Csapatkapitány (labdarúgás)

Iker Casillas, a 2012-es Európa-bajnokságon győztes spanyol válogatott csapatkapitánya a serleggel

A csapatkapitány egy hagyományos tisztség a labdarúgásban, amelyet a játéktéren lévő csapatban a csapat egyik tagja viselhet. A játékosok között arról ismerhető fel, hogy bal karján kiválasztott színű, megkülönböztető karszalagot visel.

A csapatkapitányi tisztség elsősorban erkölcsi megbecsüléssel, egyben viszont magasabb erkölcsi követelményekkel is jár.

A sportág szabályai a csapatkapitányt csak kivételesen említik, tehát tévhit, hogy a csapatkapitánynak a csapattársaival szemben megkülönböztetett státusza lenne.

Kötelező szabályozás

A FIFA versenyszabályai a csapatkapitányról kizárólag a következő 2 rendelkezést tartalmazzák:

"A csapatkapitánynak a játékszabály szerint nincs különleges előjoga, azonban bizonyos mértékig felelős csapata magatartásáért."

"Ha a mérkőzést az egyik csapat több játékossal fejezi be, mint ellenfele, akkor a csapatnak csökkentenie kell a létszámát, hogy az megfeleljen az ellenfél játékosainak létszámának és a játékvezetőt tájékoztatni kell minden egyes kizárt játékos nevéről és számáról. Ez a csapatkapitány kötelessége."

A sportág szokásai

A csapatkapitányt az egyesület, klub vezetése és a játékosok együttesen választják meg. A csapatkapitány személyének fontos szerepe van a csapatszellem, az összetartás formálásában, az egyéni érdekek alárendelésében a csapat érdekeinek figyelembevételével, az eredményességre. Az edző, a csapatvezető és a csapatkapitány szoros együttműködésben tevékenykedik a közös cél elérése érdekében. A csapatkapitány személye jellemző a csapatra. Például, a küzdeni tudás, a sportszerű harciasság, a klubban eltöltött évek, a játéktudás, egyénileg elért eredmények, önfegyelem, irányítási képesség. Gyakran adják annak a játékosnak, akit tehetsége miatt szeretnének megtartani, hogy növelje a csapat gazdasági értékét. Adják a legöregebb játékosnak vagy aki a legtöbb mérkőzésen szerepelt a csapat színeiben. Bal karján kiválasztott színű, megkülönböztető karszalagot visel.

A funkció még a labdarúgás hőskorában született meg. Az első mérkőzések az angliai oktatási intézmények diákjai között folytak le, a 10 főnyi legénységhez tizenegyediknek egy pedagógus csatlakozott. Ő volt a mai csapatkapitányok őse, aki akkor aktív segítőtársa volt a játékvezetőnek, mivel, mint csapattársainak hivatalból felettese, sikeresebben tudott rájuk hatni és őket fegyelmezni.

A csapatkapitány személyével kapcsolatban a játékszabályok nem határoznak meg semmilyen kötelező érvényű előírást. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), az International Board (IB) rendelkezései, utasításai valami a nemzeti szövetségek versenyszabályzatai határozzák meg a csapatkapitányok jogait és kötelességeit. A csapatkapitány köteles megkülönböztető karszalagot viselni. A csapatkapitány vezetésével érkezik a játéktérre a csapat. A játékszabály pontjai konkrétan meghatározzák a játékvezető feladatát. A csapatkapitány, mint csapatának felelős képviselője, a játékvezetővel való kapcsolattartás terén tevékenykedhet, elsősorban annak munkáját segítve. A kialakult szokások és hagyományok szerint ez a segítő tevékenység igen sokféle lehet. Kötelességei közé tartozik, hogy a játékvezető határozatainak csapattársai körében érvényt szerezzen. Neki van joga egyedül, hogy kivételes esetekben udvariasan tájékoztatást kérjen a játékvezetőtől. Nincs joga a játékvezető döntésiről, határozatairól, fegyelmezési módszeréről kérdéseivel informálódni. Nem mondhat véleményt, nem tarthat védőbeszédet, csak a játékvezetői döntés mellett segítően közreműködhet. Amikor a játékvezető a rend és a nyugalom fenntartása érdekében rendkívüli intézkedést tart indokoltnak és azt igényli, akkor a pályaválasztó kapitánynak kell a szükséges lépéseket megtenni /rendezők utasítása, hangosbemondó használata/.

