Kijevo ostroma
Az 1991-ben a szerbek által meggyalázott kijevói feszület.
Időpont	1991. augusztus 17. – augusztus 26.
Helyszín	Kijevo és Dalmácia hátországa
Eredmény	A Jugoszláv Néphadsereg győzelme
Szemben álló felek
Jugoszlávia Krajinai Szerb Autonóm Terület Horvátország
Parancsnokok
Ratko Mladić, Borislav Đukić Milan Martić Martin Čičin Šain
Szemben álló erők
221-es gépesített dandár Krajinai Szerb Autonóm Terület területvédelmi egységei horvát rendőri erők, 58 rendőr
Veszteségek
ismeretlen 20 fogságba esett, 2 sebesült rendőr
é. sz. 43° 58′ 44″, k. h. 16° 21′ 04″43.9789, 16.351143.978900°N 16.351100°EKoordináták: é. sz. 43° 58′ 44″, k. h. 16° 21′ 04″43.9789, 16.351143.978900°N 16.351100°E

Kijevo ostroma (horvátul: Opsada Kijeva). Kijevo 1991-es ostroma a horvátországi háború egyik legkorábbi összecsapása volt. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) 9. hadteste Ratko Mladić ezredes vezetésével és a Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) erői Milan Martić knini rendőrfőnök vezetésével 1991. április végén és május elején ostrom alá vették a horvátok lakta Kijevo falut. Az ostrom első szakaszát a JNA elleni jelentős spliti tiltakozást követő tárgyalások után abbahagyták.

Augusztus közepén a JNA és a SAO Krajina erői újra megindították a támadást. Kijevót augusztus 26-án elfoglalták, majd kifosztották és felégették. A kijevói csata egyike volt az első olyan eseteknek, amikor a JNA nyíltan a krajnai szerbek oldalára állt a horvát hatóságok ellen. A horvát rendőrség Kijevóból Drniš városa felé menekült, a megmaradt horvát lakosság pedig elhagyta a falut.

Martićot különböző háborús bűnök vádjával, köztük Kijevo ostromában való részvételével, a volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszék (ICTY) elé állították. A perben bűnösnek találták és elítélték. Az eljáró bíróság Kijevo ügyében 2007-ben tett megállapításait az etnikai tisztogatásról a tanúk vallomásai alapján az ICTY fellebbviteli bírósága 2008-ban megerősítette. A délszláv háború során a kijevói ostrom volt az első etnikai tisztogatás. A horvát hatóságok távollétében pert indítottak Mladić ellen, és a Kijevóban elkövetett háborús bűnök miatt elítélték.

1990-ben, miután a horvátországi szabad választásokat a Horvát Demokratikus Közösség (Hrvatska demokratska zajednica, HDZ) nyerte, a szerbek és a horvátok közötti etnikai feszültség tovább fokozódott. A Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija – JNA) az ellenállás minimalizálása érdekében lefoglalta a Horvát Területvédelem (Teritorijalna obrana – TO) fegyvereit.^[1] Augusztus 17-én a feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult,^[2] amelynek középpontjában Knin és környéke, valamint a Dalmáciai hátország túlnyomórészt szerbek lakta részei (Splittől körülbelül 60 kilométerre északkeletre), Lika, a Kordun, a Banovina és Kelet-Horvátország egyes részei voltak.^[3] Szerbia, Montenegró, valamint a szerbiai Vajdaság és Koszovó tartományok támogatásával 1991 januárjában sikertelenül próbálta megszerezni a jugoszláv elnökség jóváhagyását a horvát biztonsági erők lefegyverzésére irányuló JNA hadművelethez.^[4] A kérelmet elutasították, de a szerb felkelők és a horvát különleges rendőri erők között márciusban lezajlott vértelen összecsapás^[5] arra késztette a JNA-t, hogy újra kérje a szövetségi elnökséget, hogy adjon a részére beavatkozási felhatalmazást és hirdessen ki rendkívüli állapotot. Annak ellenére, hogy a kérést Szerbia és szövetségesei támogatták, az elnökség a kérést március 15-én elutasította. Slobodan Milošević szerb elnök, aki inkább a Szerbia terjeszkedésére irányuló kampányt választotta, mint Jugoszlávia egységének megtartását, nyilvánosan azzal fenyegetőzött, hogy a JNA-t a szerb hadsereggel váltja fel, és kijelentette, hogy a továbbiakban nem ismeri el a szövetségi elnökség illetékességét. A fenyegetés hatására a JNA, mivel a Milošević irányítása alá került Szerbia terjeszkedése érdekében fokozatosan feladta Jugoszlávia megőrzésének terveit.^[6] Március végére a konfliktus odáig fajult, hogy megvoltak az első halálos áldozatai.^[7] Április elején a horvátországi szerb lázadás vezetői kinyilvánították szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló területeket integrálják Szerbiába, így ezeket Horvátország kormánya szakadár régióknak tekintette.^[8]

