1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2019. április 28. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2023. május 28.
Itt kezdte a pályafutását 16 évesen Gary Marrow kezei alatt 2007-ben. Teljesítményére több Football League-csapat is felfigyelt, többek közt a Crewe Alexandra és a Rotherham United.
FC Halifax Town
2010 júniusában jelentették be a szerződtetését, augusztus 21-én a Buxton ellen debütált, méghozzá győztes góllal. A szezon végén csapatával bajnoki címet ünnepelhetett a Northern Premier League-ben (angol hetedosztály).
Fletwood Town
Miután a következő szezon első 4 meccsén 3 gólt lőtt, aláírt az ötödosztályú Fletwood Townhoz. A szezon végén a csapata bajnok lett, és feljutott a negyedosztályba, Vardy pedig 31 góllal gólkirály lett, és leigazolta a Leicester City.
Leicester City
2012. május 17-én jelentették be a szerződtetését, ami 3 évre szólt.
Ekkor már a másodosztályban szerepelt a Leicester, a bajnokságot végül fölényesen nyerték meg, és jutottak fel a Premier League-be, Vardy 16 góllal fejezte be a szezont és a szurkolók megválasztották az év játékosának.
2014. augusztus 14-én meghosszabbította a szerződését 2018nyaráig. Az első két fordulóban sérülés miatt hiányzott, így augusztus 31-én debütált a legmagasabb osztályban az Arsenal ellen. Végül sikerült a bennmaradás, Vardy pedig több jó meccset is produkált, és 7 góllal zárta az idényt.
2015. június 7-én debütált az írek elleni meccsen, Wayne Rooney helyett állt be az utolsó 15 percre. Első gólját a németek ellen szerezte 2016. március 26-án. Részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon.