Az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának 1992-es helikoptertragédiája 1992. január 7-én következett be a horvátországi háború idején. Az Európai Közösség Megfigyelő Missziójának (ECMM) helikopterét, amely öt európai közösségi (EK) megfigyelőt szállított, a jugoszláv légierő MiG–21-ese, a horvátországi Novi Marof melletti a Podrute falu feletti légtérben lelőtte. Egy olasz és egy francia tiszt, valamint három olasz altiszt meghalt. A másik ECMM-helikopter, amely a megtámadott helikopterrel alakzatban repült, kényszerleszállást hajtott végre. A második helikopter egy fő személyzetet és egy vendég diplomatát szállított, akik mind életben maradtak. Az esetet az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az EGK is elítélte. Az incidens következtében a jugoszláv hatóságok felfüggesztették a légierő parancsnokát, Veljko Kadijević jugoszláv védelmi miniszter pedig lemondott posztjáról. Az események a horvátországi háború első szakaszának végét követték, és közvetlenül megelőzték Horvátország nemzetközi elismerését.

Az eset után a MiG-21-es pilótája, Emir Šišić hadnagy eltűnt. Távollétében a horvát hatóságok feletteseivel együtt bíróság elé állították, és hosszú szabadságvesztésre ítélték. Šišićet ezt követően 2001-ben Magyarországon letartóztatták, majd kiadták Olaszországnak, ahol bíróság elé állították, és 15 év börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban a büntetés hátralevő részére kiadták Szerbiának, de 2008-ban szabadon engedték. Két másik jugoszláv tiszt ellen távollétében indítottak eljárást Olaszországban, és 2013-ban elítélték őket, Szerbiát pedig az áldozatok családjai számára pénzbeli kártérítés megfizetésére kötelezték. Az áldozatokat Olaszország, illetve Franciaország posztumusz kitüntetésben részesítette.

Bővebben: 1991-es jugoszláv hadjárat Horvátországban

1990-ben, a horvát szocialisták választási veresége után az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálására elkobozta Horvát Területvédelmi Erők (Teritorijalna obrana – TO) fegyvereit.^[1] Augusztus 17-én a feszültség nyílt lázadássá fajult, melynek központja a túlnyomórészt horvátországi szerbek által lakott^[2] dalmát hátország Knin környéki területei,^[3] valamint Lika, a Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország részei voltak.^[4]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőri erők 1991. márciusi összecsapása után^[5] a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult.^[6] A JNA közbelépett, és egyre inkább támogatta a horvát szerb felkelőket.^[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) néven ismert területet Szerbiába integrálják.^[8] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde – ZNG),^[9] de ennek fejlődését hátráltatta az ENSZ által szeptemberben bevezetett fegyverembargó.^[10] A brioni megállapodásban az Európai Közösség megfigyelő missziót hozott létre amelyet végül Európai Közösség Megfigyelő Missziójának (European Community Monitor Mission – ECMM) neveztek el. A misszió feladata volt a szomszédos Szlovéniában figyelemmel kísérni a tíznapos háború hadviselő feleinek szétválasztását,^[11] valamint a JNA kivonulását Szlovéniából.^[12] Augusztus 16-án azonban az egyik ECMM-helikoptert Nyugat-Szlavóniábana horvátországi szerb erők részéről találat érte, és az egyik pilóta megsérült.^[13] Emiatt az ECMM tevékenységi köre szeptember 1-jén hivatalosan is Horvátországgal bővült ki.^[14]

Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,^[15], majd egy hónappal később a ZNG-t Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska – HV) keresztelték át.^[9] Ekkortájt folytak a háború leghevesebb harcai, amikor a horvátországi jugoszláv hadjárat, Dubrovnik ostroma,^[16] és a vukovári csata zajlott.^[17] Novemberben Horvátország, Szerbia és a JNA megállapodott a Vance-tervben, amely tűzszünetet, a civilek védelmét az Egyesült Nemzetek Védett Területeiként (United Nations Protected Area – UNPA) kijelölt meghatározott területeken, valamint az ENSZ békefenntartóinak (UNPROFOR) horvátországi jelenlétét rögzítette.^[18] A tűzszünet 1992. január 3-án lépett életbe.^[19] 1991 decemberében az Európai Közösség (EK) bejelentette döntését a Horvátország 1992. január 15-től történő hivatalos diplomáciai elismeréséről.^[20]

