Mészöly Miklós

Mészöly Miklós
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Vahl Ottó felvétele
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike
Vahl Ottó felvétele
SzületettMolnár Miklós
1921. január 19.[1][2][3][4]
Szekszárd
Elhunyt2001. július 22. (80 évesen)[2][3][4]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaPolcz Alaine
Foglalkozásaíró
IskoláiMagyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1942)
Kitüntetései
SírhelyeFarkasréti temető (9/3(9/B)-1-1/2)

A Wikimédia Commons tartalmaz Mészöly Miklós témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Mészöly Miklós (született Molnár) (Szekszárd, 1921. január 19.Budapest, 2001. július 22.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Élete

Mészöly Miklós (Budapest, 1987)

A Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (19431944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelennek meg. 195152-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1993-ban a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség vezetőségi tagja volt. A mai magyar elbeszélők között kiemelkedő alkotó. Felesége Polcz Alaine író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt.

Emlékezete

Mészöly Miklós Emléknap

Emléktáblája,
Városmajor utca 48/a

Polcz Alaine, Mészöly Miklós özvegye 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak, valamint könyvtáruknak nagy részét. Ezzel teremtette meg a szekszárdi Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum[5] alapjait, amely az író emlékének ápolása mellett feladatának tekinti a Tolna vármegyei irodalmi emlékek időszaki kiállításokon való bemutatását, az irodalom iránti érdeklődés felélesztését, illetve színvonalas programok szervezését az irodalomszerető közönség számára. A Mészöly Miklós Emléknap – emléktábla felavatása, egész napos program – születésének évfordulóján, 2004. január 19-e óta kerül minden évben megrendezésre.

Ezen a napon adják át a 2004-ben alapított Mészöly Miklós-díjat, valamint a város által alapított Mészöly Miklós-emlékplakettet.[6] Az elismeréseket Szörényi László irodalomtörténész, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke adja át a díjazottaknak.[7]

…Mészöly országegyesítő egyéniség volt, aki nagyon jól tudta, hogy az ország a Kárpátokig ér…
– Szörényi László

Mészöly Miklós emlékév

Születésének 100. évfordulóján, 2021. január 19-én a szekszárdi önkormányzat és a Mészöly Miklós Egyesület emlékévet hirdetett meg.[8] Szintén az évfordulóhoz kapcsolódva jelent meg 2020. december 14-én Szolláth Dávid irodalomtörténész nagyszabúsú Mészöly-monográfiája: Mészöly Miklós (Jelenkor, 740 o. ISBN 978-963-518-082-0).[9][10]

