A Forgószél hadművelet (horvátul: Operacija Vihor) a Horvát Hadsereg (HV) sikertelen offenzívája volt a horvátországi Banovina régióban, 1991. december 11. és 13. között, a horvátországi háború korai szakaszában. Az offenzíva fő támadóerejeként egyetlen gyalogdandárt vetettek be, amelyet egy hidász egység, valamint egy maroknyi harckocsi és páncélozott szállítójármű támogatott. Bár az offenzíva kezdeti szakaszában alig találkozott ellenállással és taktikai meglepetést ért el, a hadművelet a korlátozott kiképzés és a csekély harci tapasztalatok miatt rosszul volt megtervezve, támogatva és végrehajtva. Az offenzíva egy rövid életű hídfőállást hozott létre, amelyet két nappal a hadművelet megkezdése után, a Glinától északra vezényelt jugoszláv katonai alakulatok intenzív harckocsi- és aknavetőtüze miatt pánikszerűen evakuáltak.
A műveletet a rossz tervezés és végrehajtás, az elégtelen előkészítés, felderítés és kiképzés, valamint az offenzívát irányító Sziszeki Operatív Csoport által alkalmazott nem megfelelő vezetési és irányítási módszerek miatt kritizálták. Hiányoztak a világos célok is. Ezt követően a horvát katonai hatóságok megvizsgálták a kudarc okait, és megállapították, hogy nagyon kevés írásos dokumentum – köztük írásos egységszintű utasítás – volt a művelettel kapcsolatban. Emiatt Davor Domazet-Lošo admirális arra a következtetésre jutott, hogy az offenzívát hivatalosan nem engedélyezték. A hivatalos vizsgálat senkit sem vont felelősségre a kudarcért, ehelyett egyszerűen a megfigyelt problémákat részletezte.
Előzmények
1990-ben, a horvát szocialistáknak a horvátországi parlamenti választás során elszenvedett veresége után az etnikai feszültségek tovább fokozódtak. Az ellenállás minimalizálása érdekében a Jugoszláv Néphadsereg (Jugoslovenska Narodna Armija - JNA) elkobozta Horvát Területvédelmi Erők fegyvereit.[1] Augusztus 17-én a feszültség a horvátországi szerbek nyílt lázadásává fajult,[2] mely döntően a dalmát hátország Knin környéki, valamint Lika, Kordun, Banovina és Kelet-Horvátország túlnyomóan szerbek lakta területeire koncentrálódott.[3][4] Ezt 1991 januárjában a Szerb Köztársaság két sikertelen próbálkozása követte, amellyel Montenegró és a Vajdaság valamint Koszovó támogatását kívánta megszerezni a jugoszláv elnökség jóváhagyásához ahhoz, hogy utasítsa a JNA-t a horvát biztonsági erők leszerelésére.[5]
A szerb felkelők és a horvát különleges rendőrség márciusi vértelen összecsapása után[6] maga a JNA – Szerbia és szövetségesei támogatásával – kérte a szövetségi elnökséget, hogy adjon neki háborús felhatalmazást és hirdessen ki rendkívüli állapotot. A kérést március 15-én elutasították, és a JNA Slobodan Milošević szerb elnök irányítása alá került. Milošević, Jugoszlávia megőrzése helyett inkább a Szerbia területi gyarapítására irányuló erőfeszítéseket részesítette előnyben, és nyilvánosan azzal fenyegetőzött, hogy a JNA-t a szerb hadsereggel váltja fel, és kijelentette, hogy már nem ismeri el a szövetségi elnökség tekintélyét.[7] A hónap végére a konfliktus horvát függetlenségi háborúvá fajult.[8] A JNA egyre nagyobb mértékben támogatta a horvátországi szerb felkelőket, és megakadályozta, hogy horvát rendőrség a konfliktusba beavatkozzon.[7] Április elején a horvátországi szerbek vezetői kinyilvánították azon szándékukat, hogy az ellenőrzésük alatt álló, Krajinai Szerb Autonóm Terület (SAO Krajina) néven ismert területet integrálják Szerbiával. Horvátország kormánya ezt a nyilatkozatot nyílt elszakadási kísérletnek tekintette.[9]
