Carlos Alberto Torres 19 évesen csatlakozott a Fluminense csapatához. Hamar nevet szerzett magának, és nemcsak mert védekező feladatát remekül ellátta, hanem mert olvasta a játékot és ha a helyzet úgy kívánta kiválóan szervezte is azt, az ő idejében pedig ez ritkaság számba ment egy védőtől. 1966-ban a Santoshoz szerződött, ahol Pelé csapattársa lett. Az itt töltött nyolc év alatt négyszer nyert paulistai állami bajnokságot valamint egyszer a Recopa Sudamericanátt is elhódította. 1974-ben visszatért a Fluminenséhez és rögtön riói állami bajnoki címhez címhez segítette nevelőegyesületét. 1977-ben a klub nagy riválisa, a Flamengo igazolta le.
NASL
Még abban az évben az amerikai New York Cosmoshoz igazolt, ahol újra Pelével játszhatott egy klubcsapatban. Két egymást követő évben is bajnoki címet szerzett a NASL-ben (North American Soccer League), majd a California Surfnél eltöltött egyéves kitérő után harmadik címét is begyűjtötte, immár újra a Cosmos színeiben. 1982. szeptember 20-án került sor a búcsúmérkőzésére, a New York Cosmos a Flamengóval mérkőzött. Pályafutása során észak-amerikában 119 alapszakasz és 26 play-off mérkőzést játszott, nyolc gólt szerzett és ötször választották be az All-Star csapatba.
A válogatottban
A brazil válogatottban 53 alkalommal lépett pályára és nyolc gólt szerzett 1964 és 1977 között. Az 1966-os világbajnokságra nevezett keretbe nem került be, a torna után lett meghatározó tagja a nemzeti csapatnak. Négy év múlva, az 1970-es világbajnokságoncsapatkapitányként emelhette magasba a győztesnek járó Jules Rimet trófeát. Az olaszok elleni döntőben 4-1-re diadalmaskodó brazilok negyedik gólját szerezte.[1] Abban a csapatban szerepelt rajta kívül Pelé (akinek ez volt a negyedik, és utolsó világbajnoksága), Clodoaldo, Gérson, Jairzinho, Rivellino és Tostão, melyet a valaha volt legnagyszerűbb vb-n játszó támadószellemű csapatnak tartanak. A következő években gyorsasága ugyan megkopott, ezt játékintelligenciájával és tapasztalatával pótolta, és bár világbajnokságra már nem jutott el, még az 1978-as selejtezősorozatban is pályára lépett három alkalommal. Harminchárom évesen, Észak-Amerikába szerződése előtt vonult vissza a válogatottól.
Edzői pályafutása
1983-ban kezdte edzői pályafutását a Flamengo csapatánál. Később több más brazil, illetve külföldi csapatot irányított, így például a Corinthianst 1985-ben és 1986-ban, a Náuticot 1986-ban, 1987-ben és 1988; az Once Caldast 1989-ben és 1990-ben; a mexikói Monterreyt 1991 és 1992 között; a Club Tijuanat 1992-ben; a Fluminense csapatát 1994-ben és 1995-ben, a Botafogot 1993-1994-ig, majd 1997-1998-ig, és 2002-ben valamint 2003-ban; a Querétarót 1999-ben; az Unión Magdalenát 2000-ben, és 2001-ben; végül a Paysandut 2005-ben.
Segédedzőként tevékenykedett a nigériai és az Omán válogatott mellett. 2004. február 14-én technikai igazgatónak nevezték ki az azeri válogatott mellé, azonban 2005. június 4-én lemondott posztjáról, miután egy lengyelek elleni vesztes mérkőzés után a szurkolók megkergették a mérkőzés játékvezetőjét, és nem érezte magát biztonságban.
Halála
Carlos Alberto Torres 2016. október 25-énRio de Janeiróban halt meg hirtelen szívroham következtében.[2] Két nappal halála előtt még a brazil SporTV szakkommentátoraként tevékenykedett. Pontosan egy hónappal ikertestvére után hunyt el.[3][4]
.svg){kind=small}