Nemzetközi/nemzeti előírások írják elő, hogy a csapatkapitány a játékvezetővel együttműködve, a térfélválasztás és/vagy a kezdőrúgás jogának eldöntésénél személyesen közreműködik. A sorsolásnál a választás joga a vendégcsapat kapitányát illeti meg. A játékvezetővel közreműködve az ő hatáskörébe tartozik a játékidő meghosszabbításának elején a választás, a mérkőzés győztesét meghatározó eljárások, a győztes csapat kilétét eldöntő büntetőrúgások kezdésének, illetve folytatásának eldöntése. A csapatkapitánynak a mérkőzés alatt csak a saját játékostársainak irányítására van joga, a játékvezető szolgálatával szemben semmilyen joggal nem rendelkezik. Ha saját csapattársát lecserélik, de ő vonakodik elhagyni a játékteret, akkor nem a játékvezető, hanem a csapatkapitány szólítja fel a játéktér elhagyására. Egy meggondolatlan, vigyázatlan cselekmény miatti kiállításnál a játéktér elhagyásában vonakodó játékostársát neki kell felszólítani a játéktér elhagyására. Ha a csapatkapitány megsérül, lecserélik, mindig meg van határozva, hogy ki a helyettese. A játékvezetőnek joga, hogy felszólítsa (kérje), figyelmeztesse csapattársait a sportszerűségre, a játékszabályok betartására, a játékban rész vevők (játékosok, játékvezetők, csapatvezetők, nézők) tiszteletére.


A világbajnok csapatok kapitányai

Források

Read other articles:

Sebuah Ambulans milik Dinas Kesehatan DKI Jakarta Sebuah Ambulans di Indonesia Ambulans PMI Ambulans adalah kendaraan yang dilengkapi peralatan medis untuk mengangkut orang sakit atau korban kecelakaan.[1] Istilah Ambulans digunakan untuk menerangkan kendaraan yang digunakan untuk membawa peralatan medis kepada pasien di luar rumah sakit atau memindahkan pasien ke rumah sakit lain untuk perawatan lebih lanjut. Secara eksterior, kendaraan ini dilengkapi dengan sirene dan lampu rotator ...

 

 

WeserAlta sezione del Weser con ciclopistaStato Germania Länder Renania Settentrionale-Vestfalia Bassa Sassonia Assia Brema Lunghezza452 (col Werra 744) km Portata media325 m³/s Bacino idrografico46 295 km² Altitudine sorgente116,5 m s.l.m. NasceHann. Münden dall'unione di Fulda e Werra SfociaMare del Nord presso Bremerhaven Mappa del fiume Modifica dati su Wikidata · Manuale Il Weser (pronuncia tedesca /'ve:zɐ/, Visurgis in latino,[1] die Wese...

 

 

SMA Unggul DelInformasiDidirikan10 April 2012JenisSwastaAkreditasiAkreditasi A (2020)[1]Kepala SekolahArini Desianti Parawi, S.PdModeratorDany Robson ManurungJumlah kelasKelas setiap tingkat : X PIIS : 1 Kelas, X PMIA : 4 Kelas, XI PMIA : 4 kelas, XI PIIS : 1 kelas, XII PMIA : 4 kelas, XII PIIS : 1 KelasJurusan atau peminatanIPA dan IPSRentang kelasX PMIA, X PIIS , XI PMIA , XI PIIS, XII PMIA, XII PIIS,KurikulumKurikulum Tingkat Satuan Pend...

