Azon országok egyike, ahol rendkívül magas a természetes biológiai sokféleség; zoológiai és botanikai élőhelyei a csendes-óceáni régió száraz síkságaitól az Andok magas hegyvidéki területein át a trópusi Amazonas-medencéig terjednek.
Az országnak gazdag kulturális öröksége van, és óriási változatosságú természeti környezete, a Föld 118 ismert élőhelyéből 84-et rejt.[pontosabban?]
Hajdan az Inka Birodalom központja volt. A Spanyol Birodalom a 16. században hódította meg a régiót, és alkirályságot hozott létre, amely a dél-amerikai területek jó részét magába foglalta, a fővárosa pedig Limában volt. Peru 1821-24-ben kikiáltotta a függetlenségét. A 20. században az ország puccsokat, társadalmi zavargásokat és belső konfliktusok időszakát élte át.
A 21. század elején a régió egyik legvirágzóbb gazdaságával rendelkezik.[4][5] A politikai válság, a korrupció és az egyenlőtlenség azonban komoly kihívások. A lakosság 1%-a birtokolja az összvagyon 30%-át.[6] 2022 végétől országos politikai tiltakozásra és zavargásra került sor Dina Boluarte elnök kormánya és a perui kongresszus ellen.[7][8]
A fő beszélt nyelv a spanyol, bár a peruiak jelentős része egymás között őshonos nyelveket (ajmara, kecsua stb.) beszél.
Etimológia
Feltételezések szerint Peru neve egy 16. századi indián uralkodó, Birú nevéből származhat, aki a mai Panama területén uralkodott.[9] Amikor a spanyolok meghódították Panamát és környékét, úgy vélték, hogy elérték az Újvilág legdélebbi részét. Francisco Pizarro expedíciójának azonban sikerült délebbre jutnia, de azokat a területeket is Birúként vagy Peruként kezdték emlegetni. A spanyol korona pedig az Inka Birodalmat Peru tartományaként nevezte meg.[10]
A Costa az ország területének 10,6%-át, azaz 136 300 km²-t foglal el. Egy „sivatagos” sáv, amely 3080 km hosszú és 5–170 km széles.
A hideg vizű, délről észak felé haladó Humboldt-áramlat miatt a partvidék kopár, sivatagos jellegű. Az egyhangú felszínből csak helyenként emelkednek ki homokdűnék. Délebbre a síkság keskenyedik, de változatlanul száraz marad. A szárazság mellett a Humboldt-áramlat azt is eredményezi, hogy az éghajlat itt lényegesen hűvösebb, mint földrajzi helyzetéből következően várható lenne.
Északon a Pariñas-foknál kezdődik, délen Földünk legszárazabb sivatagában, az Atacamában folytatódik tovább, s fokozatosan beleolvad az Andok nyugati, szárazabb lejtőibe. Nyugati határa a Mar de Grau, a keleti a szárazföld 800–1000 méteres magasságában húzódik.
A hőmérséklet itt hűvösebb, átlaga 9 és 18 °C közötti. Az októbertől áprilisig tartó téli időszak csapadékos, a nyár száraz.
Amazonas-medence
Az ország keleti fele az Amazonas-medencéhez tartozó, kelet felé lealacsonyodó dombsági, majd trópusi őserdővel fedett alföldi terület. Az országnak több mint a felét elfoglalja, de a területet csupán a peruiak kis töredéke lakja.
Itt trópusi időjárás uralkodik, nem ritkán 40 °C-ot is meghaladó hőmérséklettel és magas páratartalommal.
Caral piramisai mintegy 4600-5000 évesek. A mai sivatag helyén egykor füves szavanna uralkodott
(kb. i. e. 10 000 – i. e. 1800)
A legutóbbi jégkorszak végén a mai sivatagos tengerpart helyén dús füvű rétek terültek el. Az észak felől érkező telepesek ehhez igazodva alakították ki vadász–gyűjtögető életmódjukat. A pleisztocén megafauna kipusztulása után kisebb állatokra vadásztak és csontból, illetve növényekből készített eszközeikkel a tengerből is szereztek táplálékot.
