Drškovci falu Horvátországban, Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Pozsegához tartozik.
Fekvése
Pozsegától 2 km-re nyugat-délnyugatra, a Pozsegai-medence szélén, az Orljava jobb partján, a Pozsegáról Pakrácra és Nova Gradiškára vezető főúttól délre fekszik.
Története
A település már a középkorban is létezett. 1443-ban „Dreskolcz”, 1444-ben és 1446-ban „Droskowcz”, 1500-ban és 1506-ban „Dreskoucz”, illetve „Drezkolcz” alakban szerepel a korabeli forrásokban. Pozsega várának uradalmához tartozott.[2] A török uralom idejében muzulmán hitre áttért horvátok lakták. Musztafa Csemanovics pozsegai birtokosnak saját majorja, vagy allódiuma volt a településen. Az 1545-ös török defterben mint pozsegával szomszédos település szerepel.[3] A török kiűzése során a muzulmán lakosság elmenekült, helyükre később katolikus horvátok érkeztek. 1698-ban „Derskovczi” néven 3 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában.[4] A török uralmat követően a pozsegai uradalomhoz tartozott. 1702-ben 4, 1760-ban 9 ház állt a településen. Házai kezdetben csak a Pozsegai-hegység lábánál álltak. Később a falu a hegységtől távolabb, a városba vezető út felé terjeszkedett.[3]
Az első katonai felmérés térképén „Dorf Derskovacz” néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Derskovczy” néven szerepel.[5] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Dershkovczi” néven 11 házzal, 95 katolikus vallású lakossal találjuk.[6]
1857-ben 95, 1910-ben 180 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 99%-a horvát anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 87%-a horvát, 7%-a szerb nemzetiségű volt. A településnek 2001-ben 411 lakosa volt.
Lakossága
Jegyzetek
Források
Pozsega-Szlavónia megye közigazgatása |
---|
Községek | |
---|
Községközpontok és falvak | |
---|