1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2006. június 3. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2006. június 3.
Klinsmann Göppingenben, Baden-Württemberg tartományban született. Fiatalon minden pozícióban játszott, beleértve a kapus posztot is, egészen 8 éves koráig. Hivatásos karrierje 17 éves korában a Stuttgarter Kickers csapatában kezdődött, mely abban az időben a Bundesliga 2-ben vitézkedett. 1984-ben csatlakozott Stuttgart nagyobb tekintélyű klubjához a VfB Stuttgarthoz, mely a Bundesliga első osztályában szerepelt.
1992-ben igazolt Angliába, a Tottenham Hotspur csapatához. Érkezésének idejében nem volt túl népszerű Anglia szurkolóinak körében, főképp azért, mert tagja volt annak a német válogatottnak, mely búcsúztatta Angliát az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon. Miután megszerezte első gólját, népszerűsége óriásit emelkedett, szimpatizánsai pedig folyamatosan nőttek. A Guardian egyik írója érkezésekor a következő címet adta egyik cikkének: „Miért gyűlölöm én Jürgen Klinsmannt?”, két hónap elteltével pedig a következőt: „Miért szeretem én Jürgen Klinsmannt?”, melyből szintén kiderül, mennyire megszerették játékát.
Válogatott
Szereplése a német labdarúgó-válogatottban 1987-ben kezdődött, melynek köszönhetően beindult gyümölcsöző nemzetközi karrierje is. Első fellépését még további 107 követte, így összesen 108 alkalommal szerepelt a válogatottban, ezzel ő játszotta a második legtöbb mérkőzést címeres mezben Lothar Matthäus mögött. Klinsmann 47 gólt szerzett Németország színeben nemzetközi mérkőzésen amellyel második az örökranglistán Gerd Müller mögött aki 68 találatot ért el.
Fontos játékosa a válogatottnak 3labdarúgó-világbajnokságon is (1990, 1994, 1998). Az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon aranyérmet nyert, a tornán 3 találatot szerezve. 1994-ben 5 1998-ban pedig szintén 3 találattal segítette a Nationalelfet. Ő volt az első játékos, aki legalább 3 gólt szerzett 3 különböző világbajnokságon, később csatlakozott hozzá Ronaldo is.
Pályafutása edzőként
Német válogatott
2004. július 26-án kinevezik Rudi Völler utódjának a Német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Klinsmann maga mellé veszi egykori csatártársát, Oliver Bierhoffot, akinek feladata a válogatott menedzselése, a kapcsolatok szervezése lesz, Klinsi pedig a tényleges felkészítést látja el. Az öregedő válogatott helyett létrehoz egy túlnyomóan fiatalokból álló keretet, mellyel először a 2004-es labdarúgó-Európa-bajnokságon mutatkozik be. A 2006-os labdarúgó-világbajnokságig rengeteg kritikát, bírálatot kap, mind a német szurkolóktól, mind pedig a médiától és a sajtótól, mely elsősorban olyan vereségeknek köszönhető mint az Olaszország elleni 4-1-es zakó. Sokan bírálják offenzív taktikája miatt, ennek ellenére a defenzív focit továbbra sem favorizálja. A keretbe való bekerüléshez nem számított nála a hírnév, csak a teljesítmény volt a fontos, így a 2006-os hazai rendezésű tornára egy fiatal válogatottal érkezett.
A 2005-ös konföderációs kupa ideje alatt folyamatos rotációt tartott a válogatott kapujában, hol Oliver Kahn hol pedig Jens Lehmann védhetett. 2006. április 7-én Klinsmann végül döntött, száműzte a kispadra Kahnt, és kijelölte a keret első számú kapusának Lehmannt az Arsenal portását. Döntésében szerepet játszott Lehmann jó klubteljesítménye, az Arsenallal ugyanis bejutott a 2006-os Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol azonban vereséget szenvedett az FC Barcelona ellen.
2006-os világbajnokság
A vb-n nyújtott teljesítményével a Klinsmann csapat elcsendesítette a kritikusokat. A csapat megnyerte három egymást követő mérkőzését (Costa Rica ellen 4-2, Lengyelország ellen 1-0, valamint Ecuador ellen 3-0-ra győztek), és maximális pontszámmal az első helyen végeztek az A csoportban. A nyolcaddöntőben 2-0-ra verték Svédországot, majd a negyeddöntőben Argentínát állították meg 1-1-es döntetlen után (a csapat egyenlítő gólját Miroslav Klose szerezte a 80. percben) tizenegyesekkel, a párbajt 4-2-re nyerték meg.
2006. július 4-én az elődöntő hosszabbításának utolsó perceiben azonban Németország elvesztett egy fontos mérkőzést, Olaszország 2-0-ra elverte Klinsmann fiait Fabio Grosso és Alessandro Del Piero góljaival. A bronzmeccsen Jens Lehmann átengedte helyét Oliver Kahnnak, aki így pályára léphetett a 3-1-re megnyert összecsapáson. A győzelmet követő napon Berlinben egy óriási parádét rendeztek Klinsmann és a válogatott tiszteletére, kifejezvén hogy mennyire elégedettek a bronzérem megszerzésével. 2006-ban elnyerte Az év labdarúgóedzője Németországban címet.
Leköszönés a válogatott éléről
Klinsmann nem újította meg lejáró szerződését, erről 2006. július 11-én tájékoztatta a DFB-t, mely hivatalosan július 12-én jelenti be távozását. Ugyanezen sajtókonferencián bejelentik, hogy új szakvezetőnek Klinsmann eddigi asszisztensét, Joachim Löwöt jelölték ki.
Bayern München
2008 januárjában vált biztossá hogy elfogadja a Bayern vezetőedzői posztját, mivel elődje, Ottmar Hitzfeld elfogadta a svájci labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját. 2008 júliusában pedig a tényleges munkát is átvette.
Távozás a Bayern kispadjáról
Az elmaradt eredmények és a szurkolókkal megromlott viszonya miatt, érvényes szerződése ellenére, menesztették Klinsmannt a Bayern kispadjáról 2009. április 27-én hétfőn reggel. Mind Karl-Heinz Rummenigge elnök, mind Uli Hoeneß menedzser az újságírók előtt úgy értékelte, hogy az elmúlt hetek vereségei, a Bajnokok Ligájából, illetve a Német Kupából történt kiesés után immár tarthatatlanná vált a helyzet, s elérkezett addig a pontig, amikor Klinsmann-nal szemben már nem lehetett további türelmet tanúsítani.
Az elnök és a menedzser egyformán a Barcelonától elszenvedett 4-0-s vereséget nevezte a fordulópontnak, utalva arra: az edző menesztése komolyan először ekkor merült fel. Kiemelték azt is, hogy a csapat a jelenlegi szezonban egyetlenegyszer sem állt a tabella élén, s minden sorsdöntő mérkőzését elvesztette, így a Wolfsburg, a Hamburg és a Hertha, továbbá a német kupában a Leverkusen ellen is.
Második indokként a vezetők a közönség és az edző megromlott viszonyát említették. Ennek kapcsán arra utaltak, hogy a szurkolók immár hetek óta Klinsmann távozását követelték, s ezt nem hagyhatták figyelmen kívül.