A földművelés fejlődését és a lakosság számának növekedését i. e. 2700 és 2200 között követte az első szertartási és egyéb közösségi épületek megjelenése. Kőből és vályogtéglából építkeztek, főként a partvidéken.
Kezdeti korszak
(kb. i. e. 1800–800)
Az új korszak kezdetét az agyagművesség megjelenésétől számítjuk. A fazekasok az egyszerű, dísztelen agyagmunkáktól eljutottak a színes, minőségi kerámiákig. A partvidéki településközpontok szertartási központokká alakultak, ahol a papok áldozatokat mutattak be.
Ebben a korszakban kezdték meg az öntözőcsatorna-hálózat kiépítését, és ez a termesztett növényeket tette fő táplálékukká. A halászat és a szövés is sokat fejlődött. A hegyekbe húzódó csoportok i. e. 900 körül tértek át a teraszos földművelésre.
A kezdeti korszak és a spanyol hódítás közötti időt a régészek három horizontra és két úgynevezett átmeneti korszakra tagoljál. A horizontok a földrajzi terület – Középső-Andok – egységesülését, az átmeneti korszakok a kisebb, helyi kultúrákat taglalják.
A korai korszakot Chavín-horizontnak is nevezik, mert név i. e. 1200 táján Chavín de Huántarban volt az egész Andokvallási és hatalmi központja.
A Chavín-korszakban jelentősen fejlődött a kézműipar. A fazekasok díszes ábrákat véstek az edények felületére, a fémművesek feltalálták a forrasztást, a domborítást és elkezdték az aranyat ezüsttel ötvözni. E korszak végén készültek a spanyol hódítás előtti Dél-Amerika legpompásabb, milliónyi apró figurával és geometriai motívumokkal díszített szőttesei.
Ugyanebben a korszakban a Déli-Andokban, a Titicaca-tó medencéjének északi részén, Pucará központtal jött létre a Pucará-kulfftúra, amely északon Cuzcóig, dél felé a mai Bolíviáig éreztette hatását.
Pucarában hat monumentális épületcsoport áll, köztük lépcsős piramis lesüllyesztett, kicsi templomokkal. A nagy temetkezőhalmokat és tömbből faragott oltárokat falak veszik körül.
A Titicaca-tó déli medencéjében, a mai Bolívia területén a Chiripa-kultúra virágzott. Központjának négyszögletesen elrendezett építményei egy lesüllyesztett teret vesznek körül, előrevetítve egy új szertartási építészeti stílust.
Korai átmeneti korszak
A Huari- és a Tiahuanaco kultúra elterjedése (kb. 500–1200 között)
(kb. i. e. 200 – i. sz. 600)
A Chavín de Huántar vezette egység felbomlása után az ősi Peruban helyi kultúrák nyertek teret.
Északon Piura és Lambayeque között virágzott a Vicús-kultúra, amely elsősorban 15 méter mélységet is elérő sírjairól és a bennük talált negatív festésű, állatalakos kerámiákról, valamint rézből, arzénesbronzból, valamint réz–arany ötvözetű tárgyairól ismert.
A Salinar-kultúra helyén idővel kialakult a Moche-kultúra (kb. i. e. 100 – i. sz. 800), amely tetszetős kerámiáiról és ötvösművészetéről ismert. Legfontosabb vallási épületeiket, a Naptemplomot és Holdtemplomot a mai Trujillo közelében emelték.
A déli tengerparton a Paracas-kultúra emelkedett ki. Ezt a legkifinomultabb technikával készült textíliái tették híressé. Paracasban szokás volt a halottak mumifikálása.
A Paracas-kultúrából i. e. 200 körül bontakozott ki a Nazca-kultúra, amelynek fénykora nagyjából egybeesett a Moche-kultúráéval. Kiváló szőttesek készültek, később a fazekasság vette át a vezetést; ebben több technológiai újítást is született. A kerámiákra már égetés után vitték fel a fehér, narancs, vörös, barna és fekete színeket. A Nazca-kultúra legismertebb hagyatéka a rejtélyes geoglifák vonalrendszere .
