Berber naptár

A berber naptár az Észak-Afrikában élő berber népek hagyományos naptára. Arab változata is ismert, عجمي ajamī „nem arab”, illetve فلاحي fellāḥī „mezőgazdasági” elnevezéssel. Szerepe a mezőgazdasági munkák idejének a jelzése volt, melyre a csupán holdévben számoló hagyományos muszlim naptár nem volt alkalmas.

A berber naptár Mauritánia római kori hagyatéka, az ősi julián naptár fennmaradt formája, melyet még a Gergely-naptár bevezetése előtt használtak Európában, a keleti keresztény egyházak pedig a mai napig ezt használják. Hónapjainak nevei latin eredetűek.

Voltak másfajta, berber bennszülöttek által használt naptárak is, mint például a Kanári-szigeteken élő guancsoké, de ezekről viszonylag keveset lehet tudni.

Hónapok

Egy tunéziai naptár lapja, pirossal jelölve az iszlám (fent: 1419. Ramadan 26.), a Gergely (középen: 1999. január 14.), és a berber (lent: Yennayer 1, berber újév) dátumok.

A berber naptár hónapjaira nem alakult ki hivatalos elnevezés. Az alábbi listán először az algériai változat szerepel, a per jel után pedig a marokkói háztartási naptárakban[1] használt, arab nyelvű kéziratokból átírt elnevezés. (Marokkóban ugyanis ezt a nyelvet használták hivatalosan a berber szövegek lejegyzésére). A kiejtés régiónként változott. A hónapnevek magyar (Gergely-naptár szerinti) megfelelőjét zárójelben közöltük:

  1. Yennayer / Yennayer (január): január 14-től február 13-ig;
  2. Furar / Febrair (február): február 14-től március 13-ig.
  3. Meghres / Maris (március): március 14-től április 13-ig;
  4. Ibrir / Ibril (április): április 14-től május 13-ig;
  5. Mayyu / Mayyu (május): május 14-től június 13-ig.
  6. Yunyu / Yunih (június): június 14-től július 13-ig;
  7. Yulyu / Yuliuz (július): július 14-től augusztus 13-ig;
  8. Ghust vagy Awussu / Ghusht (augusztus) : augusztus 14-től szeptember 13-ig.
  9. Shtember / Shutanbir (szeptember): szeptember 14-től október 13-ig;
  10. Tuber / Aktubir (október): október 14-től november 13-ig;
  11. Wamber / Nuwanbir (november): november 14-től december 13-ig.
  12. Jember / Dujanbir (december): december 14-től január 13-ig ;

A berber naptár négy évszakot számol, minden évszak három hónapig tart. A Tagrst (tél) a Jember, a Yennayer és a Furar hónapot, a Tafsut (tavasz) a Meghres, az Ibrir és a Mayyu hónapot, az Ambdu vagy Iwilen (nyár) a Yunyu, a Yulyu és a Ghust, az Amwan (ősz) a Shtember, a Tuber és a Wamber hónapot foglalja magában.

Újév

Yennayer hónap első napja, a „Yennayer” a berber újév napja. A Gergely-naptárban ez a nap jelenleg január 14-ére esik, 2100-ig. 1800 és 1900 között január 13-ára esett (a berber naptár ugyanis a julián-szabálynak megfelelően 1900-ban is szökőnapot számolt). 1700 és 1800 között pedig január 12-ére. Algériában a berber naptárt nem használók közül is sokan január 13-án vagy az azt megelőző estén ünneplik a Yennayert.

A berber újév a Maghreb-országokban a mezőgazdasági újévet is jelenti, ezért néhány itt élő arab nyelvű törzs is ünnepli ezt a napot. Ezek e törzsek felvettek néhány berber szokást, de a nyelvet nem sajátították el.

