síremléken szerepelt Antiphelloszban (egy kikötővárosban Xanthosztól 30 kilométerre). A költemény 9 sora összesen 13 strófát tesz ki. Pixre minden bizonnyal az a lük költő volt, akit itt helyeztek végső nyugalomra, illetve ő lehetett annak feliratnak a szerzője is, amelyben – Pixre múzsáiként – "Phellosz nimfái" is szerepeltek.

A mili és a lük nyelv számos közös szóval büszkélkedhet, mindazonáltal nyilvánvaló különbségek is akadnak közöttük.^[4] A kettő közül láthatóan a mili nyelv az archaikusabb, ugyanis több olyan kora-anatóliai jellegzetességgel is rendelkezik, amelyek a lük nyelvben már nincsenek jelen. Ez a mili nyelven fennmaradt szövegek által érintett tematikából is észlelhető: míg a lük nyelvű szövegek hétköznapi témákat (katonai hőstetteket, sírépítési tevékenységeket) érintenek, a mili nyelven íródott feliratok liturgikus hangvételűek és leginkább vallási szertartásokat taglalnak.

Íme néhány példa a mili és a lük nyelv közötti különbségekre:

A főnevek és melléknevek egyes és többes számú alakjai megkülönböztethetők egymástól. Az ókori egyiptomi nyelvben és az archaikus latinban előforduló kettős szám (duális) a mili nyelvre nem jellemző. Két nyelvtani nem különböztethető meg: élő (vagy "közös" nem) és élettelen (vagy "semleges" nem). A birtokos, latin szóval genitivus eset helyett a possessivus esetet (vagy "birtokos melléknév") használták, ami jellemző a luvi nyelvek körében: a szubsztantív tárgyhoz egy -si- szuffixum kapcsolódik, így egy melléknév jön létre.

A főnevek ugyanazokra a ragozási csoportokra oszthatók fel, mint a lük A nyelv esetében: a-tövű, e-tövű, i-tövű, mássalhangzóra végződő és vegyes, illetve a mili nyelvben előforsuló u-tövű főnevekre. A főnevek ragozása a következők szerint történik (a barna színnel jelölt ragok eltérnek a lük "A" nyelvben használtaktól; a zárójelek analóg alakokat jelölnek (maga a szóban forgó alak nem hitelesített, ugyanabba a szócsoportba tartozó szavak, illetve azok ragjai viszont igen)):

A mili és a lük "A" igék ragozása megegyezik, sőt a ragjaik is ugyanazok. A mili nyelvben két igeidő létezik, a jelen és a múlt idő (ez igen hasonló a magyar nyelvhez, ahol a jövőidejűséget is jelen idővel fejezzük ki (vagy segédigével): a "megyek" szó egyszerre jelent jelen- és jövőidejűséget, amelyet esetleg egyértelműsítő időhatározókkal lehet pontosítani ("majd megyek", "holnap megyek", segédigével pedig – ami a magyar nyelv szempontjából kevésbé szerencsés – "menni fogok"), illetve három-három egyes- és többes számú személy tartozik hozzá:

Az -s- szuffixum (amely a görög és latin nyelvű -/sk/-nak felel meg) a szótőhöz csatolva ismétlődő igét képez:

A lük "A" nyelvben előforduló as- szótő (a 'csinálni, (meg)tenni, elvégezni' jelentésű a(i)- ismétlődő igealakjának) egyes szám 1. személyű alakja asxxa, aminek a jelentése: 'mindig is (így) csináltam (vmit)' vagy 'többször is (meg)tettem (vmit)'.

Minden ismert mili nyelvű szöveg – a Xanthoszi obeliszk északi és nyugati oldalán található két vers, illetve az antiphelloszi Pixre-vers – verses formában íródott. A költemények strófáit mondatvégi írásjelek választják el egymástól. A holland tudós, Alric van den Broek és a német nyelvész, Diether Schürr más költészeti sajátosságokat is azonosított a szövegekben, köztük a kiazmus és a belső rím jelenlétét, illetve a strófákban használt kulcsszavak ismétlődését.

Minden strófa 45 szótagból áll, van den Broek szerint pedig még a költemény metruma (versmértéke) is egyértelmű: a holland tudós – Ivo Hajnal lük "B" szótagokról alkotott meghatározásait felhasználva – arra a következtetésre jutott, hogy a 11., 22. és 33. szótagoknál (a mondatvégi írásjelek előtt) meglehetősen magas a szóhatárok száma. Van den Broek meglátása szerint olyan (versszakonként négy soros) költeményekkel van dolgunk, amelyeknek az első sora megközelítőleg hét (6-8), esetleg tizenegy (10-12) szótagból áll. A versszakok utolsó három sora is megközelítőleg tizenegy (10-12) szótagos. Mi több, a metrum egy négy szótagból álló mintát is követhet, ugyanis minden versszak első, ötödik és kilencedik szótagja hangsúlyozott.

A van den Broek által használt fonológiai vonatkozások a lük, az anatóliai és az indoeurópai alapnyelvi kiejtésmódok már ismert sajátosságaival is párhuzamba hozhatóak.

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Milyan language című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.