Az 1000–1400 közötti jelentősebb kultúrák elterjedése Peruban
(kb. i. sz. 600–1000)
A 6. század közepétől az addig virágzó kicsiny „főnökségek” kénytelenek voltak alávetni magukat két nagy, egységesítésre törekvő hatalomnak. A két hatalmi központ Huari(Wari) és Tiahuanaco(Tiwanaku) volt.
A Tiwanaku Birodalom a Titicaca-tó bolíviai oldalán az 1. századtól benépesülő, majd a 700-as évekig városias településsé növekedett. Kulturális és vallási hatása volt jelentős. Hatalmának a harcos ajmara vagy kolja csoportok vetettek véget.
A Wari Birodalom központja Tiwanakutól mintegy 700 km-rel északnyugatra helyezkedett el. Katonai erejéről volt híres. A birodalom túlzott növekedési üteme miatt időszámításunk szerint 1000 táján a városokat elhagyták lakóik.
A korszak legfontosabb újítása az igazi városok kialakítása volt. Ragyogó színű edények, kerámiaszobrok, tollakkal átszőtt textíliák, ötvösremekek és féldrágakő-faragások maradtak ránk ebből a korból.
Késői átmeneti korszak
(kb. i. sz. 1000–1450)
A Wari Birodalom hatalma jóval az ezredforduló előtt megroppant, és a Moche-kultúra helyére a Sicán-(Lambayeque)-kultúra lépett. Fővárosa Batán Grande volt. A Sicán-kultúra900 táján jutott el fejlődésének csúcsára. Ekkor emelték monumentális épületeiket, ásták nagy sírkamráikat, használták széles körben az arzén-bronzot, teremtettek kereskedelmi kapcsolatokat az ecuadori partvidékkel. 1050 és 1100 között azonban Batán Grande elpusztult, és az új hatalmi központ Túcume lett. 1375 és 1400 között a sicán területeket a Chan-Chan székhelyű Chimu Királyság hódította meg. Chan-Chan kilenc, fallal körülvett városrészből állt; mindegyikben templomok, víztárolók és lakóházak sorakoztak egymás mellett. Ez a kultúra fémművességéről, réz, arzén-bronz, ezüst- és aranytárgyaiól híres. Az agyagművesség továbbvitte a Moche-kultúra gömbformáját és kengyel alakú kiöntőcsövét, a formák és színek változatossága azonban eltűnt.
A korszak további kultúrái: amazóniai csacsapoják, tengerparti csankajok és ika-csincsák, a Titicaca-tó mellett temetkezési tornyokat emelő kolják, illetve az andesi csankák és inkák.
Késői horizont
Az inkák által szent helyként tisztelt Urubamba völgye
(kb. i. sz. 1450–1532)
Az inkák néven közismertté vált népcsoportok a 14. században kezdtek meghatározó erővé válni Cuzco környékén.
A 15. század elejéig az inkák elégedettek voltak területükkel, de a csankák szemet vetettek rá. A nyolcadik inka király, Viracocha Inca/Virakocsa Inka idején betörő ellenség közel állt a terület elfoglalásához. A hódítókat Pachacutec Inca Yupanqui/Pacsakutek Inka Jupanki (uralkodott: 1438–1471) verte végül vissza. Átszervezte az általa uralt területet, és elkezdte annak kiterjesztését. Hódításait fia és utóda, Túpac Inka Yupanqui (Tupak Inka Jupanki, uralkodott: 1471–1493) teljesítette ki és unokája, Huayna Cápac/Uajna Kapak (uralkodott: 1493–1525/7) zárta le.
