Az 1991-es vukovári szerbgyilkosságok olyan incidensek sorozata volt, amelyek során a Horvát Nemzeti Gárdához tartozó fegyveresek 1991 tavaszán és nyarán Vukováron és környékén élő szerbeket raboltak el és végeztek ki. Ezek az események a horvátországi háború kezdetekor, még a vukovári csata kezdete előtt történtek. A háború után több bűnügyi nyomozást is indítottak, köztük az egyik hírhedt tettes, Tomislav Merčep ellen, de az ügy összességében megoldatlan maradt.

Vukovár (ősi magyar nevén Valkóvár) városa Szlavónia keleti részén, a Vuka (Valkó) és a Duna összefolyásánál található.^[1] Az 1991-es népszámlálás szerint a városnak etnikailag kevert lakossága volt, melynek 47%-át horvátok, 32,3%-át pedig szerbek alkották; A házasságok 35%-a vegyes házasság volt.^[1][2]

1990-ben, miután a Horvát Szocialista Köztársaság kormánypártja választási vereséget szenvedett a Horvát Demokratikus Közösségtől (horvátul: Hrvatska demokratska zajednica, HDZ), a horvátok és a szerbek közötti etnikai feszültség fokozódott.^[3] A vukovári önkormányzatban a választási időszakot az országos szinten is tapasztalható heves választási kampány jellemezte. A szerbek többségét a Horvátországi Kommunisták Szövetsége – Demokratikus Változások Pártja (SKH-SDP) választási szövetség a teljes népességben levő arányuknál is nagyobb mértékben képviselte.^[4] Slobodan Milošević politikája nyomán a közeli Vajdasághoz és Szerbiához hasonlóan, a Vukovár környéki falvakban is számos tiltakozást szerveztek a HDZ országos szintű felemelkedése ellen. Az SKH-SDP vukovári bizottsága is tiltakozott, amikor a horvát delegáció otthagyta a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 14. kongresszusát.^[5] A helyi HDZ ezzel szemben a horvátok lakta falvakban szervezett gyűléseket, kiállva amellett, hogy a pártot az összes horvát képviselőjének tekintsék. A párt a település lakosságának alulról induló, kevésbé képzett rétegét képviselte, viszonylag tapasztalatlan vezetéssel. Ezek zömében az értelmiségen kívüli emberek voltak, ami szintén az usztasák örökségének újraértékelése felé mutatott, megdöbbenve ezzel a helyi szerbeket.^[6] Maga a választás általában békésen zajlott le, a száborba négy SKH-SDP tagot és egy független képviselőt választottak be, akik közül négy horvát és egy szerb nemzetiségű volt, és mind az ötöt a békés együttélésben érdekelt emberként ismerték.^[7] A HDZ lett a helyi tanács legnagyobb kisebbségi pártja, mely uralta a horvátok lakta falvak önkormányzatait, míg a többi a SKH-SDP ellenőrzése alatt állt, mivel szavazatokat kapott a szerbektől, más etnikumoktól és néhány horváttól is.^[8] A választások után, 1990 júniusában a szerbek létrehozták a Szerb Demokrata Párt (SDS) helyi szervezetét, amely a HDZ-vel tartalmilag ellentétes, de a nacionalizmusához hasonló gyűléseket kezdeményezett, és azzal jutott hatalomra, hogy az SKH-SDP számos delegáltja pártot váltott.^[8]

Vukovár község önkormányzatát a terpenyei szerb Slavko Dokmanović és helyettese, a hosszúlovászi horvát Marin Vidić Bili vezette.^[9] 1990 nyarán Dokmanović megjelent Srb-ben az SDS által szervezett nagygyűlésen, és csatlakozott az újonnan alapított Szerb Nemzeti Tanácshoz (SNV).^[10] Ezt a lépését azonban széles körben elítélték, így kénytelen volt lemondani pozíciójáról.^[11] Ennek ellenére 1990 augusztusában az SDS népszavazást szervezett a régió szerbek lakta falvaiban a szerb autonómia létrehozásáról, amelyet a szavazók túlnyomó többségben támogattak.^[11]

Az 1991. márciusi pakráci incidens után az SDS és az SNV nyilvánosan tömegpszichózist idéztek elő a régió szerbjeiben, és az SDS helyi vezetője, Goran Hadžić nyilvános kijelentései nyomán, hogy a kiűzésük küszöbön áll a szerbek lakta falvakból menekülthullámot indítottak el.^[11] Ugyanebben a hónapban Hadžić is részt vett a plitvicei-tavaki incidensben, amely a régió szerbek lakta falvaiban kirobbant válságba torkollott.^[12] Míg a horvát belügyminisztérium Hadžićot a lázadás csillapítása érdekében szabadon engedte, a HDZ Tomislav Merčephez hű hívei már a háborúra készültek.^[12] Az SKH-SDP tisztviselője, Stipo Lovrinčević és a helyi rendőrfőnök, Slavko Sredoselec naponta találkoztak olyan vukovári szerbekkel, akiknek ingatlanaira bombákat dobtak, vagy házaira éjszaka rálőttek, és az incidensekért egy maroknyi szélsőségest okoltak.^[12]

