A csapat kétszer nyert bajnokságot, az 1920/21-es és az 1959/60-as szezonban. 1914. április 25-én az FA Kupát is megnyerték a Liverpool elleni meccsen. 1961-ben a BEK negyeddöntőjéig meneteltek, majd vereséget szenvedtek a Hamburgtól.
1976 óta nem szerepeltek az angol élvonalban, egészen a 2014/15-ös szezonig, ahol nem tudták megőrizni tagságukat. 1985-től kezdte hét éven keresztül a negyedosztályban voltak, és 1987-ben kis híján az ötödosztályba kerültek. 2000 és 2009 között a másodosztályban játszottak. 2016-ban visszajutottak az élvonalba. A 2017/18-as szezonban hetedik helyezést értek el, amivel bejutottak az Európa-ligába, de kiejtette őket az Olimbiakósz.
1882 májusában a Burnley Rovers Football Club vezetősége úgy döntött, befejezik a rögbit és helyette labdarúgással kezdenek foglalkozni. Első éveikben különböző kék és fehér mezekben játszottak. 1882 októberében játszották le első hivatalos meccsüket az Astley Bridge ellen, melyen 8-0-s vereséget szenvedtek. Először az 1885/86-os idényben indultak az FA Kupában, de a tartalékokat küldték ki a Darwen ellen és 11-0-s verésbe szaladtak bele. A Burnley is alapító tagja lett a Labdarúgó Ligának 1888-ban, első szezonjában a 9. helyet szerezte meg. A következő szezonban mindössze egy utolsó előtti helyezésre futotta, ami nem meglepő tudván, hogy első 17 meccsükből egyet sem tudtak megnyerni. Mégis ez az évad hozta meg a csapat számára az első trófeát, hiszen megnyerték a Lancashire Kupát a Blackburn Rovers legyőzésével. Az 1896/97-es idényben nem sikerült elkerülniük a kiesést, de utána rögtön feljutottak, 30 meccsükből mindössze 2-t elveszítve. Ebben az időben még nem volt automatikus feljutás, a másodosztály bajnokságnak úgynevezett teszt mérkőzést kellett játszania az élvonal utolsó helyezettjével. A Burnley és a Stoke City csatája meglehetősen unalmas 0-0-val végződött, ezt máig a "lövés és gól nélküli meccs"-ként emlegetik. Ekkor döntöttek a liga vezetői az automatikus feljutás bevezetése mellett. Ironikus módon éppen ekkor történt az élvonal kibővítése is, így felesleges volt a Stoke elleni szenvedés. Az 1899/00-es szezon ismét kiesést hozott, ráadásul a csapat kapusa, Jack Hillman botrányba is keveredett, mert állítólag a szezon utolsó meccsén lefizette a Nottingham Forest játékosait. Emiatt a következő szezon teljes egészéről eltiltották. A 20. század első évtizedében a Burnley a Division Two-ban maradt.
Sikerek az I. világháború előtt és után: 1912–1930
A csapat meze az 1910/11-es szezonban változott zöldről a mostani vörösborszín-kék színösszeállításúra. Állítólag ez azért történt, hogy hasonló sikereket élvezhessenek, mint az Aston Villa. Az 1912/13-as évadban visszajutottak az élvonalba és bejutottak az FA-kupa elődöntőjébe is, ahol kikaptak a Sunderlandtől. 1914-ben aztán elhódították a kupát a Liverpool ellen. Az első világháború után az 1919/20-as volt az első hivatalos évad, ekkor a csapat második lett a West Bromwich Albion mögött, de nem elégedtek meg ennyivel. A következő szezonban első bajnoki címüket ünnepelhették. Nem indult jól a bajnoki szereplésük, hiszen első 3 meccsüket elvesztették, de ezután 30 találkozón keresztül veretlenek maradtak. Ez hivatalos veretlenségi rekord volt, amíg az Arsenal meg nem döntötte a 2003/04-es szezonban. A Burnley nem tudta megismételni sikereit a következő szezonokban, sőt 1930-ban ki is esett az élvonalból.
Mélypontok a II. világháború végéig: 1930–1945
A csapat szenvedett a másodosztályban, az 1931/32-es szezonban két pont választotta el őket attól, hogy még tovább zuhanjanak. A második világháború kitöréséig egyáltalán nem jártak a feljutás közelében, de 1935-ben eljutottak az FA Kupa elődöntőjéig. A háború alatt főként regionális ligákban szerepeltek, a hivatalos bajnokság az 1946/47-es szezonnal indult újra.