Ma a berber újév ünneplését kulturális és politikai okok miatt szorgalmazzák. 2008-ban Líbia hivatalosan is megünnepelte a berber újévet. Líbiai berber aktivisták azt állítják, hogy emögött Kadhafi állt.

Korszak

1968-ban, egy párizsi székhelyű berberista csoport, (az új-tifinag ábécé megalkotásában is szerepet játszó) Berber Akadémia úgy döntött, létrehoznak egy berber naptár szerinti időszámítást. Kezdeteként az i. e. 10. században élt I. Sesonk egyiptomi fáraó bevonulásának évét jelölték meg. Meggyőződésük szerint a fáraó volt az első közismert berber a történelemben. (Feljegyzések szerint líbiai származású volt).[2] A Berber Akadémia a berber időszámítás nulladik évét i. e. 950-re teszi (ez I. Sesonk bevonulásának feltételezett éve). A kerek szám könnyűvé teszi az átszámítást. A 2000-es év a berber naptár szerint tehát 2950.

A Sesonktól számított korszak nem talált nagy elfogadásra a berberek között. Sokan a megszokott időszámítást akarták folytatni, és nem akartak külön berber időszámítást. Régen a mauritániai időszámítás i. sz. 44-től kezdődött, és egész Észak-Afrikában ez volt az elterjedt, de ez még a berber naptár elterjedése előtt volt.

Lásd még

Források

Jegyzetek

  1. Yaumiyya al Fajr, Casablanca, 1998
  2. Benbrahim, Malha. "La fête de Yennayer: pratiques et présages". Tamazight.fr. http://www.tamazgha.fr/article.php3?id_article=1841 Archiválva 2008. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. Hozzáférés: 2007-09-04.

Külső hivatkozások

Read other articles:

Biografi ini memerlukan lebih banyak catatan kaki untuk pemastian. Bantulah untuk menambahkan referensi atau sumber tepercaya. Materi kontroversial atau trivial yang sumbernya tidak memadai atau tidak bisa dipercaya harus segera dihapus, khususnya jika berpotensi memfitnah.Cari sumber: Mehmed V – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Mehmed VKhalifahAmir ul-Mu'mininSultan U...

 

Untuk kegunaan lain, lihat Semut (disambiguasi). Semut Periode 100–0 jtyl[1] PreЄ Є O S D C P T J K Pg N Periode Kapur – sekarang Formicidae Iridomyrmex purpureus (en) Rekaman dan TaksonomiKerajaanAnimaliaFilumArthropodaKelasInsectaOrdoHymenopteraUpaordoApocritaInfraordoAculeataSuperfamiliFormicoideaFamiliFormicidae Latreille, 1809 Tata namaDinamakan berdasarkanpemotongan dan Formica (en) Subfamili Agroecomyrmecinae Amblyoponinae (termasuk Apomyrminae) Aneuretinae †B...

 

Epanolol Names IUPAC name (RS)-N-[2-([3-(2-cyanophenoxy)-2-hydroxypropyl]amino)ethyl]-2-(4-hydroxyphenyl)acetamide Identifiers CAS Number 86880-51-5 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChemSpider 65013 N KEGG D06646 Y PubChem CID 72014 UNII 9KGC55KP6A Y InChI InChI=1S/C20H23N3O4/c21-12-16-3-1-2-4-19(16)27-14-18(25)13-22-9-10-23-20(26)11-15-5-7-17(24)8-6-15/h1-8,18,22,24-25H,9-11,13-14H2,(H,23,26) NKey: YARKMNAWFIMDKV-UHFFFAOYSA-N NInChI=1/C20H23N3O4/c21-12...

1996 compilation album by Iron MaidenBest of the BeastCompilation album by Iron MaidenReleased23 September 1996Recorded1978–1996GenreHeavy metalLength77:53 (single disc CD)[1]149:40 (2-disc CD)189:17 (4-disc LP)LabelEMIProducerMartin BirchNigel GreenSteve HarrisIron MaidenWill MaloneIron Maiden compilations chronology Best of the Beast(1996) Ed Hunter(1999) Singles from Best of the Beast VirusReleased: 2 September 1996 Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic&#...