A birodalom élén a Nap fiának tekintett, abszolút hatalmú Sapa Inka állt. Hatalma csúcsán a kb. 1 millió km² kiterjedésű, a minimum 3 millió lakosú Inka Birodalom (Tahuantinsuyu, a „Négy Világtáj”) országa volt minden idők leghatalmasabb indián birodalma; a mai kolumbiai-ecuadori határtól a chilei Santiagóig terjedt. Nyugati határa a Csendes-óceán volt, a keleti az Andok keleti oldalán, 1000 méter magasan húzódott. Négy nagy egysége a főváros, Cuzco főteréről kiinduló négy főútvonal alkotta cikkelyekben helyezkedett el:
Északnyugaton Chinchaysuyu
Északkeleten Antisuyu
Délnyugaton Cuntisuyu
Délkeleten Collasuyu
Az északi hódítások és felkelések miatt Huayna CapacQuitóba (ez a mai Ecuador fővárosa) helyezte át udvartartását. Ott született Atahualpa nevű fia — idősebb fia, HuáscarCuzcóban maradt. Az apa felosztotta a birodalmat: az északi országrészt Atahualpának, a délit Huáscarnak hagyta örökül, mielőtt az európaiak által behurcolt himlőtől elhalálozott. A dühöngő járvány közben a hadsereg Atahualpát, a papság Huáscart támogatta. Huayna Cápac halála után a két fiú polgárháborúja kapóra jött a spanyol hódítóknak.
Spanyol hódítás
A Machu Picchu, az Urubamba völgyet határoló hegyek egyikén
1526 végén újra megpróbálkoztak, és ezúttal a San Juan-folyónál különváltak. Almagro visszatért Panamába erősítésért, Pizarro letáborozott, az expedíció kalauza, Bartolomé Ruiz pedig továbbhajózott dél felé. Ezzel ő lett az első olyan európai, aki a Csendes-óceánon keresztezte az Egyenlítőt, és ugyancsak ő került elsőként kapcsolatba az Inka Birodalommal. Visszafordult, felvette Pizarro csapatát, és az ecuadori partok előtti Gallo-szigeten táboroztak le. Több spanyol a visszatérés mellett döntött, de Pizarro tizenhárom társával továbbment a Guayaquili-öbölbe, ahonnan először pillantottak meg egy inka várost, Tumbest. A Santa-folyóig hajóztak, és onnan lámát, fémedényeket, szőtteseket és agyagedényeket vittek Panamába.
Pizarro 1528 nyarán Spanyolországba hajózott, hogy az uralkodó jóváhagyását kérje az Inka Birodalom leigázásához. 1529. július 26-ánToledoban szövegezték meg azt a szerződést, amellyel az uralkodó felhatalmazta Pizarrót Peru felfedezésére és meghódítására, egyúttal kinevezte Peru kormányzójává és főkapitányává.
Manko Inka, aki nem akart a spanyolok bábjaként uralkododni, sereget toborzott ellenük, de vereséget szenvedett a hódítóktól. Manko Inka először Ollantaytambóba, majd a Vilcabamba-hegységbe menekült; a hegyek közt hunyt el 1544-ben.
1543-ban hozták létre a Peru Alkirályságot; kezdetben ez szinte valamennyi dél-amerikai spanyol birtokot magába foglalta.
Az alkirályt Spanyolországból küldték egy-egy és 4–6 éves időszakra.
A kor három alapvető társadalmi osztálya:
a „félszigetiek” – az alkirályságban élő spanyolok;
a kreolok – azok a spanyolok, akik már a gyarmaton születtek;
az indiánok és a meszticek — előbbiek saját vezetőikkel, a gyarmatosítók által meghagyott curacákkal. A meszticek a spanyolok–indián félvérek.
Ebben a korban a perui gazdaság alapja az ezüstbányászat volt. A perui ezüst nagyon fontos jövedelemforrása volt a spanyol királyoknak. A 18. században csökkent az ezüstbányászat jelentősége és vele a király bevétele is. A spanyol udvar reformokat vezetett be: az alkirályságról sok területet leválasztottak, az adókat jelentősen megemelték. Az adóreformok miatti elégedetlenség és az indián–mesztic lakosság elnyomása vezetett a gyarmati korszak legnagyobb indiánfelkeléséhez II. Tupac Amaru vezetésével. A felkelés 1780-ban tört ki. Az indiánok 1780. november 18-án a sangararái csatában legyőzték a spanyol sereget, Cuzcót azonban sikertelenül ostromolták meg 1781 januárjában. április 6-án a spanyolok megsemmisítő vereséget mértek a felkelőkre és 1781. július 18-án Cuzco főterén kivégezték II. Tupac Amarut és családját.
