Az erdődi gyilkosságsorozat (horvátul: Pokolj u Erdutu) 37 magyar és horvát civil meggyilkolása volt a horvátországi Erdőd faluban, amelyet a horvátországi szerb erők és a szerb önkéntes gárda félkatonai szervezetei követtek el 1991 novembere és 1992 júniusa között, a horvátországi háború idején. A gyilkosságsorozatban huszonkét magyar és 15 horvát halt meg. Az első gyilkosságok 1991. november 10-én történtek, amikor tizenkét civilt öltek meg. A következő napokban még nyolcan haltak meg. További öt civil vesztette életét december 10-én, további hét pedig december 16-án. Négy másik személyt 1992. február 21-én, az utolsót pedig június 3-án ölték meg. Ezen áldozatok holttestét tömegsírokba temették, vagy a közeli kutakba dobták.

Az áldozatok többségét 1998-ban exhumálták, miután az erdődi megállapodás 1995-ös aláírását követően a terület visszakerült horvát ellenőrzés alá. A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Törvényszék (ICTY) az ügyben több szerb és horvát szerb tisztviselő ellen, köztük Slobodan Milošević, Jovica Stanišić, Franko Simatović és Goran Hadžić ellen emelt vádat a gyilkosságokban való állítólagos részvételük miatt. Milošević és Hadžić meghalt, mielőtt tárgyalásuk befejeződhetett volna. Stanišićot és Simatovićot eredetileg felmentették, de a fellebbezés során felmentő ítéletüket hatályon kívül helyezték, és újratárgyalják őket.

1990-ben, a horvát szocialisták választási vereségét követően az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) elkobozta Horvátország területvédelmi fegyvereit (Teritorijalna obrana – TO), hogy minimalizálja a lehetséges ellenállást.^[1] 1990. augusztus 17-én a fokozódó feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult.^[2]A lázadás Dalmácia hátországának Knin körüli, túlnyomórészt szerbek lakta területein^[3], valamint a Lika, Kordun, Banovina régiók és Kelet-Horvátország egyes részein zajlott.^[4] 1991 januárjában Szerbia Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával kétszer is sikertelenül próbálkozott, hogy megszerezze a jugoszláv elnökség jóváhagyását a JNA bevetéséhez a horvát biztonsági erők leszerelésére.^[5]

A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség között márciusban vívott vértelen összecsapás után^[6] maga a JNA, Szerbia és szövetségesei támogatásával, kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús jogosítványokat és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérelmet 1991. március 15-én elutasították,^[7] és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került 1991 nyarán, amikor a jugoszláv szövetség szétesésnek indult.^[8] A hónap végére a konfliktus eszkalálódott, ami a háború első halálos áldozataihoz vezetett.^[9] A JNA ezután közbelépett, hogy támogassa a felkelőket, és megakadályozza a horvát rendőrség beavatkozását.^[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői bejelentették, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt az elszakadás aktusának tekintette.^[10] Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde – ZNG),^[11]ám fejlődését hátráltatta az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) szeptemberben bevezetett fegyverembargója.^[12] Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától.^[13]

Az Erdődöt ért első tüzérségi támadás az itteni ZNG egységek ellen július 25-én történt, amikor a JNA a szerbiai Vajdaság tartományból, a Duna túloldaláról 24 mozsárágyúból lőtt ki lövedékeket a településre. A középkori Erdődi vár sérülése mellett,^[14] a támadás hat halálos áldozatot követelt, és az 1. gárdadandár 18 katonája sérült meg.^[15] Az egység hozzávetőlegesen száz katonát telepített a faluba, akik egy általában az eszéki vízszolgáltató által üzemeltetett létesítményben állomásoztak a hónap elején.^[16] Augusztus 1-jén kora reggel Dálya, Erdőd és Almás községek területét újabb tüzérségi bombatámadás érte. Horvát források szerint a tüzérségi tűz a Duna bal partján állomásozó JNA 51. gépesített dandártól és a horvátországi szerb TO-tól származott. A JNA tagadta, hogy részt vett volna a bombázásban.^[17]