1991 elején Horvátországnak nem volt reguláris hadserege, azért védelmének megerősítése érdekében megduplázta rendőri erői létszámát, mely így 20 000 főre nőtt. A haderő leghatékonyabb részét a tizenkét zászlóaljba szervezett, a katonai egységek szerepét átvevő, 3000 fős különleges rendőrség jelentette. Emellett 16 zászlóaljba és 10 századba területi alapon szervezett 9-10 000 tartalékos rendőr is rendelkezésre állt. A tartalékos erőnek nem volt fegyvere.^[9] A helyzet romlására reagálva a horvát kormány a különleges rendőrzászlóaljakat négy, összesen mintegy 8000 fős, a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségében álló gárdadandárba összevonva májusban létrehozta a horvát nemzeti gárdát (Zbor narodne garde - ZNG), amelynek élén Martin Špegelj nyugalmazott JNA tábornok állt.^[10] Az addigra 40 000 fősre bővült regionális rendőrséget is a ZNG-hez csatolták, és 19 dandárba és 14 önálló zászlóaljba szervezték át. A gárdadandárok voltak a ZNG egyetlen olyan egységei, amelyek kézifegyverekkel teljesen fel voltak fegyverkezve. viszont az egész ZNG-ben hiányoztak a nehézfegyverek, és nem volt parancsnoki és irányító struktúra.^[9] A nehézfegyverek hiánya olyan súlyos volt, hogy a ZNG a múzeumokból és filmstúdiókból származó második világháborús fegyvereket próbálta rendszerbe állítani.^[11] Akkoriban a horvát fegyverkészlet 30 ezer külföldön vásárolt kézi lőfegyverből és 15 ezer, korábban a rendőrség tulajdonában lévő fegyverből állt. Ekkor a gárdadandárokba vezényelt állomány pótlására egy új, 10 000 fős különleges rendőri egységet hoztak létre.^[9]

Kijevo 1991-ben 1261 lakosú falu volt, amelynek 99,6%-a horvát lakosa volt. Polača, Civljane és Cetina szerb falvak vették körül.^[12][13] A rönkforradalmat követően a három szerb falu az SAO Krajina részévé vált, és úgy korlátozták Kijevo közúti megközelítését, hogy Polača és Civljane barikádokat állítottak fel a faluba vezető utakon.^[14] Válaszul Kijevo lakossága ad hoc milíciát állított fel.^[15]

Az 1991. április 1-jei Plitvicei-tavaki incidenst követően a SAO Krajina erői elfogtak három horvát rendőrt a közeli Drnišből, azzal a szándékkal, hogy kicseréljék őket azokra a horvátországi szerbekre, akiket a horvát erők a Plitvicei-tavaknál fogságba ejtettek. A kijevói lakosok által létrehozott milícia viszont több szerb civilt fogott el, és foglyaikért cserébe követelte az elfogott rendőrök szabadon bocsátását.^[15] Április 2-án a JNA hírszerzői beszámoltak erről, és arra figyelmeztettek, hogy Kijevo és Civljane helyi milíciái, amelyeket egyébként barikádok választanak el egymástól, fegyveres összecsapásokban is részt vettek, amelyek a konfliktus eszkalációjával fenyegettek.^[15] Kijevo azért is stratégiai jelentőségűvé vált, mert fekvése miatt akadályozta az SAO Krajina közúti kommunikációját.^[12]

Április 27-ről 28-ra virradó éjszaka a horvát belügyi alakulatok egy csoportja elérte Kijevót,^[16] és április 28-án hivatalosan is horvát rendőrőrs létesült a faluban.^[17] A következő napon^[18] a JNA 9. (Knini) hadtestének vezérkari főnöke, Ratko Mladić ezredes által vezényelt JNA csapatok beavatkoztak,^[19] megszakítva a falu elérhetőségét, és megakadályozva az ellátások Kijevóba szállítását.^[12] Május 2-án^[20] egy horvát rendőrségi helikopter kényszerleszállást hajtott végre Kijevóban, miután az SAO Krajina csapatainak lövöldözése következtében károkat szenvedett. A helikopteren Luka Bebić akkori védelmi miniszter és a horvát parlament alelnöke, Vladimir Šeks utazott. A repülőgép javítás után még aznap fel tudott szállni.^[21] Május 2-án egy másik összecsapásra is sor került a Kozjak-hegységben, amelyben az SAO Krajina félkatonai szervezetének egyik tagja őrszolgálat közben meghalt.^[22]

Franjo Tuđman horvát elnök felszólította a közvéleményt, hogy vessen véget az ostromnak, és a kérés 1991. május 6-án Splitben a Brodospliti Hajógyárban^[23] a JNA elleni nagyszabású tüntetéshez vezetett,^[19] amelyet a Horvát Szakszervezeti Szövetség szervezett. Május 7-én a JNA 10. gépesített dandárjának 80 harckocsija és lánctalpas járműve, valamint 23 kerekes járműve hagyta el mostari laktanyáját, de a civilek a Mostartól nyugatra fekvő Široki Brijeg előtt megállították őket. A konvoj, miközben a tömeg követelte a JNA-tól Kijevo ostromának feloldását három napig a helyén maradt. A tüntetés azután ért véget, hogy Alija Izetbegović, Bosznia-Hercegovina elnökségének elnöke felkereste a tüntetőket, és beszédet mondott a tömegben arról, hogy a konvoj nem Kijevo, hanem Kupres felé tart. Tuđman és Franjo Kuharić bíboros táviratokat küldött az Izetbegovićot támogató tüntetőknek.^[24] Kijevo ostromát néhány nappal később, két héttel a blokád bevezetése után tárgyalások útján feloldották.^[12]