1992. január 7-én az ECMM megfigyelői által üzemeltetett olasz felségjelű Agusta-Bell AB-206L LongRanger helikopterpár lépett be Magyarországról a horvát légtérbe. ^[21] A helikopterek fehérre festettek és fegyvertelenek voltak,^[22] és Jugoszláviaból fővárosából, Belgrádból a magyarországi Kaposváron keresztül repültek a horvát főváros, Zágráb irányába.^[23] A belgrádi hatóságok azt állítják, hogy a helikopterek engedélyt kaptak a repülésre Magyarországról, de figyelmeztették a pilótákat, hogy nem repülhetnek Zágrábba, mert a horvát légtérben nem voltak engedélyezettek.^[24] Az EB elutasította ezeket az állításokat mondván, hogy az útvonalat a jugoszláv légiirányítók előzetesen jóváhagyták.^[25] A jóváhagyást továbbították a Jugoszláv Légierő műveleti központjához, de azok a parancsot nem továbbították az 5. repülőhadtestnek a bosznia-hercegovinai Bihácsban levő állomáshelyére.^[21]

Miután a Jugoszláv Légierő Bihács melletti nyomkövető radarja észlelte a két helikoptert, a Bihács melletti Željava légibázison készenlétben álló MiG-21-es géppár parancsot kapott, hogy szálljon fel és fogja el a gépeket.^[24] A 117. vadászrepülőezred 125. századához rendelt MiG-21-esek pilótái,^[26] Emir Šišić hadnagy és Danijel Borović százados voltak.^[27] Borović azonban kijelentette, hogy gépének problémája van a hajtóművével, ezért Šišić egyedül szállt fel. Šišićet 3000 méteres magasságban vezették a bejövő helikopterekhez, majd megparancsolták, hogy sugárhajtással tegyen meg egy teljes kört. Ahogy megfordult, a gépe alatt, 600 méter magasságban észrevette a helikoptereket. Šišić további parancsot kért, melyre azt mondták neki, hogy lője le a helikoptereket.^[28] A parancsot a željavai légibázis ügyeletese, Dobrivoje Opačić alezredes adta ki.^[29]

Šišić üldözőbe vette a helikoptereket, majd géppuskával lőtt a helikopterek elé, de gépe nem volt felfegyverezve nyomkövető lőszerrel, ezért a helikopter pilótái nem észlelhették, hogy rájuk lőttek. Ekkor az 1000 km/óra sebességgel repülő Šišić rakétákra váltott, és amikor megállapította, hogy a rakétakeresők bemérték a célpontokat,^[24] két infravörös irányzású R-60-as rakétát lőtt ki.^[21] Az egyik rakéta a két helikopter között repült el, míg a másik a vezető helikopter hajtóművébe csapódott.^[24] A helikopter Zágrábtól északra, a Novi Marof város igazgatási területéhez tartozó Podrute község közelében zuhant le.^[30] A második helikopternek, hogy elkerülje a támadást kényszerleszállást kellett végrehajtania.^[31]

A támadásban az ECMM öt megfigyelője vesztette életét, köztük négy olasz és egy francia tiszt volt.^[23] Az áldozatok, az olasz Enzo Venturini alezredes, helikopterpilóta, Marco Matta törzsőrmester, másodpilóta, Fiorenzo Ramacci őrmester, Silvano Natale őrmester és a francia Jean-Loup Eychenne sorhajóhadnagy voltak.^[32] Az olasz személyi állományt az 5. "Rigel" légiezredtől vezényelték ide. A második helikopter egy diplomatát és három olasz ECMM-megfigyelőt szállított, egyikük sem sérült meg.^[30] A baleset helyszínét a rendőrség, az ECMM munkatársai és az újságírók körbejárták,^[33] és az EB képviselői Belgrádba látogattak, hogy a jugoszláv hatóságoktól jelentést kapjanak az incidensről. A jugoszláv légierő akcióját elítélte az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia,^[24] az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa,^[34] és az EK Miniszterek Tanácsa. A jugoszláviai olasz nagykövetet visszahívták Rómába konzultációra. Ezt követően Olaszország felmondta a Jugoszláviával kötött légiforgalmi megállapodást, ami miatt a Jat Airways törölte a Belgrád–Róma járatokat.^[35] Ezenkívül az ECMM működését is több napra felfüggesztették.^[36]