Nem sokkal a bombázás után, mivel a horvát szerb TO és a Szerb Önkéntes Gárda (Srpska dobrovoljačka garda, rövidítve: SDG) félkatonai szervezetei megtámadták a dályai rendőrőrsöt, a horvát rendőrség a JNA segítségét kérte.^[17] Amikor a JNA egysége bevetésre került, arról számolt be, hogy amint Erdődre tartott, Erdődtől 15 km-re Gombos és Dálya között lövések érték a ZNG 3. gárdadandár 1. zászlóaljának 1. századától, amit viszonzott, mielőtt továbbhaladt volna Dálya irányába.^[18] Ezzel szemben a volt Jugoszláviába kirendelt Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTY) szerint az esemény szemtanúja azt állította, hogy a JNA provokálatlanul lőtt családi házakra Erdődön.^[19] Ugyanezen a napon a JNA tankjai behatoltak Erdődbe.^[20] A JNA bevonulása után a horvátországi szerbek megalakították a Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület (SAO Slavonija, Baranja i Zapadni Srem) – egy horvátországi szakadár terület – kormányát,^[21] és a Szerb Különleges Terrorellenes Egység parancsnoka Radovan Stojičić, a Szerb Önkéntes Gárda táborát hozta létre a faluban,^[22], amelyet Željko Ražnatović vezetett.^[23] 1991 második fele a háború leghevesebb szakaszát hozta, melynek legvéresebb epizódjai az 1991-es JNA-hadjárat, Dubrovnik ostroma,^[24] és a Vukovári csata^[25] voltak. Ezzel egy időben a horvátországi szerb hatóságok megkezdték a nem szerb civilek szisztematikus kiűzését az ellenőrzésük alatt álló területekről. Az Erdőd térségében és Kelet-Szlavónia más részein történt kiutasításokat elsősorban az a cél motiválta, hogy az etnikai összetételt a szerbek javára változtassák meg, valamint a Nyugat-Szlavóniából az Otkos–10 és a Hurrikán–91 hadműveletek után elmenekült szerb menekülteket ide telepítsék le.^[26]

A szerb TO és az SDG november 9-én Erdődön, valamint a közeli Dalj Planina és Erdut Planina falvakban magyar és horvát civileket tartóztattak le, és az SDG kiképző táborába vitték őket.^[27] Az ICTY ügyészsége szerint a csoport tizenkét tagját másnap megölték. Nyolc áldozat holttestét Ćelije faluban, egyet Daljski Atarban temették el, három holttestet pedig Boróban egy kútba dobtak.^[28] November 11-én a szerb TO és az SDG további öt nem szerb civilt tartóztatott le Klisszapusztán, egyet Bijelo Brdóban, egyet pedig Dályában, akiket szintén Erdődre vittek kihallgatásra.^[29] A hét közül kettőnek szerb rokonai voltak, és szabadon engedték, míg a maradék ötöt brutális bánásmódban részesítették, ^[27] majd kihallgatásuk után meggyilkolták őket, és egy čelijei tömegsírba temették el. A szerb TO és az SDG emberei november közepén további három civilt – köztük a november 10-én meggyilkoltak családtagjait – tartóztatták le és végezték ki őket.^[29]

A gyilkosságok a következő hónapban is folytatódtak, amikor a szerb TO és az SDG további öt nem szerb civilt tartóztatott le Erdődön.^[27] A TO erdődi kiképzőközpontjában ölték meg őket. Közülük három holttestet dobtak egy kútba Daljski Atarban. A horvátországi szerb TO, a rendőrség és az SDG további hét magyar és horvát civilt letartóztatott Erdődön, akiket az erdődi kiképzőközpontban tartottak fogva december 26-ig, amikor meggyilkolták őket. Hatnak a holttestét szintén egy kútba dobták Daljski Atarban.^[30]

További gyilkosságok történtek 1992. február 21-én, amikor a horvátországi szerb erők és az SDG négy nem szerb civilt tartóztattak le, és kihallgatásuk után a kiképzőközpontban megöltek.^[30][31] A négyüket ezt követően egy tömegsírba temették el Daljski Atarban.^[30] Még egy magyar civilt gyilkolt meg a szerb Állambiztonsági Szolgálat az SDG segítségével, miután érdeklődött rokonai felől, akiket 1991 novemberében öltek meg. Holttestét egy kútba dobták Dalj Planinában.^[32] Meggyilkolásával 1991 novembere és 1992 júniusa között az Erdődön megölt civilek száma elérte a 37 főt, ebből 22 magyar és 15 horvát volt.^[33]

1995 augusztusában a Vihar hadművelet után, Kelet-Szlavónia kivételével, Horvátország visszavette az irányítást a korábban a szerb erők által birtokolt területek felett, benne az Erdőd környéki régióval. Kelet-Szlavónia fokozatosan került horvát irányítás alá az 1995. november 12-én aláírt erdődi megállapodás,^[34] és az Egyesült Nemzetek békefenntartói adminisztrációja által elősegített átadás alapján, mely 1998. január 15-én fejeződött be.^[35]