Nahdlatul UlamaLambang Nahdlatul Ulama, digambar pertama kali oleh K.H. Ridwan Abdullah, kemudian disempurnakan lagi berdasarkan hasil Musyawarah Nasional ke-33 Tahun 2015 di JombangSingkatanNUTanggal pendirian16 Rajab 1344 H (31 Januari 1926; 98 tahun lalu (1926-01-31)PendiriMuhammad Hasyim Asy'ariDidirikan diKota Surabaya, Jawa Timur, Hindia BelandaTipeOrganisasi keagamaanTujuanBerlakunya ajaran Islam yang menganut pemahaman ahlussunnah wal-jama'ah bermazhab Asy'ariyah untuk terwujudny...

 

 

Pantai Rajegwesi Pantai Rajagwesi Informasi Lokasi Desa Sarongan, Kecamatan Pesanggaran, Banyuwangi, Jawa Timur Negara Indonesia Pengelola Seksi Pengelolaan Taman Nasional Meru Betiri Wilayah I Sarongan Pantai Rajegwesi adalah sebuah pantai yang terletak di Desa Sarongan, Kecamatan Pesanggaran, Banyuwangi, Jawa Timur. Pantai Rajegwesi terletak dalam kawasan Taman Nasional Meru Betiri. Maka dari itu, panorama pantai ini sangat indah. Pasir pantai berwarna coklat akibat endapan lumpur yang dib...

 

 

Эту статью необходимо исправить в соответствии с правилом Википедии об оформлении статей. Пожалуйста, помогите улучшить эту статью.Христианский панк-рок Направление Панк-рок Истоки Христианский рок, панк-рок, христианские песни Время и место возникновения Начало 1980-х, ...

San Cesareo in Palatio San Cesareo in Palatio atau San Caesareo de Appia adalah sebuah gereja tituler di Roma, dekat permulaan Jalan Appia. Gereja ini didedikasikan kepada Santo Caesarius dari Afrika, seorang diaken dan martir abad ke-2. Daftar Diaken Kardinal Niccolò Pandolfini pro hac vice(6 Juli 1517 - 17 September 1518) Louis de Gorrevod pro hac vice (16 Mei 1530 - 22 April 1535) Bartolomeo Guidiccioni pro hac vice (28 Januari 1540 - 24 September 1543) Cristoforo Madruzzo pro hac vice (9...

 

 

Americans of Spanish birth or descent This article is about United States citizens of Spanish ancestry. For information on worldwide communities of Spanish descent, see Spanish diaspora. Spanish Americansespañoles estadounidenses (Spanish)Total populationSelf-identified as Spaniard978,978 (2020)[1]Self-identified as Spanish American 50,966 (2020)[2]Self-identified as Spanish866,356 (2020)[3]Regions with significant populationsCaliforniaLouisianaTexasNew MexicoColorado...

 

 

«Egli [Ra-Horakhti] mi ha salvato da Kherti, egli non mi consegnerà a Osiride, perché della morte io non sono morto. Io possiedo uno spirito nell'orizzonte e stabilità.» (Testi delle piramidi, 264) Numerose divinità egizie, fra cui Khenti, erano rappresentate in forma di ariete. Qui un ariete dipinto sul sarcofago ligneo del sacerdote Amenemhat della XXI dinastia[1]. Museo archeologico nazionale di Spagna. Kherti è una divinità egizia appartenente alla religione dell'antico E...

Міністерство оборони України (Міноборони) Емблема Міністерства оборони та Прапор Міністерства оборони Будівля Міністерства оборони у КиєвіЗагальна інформаціяКраїна  УкраїнаДата створення 24 серпня 1991Попередні відомства Міністерство оборони СРСР Народний комісарі...

 

 

Irish politician (born 1972) Simon CoveneyTDCoveney in 2022Minister for Enterprise, Trade and EmploymentIn office17 December 2022 – 9 April 2024TaoiseachLeo VaradkarPreceded byLeo VaradkarSucceeded byPeter BurkeMinister for DefenceIn office27 June 2020 – 17 December 2022TaoiseachMicheál MartinPreceded byLeo VaradkarSucceeded byMicheál MartinIn office11 July 2014 – 6 May 2016TaoiseachEnda KennyPreceded byEnda KennySucceeded byEnda KennyTánaisteIn office30 No...

