A Leicestert 1884-ben alapították Leicester Fosse néven,[2]1891-ben költöztek a Filbert Street-re, ahol közel 111 évig játszottak.[3]1890-ben csatlakoztak az Angol labdarúgó-szövetséghez, majd négy év múlva már a másodosztályban játszottak. Az élvonalba, akkori nevén a First Divisionba először 1908-ban jutottak fel, azonban a következő szezonban ki is estek. A klub ezután liftezett a két osztály között. A mai nevét 1919-ben vette fel.
A második világháború után
1949-ben a klub először jutott be az FA-kupa döntőjébe, amit elveszített 3-1-re a Wolverhampton Wanderers FC ellen. Később még háromszor jutottak be a kupa fináléjába, de mindannyiszor kikaptak. 1961-ben (2-0 a Tottenham Hotspur FC ellen), 1963 (3-1 vereség a Manchester Unitedtól) és 1969 (0-1 a Manchester City FC ellen). Leicester játszotta a legtöbb kupadöntőt győzelem nélkül.
1971-ben, mint a másodosztály bajnoka, a kupagyőztes Liverpool FC ellen léptek pályára a Charity Shielden, és 1-0-s győzelmet arattak az esélyesebb rivális felett.
1990-es évek
Az 1990-91-es szezonban csak az utolsó fordulókban sikerült elkerülni, hogy a klub kiessen a harmadosztályba. A következő három évben rendre a feljutásért küzdöttek, ami végül sikerült is, bár egy idény múlva ismét kiestek. Az 1995-96-os szezonban ismét kivívták az élvonalbeli tagságot, és Martin O'Neill irányításával megszilárdították helyüket a Premier League-ben. 1997-ben és 2000-ben megnyerték a ligakupát.
2000-es évek
Az új évezred hanyatlást hozott, a 2001-2002-es szezon végén ismét kiestek a legjobbak közül, és jelentős adósságot halmozott fel. 2003-tól új stadionban játszhattak, illetve 2007-ben új elnöke lett a klubnak, Milan Mandarić, a volt Portsmouth FC-elnök személyében, 2008-ban története során először kiesett a harmadosztályba, de egy szezon után feljutottak.
2007-ben a csapat kölcsönjátékosaként, 24 mérkőzésen szerepelt Fülöp Márton, az akkor másodosztályú együttesnél.
A City kisebb meglepetésre, újoncként jutott be a 2009-2010-es Championship rájátszásába 76 ponttal az ötödik helyen végezve. Ám a csapat elbukott az elődöntőben a Cardiff City-vel szemben, egy hazai 1-0-s vereséget követően, Walesben ugyan győzött 3-2-re, de tizenegyesekkel kikapott.
2013-2014-es évadban magabiztos játékkal szerezték meg a másodosztály bajnoki címét a csapathoz 2011-ben ismét csatlakozó Nigel Pearson irányítása alatt, valamint a következő szezonra a Premier League indulási jogát.
A 2014-15-ös szezonban borzalmas sorozatot produkáltak és szinte végig kieső helyen szerepeltek. Azonban a bajnokság utolsó nyolc fordulójából hetet megnyertek, amellyel biztosították a bennmaradást és a szezon végén a 14. helyen végeztek. Bár a Leicester City-t a Premier League-ig vezető Pearson a csapat első PL-es szezonjában biztosította a bennmaradást, 2015. június 30-án elbocsátották az edzőt.[4] Eltávolításának közvetlen köze van a fiának is, aki részt vett annak a rasszista hangvételű szex-felvétel elkészítésében, amelyet a csapat három tartalékcsapatban játszó játékosa készített Thaiföldön a szezont követő időszakban.[5] Pearsont a korábban a Chelsea-nél is megforduló Claudio Ranieri követte a csapat élén.
A 2015-2016-os bajnokságban Claudio Ranieri irányításával a csapat történelmi sikereket könyvelhetett el és végül két fordulóval a szezon vége előtt bebiztosította története első bajnoki címét. A fogadóirodák 5000 az 1-hez adták a Leicester City bajnoki címének valószínűségét a szezon előtt.
A 2016-17-es szezon előtt Ranieri óvta a szurkolókat attól, hogy a címvédésre reális célként tekintsenek, hiszen a többi klub már megértette Leicester taktikáját. Ezért első számú feladatnak, akárcsak az előző szezonban is a kiesés elkerülését nevezte.Úgy fogalmazott: nagyobb az esély arra, hogy E.T. a Földön landol, minthogy a Leicester City megvédi a bajnoki címét.[6] Ranieri megközelítését Gary Lineker is osztotta, aki szerint azzal, hogy N’Golo Kanté távozott a Chelsea csapatához a nyári átigazolási szezonban, a Leicester City legfontosabb játékosa távozott, aki nélkülözhetetlen Ranieri rendszeréből.[7] A csapat gyenge szereplésével a Premier League 25. fordulójára a kiesőzónába került és az FA-kupából is kiesett az ötödik fordulóban a harmadosztályú Millwall csapatával szemben, ezért az olasz menedzsert végül 2017. február 23-án menesztették a csapat éléről.[8] Ideiglenesen a csapat másodedzője, Craig Shakespeare látta el a menedzseri feladatokat. Gary Lineker "nagyon szomorúnak" és "megmagyarázhatatlannak" nevezte Ranieri menesztését, a Manchester United akkori portugál mestere, José Mourinho pedig az "önző játékosokat" okolta a döntés miatt, és azzal vigasztalta kollégáját, hogy senki sem törölheti ki a történelemből azt, amit ő tett a csapatért.[9]
A Leicesternek 36 edzője volt, közülük Peter Hodge és Dave Bassett két alkalommal is betöltötte ezt a posztot. (Bassett másodszorra ideiglenes edzőként.) A következő listában vannak felsorolva a klub legjelentősebb edzői, valamint a poszt jelenlegi betöltője.
A Quornban székelő női labdarúgócsapat 2020-ban csatlakozott a King Power által irányított klubhoz.[14]
Források
↑„Walkers Stadium Overview”, Leicester City Football Club, 2007. augusztus 8.. [2008. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. február 11.)