Kusonjei csata

Kusonjei csata
Konfliktushorvátországi háború
Időpont1991. szeptember 8. – 1991. szeptember 9.
HelyszínKusonje
Eredményszerb győzelem
Szemben álló felek
Horvátország Nyugat-Szlavóniai Szerb Autonóm Terület
Szemben álló erők
105. dandár részei
Omega különleges rendőri erők részei
Veszteségek
20 halott, köztük 7 a csata után kivégzettismeretlen
Térkép
Kusonjei csata (Horvátország)
Kusonjei csata
Kusonjei csata
Pozíció Horvátország térképén
é. sz. 45° 27′ 45″, k. h. 17° 14′ 12″45.462400°N 17.236700°EKoordináták: é. sz. 45° 27′ 45″, k. h. 17° 14′ 12″45.462400°N 17.236700°E
Horvátországi háború

Minden fontos esemény időrendben

Sablon:Horvátországi háború hadjárat

A kusonjei csata (horvátul: Zasjeda u Kusonjama) egy kétnapos összecsapás volt, amelyet a horvátországi háború idején a Pakrác város melletti Kusonje faluban vívtak 1991. szeptember 8–9-én. A csata akkor kezdődött, amikor a horvát nemzeti gárda (horvátul: Zbor narodne garde - ZNG) egy szakaszára, amely felderítő járőrözést vegzett, horvátországi szerb erők csaptak le. A ZNG annak érdekében, hogy a csapdába esett szakaszt kimentse, erősítést vetett be, de az erősítés nem érte el őket. A szakasz túlélő tagjai mindaddig kitartottak, amíg el nem fogyott a lőszerük, és megadták magukat. Később fogvatartóik megölték, és tömegsírba temették őket.

A felderítő szakasz sorsáról hónapokig nem tudtak a horvát hatóságok, ami tovább növelte az amúgy is ingatag légkört Belovár városában, ahol az idevezényelt horvát egység eredetileg állomásozott. Ez a feszültség egy héttel később a Jugoszláv Néphadsereg (szerbül: Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) belovári laktanyájának blokádjával és elfoglalásával végződött.

A két évvel később megtartott megemlékezésen egy taposóakna robbant, hárman meghaltak, mások pedig megsebesültek. A horvát hatóságok az esetet terrortámadásnak minősítették, és hozzájárult ahhoz, hogy a horvát kormány másnap megindítsa a „Medaki zseb” hadműveletet.

Előzmények

1990 augusztusában felkelés tört ki Horvátországban, amelynek középpontjában a dalmát hátország Knin városa körüli,[1] túlnyomórészt szerbek lakta részei, valamint a Lika, a Kordun és a Banovina régió egyes részei, köztük Gospić környéke, valamint Horvátország keleti, jelentős szerb lakossággal rendelkező települései voltak.[2] Ezek a régiók az újonnan megalakult SAO Krajina (Krajinai Szerb Autonóm Terület) részei lettek. Az SAO Krajina Szerbiához való csatlakozási szándékának bejelentése azt eredményezte, hogy Horvátország kormánya a felkelést lázadásnak nyilvánította.[3]

1991 márciusára a konfliktus Horvátország függetlenségi háborújává fajult,[4] majd 1991 júniusában, Jugoszlávia felbomlásával Horvátország kikiáltotta függetlenségét.[5] A függetlenségi nyilatkozat három hónapos moratóriumot követően október 8-án[6] lépett hatályba.[7] A december 19-én a Krajinai Szerb Köztársaságra (RSK) átkeresztelt SAO Krajina ezután etnikai tisztogató akciókat indított a horvát civil lakosság ellen.[8]

A fokozódó feszültségek szabályozását nehezítette az SAO Krajina növekvő támogatása, amelyet a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) nyújtott. A horvát rendőrség képtelen volt megbirkózni a helyzettel, ami 1991 májusában a Horvát Nemzeti Gárda (ZNG) létrehozásához vezetett.[9] Miközben a horvátországi katonai konfliktus tovább eszkalálódott a ZNG katonai erővé fejlesztését megnehezítette az ENSZ szeptemberben bevezetett fegyverembargója.[10] Augusztus 26-án megkezdődött a konfliktus addigi legnagyobb fegyveres összecsapása, a vukovári csata.[11]

