Vukovártól légvonalban 23, közúton 28 km-re nyugatra, Vinkovcétől légvonalban 12, közúton 17 km-re északnyugatra, a Nyugat-Szerémségben, az Eszék–Vinkovci vasútvonal mentén, a Vuka (Valkó) jobb partján fekszik.
A településen az emberi jelenlét legrégibb nyomai a vaskorig nyúlnak vissza. Határában a Vuka folyó partján fekvő „Gradina” nevű lelőhelyen[2] a vaskori La Tène-kultúra leletei keverednek a későbbi, római leletekkel. A „Brošov salaš” nevű lelőhelyen a levegőből egy kör alakú objektum látszik hármas árokrendszerrel körülvéve, mely egy történelem előtti erőd maradványa lehet, de kora a régészeti feltárás hiányában nem állapítható meg.
A középkori Márkusfalvát 1433-ban „Markusfalwa” alakban említik először Zsigmond király oklevelében, melyben a Kórógyiak birtokairól rendelkezik.[3]1469-ben ugyanezen a néven szerepel a Kórógyiak eszéki és baranyavári uradalmainak adóösszeírásában.[4] A település 1536 körül került török kézre és 150 évi török uralom után 1687-ben szabadult fel. 1697-ben már „Markusevecz” néven találjuk.[5]
Az első katonai felmérés térképén„Markussicza” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Markussevcze val Markussicza” néven szerepel.[6] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Markussicza, vel Markushicza” néven 160 házzal, 4 katolikus és 1099 pravoszláv vallású lakossal találjuk.[7]
A településnek 1857-ben 1003, 1910-ben 1392 lakosa volt. Szerém vármegye Vukovári járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 68%-a szerb, 12%-a német, 6%-a magyar, 5%-a horvát anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről szállítottak ide szerb családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. 1991-ben lakosságának 92%-a szerb, 4%-a horvát nemzetiségű volt. 1991-től a független Horvátország része. A horvátországi háborúban súlyos károkat szenvedett. A településnek 2011-ben 1009, a községnek összesen 2555 lakosa volt.
A településen hagyományosan a mezőgazdaság és az állattartás képezi a megélhetés alapját.
A Szentlélek eljövetele tiszteletére szentelt pravoszláv temploma
Nevezetességei
A Szentlélek eljövetele tiszteletére szentelt pravoszláv temploma[10]1810-ben épült, 1989-ben megújították. Ikonosztázát az idősebb Jovan Isailović festette 1775 és 1777 között. A második világháború idején a horvát hatóságok katolikus templommá alakíttatták át.
Kultúra
A KUD „Srem” Markušica kulturális és művészeti egyesületet 2016-ban alapították. Az egyesületnek, amelyet elsősorban a fiatalosság és kitartás jellemez, fő célja a szerb kultúra és hagyományok megőrzése és bemutatása.
Oktatás
A település első iskoláját 1809-ben alapították, 1810-ben kezdte meg működését. Megalapításakor az iskolának egy osztálya volt 16 tanulóval. Első tanítóját Nešićnek hívták. A második világháború után az órákat az SPD „Obilić” korábbi házában és a Vitman család tulajdonában levő, a falu közepén álló épületben tartották. 1958-ban az iskola nyolcosztályos lett és hozzá tartoztak Antin, Gaboš és Karadžićevo területi iskolái is. 1963-ban az intézmény felvette Georgije Jakšić nevét. 1986-ban a Sava Popović utcában egy tágas területen a forgalomtól távolabb felépítették az iskola új épületét. Az 1990-es években a háború során az iskola súlyos károkat szenvedett. Ma az iskola mintegy kétszáz tanulóval Markušica község központi általános iskolájaként működik, Gaboš és Ostrov területi iskolákkal.
Sport
Az NK Sremac Markušica labdarúgóklubot 1928-ban alapították.
ŠK Markušica sakk-klub
Egyesületek
DVD Markušica önkéntes tűzoltó egyesület
LD „Lovac” vadásztársaság
„Naše selo” Markušica mezőgazdasági termelők egyesülete