Kitüntetései

Művei

  • Vadvizek. Novellák; Rákóczi Ny., Pécs, 1948 (A Batsányi Társaság könyvtára Szépirodalmi sorozat)
  • A bánatos medve; Ifjúsági, Bp., 1954
  • Emide és Amoda; Művelt Nép, Bp., 1955 (Bábszínpad)
  • Hétalvó puttonyocska; Ifjúsági, Bp., 1955
  • Hamupipőke. Grimm meséje nyomán; átdolg. Molnár Ilona, Mészöly Miklós; Művelt Nép, Bp., 1956 (Bábszínpad)
  • Boccaccio: Szaladin szultán barátsága. Mesék; ford. Révay József, átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1957 (Kispajtások mesekönyve)
  • Sötét jelek; Magvető, Bp., 1957
  • A tengerlépő cipő. Tiszaháti népmesék; gyűjt., lejegyezte Kocsisné Szirmai Fóris Mária, vál., átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1959
  • Fekete gólya. Regény; Móra, Bp., 1960
  • Rákos Sándor–Mészöly Miklós–G. Beke Margit: Dübörgő, a kalapácstolvaj. Regék; Móra, Bp., 1962 (Kispajtások mesekönyve)
  • Az ablakmosó (dráma, 1963)
  • A hiú Cserép-királykisasszony. Mesék; Móra, Bp., 1964 (Kispajtások mesekönyve)
  • Hajnalfia. Magyar népmesék; átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1964
  • Az elvarázsolt tűzoltózenekar. Mesék kicsiknek és nagyoknak; Móra, Bp., 1965
  • Az atléta halála; Magvető, Bp., 1966
  • Jelentés öt egérről / Magasiskola; Magvető, Bp., 1967
  • Saulus; Magvető, Bp., 1966
  • Csodacsupor. Felsőtiszai népmesék. Kocsisné Szirmai Fóris Mária gyűjtése; átdolg. Mészöly Miklós, Belia György; Móra, Bp., 1968
  • Pontos történetek, útközben. Regény; Magvető, Bp., 1970 (bővített kiadás: 1986)
  • Szomorú, vidám; szöveg Mészöly Miklós, rajz Reich Károly; Móra, Bp., 1974
  • Alakulások; Szépirodalmi, Bp., 1975
  • Film; Magvető, Bp., 1976
  • A pipiske és a fűszál; Móra, Bp., 1976
  • Kerti hangverseny; Móra, Bp., 1977
  • A tágasság iskolája; Szépirodalmi, Bp., 1977
  • Szárnyas lovak; Szépirodalmi, Bp., 1979
  • Reggel a tanyán; Móra, Bp., 1979
  • Bunker / Az ablakmosó; Magvető, Bp., 1979
  • Az elvarázsolt tűzoltó-zenekar és más mesék; Móra, Bp., 1980
  • Jelentés egy sosevolt cirkuszról és más mesék (mesék, 1980)
  • Érintések; Szépirodalmi, Bp., 1980
  • Esti térkép. Kiemelések; Szépirodalmi, Bp., 1981
  • Megbocsátás; Szépirodalmi, Bp., 1984
  • Merre a csillag jár; Szépirodalmi, Bp., 1985
  • Magasiskola. Regények és elbeszélések; Kriterion, Bukarest, 1985 (Horizont könyvek)
  • Sutting ezredes tündöklése; Szépirodalmi, Bp., 1987
  • A pille magánya; Jelenkor, Pécs, 1989
  • Volt egyszer egy Közép-Európa. Változatok a szép reménytelenségre; fotó Móser Zoltán; Magvető, Bp., 1989
  • A negyedik út. Esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén; Életünk–Magyar Írók Szövetsége Nyugat-Magyarországi Csoportja, Szombathely, 1990 (Életünk könyvek)
  • Wimbledoni jácint; Szépirodalmi, Bp., 1990
  • Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról. Végleges változatok a hagyatékból; Szépirodalmi, Bp., 1991