1998 októberében három holttestet emeltek ki egy erdődi kútból.^[36] Napokkal később további holttesteket húztak ki egy kútból Daljski Atarban,^[37] ahol összesen 23 áldozatot találtak.^[38] Ćelije faluban 2012-ig összesen 32 emberi maradvány került elő. Az ćelijei tömegsírhoz az ott eltemetett áldozatokra és Kelet-Szlavónia számos más helyén eltemetett áldozatokra emlékezve^[39] évente emlékező menetben vonulnak, míg a daljski atari helyet 2013 óta a civil áldozatok emlékműve jelzi.^[40]

Az ICTY Szerbia akkori vezetőjét Slobodan Miloševićet nem szerb civilek kiirtásával, a falu legalább 2500 lakosának elűzésével és vagyonuk megsemmisítésével vádolta meg.^[41] Milošević perének tárgyalása 2002. február 12-én kezdődött, de a vádlott 2006 márciusában meghalt, mielőtt még ügyében ítélet született volna.^[42] Az SDG, amely Kelet-Szlavóniában a legnagyobb szerb félkatonai alakulat volt,^[43] és vezetője, Željko Ražnatović háborús bűnökkel és etnikai tisztogatással szerzett hírnevet. Az SDG módszeresen kifosztotta a régió falvait, és a területet Ražnatović fa- és fűrészáru, kőolaj és bor forrásává változtatta, amelyet Szerbiában és magában Erdődön értékesíthetett.^[44][45] Ražnatovićot soha nem vádolták meg az SDG által Erdődön elkövetett háborús bűnökkel. Az ICTY is csak a Sanski Most területén vagy annak közelében elkövetett háborús bűnökkel vádolta meg.^[46] Belgrádban 2000. január 15-én, mielőtt még bíróság elé állhatott volna, meggyilkolták.^[44]

Az ICTY vádat emelt Jovica Stanišić, a Szerbiai Állambiztonsági Szolgálat 1991-es helyettes vezetője és Franko Simatović, az Állambiztonsági Szolgálat Különleges Műveleti Egységének vezetője, és Stanišić alárendeltje ellen,^[47] az Erdődön és másutt elkövetett háborús bűnökkel kapcsolatban. A vádirat kifejezetten azzal vádolta őket, hogy egy közös bűnügyi vállalkozás részeként elősegítették a kommunikációt Milošević és a különböző horvátországi szerb erők között, valamint kiképzést, logisztikát és finanszírozást és gyakorlati segítséget nyújtottak ezeknek az erőknek, és különféle háborús bűnök fizikai elkövetőinek a háborús bűnök megtervezésével kapcsolatban.^[48] Az ICTY egyik tanúja szerint Stanišić és Simatović a háború egész ideje alatt segítséget nyújtottak az SDG-nek,^[49] az ICTY tanácsa azonban 2013. május 30-án mindkettőjüket felmentette.^[50] A felmentő ítéleteket 2015. december 15-én hatályon kívül helyezték, és az ügyben új eljárás indult.

Az ICTY vádat emelt Goran Hadžić, horvátországi szerb politikai vezető ellen is, aki akkoriban, a Kelet-Szlavóniai, Baranyai és Nyugat-Szerémségi Szerb Autonóm Terület kormányának vezetője is volt, mielőtt az beolvadt a Krajinai Szerb Köztársaságba. A vádak közé tartozott az üldöztetés, a megsemmisítés, a gyilkosság, a bebörtönzés, a kínzás, az embertelen cselekmények és a kegyetlen bánásmód, a deportálás, a lakosság erőszakos kitelepítése, az Erdődön és másutt elkövetett tulajdonkárosítás és kifosztás.^[51] Hadžić 2016 júliusában, 57 évesen halt meg agydaganatban, és ügyében soha nem hoztak ítéletet. 2012. július 31-én a horvát hatóságok vádat emeltek Božo Bolić, az erdődi rendőrőrs parancsnoka ellen is az 1991 végén és 1992-ben végrehajtott jogellenes letartóztatások és polgári lakosságot ért bántalmazások ügyében, akiket később átadtak az SDG-nek. 2014-ben Bolić még szabadlábon volt.^[52][53]

Könyvek

Újságcikkek

Egyéb források

Ez a szócikk részben vagy egészben az Erdut killings című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.