1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, ezért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.[12] A helyzet romlására reagálva a horvát kormány a különleges rendőrzászlóaljakat négy, összesen mintegy 8000 fős, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében álló gárdadandárba összevonva májusban létrehozta a horvát nemzeti gárdát (Zbor narodne garde - ZNG), amelynek élén Martin Špegelj nyugalmazott JNA tábornok állt.[13] Az addigra 40 000 fősre bővült regionális rendőrséget is a ZNG-hez csatolták, és 19 dandárba és 14 önálló zászlóaljba szervezték át. A gárdadandárok voltak a ZNG egyetlen olyan egységei, amelyek kézifegyverekkel teljesen fel voltak fegyverkezve. viszont az egész ZNG-ben hiányoztak a nehézfegyverek, és nem volt parancsnoki és irányító struktúra.[12] A nehézfegyverek hiánya olyan súlyos volt, hogy a ZNG a múzeumokból és filmstúdiókból származó második világháborús fegyvereket próbálta rendszerbe állítani.[14] Akkoriban a horvát fegyverkészlet 30 ezer külföldön vásárolt kézi lőfegyverből és 15 ezer, korábban a rendőrség tulajdonában lévő fegyverből állt. Ekkor a gárdadandárokba vezényelt állomány pótlására egy új, 10 000 fős különleges rendőri egységet hoztak létre.[12]

A csatához vezető események

Az első, márciusi pakraci összecsapást követően a várostól keletre, a Pakrác–Bučje–Pozsega úton átnyúló, túlnyomórészt szerbek lakta terület általában a horvát hatóságok ellenőrzése alatt maradt.[15] Július elején a felkelés kiterjedt Pakrác és Pozsega városok közötti teljes területre, északra pedig a Papuk és a Bilo-hegység északi lejtőire. Ez a fejlemény azzal fenyegetett, hogy a Varasd–Eszék út horvátországi használatát megtiltja, mivel az Szalatnok közelében a szerb tüzérség hatótávolságán belülre esett. Miután a szerb lázadók kikiáltották a Nyugat-Szlavóniai Szerb Autonóm Területet (SAO Zapadna Slavonija), és kiterjesztették az ellenőrzésük alatt álló területet Okucsány városával, a Zágráb és Szlavónia közötti legjelentősebb közlekedési útvonalat, a Zágráb–Belgrád autópályát, Novszka és Újgradiska között elvágták. A Nyugat-Szlavóniai Szerb Autonóm Területet nem tartalmazott jelentősebb településeket. E hiányosság orvoslására a horvátországi szerb erők augusztus 19-én támadásba lendültek. Az offenzíva célja Grobosinc, Daruvár, Pakrac és Lipik városok elfoglalása, valamint Nyugat-Szlavóniai Szerb Autonóm Területet megszilárdítása volt. Az offenzíva a Zágrábból és Belovárból küldött horvát erősítés megérkezése után kudarcot vallott, de a frontvonal a négy város közvetlen közelében maradt.[16]

A csata lefolyása

Abból a célból, hogy megerősítsék a rendőrség védelmét a térségben, szeptember 2-án a ZNG Pakrácra vezényelte a 105. gyalogdandár 1. zászlóalját.[17][18] Nyugat-Szlavóniában szeptember 3–4-én ismét fellángolt az erőszak, amikor két rendőrt és 21 civilt megöltve a szerb erők megtámadták a Szalatnoktól délre fekvő Četekovac, Čojlug és Balinci falvakat.[19]

Szeptember 8-án az odavezényelt horvát egység felderítő szakasza azt a feladatot kapta, hogy harcjárművet használva derítse fel Kusonje falu környékét. A szakasz sokáig nem ütközött ellenállásba, de amikor elérte a falut szerb csapatok támadták meg. A szakasz felfegyverzett járműve működésképtelenné vált, ezért a ZNG katonák elhagyták, és egy közeli házban kerestek menedéket.[18]