Jugoszláv Védelmi Minisztérium bejelentette, hogy büntetőeljárást indított egy tiszt ellen, négy másik tiszt ellen pedig katonai fegyelmi eljárás indult.^[23] A Jugoszláv Légierő parancsnokát Zvonko Jurjević vezérezredest felfüggesztették.^[37] A szövetségi védelmi miniszter, Veljko Kadijević tábornok hivatalosan bocsánatot kért az incidensért, és lemondott posztjáról.^[38] Šišićet 1992-ben Belgrádban hadbíróság elé állították, és felmentették azon vádak alól, hogy illegálisan lőtt volna egy ZNG-helikopterre, mely a két ECMM helikopter kíséretében volt.^[21] Šišić egy 2008-as interjúban azt állította, hogy az ECMM-helikopter azután zuhant le, miután a felrobbanó harmadik helikopter által okozott tűzgolyó eltalálta.^[39] Beszámolójának ellentmondtak a katasztrófa helyszínének szemtanúi,^[40] valamint a željavai légibázis radaradatai, mindkettő azt jelezte, hogy csak két repülőgép repült Zágrábba.^[28]

Šišić és Opačić esetében a tárgyalás távollétükben történt Horvátországban, és mindkettőjüket 20 év börtönbüntetésre ítélték. Borović, aki egy hónappal a támadás után átállt Horvátországhoz, Šišić ellen vallott.^[21] Šišićet a magyar rendőrség tartóztatta le 2001. május 9-én a horgos–röszkei átkelőhelyen határátlépés közben.^[41] Kiadatását Horvátország és Olaszország is kérte. Végül 2002 júniusában kiadták Olaszországnak, ahol később bíróság elé állították, és ötrendbeli emberölés és repülőgép-katasztrófa miatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban a börtönbüntetés hátralevő részére Szerbiába szállították.^[21] A szerb hatóságok 2008-ban szabadon engedték.

2013-ban a római fellebbviteli bíróság a támadás miatt vádat emelt Opačić, Ljubomir Bajić tábornok, az 5. repülőhadtest parancsnoka és Božidar Martinović ezredes, a belgrádi jugoszláv légvédelmi hadműveleti központ vezetője ellen. Opačićot és Bajićot 28 év börtönbüntetésre ítélték, míg Martinovićot felmentették. A bíróság arra is kötelezte Szerbiát, hogy ideiglenesen 950 000 euró összegben fizessen kártérítést a támadásban elhunytak családtagjainak.^[42] Egy 2008-as interjúban Šišić azt mondta, sajnálja a legénység halálát, de nem érez megbánást tettéért.^[39]

1993. május 25-én Olaszország a támadásban elhunyt négy olasz ECMM megfigyelőt posztumusz Arany Katonai Vitézségi Éremmel, a második helikopter fedélzetén lévő három életben maradt olaszt pedig Ezüst Katonai Vitézségi Éremmel tüntette ki.^[43] Eychenne-t 1992. január 7-iki hatállyal posztumusz előléptették hadnaggyá, és ugyanazon év április 14-én „Mort pour la France” kitüntetésben részesítették. Megkapta a Becsületlégió Lovagja kitüntetést.^[44] Az incidensről Podrutéban évente megemlékeznek, és az ott tartott szertartásokon rendszeresen részt vesznek a horvát kormány és hadsereg képviselői, az Olasz és Francia Fegyveres Erők képviselői, valamint Európai Unió, Franciaország és Olaszország diplomatái.^[45]

Könyvek és újságcikkek

Tudósítások

Egyéb források

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1992 European Community Monitor Mission helicopter downing című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.