  • Az én Pannoniám; Babits, Szekszárd, 1991
  • Elégia; Helikon, Bp., 1991 (versek)
  • Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról. Végleges változatok a hagyatékból; Szépirodalmi, Bp., 1991
  • Bolond utazás. Történetek; vál., szerk. Domokos Mátyás; Századvég, Bp., 1992 (Literatura)
  • Otthon és világ. Esszék, tanulmányok; Kalligram, Pozsony, 1994 (Dominó könyvek. Libertas et civitas)
  • Lassan minden; Századvég, Bp., 1994
  • Családáradás. Beszély; Kalligram, Pozsony, 1995
  • Hamisregény. Változatok a szép reménytelenségre; Jelenkor, Pécs, 1995 (Mészöly Miklós művei)
  • Idegen partokon. Elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 1995 (Mészöly Miklós művei)
  • Megbocsátás – Merre a csillag jár (kisregény, elbeszélés 1997)
  • Oh, che bella notte. Novellák; Pont, Bp., 1997
  • Mesék. Történetek – kicsiknek és nagyoknak; Jelenkor–Kalligram, Pécs–Pozsony, 1998
  • Az ember, akit megölt. Esszék; Pont, Bp., 1998 (Esszé)
  • Párbeszédkísérlet; kérdező Szigeti László; Kalligram, Pozsony, 1999
  • Érintések. 1942–1992; Jelenkor–Kalligram, Pécs–Pozsony, 2000 (Mészöly Miklós művei)
  • Csodacsupor. Felső-tiszai népmesék; átdolg. Mészöly Miklós, Belia György; Ister, Bp., 2000
  • Pannon töredék; Tricolor, Bp., 2002 (Örökségünk)
  • A negyedik út. Esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén. Történeti-politikai esszék, tanulmányok; Életünk–Faludi Ferenc Alapítvány, Szombathely, 2003
  • Séta, évgyűrűkkel. Mészöly Miklós és Szederkényi Ervin levelezése, 1970–1987; összeáll., jegyz., utószó Nagy Boglárka; Jelenkor, Pécs, 2004
  • Volt idő. Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése; sajtó alá rend., előszó, jegyz. Tüskés Tibor; Pro Pannonia, Pécs, 2005 (Pannónia könyvek)
  • Műhelynaplók; sajtó alá rend., jegyz. Thomka Beáta és Nagy Boglárka; Kalligram, Pozsony, 2007
  • Az istálló. Elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 2008 (Mészöly Miklós művei)
  • Színházon kívül. Drámák; Jelenkor, Pécs, 2010 (Mészöly Miklós művei)
  • A negyedik út. Magyar konzilium; Jelenkor, Pécs, 2010 (Mészöly Miklós művei)
  • Szándéktalan fény; fotó Vancsó Zoltán, szöveg Mészöly Miklós; Photovancso, Bp., 2011
  • Sólymok csillagvilága; Jelenkor, Bp., 2016 (Mészöly Miklós művei)
  • „A bilincs a szabadság legyen”. Mészöly Miklós, Polcz Alaine levelezése 1948–1997; esszé Nádas Péter, sajtó alá rend., jegyz., utószó Nagy Boglárka; Jelenkor, Bp., 2017
  • „A bilincs a szabadság legyen”. Mészöly Miklós, Polcz Alaine levelezése 1948–1997; esszé Nádas Péter, sajtó alá rend., jegyz., utószó Nagy Boglárka; 3. jav. kiad.; Jelenkor, Bp., 2018
  • Nem felelt meg neki. Elbeszélések; szerk. Nagy Boglárka; Jelenkor, Bp., 2021
  • Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése, 1955–1997; sajtó alá rend., jegyz., utószó Hernádi Mária és Urbanik Tímea; Jelenkor, Bp., 2021