A legjobb évek: 1946–1976
A második világháborút követő első szezonban a Burnley a másodosztály második helyén végzett, ami természetesen feljutást eredményezett. Ez az évad az FA Kupa-szereplés miatt is emlékezetes marad a szurkolók számára, hiszen csapatuk az Aston Villát, a Coventry Cityt, a Luton Townt, a Middlesbrough-t és a Liverpoolt is megverte. A döntőben a Charlton Athletic volt az ellenfél, melytől hosszabbítás után 1-0-s vereséget szenvedtek. Remekül sikerült az első élvonalbeli szezon (1947/48), hiszen harmadik lett a csapat és ezek után folyamatosan a bajnokesélyesek közé tartoztak. Az 1956/57-es idényben máig érvényes klubrekordot állítottak fel, hiszen az FA Kupában 9-0-ra verték a New Brightont. A következő szezonban egy korábbi játékos, Harry Potts vette át a csapat irányítását. Az 1950-es években főként két középpályásra, Jimmy Adamsonra és Jimmy McIlroyra épült a gárda, a duónak nagy szerepe volt az 1959/60-as bajnoki címben is. Ekkor a Spurs és a Wolverhampton Wanderers volt a két legnagyobb rivális a bajnokságban, de végül a Burnley lett a győztes, miután 2-1-re megverte a Manchester Cityt, 1960május 2-án. Érdekesség, hogy ezt követően a csapat soha nem állt az élvonal tabellájának élén. A következő szezonban a BFC története során először bemutatkozhatott az európai porondon. 1961/62-ben másodikak lettek és bejutottak az FA-kupa döntőjébe is, de ott 3-1-es vereséget szenvedtek a Tottenham Hotspurtől. Bár a Burnley nem volt kétemberes csapat, nagyon rosszul érintette, hogy McIlroy a Stoke Cityhez igazolt, Adamson pedig visszavonult. 1966-ban kerültek a legközelebb ahhoz, hogy ismét bajnokok legyenek, akkor a harmadik helyen végeztek. Az 1966/67-es idényben a Vásárvárosok kupája negyeddöntőjéig meneteltek, de ott az Eintracht Frankfurt megállította őket. Az évtized további részében leginkább a középmezőnyben tanyáztak. 1970-ben Adamson menedzserként visszatért, de az 1970/71-es évadban kiesett vele a csapat, ezzel véget ért a hosszú, élvonalbeli szereplés. Ebben az időszakban a Burnley-ben több válogatott játékos is játszott.
Az 1972/73-as szezonban a másodosztály bajnokaként jutottak fel, ekkor még mindig Adamson volt a vezetőedző. Ekkoriban Martin Dobson volt a gárda legfontosabb játékosa és vele feljutás után hatodik helyet értek el és bejutottak az FA-kupa elődöntőjébe is, de kiestek a Newcastle United ellen. A következő szezonban tizedikek lettek, bár Dobsont eladták az Evertonnak. Ekkor azonban egy nagy sokk is érte a gárdát az FA-kupában hazai pályán 1-0-ra kikaptak a ligán kívüli Wimbledontól. Az 1975/76-os idény ismét kiesést hozott, azóta nem is sikerült visszajutniuk az élvonalba.
Visszaesés és kis híján megszűnés: 1976–1987
Három átlagos szezon után a BFC kiesett a harmadosztályba (1979/80). 42 bajnoki meccsén sem az első sem az utolsó 16 meccsén nem produkált győzelmet a gárda. Két szezonnal később, már Brian Miller vezetésével visszajutottak a második vonalba. Nem tartott azonban sokáig a másodosztályú szereplés, már az első szezon után kiestek, de a kupákban nagyobb szerencséjük volt. Az FA-kupában a negyeddöntőig, a Ligakupában pedig az elődöntőig jutottak, menetelésük során legyőzték többek között a Tottenham Hotspurt és a Liverpoolt. A rossz eredmények miatt folyamatosan váltották egymást az edzők a klubnál, az 1984/85-ös szezonban, John Benson irányítása alatt a Burnley története során először kiesett a negyedosztályba. Az 1986/87-es szezonban az Angol labdarúgó-szövetség bevezette az automatikus kiesést és feljutást a negyed- és ötödosztály között, ez a BFC-t is érintette, hiszen katasztrofálisan szerepeltek. A szezon végén muszáj volt győzniük a Leyton Orient ellen, hogy megőrizzék ligatagságukat. Végül 2-1 arányban sikerült is legyőzniük ellenfelüket, így a negyedosztályban maradtak.