Májusban a horvát kormány válaszul megalakította a Horvát Nemzeti Gárdát (Zbor narodne garde - ZNG),[10] de ennek felfegyverzését hátráltatta Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Biztonsági Tanácsának 713. számú határozatával szeptemberben bevezetett fegyverembargó.[11] Október 8-án Horvátország kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától,[12] és egy hónappal később a ZNG-t átkeresztelték Horvát Hadseregre (Hrvatska vojska - HV).[10] 1991 végén már a háború leghevesebb harcai zajlottak, melynek csúcspontjai az 1991-es jugoszláv hadjárat, Dubrovnik ostroma,[13] és a vukovári csata voltak.[14] Nyugat-Szlavóniában a HV-nek sikerült több ponton visszaszorítania a JNA-t, és december elején az Otkos–10 hadműveletben visszafoglalta a Papuk-hegység területét.[15]
A szembenálló erők
A HV „Sziszek” Operatív Csoportja (Sisak OG) által tervezett offenzíva fő ereje a 102. gyalogdandár volt,[16] melyet, mint a Sisak OG fennhatósági területén (AOR) tartalékként bevetett egyetlen harci egységet a zágrábi hadműveleti zóna parancsnoksága a Sisak OG-hoz csatolt.[17]
A 102. dandár mellett, amelyet Franc Ferenčak százados irányított,[18] a sziszeki hadműveleti zónába a zágrábi hadműveleti zónából egy páncélos-gépesített egységet is telepítettek, amelyet szintén a Sisak OG irányítása alá osztottak be.[19] Az egység nyolc harckocsiból és két páncélozott szállító harcjárműből állt.[20]
A Sisak OG a 102. gyalogdandár jobbszárnyának támogatásával a horvát 10. területvédelmi (TO) dandárt bízta meg.[21] A balszárny védelmét a 144. gyalogdandár 2. „Glina” zászlóaljára bízták.[21]
A 102. gyalogdandár és a független páncélos-gépesített egység megerősítésére a 10. és a 102. dandár egyes zászlóaljaihoz a Glina zászlóaljból tíz katonát vezényeltek, és további két katonát jelöltek ki, hogy terepismeretükkel szolgáljanak a harckocsik irányításához. Ezenkívül a Glina zászlóalj feladata volt a felderítés, a JNA hátvédeinek zaklatása és az elfoglalt infrastruktúra biztosítása.[21]
A Glina zászlóalj támogatására osztották be a sziszeki különleges rendőrséget, és közvetve a fő támadóerőt. A 36. mérnök-hidász-zászlóalj a 102. gyalogdandár Kulpa folyón való átkelésének bíztosításával volt megbízva.[22] A Sisak OG parancsnoka Božo Budimir vezérőrnagy volt.[23]
A horvátországi szerb területvédelmi erők és JNA védelmi vonala Sziszek városától közvetlenül nyugatra és Glinától északra, a Kulpa folyó jobb (déli) partja mentén helyezkedett el, amelynek hadereje nagyrészt az 592. és a 622. gépesített JNA-dandárokból állt. A szerb haderő a szemközti parton, Sziszektől nyugatra a HV 100. gyalogdandárral, jobbról a 145. gyalogdandárral, nyugatra pedig a horvát TO 10. dandárjával érintkezett.[17] A Forgószél hadművelet tervezett főiránya az 592. gépesített dandár ellenőrzési területén keresztül vezetett, melynek parancsnoka Boško Džombić ezredes volt.[24]
A hadművelet lefolyása
A HV 102. gyalogdandár 1992. december 11-én érkezett meg a Sisak OG ellenőrzési területére, és még aznap este, nem hagyva időt semmilyen felkészülésre vagy felderítésre, körülbelül 20:00-kor parancsot kapott az offenzíva megindítására. A HV Glina zászlóalj és a különleges rendőri erők felderítő és szabotázs különítménye december 11-én és 12-én éjjel komppal áthajózott a Kulpa folyón, elfoglalva Stankovac falut, és a folyó átkelőjénél felkészülve a 102. gyalogdandár támogatására. A 36. mérnök-hidász zászlóalj Šišinec falunál 4:00-ra befejezte az átkelőhely építését, a 102. gyalogdandár élcsapatai pedig fél órával később keltek át a Kulpa folyón.[25]