Amikor a horvát ZNG parancsnokság tudomást szerzett a csapdáról, újabb erőket vetett be a felderítő szakasz kivonására. A felmentő erő a ZNG egység többi tagjából, valamint az „Omega” különleges rendőri egységből, tartalékos rendőri állományból és a Verőcéből erkezett ZNG egységből állt.[17] Az erősítés azonban nem tudta elérni a folyamatos harcban álló felderítő szakaszt, amelynek lőszere erősen fogyóban volt. A patthelyzet egészen szeptember 9-én reggelig tartott, amikor a szerb erők robbantással lerombolták a ház egy részét, amelyben a felderítő szakasz fedezéket keresett.[18] A harcok során a felderítő szakasz tizenegy tagja életét vesztette, a megmaradt hétnek pedig kifogyott a lőszere, így megadták magukat a házat körülvevő szerb csapatoknak. Ezután foglyul ejtőik megölték őket.[20]

Következmények

A felderítő szakasz megerősítésére és kimentésére küldött haderő további veszteségeket szenvedett,[17] így a horvát veszteség a harcokban és azok közvetlen következtében 20 halott volt.[21] A felderítő szakasz sorsáról hónapokig nem tudtak a horvát hatóságok, illetve a katonák hozzátartozói, ami tovább növelte Belovár városában, ahol a 105. dandár eredeti állomáshelye volt az amúgy is ingatag légkört. Ez a feszültség egy héttel később, a belovári JNA laktanya blokádjával és elfoglalásával fegyveres összecsapássá eszkalálódott. A JNA tagadta, hogy tudomása lenne a horvát katonák sorsáról.[22] Haláluk részletei csak 1991 decemberében váltak ismertté.[23] A horvát erők december 30-án a Papuk–91 hadművelet során foglalták vissza Kusonjét,[24] és 1992 januárjában exhumálták az elesettek holttesteit. A katonákkal együtt a Rakov Potok faluban található tömegsírból 23 civil holttestét is exhumálták.[25] A katonákat 1992. február 5-én Belovárban újratemették. A JNA titkosszolgálati jelentései szerint a gyilkosságok megtorlásaként, az exhumálástól az újratemetésig 32 szerb tulajdonú házat romboltak le Belovárban.[23]

Miután az ENSZ Védelmi Erői (UNPROFOR) megérkeztek a Vance-terv végrehajtására, és a harcok által érintett területek stabilizálása érdekében a politikai rendezés eléréséig tűzszünetet vezettek be, a területet demilitarizálták.[26] A Pakrác–Pozsega út melletti terület, különösen Kusonje környékén, továbbra sem volt biztonságos. Az út mentén számos támadás volt, amelyek során halálos áldozatok és sérültek voltak.[27] Ezek közé tartozott 1993. augusztus 5-én egy horvát rendőrjárőr elleni támadás, amelyben négy rendőr meghalt és további négy megsebesült.[28] 1993 szeptemberében az 1991-es csata helyén a horvát hatóságok emléktáblát helyeztek el, és az esemény második évfordulója alkalmából koszorúzást terveztek. Szeptember 8-án 10:20-kor, miközben a ceremónia zajlott, a helyszínen egy taposóakna robbant, melynek következtében hárman meghaltak és tizenegyen megsebesültek.[29] A sebesültek között volt az UNPROFOR egy argentin tagja is.[30] A meggyilkoltak a ZNG 105. brigádjának tagjai voltak.[21] A horvát hatóságok által terrorcselekménynek minősített incidens tüzérségi támadások és szabotázsok sorozatát vonta maga után, aminek következtében a horvát kormány a kialakult helyzettel szemben elvesztette türelmét. Ez nagyban hozzájárult a Medaki zseb hadművelet másnapi elindításához.[31]

A horvát hatóságok a hadifoglyok 1991-es meggyilkolásával kapcsolatban négy személy indítottak eljárást, és 15-20 év börtönbüntetésre ítélték őket. Egy másik személyt, az 1993-as robbantással kapcsolatban állítottak bíróság elé, és 20 év börtönbüntetésre ítélték.[32] 1998-ban Kusonjében az ott meggyilkolt katonák szülei kezdeményezésére megépült a Mária születése kápolna, és a kápolnánál elhelyezték a 23 elhunyt nevét tartalmazó emléktáblát.[33] Az 1991-es és 1993-as eseményekről polgári és katonai képviselők részvételével évente megemlékeznek Kusonjében.[34] 2014-ben „Broj 55” (55-ös szám) címmel az 1991-es kusonjei eseményeken alapuló játékfilmet mutattak be. A film címe annak a háznak a számára utal, ahol a ZNG szakasz 1991. szeptember 8–9-én menedéket keresett.[20]