Az indiánok még próbálkoztak néhány kisebb felkeléssel, de a spanyolok ezeket 1783-ra teljesen felszámolták.
Bolívar 1826-ban a függetlenné vált országokat egy latin-amerikai államszövetség megalakítására hívta össze, de a konferencián csak Kolumbia, Peru, Közép-Amerika és Mexikó vett részt. Bolívar kudarcot vallott. 1830-ban bukott vezérként Európába indult, de útközben életét vesztette.
1845-ben Ramón Castilla tábornok elnökségével kezdődött a béke. A tábornok két elnöki ciklusában 1845–1851 és 1855–1862 között rengeteg fontos reformot hajtott végre. Eltörölte a bennszülöttek adóit, vasút- és távíróvonalakat létesített, megszüntette a rabszolgaságot. 1860-ban elfogadták az ország első alkotmányát, kezdett kialakulni az oktatási rendszer. Elkezdték két nagy hatású hozamjavító, guanó és a salétrom kitermelését.
1873-ban Peru kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött Bolíviával. Szerződéses kötelezettségét teljesítve 1879-ben hadba szállt Bolívia oldalán az Atacama-sivatag északi, nitrátban gazdag sávját megkaparintani akaró Chile ellen (ún. salétromháború). A Csendes-óceánon próbált Bolíviának segíteni, de chileiek elsüllyesztették a perui flottát. 1881-ben a chilei csapatok bevonultak Limába.
Ezután a határviták miatt fegyveres konfliktusba keveredett Kolumbiával a mai Amazonas megye birtoklásáért. A kb. egy évig tartó háborút Kolumbia nyerte.
1920-ban új alkotmányt fogadtak el. Először ebben ismerték el az őslakó közösségeket és jogaikat.
1929-ben Chile az 1883-ban elfoglalt sivatagi területből visszaadta Tacna környékét.
A sok háborúzás kimerítette Peru pénzügyi tartalékait; az országot 1930-tól 25 éven át diktátorok irányították.
1941–1942-ben újabb határvita robbant ki Ecuadorral. A háborúval fenyegető konfliktust a Rio de Janeiróban kötött békeszerződés formálisan lezárta ugyan, de a két ország viszonya még évtizedekig feszült maradt.
1968-ban a fegyveres erők Juan Velasco Alvarado vezetésével puccsal megdöntötték Fernando Belaunde elnök hatalmát. Az új rezsim radikális reformokba kezdett a fejlődés gyorsítása érdekében, de a szélesebb közvélemény nem támogatta.
1970. május 31.-én rázta meg az országot minden idők legpusztítóbb újvilági földrengése. A Richter-skála szerint 7,7-es földrengés Közép-Peruban 80 000 ember életét oltotta ki.
1975-ben az elnöki székben Velascót ugyancsak erővel Francisco Morales Bermúdez tábornok váltotta fel. Visszavonta elődje reformjait és kilátásba helyezte a demokráciába visszatérést. Az 1980-as években Peru jelentős külföldi adósságot halmozott fel, folyamatos volt az infláció, kiterjedt a kábítószer-kereskedelem, a politikai életben tömegessé vált az erőszak. Alberto Fujimori elnöksége (1990–2000) alatt megindult az ország helyreállítása, de Fujimorinak autoritárius tendenciái, a korrupció és az emberi jogok megsértése miatt a vitatott 2000-es választás után le kellett mondania. Azóta Peruban harcolnak a korrupció ellen és stabil a gazdasági növekedés; 2001-ben Alejandro Toledo, 2008-ban Alan García, majd 2011-ben Ollanta Humala Tasso lett az elnök.