Az önjelölt Krajinai Szerb Autonóm Terület 1991 áprilisában kinyilvánította szándékát, hogy elszakad Horvátországtól és csatlakozik a Szerb Köztársasághoz, míg a Horvát Köztársaság kormánya ezt a lépést lázadásnak nyilvánította^[13] Válaszul 1991 áprilisában és májusában a horvát hatóságok megkezdték a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) nevű katonai erő megszervezését. A feszültség 1991. május 2-án tovább fokozódott, amikor a Vukovár melletti Boró faluban a borói csatában tizenkét horvát rendőrön lesből rajtaütöttek és megöltek a helyi szerb milícia tagjai.^[14] Május 3-án a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) egységei bevonultak Boróba, május 12-én pedig a horvátországi szerbek népszavazásukaon a Jugoszláviában maradás mellett szavaztak.^[15]

A vukovári régióban az SKH-SDP irányította a médiát, beleértve a vukovári rádiót és a „Vukovarske novine” című újságot, míg a „Slobodni tjednik” horvát hetilapot a HDZ használta a nacionalista ügyek népszerűsítésére, ideértve azt a gyakorlatot, hogy közzétették azon vukovári szerbek nevét, akikről azt állították, hogy illegális tevékenységekben vettek részt, ami gyakran csak trükk volt a jövedelmező pozícióban lévő emberek leváltására.^[16] Május elején a horvát rendőrség átvette a vukovári rádiót, és az állomás szerb tagjait horvátokra cserélték.^[17] Május 19-én Horvátországban országos népszavazást tartottak a szuverenitásról, amelyen 94% szavazott igennel. A függetlenségi népszavazást követően Vukováron és környékén tovább fokozódott az erőszak. 1991 júniusában a városból és a környező falvakból is fegyveres és bombatámadásokat jelentettek. ^[18]

1991 május elejétől Vukovár önkormányzata már nagyrészt működésképtelen volt. Dokmanović biztonsági okokra hivatkozva nem járt Vukovárba dolgozni, őt Marin Vidić Bili váltotta, Stipo Lovrinčević pedig egészségügyi okokból visszavonult a politikától. Június 16-án Merčepet népvédelmi miniszternek nevezték ki, és gyakorlatilag átvette a hatalmat.^[16] A vukovári szerbek zaklatásnak voltak kitéve, mivel a horvát rendőrség számos véletlenszerű házkutatást tartott otthonaikban és egyre többüket tartóztatták le a „Horvát Köztársaság elleni tevékenység” miatt.^[19] Horvátország június 25-én kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,^[20] és még azon a napon kikiáltották a Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Területet is.^[21]

Vukovárban és környékén a Tomislav Merčep vezette horvát félkatonai csoportok terrorizálták a szerbeket.^[22][23] Merčep akkoriban a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) vezető tisztségviselője volt Vukovár térségében, és egy ideig hivatalosan a népvédelmi miniszteri posztot töltötte be, amelyet horvát félkatonai szervezetek szervezésére használt.^[23][24]

1991. május közepén a 25 éves Miodrag Nađ, a Szerb Demokrata Párt tagja Vukovár közelében meghalt egy autós lövöldözésben.^[17] Három szerbet öltek meg Borsodon és egyet Szatán. Június 29-én a borói csata után Jovan Jakovljevićet, a helyi közösség ismert szerb tagját házának küszöbén lőtték agyon.^[25] Fia szerint Jakovljević meggyilkolásával azt üzenték a vukovári szerbeknek, hogy az ezt megelőzően kapott különféle fenyegetések tömeggyilkossághoz vezetnek.^[25] 1991. július 25-én a ZNG tagjai elfogták Savo Damjanovićot, akit soha többé nem láttak. Hasonló jellegű szerbek elrablás és eltűnés történt július 31-én Mladen Mrkić, és augusztus 10-én Željko Paić esetében.^[26]

A szerbeket önkényes letartóztatásoknak és kényszervallatásoknak vetették alá, otthonaikat és kávézóikat pedig felrobbantották. Egy esetben három szerbet a Duna partjára vittek, ahol agyonlőtték őket, holttestüket pedig a vízbe dobták.^[23] A Novosti szerb napilap arról számolt be, hogy 1991. július 12. és augusztus között hat férfi holttestét találták meg a Dunában, és a boncolások megállapították, hogy mindannyiukat lőfegyverrel lőtték le. Kimondja továbbá, hogy több mint száz szerbet börtönöztek be és kínoztak meg a Honvédelmi Titkárság épületének pincéjében.^[27] A terror hatására a szerbek elmenekültek Vukovárról. A Belgrádba érkező menekültek dokumentációja szerint 1991 nyarán összesen 13 734 szerb menekült el a városból.^[23]