A feltámadás kezdete: 1987–2004
1988 májusában a Burnley ismét a Wembley Stadionban szerepelhetett, ezúttal a Football League Trophy döntőjének keretében, ahol a szintén negyedosztályú Wolverhampton Wanderers volt az ellenfél. Nem csoda, hogy 80 000 néző látogatott ki a helyszínre, hiszen mindkét döntős nagy múltú, akkoriban szenvedő klub volt. Végül a Farkasok nyertek 2-0-ra. Az 1991/92-es szezonban a csapat bajnoki címet ünnepelhetett a negyedosztályban, két évvel később pedig a másodosztályba is feljutottak osztályozók segítségével. Az osztályozóra szintén a Wembley-ben került sor, a Stockport County ellen. Egy szezon után azonban kiestek és az 1997/98-as évadban kis híján ismét a negyedosztályba kerültek, de egy Plymouth Argyle elleni győzelemmel megmenekültek. 1999/00-ben a gárda másodikként végzett, így automatikusan feljutott a másodosztályba, ahol mindmáig szerepel. A következő két idényben komoly esélyük volt a rájátszást érő helyek megszerzésére, utána viszont kisebb visszaesés következett. 2004 júniusában Steve Cotterillt nevezték ki menedzserré.
A Cotterill-csapat: 2004–2007
Steve Cotterill első szezonjában a csapat mindkét kupában remekelt, a két legnagyobb "áldozat" a Liverpool és az Aston Villa volt. A bajnokságban egy 13. helyre futotta. A mester ezután fiatalította a csapatot, aminek az lett az eredménye, hogy a 2004/05-ös szezonban mindenki a Burnley védelmét dicsérte leginkább a másodosztályban. Ekkor az Aston Villa játékosa, Gary Cahill is a Turf Mooron játszott kölcsönjátékosként.
A 2005/06-os szezon ígéretesen indult a BFC számára, de miután Ade Akinbiyi a Sheffield Unitedhez igazolt, a teljesítmény visszaesett és végül csak a 17. helyen zártak. Cotterill 2006 nyarán több játékost is igazolt, például Steve Jonest, Stephen Fostert és Andy Grayt, utóbbi a Sunderlandtől érkezett, miután kölcsönben is szerepelt a Burnley-ben.
A 2006/07-es idény ismét jól indult a csapat számára, sokan arra számítottak, hogy körülbelül 30 év után ismét az élvonalban szerepelnek majd, de a szezon közepén annyira leromlott a formájuk, hogy közel kerültek a kieső zónához. Ebben része volt annak is, hogy az addigi gólfelelős, Gray lesérült. A gárdán az sem sokat segített, hogy leigazolta Joey Guðjónssont és Steven Caldwellt, valamint kölcsönvette Eric Djemba-Djembát az Aston Villától, hiszen így is csak három ponttal kerülték el a kiesést. Ebben a szezonban egy korábbi negatív rekordot is megdöntött a csapat, sorozatban 18 meccsen győzelem nélkül maradt.
A 2007/08-as idénynek nagy várakozásokkal vágott neki a Burnley, hiszen Cotterill sok olyan játékost igazolt, akik rendelkeztek első- vagy másodosztályú tapasztalatokkal (Király Gábor, Robbie Blake, Clarke Carlisle, Stephen Jordan, David Unsworth, Graham Alexander). A gárda azonban az idény elejétől kezdve hullámzóan szerepelt és nem volt szórakoztató a játéka. Egy Hull City elleni nagyon gyenge teljesítményt követően Cotterill közös megegyezés alapján távozott a Turf Moorból.
Az azonnali visszajutás nem sikerült, csak a 2013-14-es idény befejeztével tudtak ismét feljutni. Az élvonalbeli tagság most sem tartott sokáig, a 2014-15-ös szezon végén a Burnley FC búcsúzott a Premier League-től. Egy idény múlva Championship bajnokaként ismét feljutottak a legmagasabb osztályba.
Klubszínek
A korai években különböző színösszeállítású mezeket viseltek a Burnley játékosai. Az első nyolc évben a kék és a fehér volt a két főszín. Három év múlva borostyán-lila csíkos mezre váltottak fekete rövidnadrággal. Az 1890-es évek nagy részében a borostyán-fekete csíkos összeállítás volt az uralkodó, de ebben az időszakban volt egy rózsaszín-fehér csíkos meze is a gárdának. 1897 és 1900 között teljesen fekete mezt viseltek a játékosok, majd ezt zöld mezre cserélték fehér sorttal. 1910-től használják mostani színeiket, a vörösbort és az égszínkéket, melyet a bajnok Aston Villától lestek el.
Stadion
A Burnley 1883 óta a Turf Moorban játssza hazai meccseit. A stadionnak négy lelátója, melyek James Hergreaves, Jimmy McIlroy, Bob Lord és David Fishwick neveit viselik, utóbbi a vendégszurkolók számára van fenntartva. Jelenleg 22 546 néző fér be a létesítménybe, melyben csak ülőhelyek találhatók.
Kabala
A csapat kabalafiguráját Bertie Bee-nek hívják. Mezén az 1882-es szám látható a Burnley alapításának évére utalva. Nagyon népszerű a szurkolók körében, főleg azóta, hogy egyszer látványosan leterített egy pályára berohanó drukkert. A 2006/07-es szezonban párja is volt Stan the Pie Man személyében, aki egy szponzori szerződés részeként lett a BFC kabalája.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