21. század
Többszöri elnökcserét követően, a 2021. júniusi választáson Pedro Castillót, a baloldali Szabad Peru Párt jelöltjét választották elnökké, aki július végén foglalta el hivatalát.
2022 december elején, az aktuális perui politikai válság idején Pedro Castillo – az ellene indított vádemelési eljárást (impeachment) megelőzve – megpróbálta feloszlatni a Perui Köztársaság Kongresszusát (a perui parlament hivatalos neve). A parlamenti képviselők azonban rendkívüli ülésen az elnök elleni vádemelésről döntöttek, és helyette Dina Boluarte addigi alelnököt választották az ország elnökévé (2022. december 7.). Dina Boluarte, az ország első női vezetője politikai megbékélésre hívott fel a politikai és gazdasági válság leküzdése érdekében.[15] A leváltott elnök hívei azonban a következő héten tiltakozásul tüntetésekbe kezdtek és úttorlaszokat emeltek, egy időre a vonatközlekedés is leállt.[16]
Peru legjelentősebb politikai pártjai (alapításuk sorrendjében):
Partido Nacional (1822)
Partido Civil (1870)
Unión Nacional (1891)
Partido Liberal (1901)
Amerikai Népi Forradalmi Szövetség – APRA – Alianza Popular Revolucionaria Americana (1924)
Partido Comuninista Peruano (1928)
Unión Revolucionaria (1931)
AP – Acción Popular (1956)
DC – Partido Demócrata Cristiana (1956)
PPC – Partido Popular Cristiano (1966)
Változás '90 – Cambio '90 (1990)
Új Többség – Nueva Mayoría (1993)
Perú Posible (1999)
Közigazgatási rendszer
Peru területe 25 régióra oszlik, ebből 24 megye (departamento) és egy úgynevezett alkotmányos tartomány (Callao). Ezeket tartományokra (provincia) osztják, amelyek körzetekből állnak. Összesen 196 tartomány és 1874 körzet van Peruban.
Lima, a főváros CuzcoIquitos Cuzco katedrálisa Indián asszony a gyermekével Lima közelében Perui lányok
Népsűrűség régiónként
Általános adatok
A lakosság több mint fele a part menti sávban él, kb. harmada a hegyekben és az ország több mint a felét elfoglaló amazóniai részen a lakosság alig több mint 12%-a lakik.
Északi tengerpart: Trujillo, Chiclayo (a Lambayeque terület központja; vallási eseményeiről híres), Piura
Északi hegyvidék: Huaraz, Chavín de Huántar, Cajamarca
Déli tengerpart: Pisco, Ica (a bortermelés központja és a pisco nevű nemzeti italnak számító borpárlat hazája), Nazca, Tacna
Déli hegyvidék: Cuzco (az Inka Birodalom egykori központja, Amerika régészeti fővárosa; a tengerszint felett 3400 m magasan fekszik), Urubamba, Machu Picchu, Arequipa (három tűzhányó magasodik körülötte, valamint itt található a világ legmélyebb kanyonja a Cañon del Colca), Puno, Ayacucho, Huancavelica
A lakosság rendkívül heterogén. 45% több mint száz különböző kecsua törzshöz tartozó indián őslakos. 3%-nyi ajmara indián is él itt. Ezenkívül kisebb indián töredékek találhatók még az országban, akik a feketékkel, mulattokkal, zambókkal, és ázsiaiakkal együtt is csak mindössze 1%-ot tesznek ki. A mulattok fekete-fehér, míg a zambók fekete-indián keverékek. Külsőleg mindkét csoport tagjai a feketékre hasonlítanak. Az ázsiaiak többsége japán, kisebb része kínai. A lakosság 35%-a mesztic, vagyis indián-fehér keverék. A meszticek külsőleg az indiánokra hasonlítanak. A népesség fennmaradó 18%-a európai fehér a spanyol gyarmatosítók utódai.[17] Az országban jelentős az olasz illetőleg olasz származásúak aránya, számuk megközelíti a másfél milliót.