A folyami átkelést 08:00 óráig semmi sem akadályozta, ekkor azonban a védelemben álló JNA-erő aknavetős támadást indított az átkelőhely ellen. Ennek ellenére a 102. gyalogdandár 1. zászlóalja aznap reggel 9:00-ra megtisztította a folyószakaszt az ellenségtől, és elérte Stankovacot.[20]
A Kulpa folyón vérehajtott három órás átkelést követően 13:00-ra a független páncélos-gépesített egység a 6 km-re délre fekvő Mala Solina felé vette az irányt, az egységet azonban feltartóztatták a JNA páncélosai, és kénytelen volt visszatérni Stankovacba. Hogy tovább nehezítse a HV helyzetét, a 10. dandár meg sem indult dél felé, míg a 102. független dandár 2. zászlóalja 16 órára, amikor parancsnokának csatlakoznia kellett volna az egységhez, még nem kelt át Kulpán.[20] Közben a 102. gyalogdandár 3. zászlóalja elérte a Kulpa folyó jobb (déli) partján fekvő Vratečko falut, de nem tudott csatlakozni a Kulpától délre lévő haderőhöz, mivel a zászlóaljat a dandár többi tagjától elválasztó híd még nem volt a HV ellenőrzése alatt.[20]
Estére a 2. zászlóalj, amely az eredetileg a horvát TO 10. dandárához rendelt feladatát látta el parancsot kapott, hogy váljon le az offenzíva főirányától és védje meg a 102. dandár 1. zászlóaljának jobb szárnyát. Ezzel egyidejűleg a 10. dandár parancsnokát az előrehaladás elmulasztása miatt felmentették beosztásából. Ettől függetlenül az egység inaktív maradt. Azok a HV-egységek, amelyeknek december 12-én sikerült átkelniük a folyón, meglepték a JNA-t, és jelentős áldozatokról számoltak be.[20]
December 12-ről 13-ra virradó éjszaka a levegő hőmérséklete -15 fokra süllyedt, és a HV-csapatok reggelig Stankovacban kerestek menedéket, ezzel összezsugorítva a 102. gyalogdandár által tartott hídfőt. Közben a 36. mérnök-hidászzászlóalj felszerelését eltávolította a kulpai átkelőről, és mindössze négy-hat csónakot hagyott hátra. A 102. gyalogdandár parancsnoksága leválasztva a Stankovacban levő fő támadóerőről Stari Farkašićban maradt.[26]
December 13-án, 07:00 körül a HV független páncélozott-gépesített egység a Kulpa mentén északnyugat felé, Gračanica Šišinečka irányába nyomult előre. Az előrenyomulás során az egyik harckocsit elfogták, legénysége pedig az elfogást követően életét vesztette. Szinte ezzel egy időben a JNA harckocsi- és aknavetős támadást indított Stankovac és a Šišinecnél épített folyami átkelőhely ellen. A HV páncélos-gépesített alakulat és a 102. gyalogdandár 1. zászlóalja pánikba esett, mert azt hitték, hogy az átkelőhely elveszett, és jelentős veszteségeket szenvedve rendezetlenül kezdtek visszaáramlani Šišinec felé. Mivel a megmaradt HV páncélosokat nem lehetett a folyón átszállítani, a harckocsikat a haderő egyik saját tankja semmisítette meg. A tankot ezután, hogy megakadályozzák elfoglalását, robbanóanyaggal megsemmisítették. Mivel a folyami átkelőhelyen túl kevés csónak volt ahhoz, hogy lehetővé tegyék a gyors visszavonulást, a csapatok egy része átúszta a folyót, aminek következtében a nagyon hideg vízben többen megfulladtak. A dandár parancsnoksága Galdovohoz húzódott vissza, míg a csapatok megkezdték a Zágráb felé történő visszavonulást. December 15-ére az egész dandár visszatért Zágrábba.[27]
Következmények
Bár a JNA veszteségei nem ismertek, a HV 18 halottat és 18 sebesülttet,[28] valamint nyolc harckocsi, két páncélozott szállító harcjármű és hét csónak veszteséget szenvedett el.[29] Csak a 2011 fős 102. gyalogdandár egymaga 13 halálos áldozatot szenvedett. Nevüket később egy emléktáblán is megörökítették Šišinecben, a Kulpa folyó átkelőhelyénél. Az offenzíva után Horvátországban azt hitték, hogy az áldozatok száma jóval magasabb,[28] akár 60 halott és 200 sebesült is lehet.[30]