Merčep formális hatalma július 23-ig tartott, amikor a zágrábi kormány közbelépett, hogy visszategye Vidićet Vukovár város kormánybiztosi tisztségébe.^[16] A helyzet annyira elviselhetetlen volt, hogy 1991 augusztusában Marin Vidić levelet írt Franjo Tuđman horvát elnöknek, amelyben panaszt tett Merčep tevékenységére.^[23] Josip Manolić közbenjárására Merčepet egy helikopter segítségével elvitték Vukovárról, hogy helyette a belügyminiszter tanácsadója legyen,^[26] ahonnan hamarosan a pakračka poljanai táborba került.^[24]

Az áldozatok száma 50 és 120 között mozog, ez utóbbi magasabb szám a Szerb Nemzeti Tanács becslése.^[26][28] Maga az SNV legalább tizenöt személyről vezet nyilvántartást, akik hasonló sorsra jutottak, és arról számol be, hogy az ICTY nyomozói 86 ilyen személyről tudtak.^[26] A Helsinki Emberi Jogi Bizottság legalább 19 olyan esetről gyűjtött adatokat, amikor a szerbeket kihallgatásra vitték, és soha többé nem látták őket.^[24] A városban működő civil szervezetek azt állítják, hogy összesen 86 szerbet öltek meg vagy tűntek el Merčep város feletti uralma alatt.^[23] Jovan Jakovljević fia nyilvánosan beszélt arról, hogy hivatalosan csak 43 halálesetről és eltűnt személyről számoltak be, gyanítva, hogy a valós szám sokkal magasabb.^[25] Feltételezések szerint mindezen bűncselekmények az 1991. augusztusi vukovári csata előtt történtek,^[28] amikor a város hivatalosan is háborús övezetté vált.^[25]

1991 augusztusában a JNA hadműveleti irányítása alatt működő horvátországi szerb erők^[29] Eszék, Vukovár és Vinkovce környékén összecsaptak a ZNG-vel, és a kelet-szlavóniai harcok a JNA laktanya ZNG-blokádjához és korlátozott harcokhoz vezettek ezekben a városokban az ottani helyőrségek ellen.^[30]

Vukovár a vukovári csata után 1991. november 18-án került a JNA kezére. A nem szerb lakosságot elűzték, és több mint 200 katonát és civilt mészároltak le a szerb erők. Az SAO Nyugat-Szlavóniával és az SAO Krajinával együtt 1992 februárjában ez a régió formálisan is az 1991 decemberében kikiáltott Krajinai Szerb Köztársaság (RSK) részévé vált. A háború befejezése után Horvátország és a helyi szerb hatóságok aláírták 1995 novemberében megkötött erdődi megállapodást, és a régiót visszaintegrálták a Horvát Köztársaságba.^[1]

A volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) nyomozói 1996-ban és 1997-ben bizonyítékokat gyűjtöttek a vukovári szerbek elleni bűncselekményekkel kapcsolatban.^[23] A szerbek régóta hangot adtak aggodalmuknak a Vukovár bukását megelőző hónapokban ellenük elkövetett bűncselekmények és az elkövetők felelősségre vonásának hiánya miatt.^[23][28] A vukovár szerb gyilkosságok témája kényes téma a horvátok számára, akik a várost háborús szenvedéseik szimbólumának tekintik. 2012-ben Drago Hedl újságíró úgy vélekedett, hogy Merčepnek Vukovárban, szerbek ellen elkövetett bűncselekményeit soha nem fogják kivizsgálni, mivel Vukovár horvátok számára fontos szimbólum.^[24] Merčepet csak azért állították bíróság elé és ítélték el, mert zágrábi és pakračka poljanai egységei által nem akadályozta meg a szerbek elleni bűncselekményeket. 2017-ben hét évre ítélte a zágrábi legfelsőbb bíróság.^[25] 2020 márciusában egészségi állapota romlása miatt feltételesen szabadlábra helyezték; 2020 novemberében halt meg.^[31]

• Armatta, Judith. Twilight of Impunity: The War Crimes Trial of Slobodan Milosevic. Durham, North Carolina: Duke University Press (2010). ISBN 978-0-8223-4746-0 
• Sremac, Danielle S.. War of Words: Washington Tackles the Yugoslav Conflict. Westport, Connecticut: Greenwood Publishing Group (1999). ISBN 978-0-275-96609-6 
• Central Intelligence Agency, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). ISBN 978-0-16-066472-4. OCLC 50396958 
• Bartrop, Paul Robert. Hadžić, Goran (b. 1958), A Biographical Encyclopedia of Contemporary Genocide: Portraits of Evil and Good. ABC-CLIO (2012). ISBN 9780313386787 
• Filipović, Vladimir (2019). „Stranačka politika u Vukovaru 1990-1991.” (horvát nyelven). Annals of the Croatian Political Science Association 16, 97–115. o, Kiadó: Croatian Political Science Association. DOI:10.20901/an.16.05. ISSN 1847-5299. (Hozzáférés: 2022. május 28.) 

• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1991 killings of Serbs in Vukovar című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.