 

 

Military strategy focused on movement Japan Ground Self-Defense Force soldiers disembarking from their vehicles to counter a simulated ambush Part of a series onWar History Prehistoric Ancient Post-classical Early modern Pike and shot napoleonic Late modern industrial fourth-gen Military Organization Command and control Defense ministry Army Navy Air force Marines Coast guard Space force Reserves Regular / Irregular Ranks Specialties: Staff Engineers Intelligence Reconnaissance Medical Milita...

American businessman (1893–1971) Roy O. DisneyDisney in 1965BornRoy Oliver Disney(1893-06-24)June 24, 1893Chicago, Illinois, U.S.DiedDecember 20, 1971(1971-12-20) (aged 78)Burbank, California, U.S.Burial placeForest Lawn Memorial Park, Los Angeles, California, U.S.OccupationEntertainment industry executiveYears active1923–1971Political partyRepublicanSpouse Edna Francis ​(m. 1925)​ChildrenRoy E. DisneyParent(s)Flora Call DisneyElias DisneyRelativesSe...

 

 

Instituto Nacional de Estándares y Tecnología LocalizaciónPaís Estados UnidosMunicipio GaithersburgCoordenadas 39°08′29″N 77°13′04″O / 39.14147, -77.21777Información generalTipo instituto de investigación y organización de estándaresSede GaithersburgOrganizaciónEntidad superior World Wide Web Consortium, FIDO Alliance, International GLAM Labs Community, OpenID Foundation, ORCID y DataCiteDependencias JILA, NIST Center for Neutron Research, Genome in a B...

 

 

Japanese statesman (1954–2022) The native form of this personal name is Abe Shinzo. This article uses Western name order when mentioning individuals. Shinzo AbeJunior First RankCSOC GCSOC安倍 晋三Official portrait, 2012Prime Minister of JapanIn office26 December 2012 – 16 September 2020Monarchs Akihito Naruhito DeputyTarō AsōPreceded byYoshihiko NodaSucceeded byYoshihide SugaIn office26 September 2006 – 26 September 2007MonarchAkihitoPreceded byJunichiro Koiz...

Council area of Scotland This article is about a municipal district in Scotland. For other uses, see Midlothian (disambiguation). Edinburghshire redirects here. For other uses, see Edinburghshire (disambiguation). Place in ScotlandMidlothianMidlowdenMeadhan Lodainn Coat of armsCouncil logoCoordinates: 55°53′39″N 3°04′07″W / 55.89417°N 3.06861°W / 55.89417; -3.06861Sovereign stateUnited KingdomCountryScotlandLieutenancy areaMidlothianAdmin HQDalkeithGovernme...

 

 

2022年特拉華州單一選區聯邦眾議員選舉 ← 2020 2022年11月8日 2024 →   候选人 麗莎·布朗特·羅徹斯特 李·墨菲 政党 民主党 共和黨 民選得票 178416 138201 得票率 55.47% 42.97% 縣结果羅徹斯特:     60–70% 墨菲:     50–60% 选前聯邦眾議員 麗莎·布朗特·羅徹斯特 民主党 當選聯邦眾議員 麗莎·布朗特·羅徹斯特 民主党 2022年特拉華州聯邦...

 

 

German sculptor, painter and graphic artist This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Ludwig Manzel – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2014) (Learn how and when to remove this message) Ludwig Manzel (1912), by Fritz Burger (1877-1916), the art historian. Karl Ludwig Manzel (3 June 1858,...

Technique of art production using assemblage of different forms For other uses, see Collage (disambiguation). Not to be confused with College. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Collage – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2019) (Learn how and when to remove this message) Kurt ...

 

 

Wim KokWim Kok nel 1994 Ministro-presidente dei Paesi BassiDurata mandato22 agosto 1994 –22 luglio 2002 MonarcaBeatrice Vice capo del governoHans Dijkstal(1994–1998)Hans van Mierlo(1994–1998)Annemarie Jorritsma(1998–2002)Els Borst(1998–2002) PredecessoreRuud Lubbers SuccessoreJan Peter Balkenende Presidente del Consiglio europeoDurata mandato1º gennaio 1997 –30 giugno 1997 PredecessoreJohn Bruton SuccessoreJean-Claude Juncker Leader del Parti...