Šilješki

Šilješki
Közigazgatás
Ország Horvátország
MegyeDubrovnik-Neretva
KözségKonavle
Jogállásfalu
Irányítószám20210
Körzethívószám(+385) 20
Népesség
Teljes népesség12 fő (2021. aug. 31.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság471 m
IdőzónaCET, UTC+1
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 42° 34′ 52″, k. h. 18° 18′ 47″42.581000°N 18.313000°EKoordináták: é. sz. 42° 34′ 52″, k. h. 18° 18′ 47″42.581000°N 18.313000°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Šilješki falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Konavle községhez tartozik.

Fekvése

A Dubrovnik városától légvonalban 19, közúton 28 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 7, közúton 13 km-re keletre, a konavlei mezőtől északra elterülő hegyvidéken fekszik. Közúton a Zvekovicáról a konavlei hegyvidékre vezető útról Jasenice és Brotnice között leágazó bekötőúton közelíthető meg.

Története

Šilješki területe már az ókorban lakott hely volt. Első ismert lakói az illírek voltak, akik magaslatokon épített erődített településeken éltek és kőből rakott halomsírokba temetkeztek. Egyik településük maradványai megtalálhatók a település határában az Oštra glava nevű magaslaton, ezen kívül két halomsírjuk is ismert a területén. A rómaiak az i. e. 2. században győzték le az illíreket és Epidaurum központtal e területet is a birodalomhoz csatolták. A római hatalmat a népvándorlás vihara rengette meg. A Nyugatrómai Birodalom bukása után a keleti gótok özönlötték el a térséget, őket 537-től 1205-ig kisebb megszakításokkal a bizánciak követték. A 7. században avarok és a kíséretükben érkezett szlávok, a mai horvátok ősei árasztották el a területet. A várakat lerombolták és az ellenálló lakosságot leöldösték. Így semmisült meg a mindaddig fennálló Epidaurum. A túlélő lakosság előbb az északnyugatra fekvő Župára, majd Raguzába menekült.

A falu középkorban is folyamatosan lakott volt, ezt a mai templom középkori alapfalai is alátámasztják. Területe középkorban Travunja része volt, mely Dél-Dalmácián kívül magában foglalta a mai Hercegovina keleti részét és Montenegró kis részét is. Travunja sokáig a szerb, a zétai és bosnyák uralkodók függőségébe tartozó terület volt. A Raguzai Köztársaság az 1426. december 31-én kötött szerződéssel szerezte meg területét addigi bosnyák uraitól a Pavlovićoktól. Az 1430 és 1432 között dúlt első konavlei háborúban a török támogatását élvező Radoslav Pavlović megpróbálta visszaszerezni az egyszer már eladott konavlei birtokait a köztársaságtól. A háború a végén a török támogatását is elveszítő Pavlović vereségével végződött és az azt követő béke megerősítette a Bosznia, Hum és a Raguzai Köztársaság közötti korábban kialakult állapotokat. A stravčai Szent György plébánia (melynek Šilješki is a része lett) alapítása 1620 körül történt. Korábban az egész konavlei hegyvidék a cavtati plébániához tartozott. A 17. század elején raguzai hatóságok rendeletére a térség minden falvában templomot kellett építeni, ekkor épült a falu mai Szent Miklós temploma is.

Az 1806-ban a Konavléra rátörő orosz és montenegrói sereg a település házait is kifosztotta, közülük sokat fel is gyújtottak. A köztársaság bukása után 1808-ban Dalmáciával együtt ez a térség is a köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a berlini kongresszus Dalmáciával együtt a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 60, 1910-ben 74 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A térség falvait a 20. század elején még vasút kötötte össze a nagyobb településekkel, ezt azonban 1968-ban megszüntették, azóta rendszeres autóbuszjárat köti össze Cavtat városával. A délszláv háború idején 1991 októberében a jugoszláv hadsereg, valamint szerb és montenegrói szabadcsapatok foglalták el a települést, melyet kifosztottak és felégettek. A lakosság nagy része a jól védhető Dubrovnikba menekült és csak 1992 októberének végén térhetett vissza. A háború után rögtön megindult az újjáépítés. A településnek 2011-ben 22 lakosa volt. Lakói főként mezőgazdasággal, állattartással foglalkoztak. Az alsó tagozatos gyermekek Stravčára, a felső tagozatosok Cavtatra, a középiskolások Dubrovnikra járnak iakolába.

Népesség

Lakosság változása[2][3]
1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011
60 66 72 65 67 74 51 68 65 63 62 48 31 36 24 22

Nevezetességei

  • A Szent Miklós templom a 17. században egy sziklára épült, alapjainál ma is láthatók a középkori templom alapfalai. Az épületet a 19. században az előcsarnokkal bővítették. 1998-ban teljesen megújították. 1998. december 5-én újraszentelték, ekkor szentelték fel új oltárát is.
  • Ókori várromok az Oštra glaván.
  • Ókori halomsírok.

Jegyzetek

Források

További információk