Jegyzetek

  1. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
  4. a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. Emlékház
  6. Mészöly Miklós-emlékplakettet kaptak: Pócs Margit (2010), dr. N. Horváth Béla (2011), Gaál Zsuzsa (2012), Németh Judit (2013), PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesület (2014), Kis Pál István (2015), Kocsis Imre Antal (2016) … Bartók Imre (2022)
  7. Mészöly Miklós Emléknap. szekszardagora.hu. Szekszárd: Babits Mihály Kulturális Központ (2014. január 21.) (Hozzáférés: 2018. január 19.) arch
  8. Mészöly Miklós 100. születésnapján, ma indul a Mészöly Miklós-emlékév (litera.hu, 2021. 01. 19.)
  9. Szolláth Dávid: Mészöly Miklós (jelenkor.hu, hozzáférés: 2021. 02. 06.)
  10. Még mindig meg tud lepni – Szolláth Dávid Mészöly Miklósról (litera.hu, 2021. 01. 31. Hozzáférés: 2021. 02. 06.)

Források

Mészöly Miklós sírja Budapesten. Farkasréti temető: 9/B-1-1/2.

További információk

  • Mészöly Miklós irodalmi munkássága. Válogatott bibliográfia; összeáll. Jenei László; II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc, 1989
  • Mészöly Miklós hetven éves; Jelenkor, Pécs, 1991
  • „Tagjai vagyunk egymásnak”. A Tarzuszi szavaival köszöntik a hetvenéves Mészöly Miklóst barátai; szerk. Alexa Károly, Szörényi László; Szépirodalmi–Európa Alapítvány, Bp., 1992
  • Thomka Beáta: Mészöly Miklós; Kalligram, Pozsony, 1995 (Tegnap és ma)
  • Egy tucat emlék s kép Mészöly Miklósról és Aliscáról. Móser Zoltán fotói; Illyés Megyei Könyvtár, Szekszárd, 1996 (Tolnai bibliotéka)
  • Vadas Ferenc: Mészöly Miklós és a szülőváros; Művészetek Háza, Szekszárd, 1996
  • Megbocsátás; szerk. Müllner András, Odorics Ferenc; Osiris–Pompeji, Bp.–Szeged 2001 (deKON-KÖNYVek)
  • Grendel Lajos: A tények mágiája. Mészöly Miklós időskori prózája; Kalligram, Pozsony, 2002
  • Mészöly Miklós arcai, tárgyai, tájai; összeáll. Móser Zoltán, szöveg Mészöly Miklós, Polcz Alaine; Babits, Szekszárd 2003
  • Magasiskola. In memoriam Mészöly Miklós; vál., szerk., összeáll. Fogarassy Miklós; Nap, Bp., 2004 (In memoriam)
  • N. Tóth Anikó: Szövegvándor. Közelítések Mészöly Miklós prózájához; Kalligram, Pozsony 2006
  • Görözdi Judit: Hangyasírás, csillagmorajlás. Elhallgatásalakzatok Mészöly Miklós írásművészetében; Kalligram, Pozsony 2006
  • Polcz Alaine: Egész lényeddel; Jelenkor, Pécs, 2006 (Polcz Alaine művei)
  • Mészöly Miklós; szerk. Ambrus Lajos, Prágai Tamás; Napkút–Cédrus Művészeti Alapítvány–PIM, Bp., 2006 (Hang-kép-írás) + CD
  • A képek megszólítása. Mészöly Miklós–Polcz Alaine gyűjtemény. Kogart Ház, 2007. december 1–31.; szerk. Mészáros Zsolt; Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, Bp., 2007
  • Thomka Beáta: Prózai archívum. Szövegközi műveletek; Kijárat, Bp., 2007
  • Sághy Miklós: A fény retorikája. A technikai képek szerepe Mándy Iván és Mészöly Miklós munkáiban; Tiszatáj Alapítvány, Szeged 2009 (Tiszatáj könyvek)
  • Fogarassy Miklós: „Még nem kelt fel a nap”. Mészöly Miklós Elégiája; Pesti Kalligram, Bp., 2009
  • Tüskés Tibor: Az ablakmosó és a többiek. Tanulmányok, esszék, dokumentumok Mészöly Miklósról; Pro Pannonia, Pécs, 2010 (Pannónia könyvek)
  • Judit Görözdi: Figúry odmlčania v próze Miklósa Mészölya; Slovak Academic Press, Bratislava, 2010
  • Dobsony Erzsébet: Szöveg és (fény)kép kapcsolata a kortárs magyar irodalomban. Mészöly Miklós és N. Tóth Anikó prózájának mediális olvasata; Prešovská univerzita, Prešov, 2013
  • Pontos észrevételek Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza. Tanulmányok; szerk. Bagi Zsolt; Jelenkor, Bp.–Pécs, 2015 (Sensus füzetek)
  • Vásári Melinda: Hangzó tér. Az érzékiség dimenziói Mészöly, Nádas és Ottlik műveiben; Kijárat, Bp., 2019
  • Szolláth Dávid: Mészöly Miklós. Monográfia; Jelenkor, Bp., 2020

Read other articles:

Elaphidion spinicorne Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Arthropoda Kelas: Insecta Ordo: Coleoptera Famili: Cerambycidae Genus: Elaphidion Spesies: Elaphidion spinicorne Elaphidion spinicorne adalah spesies kumbang tanduk panjang yang tergolong famili Cerambycidae. Spesies ini juga merupakan bagian dari genus Elaphidion, ordo Coleoptera, kelas Insecta, filum Arthropoda, dan kingdom Animalia. Larva kumbang ini biasanya mengebor ke dalam kayu dan dapat menyebabkan kerusakan pada bata...

 

Japanese anime television series Sengoku Basara: Samurai KingsCover of the first DVD volume (Date Masamune and Katakura Kojūrō)戦国BASARA(Sengoku Basara)Created byCapcom Anime television seriesDirected byItsuro Kawasaki (TV)Shin Itagaki (OVA)Produced byFumi TeranishiTetsuya KinoshitaToshihiro MaedaGeorge WadaKozue KaneniwaYukio YoshimuraKeiichi NozakiYoshihiro IwasaWritten byYasuyuki MutōMusic byHiroyuki SawanoStudioProduction I.GLicensed byAUS: Madman Enter...

 

Halaman ini berisi artikel tentang hubungan sejak kejatuhan Uni Soviet pada 1991. Untuk hubungan sebelum 1917, lihat Hubungan Kekaisaran Jepang dengan Kekaisaran Rusia. Untuk hubungan dengan Uni Soviet, lihat Hubungan Jepang dengan Uni Soviet. Hubungan Jepang-Rusia Jepang Rusia Kedutaan Besar Jepang di Moskwa Konsulat-Jenderal Jepang di Saint Petersburg Kedutaan Besar Rusia di Jepang Hubungan Jepang dengan Rusia (bahasa Rusia: Российско-японские отношения) adalah...