A májusi megállapodás rövid életű volt, mivel a JNA egységei, ismét Mladić vezetésével 1991. augusztus 17-én barikádokat emeltek, hogy megakadályozzák a faluba való bejutást. Másnap Milan Martić horvátországi szerb vezető ultimátumot intézett a rendőrséghez. és Kijevo lakóihoz követelve, hogy két napon belül hagyják el a falut és környékét – különben fegyveres támadást kell kiállniuk.^[25][26] Augusztus 23. és 25. között a horvát erők a falu szinte teljes polgári lakosságát evakuálták.^[27] Augusztus 25-én a horvát erők sikertelen támadást indítottak a Kijevótól 38 km-re délkeletre fekvő Sinj JNA laktanyája ellen. A támadás célja az volt, hogy fegyvereket szerezzenek, amelyekre a Kijevo melletti horvát pozíciók romlása miatt volt szükségük.^[28]

Augusztus 26-án a JNA megtámadta Kijevót, ahol 58, csak kézi lőfegyverrel felfegyverzett rendőr védekezett, akiket Martin Čičin Šain rendőr őrsparancsnok irányított. 05:18 és 13:00 között a JNA 1500 tüzérségi lövedéket lőtt ki a falura, a Jugoszláv Légierő pedig 34 bevetéssel a levegőből támogatta a támadást. Aznap délután a JNA szárazföldi támadást intézett Kijevo ellen.^[29] Martić szerint Kijevo minden házát felgyújtották.^[30] A támadó erő körülbelül 30 harckocsiból állt, amelyeket a JNA gyalogsága és a horvát szerb milícia támogatott.^[31]

A JNA 16:30-ra hatolt be a faluba.^[29] Borislav Đukić alezredes, a Kijevo elfoglalásával megbízott 1. taktikai csoport parancsnoka és a JNA 221. gépesített gyalogdandár parancsnoka arról számolt be, hogy a falut 22:30-ra biztosították.^[32] A horvát rendőrség a Kozjak-hegyen keresztül Drniš felé három csoportban menekült Kijevóból.^[29] A megmaradt horvát lakosság azután távozott, hogy a tüzérség elpusztította településük nagy részét.^[33][34] A visszavonuló csoportokat, miközben azok áthaladtak a Kozjakon a Jugoszláv Légierő gépei üldözték.^[35] Az eseményeket Vesna Jugović, a belgrádi rádió televízió riportere rögzítette. A Martić által vezényelt krajinai egységek a JNA-val összhangban léptek fel, hogy átvegyék a terület irányítását.^[36]

A horvát erők és a JNA kijevói összecsapása volt az egyik első olyan eset, amikor Martić ultimátuma alapján^[30] a JNA nyíltan a felkelő szerbek oldalára állt a gyorsan eszkalálódó horvát függetlenségi háborúban.^[33] A védekezők között mindössze két sebesült volt, de az egyik visszavonuló csoportot elfogták.^[29] A 20 főből álló csoportot^[37] később hadifogolycserével engedték el.^[29] A JNA-nak nem voltak veszteségei.^[32] Miután a JNA megszerezte Kijevót, a falut kifosztották és felgyújtották.^[31][35] Kijevo lerombolása a háború korai szakaszának az egyik leghírhedtebb szerb bűncselekménye lett.^[38] A Kijevóban és környékén vívott harcokban részt vevő JNA egységek a következő napokban Sinj felé haladtak, elfoglalták Vrlikát, majd átcsoportosították őket, hogy részt vegyenek a szeptember közepén lezajlott šibeniki csatában.^[31]

A volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntetőtörvényszéken Milan Martić perében Martićot a kijevoi támadásban való részvétele miattt elítélték, az eljáró tanács 2007. évi Kijevóval kapcsolatos megállapításait pedig a fellebbviteli tanács az etnikai tisztogatásokról szóló tanúvallomások alapján 2008-ban ugyancsak megerősítette.^[27] Kijevo ostroma volt az első alkalom az etnikai tisztogatás alkalmazására a jugoszláv háborúkban.^[39] A kijevói események nem szerepeltek a vádiratban Ratko Mladić perében, de a horvát igazságszolgáltatás távollétében bíróság elé állította Mladićot a Kijevóban elkövetett háborús bűnök miatt. Elítélték, és 20 év börtönbüntetést kapott.^[40]

Könyvek és dolgozatok

Sajtótudósítások

Egyéb források

Ez a szócikk részben vagy egészben a Siege of Kijevo (1991) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.