Nyelvi megoszlás
A hivatalos nyelv a spanyol, a kecsua és az ajmara. A spanyol nyelvet a perui lakosok kb. 90%-a ismeri. A hegyi indiánok a kecsua nyelvet, a Titicaca-tó környékén, illetve az ország déli részén lakó bennszülöttek az ajmara nyelvet beszélik.
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Gazdasága
Fő gazdasági tevékenységei közé tartozik a bányászat, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság és a halászat, valamint olyan gyorsan növekvő ágazatok, mint a távközlés és a biotechnológia.[20]
A hegyvidéki mezőgazdaság lehetősége a körülmények miatt igen korlátozott. Amazóniában a trópusi talajok gyors kimerülése miatt csak váltógazdálkodásra van lehetőség.
A 3000 km-es perui partok mentén évente 10 500 000 tonna tengeri halat halásznak, közvetlen emberi fogyasztásra 480 000 tonnát, a többit pedig halliszt előállítására. Peru a halászat terén a világon az ötödik helyen áll.
Peruban rendkívül jelentős a fakitermelés a mezőgazdasági területté alakítás miatt, ezért növény- és állatfajok pusztulnak ki.[22]
Ipar
Fő ágazatok: bányászat; acél- és fémgyártás; kőolaj-kitermelés és finomítás, a földgáz kitermelés és cseppfolyósítás; halászat és halfeldolgozás, cement-, üveggyártás, textil- és ruházati ipar, élelmiszer-feldolgozás, sör-, üdítő-, gumi-, gépgyártás, vegyi anyagok gyártása.[21]
Export: réz, arany, ólom, cink, ón, vasérc, molibdén, ezüst; nyersolaj és kőolajtermékek, földgáz; kávé, spárga és egyéb zöldségek, gyümölcsök, ruházati cikkek és textiláruk, hal és halliszt, vegyszerek, fémtermékek
Import: kőolajtermékek, vegyszerek, műanyag, gépek, járművek, tévékészülékek, telefon és telekommunikációs berendezések, vas és acél, búza, kukorica, szójabab termékek, papír, pamut, gyógyszerek
Perunak nincs összefüggő vasúti hálózata. A vasút leginkább a közkedvelt turisztikai területekre szállít utasokat. Helyette egyrészt a számos - főleg magánkézben lévő - busztársaság, másrészt a Limából a főbb városokba rendszeresen közlekedő belföldi repülőjáratok szolgálják ki a távolsági közlekedés igényeit.
Út a tengerparti sivatagban, Limától északra
Közút
A pán-amerikai főútvonal az országot átszelve észak–déli irányban halad a part mentén, Tumbes (ecuadori határ) és Tacna (chilei határ) között. További fontos főutak a Longitudinal de la Sierra, amely északról délre halad a magas hegyvidéken belül; és a Carretera Central, amely Limából Pucallpáig vezet.
Vidéken sok parasztnak kicsiny földparcellája ad szegényes megélhetést. A városokban élelmiszert, zöldséget, ruházatot árulnak a piacokon, amelyek gyakran festőiek, de az eladóknak gyenge hasznot hoznak. Limában, a fővárosban nagyon sokan barriádának nevezett bódénegyedekben laknak, állami földön illegálisan épült kunyhókban. Az Altiplanón, a bolíviai határ közelében keménykalapos indiánok legeltetik lámáikat és alpakáikat, ruhát készítenek ezeknek az állatoknak a gyapjából, eszik húsukat, és ha melegedni akarnak, a tüzet szárított trágyával táplálják. Peru minden része különbözik a többitől.