 

The Family division of 20th Century Studios (Walt Disney Studios) 20th Century FamilyFormerlyFox Family (2017–2020)Company typeDivisionIndustryFilmFounded2017; 7 years ago (2017)HeadquartersFox Studio Lot Building 88, 10201 West Pico Boulevard, Century City, Los Angeles, California, United StatesArea servedWorldwideParent20th Century StudiosWebsitefamily.20thcenturystudios.com 20th Century Family (also known as 20th Century Studios Family; formerly known as Fox Family or 2...

 

Chemistry concept Diluting a solution by adding more solvent Dilution is the process of decreasing the concentration of a solute in a solution, usually simply by mixing with more solvent like adding more water to the solution. To dilute a solution means to add more solvent without the addition of more solute. The resulting solution is thoroughly mixed so as to ensure that all parts of the solution are identical. The same direct relationship applies to gases and vapors diluted in air for examp...

ShichimiShichimi tōgarashi.Alternative namesNana-iro tōgarashiTypeSpice mixturePlace of originJapanInvented17th century  Media: Shichimi Japanese spice mix A jar of commercially produced shichimi. Shichi-mi tōgarashi (七味唐辛子, seven-flavor chili pepper), also known as nana-iro tōgarashi (七色唐辛子, seven-color chili pepper)[1][2] or simply shichimi, is a common Japanese spice mixture containing seven ingredients.[3] Tōgarashi is the Japanese...

 

County in New York, United States This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Herkimer County, New York – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (June 2023) (Learn how and when to remove this message) County in New YorkHerkimer CountyCountyHerkimer County Courthouse FlagSealLocation within the U.S. ...

 

For the town in Goiás state, see Montes Claros de Goiás. You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Portuguese. (August 2014) Click [show] for important translation instructions. View a machine-translated version of the Portuguese article. Machine translation, like DeepL or Google Translate, is a useful starting point for translations, but translators must revise errors as necessary and confirm that the translation is accurate, rather than s...

Art museum in Saint Petersburg, Russia Russian MuseumEntrance of the old Mikhailovsky Palace, guarded by two Medici lionsInteractive fullscreen mapEstablished1895Coordinates59°56′18.931″N 30°19′55.996″E / 59.93859194°N 30.33222111°E / 59.93859194; 30.33222111TypeArt museum and Historic siteVisitors2,260,231 (2021), second globally[1]WebsiteRussian Museum Website The State Russian Museum (Russian: Государственный Русский муз...

 

若纳斯·萨文比Jonas Savimbi若纳斯·萨文比,摄于1990年出生(1934-08-03)1934年8月3日 葡屬西非比耶省Munhango(葡萄牙語:Munhango)逝世2002年2月22日(2002歲—02—22)(67歲) 安哥拉莫希科省卢库塞效命 安哥拉民族解放阵线 (1964–1966) 争取安哥拉彻底独立全国联盟 (1966–2002)服役年份1964 – 2002军衔将军参与战争安哥拉独立战争安哥拉內戰 若纳斯·马列罗·萨文比(Jonas Malheiro Savimbi,1...

 

2010 film Kung-Fu MagooU.S. DVD coverDirected byAndrés CouturierScreenplay byEmmy Laybourne Sam LaybourneStory byEmmy Laybourne Sam Laybourne Rob Sosin Bob MittenthalBased onMr. Magooby Millard Kaufman & John HubleyProduced byKevin Gamble José C. García de Letona John BakerStarringJim Conroy Dylan Sprouse Alyson Stoner Lloyd Floyd Chris Parnell Maile Flanagan Rodger Bumpass Cole Sprouse Jim Ward Kenny Mayne Tom KennyEdited byAntonio Gallardo David VáquezMusic byDaniel Ingram Steffan A...

