PROFILPELAJAR.COM

A mássalhangzók (latinul consonantes) olyan beszédhangok, amelyek képzése során a tüdőből kiáramló levegő a toldalékcsőben valamilyen akadályba (fog, íny, ajak stb.) ütközik (a h-t kivéve). Az alábbiakban bemutatjuk magyarban, illetve az idegen nyelvekben meglévő leggyakoribb mássalhangzókat.

Csoportosításuk

A mássalhangzókat a képzés helye, módja, valamint a hangszalagok működése (zöngésség) szerint csoportosíthatjuk.

A képzés módja szerint

A képzés módja szerint a mássalhangzó lehet:

zárhang (okkluzíva vagy plozíva): ejtésekor a hangképző szervek a levegő útját teljesen elzárják, majd hirtelen kiengedésével képződik a hang (zárhangok: p, t, k, b, d, g, gy, ty);
réshang (frikatíva): képzésekor a levegő kiáramlása a hangképző szerveken keresztül folyamatos (réshangok: f, v, sz, z, s, zs, h, j stb.);
zár-rés hang (affrikáta): összetett hang, amelynek képzésekor egy zárhang után közvetlenül egy réshangot ejtünk (zár-réshangok: cs, dzs, c, dz);
folyékony hangok (likvidák): speciális réshangok, amelyek a következő csoportokra bonthatók:
- oldalréshang: a nyelv hegye a szájpadlást érinti, miközben a két oldalán a levegő kiáramlik; ide tartozik az l hang;
- pergőhangok (tremulánsok): a nyelvhegy pergetésével képezzük őket; ide tartoznak az r-szerű hangok:
  - egyperdületű vagy egyszerű pergőhang, újabban legyintőhang (flap): az egyszerű rövid r hang, mint az ember szóban;
  - többperdületű vagy többszörös pergőhang (trill): hosszú pergetett r hang, mint az arra szóban.
orrhang (nazális): olyan zárhang, amelynek ejtése közben a levegő az orron át áramlik ki (orrhangok: m, n, ny).
közelítőhang (approximáns): a zárhang és a réshang közötti hang; a hangképző szervek nem zárják el teljesen a kiáramló levegő útját, csak közelítenek egymáshoz; tulajdonképpen lazán ejtett zárhang/réshang. A magyarban ilyen mássalhangzó nincs, de például ilyen az angol w, vagy a spanyolban a szóközi b vagy v.

A képzés helye szerint

A képzés helye szerint a következő mássalhangzókat különböztetjük meg:

labiális (ajakhang): ejtésében az ajkak működnek közre. Ezen belül lehet:
- labiodentális (fog-ajak hang): képzése a felső fogsorral és az alsó ajakkal történik (f, v);
- bilabiális (ajak-ajak hang): képzése az alsó és a felső ajkakkal történik (p, b, m);
dentális (foghang): képzésében a nyelv és a fogak vesznek részt (pl. t, d, sz);
interdentális (fogközi hang): képzése a két fogsor között történik. A magyarban ilyen nincs, de nagyon sok indoeurópai nyelvben létezik (pl. angol, spanyol, görög stb.);
alveoláris (fogmederhang): képzése a nyelv a felső fogínyhez történő érintésével történik (pl. n, l);
posztalveoláris (vagy prepalatális): a fogmeder és a szájpadlás között képzett mássalhangzó (s, zs);
palatális: a szájpadlás legmasabb részén képzett mássalhangzó (j, ny, ty, gy, cs, dzs);
veláris (hátsó ínyhang): a hátsó szájpadláson képzett hang (k, g, ch, illetve az n a k és a g előtt);
faringális (garathang): az előbbinél még hátrább képzett mássalhangzó (pl. a német ch-t így ejtik a nacht szóban);
uvuláris: a nyelvcsap pergetésével képzett hang (pl. a francia „raccsoló” r);
glottális (hangszalagréshang): h és a glottális stop.

A hangszalagok működése szerint

A hangszalagoknak a képzésben való részvétele alapján a mássalhangzó lehet:

zöngés: képzésekor a hangszalagok rezegnek, például m, n, ny, j (és ly), l, r, b, d, g, gy, dz, dzs, z, zs, v
zöngétlen: ejtésükkor a hangszalagok nem rezegnek, például p, t, k, ty, c, cs, s, sz, f, h

Egyéb jellemzők

A fenti, általános csoportosításon belül nyelvjárásokban, illetve más nyelvekben ezen kívül sokféle másodlagos ejtésváltozat is előfordulhat a különféle ejtéskísérő-jelenségektől függően: ilyenek például a hehezetes mássalhangzók (régi indoeurópai nyelvekben, valamint az újind és germán nyelvekben gyakoriak), az enfatizált mássalhangzók (főleg a sémi nyelvekben fordulnak elő), retroflex vagy kakuminális – a nyelvhegy visszafordításával ejtett – mássalhangzók (sok magyar nyelvjárásban ejtik így a t, d hangokat), ejektív (nagy nyomatékkal ejtett) mássalhangzók stb.

A mássalhangzók meghatározása

Egy-egy mássalhangzót a fentebb felsorolt tulajdonságok alapján – zöngésség, képzés helye, képzés módja – definiálhatunk, amelyből a nyelvészek számára pontosan kiderül, hogy melyik hangról van szó. Ha például az m hangot akarjuk meghatározni, akkor ez egy zöngés ajak-ajak-orrhang vagy tudományosan zöngés bilabiális nazális. Hasonlóképpen, ha azt a definíciót olvassuk valamelyik nyelvészeti szakirodalomban, hogy zöngétlen fogréshang vagy zöngétlen dentális frikatíva, abból rögtön meg tudjuk mondani, hogy az sz hangról van szó; és így tovább.

A mássalhangzók kapcsolódási törvényei a magyarban

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Részleges hasonulás

A hasonuló hang egy képzésmozzanatban változik meg (pl. vasgolyó).

Zöngésség szerinti részleges hasonulás

Azt a jelenséget, amikor az egymás mellett álló két mássalhangzó közül az egyik a másikhoz zöngésség tekintetében hasonlóvá válik, zöngésség szerinti részleges hasonulásnak nevezzük. A két szomszédos mássalhangzó közül az egyik zöngés, a másik zöngétlen, s a hátul álló zöngésség tekintetében megváltoztatja az elöl állót, (a hasonítás iránya tehát regresszív). Alfajai zöngésedés és zöngétlenedés.

Képzés helye szerinti részleges hasonulás

Az n hang hasonul, mégpedig m vagy ny hangot hallunk helyette (pl. színpad, azonban, ponty). Ezt a fajta hasonulást helyesírásunk nem jelöli.

Teljes hasonulás

A hasonuló hang több képzésmozzanatban változik meg.

Írásban jelöletlen teljes hasonulás

Regresszív (pl. község) és progresszív (pl. anyja).

Írásban jelölt teljes hasonulás

Névszók esetében jelentkezik a -val/-vel, -vá/-vé határozóragok esetében (pl. emberrel, vízzé).
Igék esetében főként az s, sz, z, dz mássalhangzóra végződő igék után ragasztott személyragok esetében (pl. issza, ássa, visszük, hozzátok, eddzétek (magatokat)).
Névmások esetében legfőképp az ez, az ragos, képzős alakjaiban jelentkezik (pl. ezzel, abból, ennek, arra).