Marinera-táncosok Gyerekek egy anyák-napi ünnepségen Fesztiváli kép, Carnaval de Juliaca SámánSíp Peruból Perui férfi a zampoñán (siku) játszik Cuzco-i zenészek Indián táncosok Poncsó, az őslakosok ruhadarabja Hagyományos tapay öltözet a Colca-folyó völgyének régiójában, Dél-Peruban Aranyszobor 1400-ból A gyarmatosítók Cuzcóban az inka falakra építkeztek
Az ország történelme során számos népcsoport kultúrája váltotta egymást:
Chavín-kultúra (i. e. 1300 – i. e. 300) – templomai jellemzőek
Paracas-kultúra a déli partoknál (i. e. 750–380) – szőttesei híresek
Egy 2007-es felmérés szerint Peruban a lakosság 92,9%-a tekinthető műveltnek. Természetesen ez az arány a vidéki területeken alacsonyabb, mint a városi területeken.[24] A perui lakosok számára kötelező az általános iskola és a középiskola elvégzése (a tankötelezettség 16 éves korig terjed ki).[25][26]
Peru otthont nyújt az Újvilág egyik legrégibb oktatási intézményének is. A San Marcos Egyetem Lima városában található és 1551. május 12-én nyitotta meg kapuit. Az egyetem azóta is fogad diákokat, ezáltal a legrégibb folyamatosan működő egyetem az amerikai kontinensen.
Kulturális intézmények
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Művészetek
Zene
Az Andok ősi kultúráját adja vissza a sípokon és dobokon megszólaltatott perui zene hangja, amely legalább annyira dél-amerikai jellegzetesség, mint az argentin tangó és a brazil szamba. Biztosra nem tudni melyik korból ered ez a műfaj, de a régészek kétezer éves sírokban is találtak már sípokat és dobokat.[27]
A legjellegzetesebb hangszer az egy- vagy kétsoros pánsíp, a zampoña vagy más néven siku. A modern korban a hangzást a charango (tízhúros lant vagy tatupáncélból készült mandolin) teszi teljessé.
A nemzeti hangszer a cajón, egy olyan idiofon ütőhangszer, amelyet a zenész a tetején ülve szólaltat meg.
Irodalom
Garcilaso de la Vega (1539–1616) – író, történetíró
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Gasztronómia
Peruban sok ismerős étel szerepel az étlapokon, főleg burgonyából, kukoricából, csilipaprikából készült fogások.
Az országban több ezer különféle burgonyafaj létezik és ugyanilyen sokféle formában szolgálják is azt fel: főzve, törve, pürésítve, sütve stb. Legtöbbször sajttal, ajíval, chilivel, fokhagymával, hagymával, tojással vagy lime-dzsússzal fogyasztják, illetve bármi mással, ami kéznél van. A másik leggyakoribb alapanyag a kukorica valószínűleg Mexikóból vagy Közép-Amerika más területéről származik, de az Andokban is több ezer éve termesztik. Ma a perui étrend egyik alapösszetevője és a tamales legfontosabb hozzávalója. A peruiak gyakran rágcsálnak még sült kukoricamagot (canchas) de az is előfordul, hogy a cevichébe keverik. Ugyancsak kukoricából készül a chicha, az andoki bennszülöttek által fogyasztott enyhén alkoholos ital.
A modern perui fogások középpontjában legtöbbször valamilyen hús, szárnyas vagy hal áll. Rengeteg csirke-, marha- és sertéshúsból készült fogás kínálja magát. Az egyik legnépszerűbb étel a lomo saltado, amely apróra vágott, jól átsütött marhahúsból készül fokhagymával, chilivel és burgonyával. További kedvenc étel a pollo asado (sült csirke) és a lechón (sertéssült) is. Mivel Peruban a többi dél-amerikai országhoz képest kevesebb a marha, a helyi steakek nem közelítik meg azt a színvonalat, amilyet például Argentínában találunk.[28]
Limában temérdek tengeri ételekre specializálódott étterem is kínálja fogásait. Az andoki és amazóniai peruiak körében is népszerűek a halételek, csak ott éppen a pisztráng és az óriás arapaima számít ínyencségnek.
különösen a hegyekben és Punóban ünneplik maszkos táncokkal (a La Virgen de la Candelaria Puno védőszentje is egyben, ezért ott február 22-ig ünnepelnek)
február utolsó hete
Fekete nyár
Verano negro
a rabszolgák felszabadítása után Chinchában maradt fekete és színes lakosság helyi ünnepe
.JPG)
.jpg)
.svg)
.svg)
.jpg)
.svg)
.svg)
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