Egy horvátországi szerb félkatonai egységet, a glinai székhelyű „Šiltovi”-t gyanúsítják azzal, hogy a hadifogolyként elhurcolt HV-katonákat visszavonulás közben megölte.[31] Ezenkívül a horvátországi szerb erők a joševicai mészárlásban a HV-offenzíva megtorlásaként 21 civilt is megöltek.[32] A gyilkosságot az SAO Krajina hatóságai vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy a gyilkosságok bosszúból történtek a szerb félkatonai alakulat a hadművelet során Gračenica faluban elesett 21 katonájának haláláért.[33] 2010-ben a horvát hatóságok hat személy ellen emeltek vádat Joševica faluban elkövetett háborús bűnök miatt.[32]
A sikertelen offenzívát a HV 1991-ben vizsgálta, majd később a nyugalmazott HV dandártábornok Vlado Hodalj kutatta,[28] aki arra a következtetésre jutott, hogy az offenzíva összességében a rossz tervezés és előkészítés, konkrétan a felderítés és tartalékok hiánya miatt vallott kudarcot.[34] Ezenkívül Hodalj a kudarc okaként a Sisak OG nem megfelelő vezetését említette, rámutatva a 10. dandár tétlenségére, és a 2. gárdadandárnak a kisegítő szerepkörben történő helytelen alkalmazására[35] egy tapasztalatlan, az offenzívába kevés kiképzéssel részt vevő dandár oldalának védelmében.[36] Végül megállapította, hogy magának az offenzívának sem volt egyértelmű célja.[37] A horvát Davor Domazet-Lošo tengernagy is bírálta az offenzívát, mint szükségtelen, pusztán taktikai, és politikailag kontraproduktív, és valószínűleg a megfelelő hatóságok engedélye nélkül végrehajtott műveletet.[38]
Hodalj megdicsérte a Sisak OG parancsnokságát, amiért sikerült titokban tartania a hadműveletet egészen az elindításig, és gondoskodott arról, hogy meglepje a JNA-t. A sikeres titoktartás tükröződött abban is, hogy a 102. gyalogdandárt látszólag az utolsó pillanatban irányította át az offenzívára, bár azt korábban Sziszektől keletre, Sunjába telepítette. Bírálata arra vonatkozott, hogy a Sisak OG nem készített részletes folyami átkelési terveket, és még csak nem is adott ki térképeket és írott dandárszintű parancsokat az átkelőhelyekre vonatkozóan – ehelyett szóbeli parancsokra hagyatkozott.[39] Hasonlóképpen, a csapatok nem voltak felszerelve a hideg időjárás elviselésére alkalmas ruházattal, ami korlátozta hatékonyságukat.[40] Hodalj arra a következtetésre jutott, hogy az offenzíva meghaladta a Sisak OG szükségleteit és képességeit. Annak ellenére, hogy az 1991-es HV vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az offenzívát tíz napig készítették elő, és azt a zágrábi hadműveleti zóna parancsnoksága hagyta jóvá, az előkészületekre vonatkozóan nincsenek olyan dokumentumok, amelyeket maga a Sisak OG bocsátott ki.[41] Az offenzíva gyenge előkészítése miatt, és amiért hadművelet után elmenekült a csatatérről a 102. gyalogdandárt nyilvános bírálatok érték Horvátországban.[42]
Jegyzetek
- ↑ Hoare 2010, p. 117
- ↑ Hoare 2010, p. 118
- ↑ The New York Times 1990. augusztus 19.
- ↑ ICTY 2007. június 12.
- ↑ Hoare 2010, pp. 118–119
- ↑ Ramet 2006, pp. 384–385
- ↑ a b Hoare 2010, p. 119
- ↑ The New York Times 1991. március 3.
- ↑ The New York Times 1991. április 2.
- ↑ a b EECIS 1999, pp. 272–278
- ↑ The Independent 1992. október 10.
- ↑ Narodne novine 1991. október 8-án
- ↑ Bjelajac & Žunec 2009, pp. 249–250
- ↑ A New York Times 1991. november 18.
- ↑ Marijan 2012, pp. 110–111
- ↑ Hodalj 1999, pp. 22–23
- ↑ a b Hodalj 1999, p. 16
- ↑ 102 InfBde
- ↑ Hodalj 1999, p. 27
- ↑ a b c d e Hodalj 1999, p. 28
- ↑ a b c Hodalj 1999, p. 25
- ↑ Hodalj 1999, pp. 25–27
- ↑ Index.hr 2003. október 18.
