január 21. – Az első népszámlálás a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban. (A 11,98 millió lakosból 8,91 millió „szerb-horvát”, 1,02 millió szlovén, 2,05 millió nem dél-szláv – ebből 0,47 millió magyar –; 5,6 millió pravoszláv, 4,7 millió katolikus, 1,3 millió muzulmán.)[2]
február 2. – A Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban összeül az alkotmányozó nemzetgyűlés, melyen a horvát blokk nem vesz részt, mert nem ismeri el a centralista rendszert.[2]
március 17. – A lengyel nemzetgyűlés hosszas viták után elfogadja az ún. márciusi alkotmányt. (E szerint a parlament (szejm) kétkamarás: nemzetgyűlés – szenátus. Mindkét kamara megbízatása 5 évre szól. Köztársasági elnököt 7 évenként választanak. A mindenkori minisztertanács tagjait a köztársasági elnök nevezi ki a nemzetgyűlési képviselők többségi támogatásával. Az alkotmány deklarálja a demokratikus jogokat, a lelkiismereti és vallásszabadság védelmét, a kisebbségek (beloruszok, ukránok) jogait.)[7]
március 18. – A lengyel-szovjet kérdéseket a Rigában megkötött békeszerződés rendezi, ennek értelmében Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia területei Lengyelországnak jutnak. (A békekötéssel kb. 6 millió ukrán és 2 millió belorusz lakos is a lengyel államhoz kerül. Így Lengyelország keleti határa a Curzon-vonaltól kb. 200 km-rel távolabb kerül, a Zbrucz folyó mentén.)[7]
március 30. – Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság és Románia közös jegyzékben közlik a magyar kormánnyal, hogy IV. Károly távozását Magyarországról katonai erővel fogják kikényszeríteni.[1]
május 2. – Kitör a 3. sziléziai felkelés, általános sztrájk kíséretében. (Véres harcok a németek és a lengyelek között. A Népszövetség – a felkelés után – felosztja Felső-Sziléziát, ekkor Lengyelország megkapja a felső-sziléziai ipari körzet nagy részét.)[7]
június 26. – A Horvát Blokk – vagyis a Horvát Parasztpárt (HPP), a Horvát Jogpárt, a Horvát Közösség és a Horvát Munkásszövetség – memorandumban követeli Horvátország függetlenségét a délszláv királyságon belül.[2]
június 28. – Az Szerb–Horvát–Szlovén Királyság alkotmányozó nemzetgyűlése – a HPP és a kommunista képviselők távollétében – elfogadja a centralista, ún. vidovdani – azaz a Szent Vid-napi – alkotmányt. (Az életbe lépő alkotmány szerint az állam parlamentáris monarchia, a király széles végrehajtói jogkörével.)[2]
július 29. – A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei – NSDAP) rendkívüli taggyűlésén Adolf Hitlert választják pártelnöknek, aki az új alapszabály értelmében a pártot az elnökség többségi határozatától függetlenül vezette.[14]
augusztus 3. – Az ún. államvédelmi (obznana-) törvény bevezetése a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban. (Betiltanak mindennemű kommunista tevékenységet, a kommunista képviselőket megfosztják mandátumuktól, nagy részüket letartóztatják.)[2]
augusztus 6. – A csehszlovák nemzetgyűlés törvényt fogad el a gyülekezési szabadság védelméről.[1]
Csehszlovákia Romániával és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal közösen részleges mozgósítást rendel el IV. Károly második magyarországi visszatérésével kapcsolatban.[1]
november 1. – A magyar királyi pár elhagyja Magyarországot.[17]
november 5. – Horthy Miklós követelésének megfelelően a Rongyos Gárda kiüríti Burgenlandot, megszűnik a Lajtabánság és lezárul a nyugat-magyarországi felkelés első szakasza.
november 19. – A magyar királyi pár megérkezik száműzetésük helyszínére, Madeirára. (A királyi gyermekek – az 1912-ben született Ottó trónörökös és hat testvére – mindeközben Svájcban, a Warteeg kastélyban várták, hogy újra találkozhassanak szüleikkel.)[17]
november 26. – A Hlinka-féle Szlovák Néppárt kilép a cseh néppártiakkal közös parlamenti koalícióból és ellenzékbe vonul.[1]
december 14–16. – Népszavazás Sopronban és környékén a terület hovatartozásáról:[19] a szavazók 65%-a Magyarországot választja, ezzel a város megkapja a leghűségesebb város elnevezést.
december 16. – Aláírják a csehszlovák-osztrák szerződést a határok kölcsönös tiszteletben tartásáról és szavatolásáról.[1]
december 18. – Nikola Pašić jugoszláv miniszterelnök új kabinetet alakít óradikálisokból és demokratákból.[2]
április 17. – megalakul az Európai Filmszövetség (EFA).
Megkezdődik az amerikai film öncenzúrája. Egy évtized alatt kialakul a tabuk kódexe: a filmen nem szabad nyitott ajakkal csókolózó párt, hónaljszőrzetet és franciaágyban alvó párt mutatni.
Moszkvában filmfőiskolát alapítanak. Bemutatják a Sarló és kalapács című filmet, az elsőt a rangosabb szovjet nagyfilmek közül.
The Four Horsemen of the Apocalypse (Az Apokalipszis négy lovasa) – főszereplő Rudolph Valentino
A Nobel-díjat a svéd Alfred Nobel alapította, 1901 óta adják át, melyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda a tudomány, az irodalom és humanitárius területen kimagasló eredményt elért magánszemélyeknek, illetve intézményeknek.
↑Hajdu Tibor: Károlyi, a vörös gróf. In.: Csorba László: A magyar történelem rejtélyei. Kossuth Kiadó Zrt., [Budapest], 2016, 43. oldal, ISBN 978-963-09-8459-1
↑Matz, Klaus-Jürgen: Ki mikor uralkodott, kormányzott? Fordította: Hulley Orsolya, Magyar Könyvklub, Budapest, 2003, ISBN 963 547 849 6, 182. oldal
↑Nádori Attila et al.: Britannica Hungarica Nagylexikon. 5. köt., CHR-DAV, Kossuth Kiadó, Budapest, 2012. 403-404. p.
↑Pergel Antal: A török függetlenségi háború. In.: Rubicon. 2010/9. sz., 58. p.
↑Németh István: Hitler útja a hatalomig. Párton belüli harcok a Führer-elv jegyében. In.: Rubicon. XXVII. évf., 292. (2016/3.) sz., 38. oldal, ISSN 0865-6347
↑Bödők Gergely: Forradalmak és ellenforradalmak. Politikai erőszak az első világháború után. In.: Rubicon. XXV. évf., 278. (2015/1.) sz., 76-77. oldal, ISSN 0865-6347
↑ (2012) „Horthy Miklós életpályájának krónikája” 5-6. szám, Kiadó: História folyóirat.
↑ abDékány Szilveszter: A spanyolnátha árnyékában. IV. Károly király utolsó hónapjai Madeirán. In.: Rubicon. XXXI. évf., 348. (2020/5.) sz., 93. oldal, ISSN 0865-6347