Pour les articles homonymes, voir Pick. Eugène PickBiographieNaissance 20 janvier 1823VienneDécès 24 février 1882 (à 59 ans)6e arrondissement de ParisSépulture Cimetière parisien d'IvryNationalité françaiseActivités Éditeur, librairemodifier - modifier le code - modifier Wikidata Eugène Pick, né à Vienne le 20 janvier 1823 et mort à Paris 6e le 24 février 1882, est un auteur dramatique, libraire et éditeur français. Biographie Issu d'une famille originaire d'Anver...

 

Arleigh Burke-class destroyer USS Higgins (DDG-76), on 16 June 2001 History United States NameHiggins NamesakeWilliam R. Higgins Ordered19 January 1993 BuilderBath Iron Works Laid down14 November 1996 Launched4 October 1997 Acquired14 January 1999 Commissioned24 April 1999 HomeportYokosuka, Japan Identification MMSI number: 368870000 Callsign: NMEG Hull number: DDG-76 MottoFirst to Fight Honours andawardsSee Awards Statusin active service Badge General characteristics Class and typeArleigh Bu...

 

Lycksele ialah sebuah kota (pdd. 6.000) di Laplandia Swedia dan ibu kota Kotamadya Lycksele, Daerah Vasterbotten. Lycksele adalah permukiman permanen Sami tertua di Laplandia. Sekolah Sami pertama di Swedia, Skytteanska skolan, dibangun di sini pada tahun 1634. Lycksele adalah tempat pertama di Laplandia Swedia yang mendapatkan gelar kota pada tahun 1946, sehingga nama julukannya Lapp-Stockholm. Artikel bertopik geografi atau tempat Swedia ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikip...

Italian cycling team (1993–2002) MapeiPaolo Bettini in a Mapei jersey in 2001Team informationUCI codeMAPRegisteredItaly (1993–1997)Belgium (1998–2002)Founded1993 (1993)Disbanded2002 (2002)Discipline(s)RoadBicyclesViner (1993)Colnago (1994–2002)Key personnelTeam manager(s)Giuseppe Saronni (1997–1998)Patrick Lefevere (1999–2000)Alvaro Crespi (2000–2002)Team name history199319941995–199719981999–2002MapeiMapei–ClasMapei–GBMapei–BricobiMapei–Quick Step Mapei wa...

 

Driverless subway line in Gyeonggi-do and Seoul, South Korea Shinbundang Line(DX Line) Shinbundang line trainOverviewNative name신분당선(新盆唐線)SinbundangseonStatusOperationalTerminiSinsaGwanggyoStations16ServiceTypeCommuter RailSystemSeoul Metropolitan SubwayOperator(s)Shinbundang Railroad Corporation, Gyeonggi Railroad Co., Ltd., New Seoul Railroad Co., Ltd., Neo TransHistoryOpened28 October 2011TechnicalLine length33.4 km (20.8 mi)Number of tracks2Track gauge1,435 ...

 

A snowboarder at a big air competition in downtown Québec. This article is about the sports discipline. For the video game, see Big Air. Big air is a high-injury-risk sports discipline where the competitor rides a vehicle, such as a motocross motorcycle, a skateboard, a snowboard, or a pair of skis, down a hill or ramp and performs aerial tricks after launching off very large jumps. In most versions, there is one large jump and therefore only one opportunity to perform a trick. It is an extr...

  提示:此条目页的主题不是中國—瑞士關係。   關於中華民國與「瑞」字國家的外交關係,詳見中瑞關係 (消歧義)。 中華民國—瑞士關係 中華民國 瑞士 代表機構駐瑞士台北文化經濟代表團瑞士商務辦事處代表代表 黃偉峰 大使[註 1][4]處長 陶方婭[5]Mrs. Claudia Fontana Tobiassen 中華民國—瑞士關係(德語:Schweizerische–republik china Beziehungen、法...