Jegyzetek

  1. ↑ The New York Times 19 August 1990
  2. ↑ ICTY 12 June 2007
  3. ↑ The New York Times 2 April 1991
  4. ↑ The New York Times 3 March 1991
  5. ↑ The New York Times 26 June 1991
  6. ↑ Narodne novine 8 October 1991
  7. ↑ The New York Times 29 June 1991
  8. ↑ Klemenčič & Žagar 2004, p. 306
  9. ↑ EECIS 1999, pp. 272–278
  10. ↑ The Independent 10 October 1992
  11. ↑ UNSC 28 December 1994, Section III
  12. ↑ a b c CIA 2002, 86. o.
  13. ↑ EECIS 1999, 272–278. o.
  14. ↑ Ramet 2006, 400. o.
  15. ↑ Nazor 2007, 131–132. o.
  16. ↑ Nazor 2007, 132. o.
  17. ↑ a b c Bjelovar Info Medij 10 June 2014.
  18. ↑ a b c Bjelovar Portal 6 September 2012.
  19. ↑ HRW 21 January 1992.
  20. ↑ a b Kreutz 5 August 2014.
  21. ↑ a b Index 8 September 2014.
  22. ↑ Karaula 2007, 17. o.
  23. ↑ a b Karaula 2007, note 41.
  24. ↑ Štefančić 2011, 429. o.
  25. ↑ Hrvatski vojnik 2012.
  26. ↑ Štefančić 2011, 429–430. o.
  27. ↑ Filipović 2008, 60. o.
  28. ↑ Filipović 2008, 65. o.
  29. ↑ Međimorec 2004, 23. o.
  30. ↑ Međimorec 2002, 44. o.
  31. ↑ Međimorec 2002, 45. o.
  32. ↑ DORH.
  33. ↑ HRT 9 September 1998.
  34. ↑ MVA 9 September 2014.

Források

Könyvek
Szakcikkek
  • Filipović, Vladimir (2008. július 1.). „Kanadska Brigada "Princeza Patricija" u zapadnoj Slavoniji 1992.-1993.: Pripreme, djelovanje, poteškoće” (horvát nyelven). Polemos: Journal of Interdisciplinary Research on War and Peace, Zagreb 11 (22), 51–70. o, Kiadó: Horvát Szociológiai Egyesület és a Jesenski & Turk Kiadóház. ISSN 1331-5595. 
  • Karaula, Željko (2007. június 1.). „Osvajanje vojarne JNA "Božidar Adžija" u Bjelovaru 1991. godine” (horvát nyelven). Journal of Contemporary History 39 (1), 7–24. o, Kiadó: Croatian Institute of History. ISSN 0590-9597. 
  • Međimorec, Miroslav (2002. szeptember 1.). „Political and Diplomatic Efforts by the Republic of Croatia and the International Community in Order to Achieve the Peaceful Reintegration of Occupied Areas and Croatia's Full Sovereignty on Complete State Territory”. National Security and the Future, Zagreb, Croatia 3 (3–4), 35–48. o, Kiadó: St. George Association. ISSN 1332-4454. 
  • Međimorec, Miroslav (2004. március 1.). „Reakcija UN/MZ – Sporazum o povlačenju UNPROFOR-SITREPORTS” (horvát nyelven). National Security and the Future, Zagreb 5 (1–4), 9–34. o, Kiadó: St. George Association. ISSN 1332-4454. 
  • Štefančić, Domagoj (2011. december 1.). „Autocesta – okosnica rata u zapadnoj Slavoniji” (horvát nyelven). Journal – Institute of Croatian History 43 (1), 427–455. o, Kiadó: Horvát Történeti Intézet, Filozófiai Kar, Zagreb, FF press. ISSN 0353-295X. 
Tudósítások
Egyéb források

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Battle of Kusonje című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.