A krími háború alkalmat kínált a Szárd Királyság számára, hogy kilépjen a nemzetközi porondra. Cavour 15 000 katonát küldött 1855-ben a Krímbe. A párizsi békekonferencián, így ott lehetett ő is. Szerette volna elérni, hogy megkapja a parmai és a Modenai Hercegséget és hogy a franciák és az osztrákok vonják ki a csapataikat Itáliából. Végül csak a Pápai államban és a Bourbonok koronája alá tartozó államokban (a Nápoly–Szicíliai Királyságban és a Parmai Hercegségben) folytatott rossz kormányzás elítélését sikerült kimondatnia, Itáliában azonban megnőtt Piemont tekintélye.
A háború 1859. április 26-án kezdődött. Az osztrákok hadvezére, Gyulai Ferenc táborszernagy gyors támadással szerette volna szétverni az szárd haderőt, még a franciák megérkezése előtt. A piemontiak azonban kitértek az osztrákok elől dél felé. Közben a francia haderő is megérkezett, és megmozdultak a közép-itáliai államok is. 1859. április 27-énII. Lipót elmenekült Firenzéből, ahol ideiglenes kormány alakult, amely kimondta Toszkána Szárd–Piemonthoz csatolását.. Június 13-án felkeltek a modenaiak, akik szintén csatlakoztak Piemonthoz. Ugyanezt tette június 29-énParma is.
Azonban a közép-itáliai államok Piemonthoz való csatlakozását nem lehetett meg nem történtté tenni. 1859 novemberében Modena, Parma és Romagna egyesült, majd 1860. március 18-án Emilia is kimondta csatlakozását Szárd–Piemonti Királysághoz. 1860. március 22-énToscana ugyanígy tett. A miniszterelnökként visszatért Cavournak sikerült elismertetnie III. Napóleonnal a közép-itáliai államok csatlakozását Piemonthoz. Ennek fejében át kellett adnia Franciaországnak Nizzát és Savoyát.
1860 tavaszán a mérsékelt liberálisok nem gondolták, hogy a Savoyai-ház királyságát egyesíteni lehetne Dél-Itáliával is. Tőlük függetlenül ezt tervezték a hazaszeretettől fűtött polgári demokratikus erők, az észak- és közép-olaszországi kis- és középpolgárság különféle rétegeiből kikerült fiatalok.
Ezeknek a hazafiaknak Giuseppe Garibaldi volt a vezérük. Garibaldi külsőleg inkább franciának nézett ki. Iskolázatlan tengerészként kezdte, majd belépett a republikánus MazziniIfjú Itália szervezetébe. Belépett a szárd–piemonti hadiflottához, ahol összeesküvés vádjával halálra ítélték. Dél-Amerikába menekült, ahol részt vett a függetlenségi harcokban, így már 1848 előtt legenda lett belőle Itáliában, amit 1848-49-ben a Római Köztársaság katonai erőit irányítva megerősített. A forradalom leverése után külföldre menekült. 1859-ben felajánlotta kardját Viktor Emánuelnek, de hűvösen fogadták.
Cavour vegyes érzelmekkel fogadta a hódítások hírét. Nem akarta, hogy a republikánus érzelmű Garibaldi IX. Piusz pápa ellen induljon, ezáltal alkalmat adva Ausztriának, Franciaországnak, az európai konzervatív monarchiáknak, hogy fegyveres erejükkel az egyház védelmére keljenek.