 

British recipient of the Victoria Cross John Henry CarlessJohn Henry CarlessBorn11 November 1896Walsall, EnglandDied17 November 1917 (aged 21)HMS Caledon, Heligoland Bight, off German EmpireBuriedat seaAllegiance United KingdomService/branch Royal NavyYears of service1914–1917 †RankOrdinary SeamanUnitHMS CaledonBattles/warsWorld War I Naval campaign North Sea campaign Second Battle of Heligoland Bight  (DOW) AwardsVictoria CrossJohn Henry Carless VC ...

 

Pour les articles homonymes, voir Melatonine. Ne pas confondre avec la mélanine, désignant les pigments responsables de la couleur de la peau, du plumage ou du pelage. Mélatonine Structure de la mélatonine. Identification Nom UICPA N-[2-(5-méthoxy-1H-indol-3-yl)éthyl]éthanamide Synonymes N-acétyl-5-méthoxytryptamine ou hormone du sommeil No CAS 73-31-4 No ECHA 100.000.725 No CE 200-797-7 Code ATC N05CH01 DrugBank APRD00742 PubChem 896 SMILES CC(=O)NCCC1=CNC2=C1C=C(C=C2)OC PubChem, v...

Corporate division This article is about the branding used by the BBC. For the magazine of this name, see BBC Music Magazine. This article needs to be updated. Please help update this article to reflect recent events or newly available information. (December 2020) BBC MusicIndustryMass mediaFounded2014HeadquartersBroadcasting House, London, United KingdomArea servedUnited KingdomKey peopleLorna Clarke (Director of Music)ServicesRadio and TV broadcasting, online services, event organisationPar...

 

British Baptist Nonconformist minister and politician (1836–1923) John Clifford. Wikisource has original works by or about:John Clifford John Clifford CH (16 October 1836 in Sawley, Derbyshire – 20 November 1923 in London) was a British Baptist Nonconformist minister and politician, who became famous as the advocate of passive resistance to the Education Act 1902.[1] Biography Clifford was son of a warp-machinist. As a boy, he worked in a lace factory, where he attracted the notic...

 

هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في النص الحالي. (نوفمبر 2019) دوري الدرجة الأولى الروماني 1919–20 تفاصيل الموسم دوري الدرجة الأولى الروماني...

جائزة فرنسا الكبرى 1990 (بالفرنسية: Rhône-Poulenc Grand Prix de France)‏  السباق 7 من أصل 16 في بطولة العالم لسباقات الفورمولا واحد موسم 1990 السلسلة بطولة العالم لسباقات فورمولا 1 موسم 1990  البلد فرنسا  التاريخ 8 يوليو 1990 مكان التنظيم فرنسا طول المسار 3.813 كيلومتر (2.369 ميل) المسافة 305.04 ك...

 

Socialist political party in Venezuela This article relies excessively on references to primary sources. Please improve this article by adding secondary or tertiary sources. Find sources: United Socialist Party of Venezuela – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2023) (Learn how and when to remove this message) You can help expand this article with text translated from the corresponding article in Spanish. (December 2019) Click [s...

 

Програмований логічний контролер Програмо́ваний логі́чний контро́лер (ПЛК) (англ. programmable logic controller (PLC))  — електронний пристрій, який використовується для автоматизації технологічних процесів таких як, керування конвеєрною лінією, насосами на станціях водопостачанн...

American politician For other persons named John Sparks, see John Sparks (disambiguation). John SparksMinority Leader of the Oklahoma SenateIn officeJuly 3, 2015 – November 16, 2018Preceded byRandy BassSucceeded byKay FloydMember of the Oklahoma Senatefrom the 16th districtIn officeFebruary 6, 2006 – November 16, 2018Preceded byCal HobsonSucceeded byMary B. Boren Personal detailsBornSulphur, Oklahoma, U.S.NationalityAmericanCherokee NationPolitical partyDemocraticSpouseB...

 

Single-winner electoral system family A joint Politics and Economics seriesSocial choice and electoral systems Social choiceMechanism designComparative politicsComparisonList (By country) Single-winner methodsSingle vote - plurality methods First preference plurality (FPP) Two-round (US: Jungle primary) Partisan primary Instant-runoff UK: Alternative vote US: Ranked-choice (RCV) Condorcet methods Condorcet-IRV Round-robin voting Minimax Schulze Ranked pairs Maximal lottery Positional voting P...