Az alapító államok ki akarták terjeszteni az Európai Szén- és Acélközösséget a teljes gazdasági térre is, így 1957. március 25-én a római szerződés aláírásával létrehozták az EGK-t. Ennek célja a tagállamok gazdasági integrációja, ezen belül is a nemzetgazdaság egészére kiterjedő vámunió, majd az ezt követő tizenkét éves átmeneti idő után a közös piac létrehozása. Emellett megfogalmazásra kerültek szociális és politikai célok is, így az élet- és munkakörülmények javítása, a béke és a szabadság megszilárdítása, az európai integráció alapjainak létrehozása.[1]
Megszüntették egymással szembeni a vámokat. A külső országokkal szemben vámuniót alakítottak ki az áruk és a szolgáltatások szabad áramlását biztosítva. Közös versenypolitikát dolgoztak ki, ezzel óvták a versenyt a torzulástól, ezen kívül közös politikát alakítottak ki a mezőgazdaság és a közlekedés terén. Koordinálták az egyes országok gazdaságpolitikáját és jogharmonizációra törekedtek. Ez az egyes nemzetközi piacokon a versenyfeltételek egységesítését szolgálta.
Az EGK egyik első lényeges eredménye a mezőgazdasági termékek egységes árszintje volt 1962-ben.
Tagjai
A hat alapító állam, a „Hatok” Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Luxemburg és Hollandia voltak. Rajtuk kívül később hat állam csatlakozott még az évek során. Az első bővítésre 1973-ban került sor, amikor az Egyesült Királyság, Írország és Dánia csatlakozott. 1981-ben Görögország, 1986-ban Spanyolország és Portugália csatlakozott. A német újraegyesítés után a korábbi Kelet-Németország területe is a szervezet része lett.[2]
1958-ban az Egyesült Királyság szerette volna a közös piacot egy transzatlanti szabadkereskedelmi övezetté kiterjeszteni. Az elképzelést Franciaország megvétózta, ezért 1960-ban a britek megszervezték az Európai Szabadkereskedelmi Társulást (European Free Trade Association, EFTA), amelyhez a Közös Piachoz nem tartozó államok csatlakoztak. 1973 elejétől, amikor az Egyesült Királyság, Írország és Dánia is csatlakozott az EGK-hoz, tárgyalásokat kezdett az EFTA és az EGK a gazdaság több területén. 1995-re négy kivétellel mindegyik EFTA tag csatlakozott az Európai Unióhoz.
Szervei
A megvalósításhoz intézmények létrehozására is szükség volt, két paradigma mentén:
Nemzeti érdekérvényesítés elve: eltérő érdekeket lehet ütköztetni.
Nemzetek feletti elv (szupranacionális elv): olyan intézmény, amely nem a tagállamok, hanem a Közösség érdekeit képviseli.
Ennek megfelelően létrehozták a Miniszterek Tanácsát, amely az első elv alapján alakítottak, míg a második elvet a Bizottság képviselte. Ezeken kívül létrehozták még a Közgyűlést, a Bíróságot, a Gazdasági- és Szociális Bizottságot. Az intézményrendszer az egyesítő szerződés hatályba lépése után