1860. szeptember 11-én megindult a szárd–piemonti hadsereg, és benyomult az Egyházi Államba, részben azért, hogy megelőzze Garibaldit, és megmentse a pápát, részben azért, hogy területeket vegyen el a pápai államtól. Viktor Emánuel el is ragadta Emiliát, Romagnát, Marchét és Umbriát, csak Lazio tartomány és Róma maradt a pápai állam fennhatósága alatt. Szeptember 18-án a szárd–piemonti haderő szétverte a pápai fősereget, október 1-jén pedig döntő csapást mért a nápoly–szicíliai királyi seregre. A Garibaldi-kérdés megoldását a király vállalta magára. Október 26-án találkozott vele Teanónál. Viktor Emánuel megköszönte Garibaldi szolgálatait és nemesi címet meg birtokot adományozott neki.Garibaldi egyiket se fogadta el, és néhány aranytallérral, egy kerek sajttal és egy doboz heringgel elvonult a szigetére.
II. Umbertó olasz király (1946) – a Királyság utolsó királya, apja lemondott a javára, azonban a népszavazást már nem befolyásolhatták: az olaszok a köztársaság mellett szavaztak az alkotmányos monarchia helyett. Uralkodása 35 napig tartott.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
Az olasz törvényhozás parlamentáris volt, négy városban székelt a királyság ideje alatt: Torinóban (1861–1864), Firenzében (1864–1871), Rómában (1871–1943) és Brindisiben (1943–1945), valamint 1945–1946 között ismét Rómában.
Politikai pártok
1861–1919
Történelmi jobb (Destra Storica, eredetileg Destra)
Történelmi bal (Sinistra Storica, eredetileg Sinistra)
1919–1922
Radikális Párt (Partito Radicale, PR)
Olasz Reformszocialista Párt (Partito Socialista Riformista Italiano, PSRI)
Olasz Liberális Párt (Partito Liberale Italiano, PLI)
1922–1943
Nemzetifasiszta Párt (Partito Nazionale Fascista, PNF) az egyetlen legálisan működő párt ebben az időszakban
1943–1946
Demokratikus Munkáspárt (Partito Democratico del Lavoro, DL)
Az Olasz Királyságban 23 törvényhozási ciklust tartottak számon, azonban ennél jóval több miniszterelnök és kormányzat működött (érdekesség, hogy a VIII. ciklussal kezdődött és a XXX. ciklussal végződött). A Duce megbuktatásától, 1943. július 25-től alkotmányos átmeneti időszaknak nevezik (periodo costituzionale transitorio) a népszavazás lezárásáig terjedő időszakot, 1946. július 10-ig.
Választások az Olasz Királyságban
1861. (VIII.)
1865. (IX.)
1867. (X.)
1870. (XI.)
1874. (XII.)
1876. (XIII.)
1880. (XIV.)
1882. (XV.)
1886. (XVI.)
1890. (XVII.)
1892. (XVIII.)
1895. (XIX.)
1897. (XX.)
1900. (XXI.)
1904. (XXII.)
1909. (XXIII.)
1913. (XXIV.)
1919. (XXV.)
1921. (XXVI.)
1924. (XXVII.)
1929. (XXVIII.)
1934. (XXIX.)
1939. (XXX.)
1943-tól átmeneti kormányzás a XXX-kal párhuzamosan
Az Olasz Királyság mindenkori haderejének főparancsnoka maga a király volt 1861 és 1938 között, majd 1943 és 1946 között. 1938. március 30-án azonban Mussolini egy új rendfokozatot hozatott létre, a primo maresciallo dell'impero, azaz „a birodalom első tábornagya” (Generalissimo), melyet a király és a duce egyaránt viselt, 1943-as évig, Mussolini bukásáig.
Feketeingesek (Milizia Volontaria per la Sicurezza Nazionale): „önkéntes milícia a nemzeti biztonságért”, közismert nevükön a „feketeingesek”, Mussolinihez hű önkéntesek, 1943-ban feloszlatva.
Népesség
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Gazdaság
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Közlekedés
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Kultúra
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Jegyzetek
Források
Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem 1789-1914, második, átdolgozott, bővített kiadás, Korona, Budapest, 2005. ISBN 963-9036-60-9
Keegan, John. Az első világháború (magyar nyelven). Budapest: Európa Kiadó, 450–466. o. (2010). ISBN 9789630788960