Sistem pemerintahan Israel berdasarkan demokrasi parlementer.[1] Perdana Menteri Israel merupakan kepala pemerintahan. Kekuasaan eksekutif dipegang oleh pemerintah. Kekuasaan legislatif dipegang oleh Knesset. Kehakiman bersifat independen dari eksekutif dan legislatif. Sistem politik Israel dan prinsip-prinsip utamanya diatur dalam 11 Hukum Dasar. Israel tidak memiliki konstitusi tertulis.[2] Kepresidenan Presiden Israel merupakan kepala negara Israel secara de jure. Posisi in...

 

This article is about Cyrillic letter. For other uses, see Tse (disambiguation). C (Cyrillic) redirects here. For the Cyrillic character С, see Es (Cyrillic).Not to be confused with the Latin letter U or the Cyrillic letter Џ. Cyrillic letter Cyrillic letter TsePhonetic usage:[t͡s]Name (Early Cyrillic alphabet):циNumeric value:900The Cyrillic scriptSlavic lettersАА̀А̂А̄ӒБВГҐДЂЃЕЀЕ̄Е̂ЁЄЖЗЗ́ЅИІЇꙆЍИ̂ӢЙЈКЛЉМНЊОО̀О̂ŌӦПРСС́ТЋЌУУ̀У...

 

Strada europea E62 La strada europea E62 presso Briga, in Svizzera Lunghezza1 307 km Direzioneovest-est Stati Francia Svizzera Italia Estremità ovest Nantes Estremità est Genova Manuale La strada europea E62 è una strada di classe A e, come si evince dal numero, è una intermedia ovest-est. Si sviluppa in tre nazioni (Francia, Svizzera e Italia) per complessivi 1307 km collegando due grandi porti marittimi europei, Nantes e Genova. Tra le città più importanti toc...

This article is about the flags used by various Chinese regimes. For the flags used in the Taiwan Area controlled by the Republic of China, see List of Taiwanese flags. For the current flag of the People's Republic of China, see Flag of China. For the current flag of the Republic of China, see Flag of the Republic of China. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged a...

 

Novel by Samuel R. Delany Hogg First editionAuthorSamuel R. DelanyLanguageEnglishPublisherBlack Ice BooksPublication date19952004Publication placeUnited StatesMedia typePrint (Hardcover and paperback)Pages219 ppISBN0-932511-88-0 Hogg is a novel by American author Samuel R. Delany, written in 1969 and completed in 1995. The novel deals graphically with themes of murder, child molestation, incest, coprophilia, coprophagia, urolagnia, anal-oral contact, necrophilia and rape. It was conceptu...

 

  لمعانٍ أخرى، طالع فينيسيوس (توضيح). هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (نوفمبر 2020) فينيسيوس معلومات شخصية الميلاد 29 فبراير 1964 (العمر 60 سنة) الطول 1.75 م (5 قدم 9 بوصة) مركز اللعب مهاجم الجنسية ال...

Soviet military occupations This article possibly contains original research. Based on non-generalized sources. Patchwork content. Please improve it by verifying the claims made and adding inline citations. Statements consisting only of original research should be removed. (November 2021) (Learn how and when to remove this message) Soviet sphere of influence in Central and Eastern Europe with border changes resulting from invasion and military operations of World War II During World War II, t...

 

Pelé, el creador de la lista. FIFA 100 es una lista de 123 varones y 2 mujeres elaborada por el exfutbolista brasileño Pelé a petición de la FIFA, en su condición de «mejor futbolista oficial del siglo XX», con los mejores futbolistas vivos, 50 en actividad y 75 retirados en el momento de su creación. Su divulgación se efectuó el 4 de marzo de 2004 en la ciudad de Londres, Inglaterra, como parte de las celebraciones del centenario de la creación de la FIFA. Debido al alto puesto qu...