- ↑ HMDCDR 2009, p. 228
- ↑ Hodalj 1999, pp. 27–28
- ↑ Hodalj 1999, pp. 28–30
- ↑ Hodalj 1999, p. 30
- ↑ a b c Vjesnik 2000. február 19.
- ↑ Hodalj 1999, p. 31
- ↑ Vjesnik 2000. február 12.
- ↑ Slobodna Dalmacija 2008. május 31.
- ↑ a b HRT 2010. november 9.
- ↑ Amnesty International 1992, p. 8
- ↑ Hodalj 1999, pp. 39–40
- ↑ Hodalj 1999, pp. 38–39
- ↑ Hodalj 1999, pp. 35–36
- ↑ Hodalj 1999, p. 33
- ↑ Domazet 2011. június 27.
- ↑ Hodalj 1999, pp. 34–35
- ↑ Hodalj 1999, p. 36
- ↑ Hodalj 1999, pp. 32–33
- ↑ Hodalj 1999, p. 41
Források
- Könyvek
- Bjelajac, Mile.szerk.: Charles W. Ingrao: The War in Croatia, 1991–1995, Confronting the Yugoslav Controversies: A Scholars' Initiative. West Lafayette, Indiana: Purdue University Press, 230–271. o. (2009). ISBN 978-1-55753-533-7
- Központi Hírszerző Ügynökség, Office of Russian and European Analysis. Balkan Battlegrounds: A Military History of the Yugoslav Conflict, 1990–1995, Volume 2. Washington, D.C.: Central Intelligence Agency (2002). OCLC 50396958
- Eastern Europe and the Commonwealth of Independent States. London, England: Routledge (1999). ISBN 978-1-85743-058-5
- Hoare, Marko Attila. The War of Yugoslav Succession, Central and Southeast European Politics Since 1989. Cambridge, England: Cambridge University Press, 111–136. o. (2010). ISBN 978-1-139-48750-4
- Ramet, Sabrina P.. The Three Yugoslavias: State-Building And Legitimation, 1918–2006. Bloomington, Indiana: Indiana University Press (2006). ISBN 978-0-253-34656-8
- Szakcikkek
- Tudósítások
- Bellamy, Christopher. „Croatia built 'web of contacts' to evade weapons embargo”, The Independent , 1992. október 10.. [2012. november 10-i dátummal az eredetiből archiválva]
- „Tko je odgovoran za propast operacije "Vihor" i tragediju 102. zagrebaèke brigade na Kupi” (PDF), Vjesnik , 2000. február 12., 3. oldal. [2013. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Engelberg, Stephen. „Belgrade Sends Troops to Croatia Town”, The New York Times , 1991. március 3.. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Optužnica za zločine na Banovini (horvát nyelven). Horvát Rádió és Televízió, 2010. november 9. [2022. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 26.)
- Piškor, Mate. „Grčka ga izručila, a Hrvatska oslobodila”, Slobodna Dalmacija , 2008. május 31.. [2008. június 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- „Roads Sealed as Yugoslav Unrest Mounts”, The New York Times , 1990. augusztus 19.. [2013. szeptember 21-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Sisak: Prisjećanje na prvu vojno-oslobodilačku akciju u Domovinskom ratu (horvát nyelven). Index.hr, 2003. október 18. [2013. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Špeletić, Tomo Krešo. „Istina o poginulim, nestalim i ranjenim pripadnicima 102. brigade u akciji "Vihor" na Kupi u prosincu '91.” (PDF), Vjesnik , 2000. február 19., 7. oldal. [2013. november 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (horvát nyelvű)
- Sudetic, Chuck. „Croats Concede Danube Town's Loss”, The New York Times , 1991. november 18.. [2013. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Sudetic, Chuck. „Rebel Serbs Complicate Rift on Yugoslav Unity”, The New York Times , 1991. április 2.. [2013. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]
- Egyéb források
- Domazet-Lošo, Davor. Marko Jurič Television interviewja.. Markov trg. 2011. június 27.
- Mihović, Domagoj: O brigadi (horvát nyelven). 102nd Infantry Brigade Veterans Club, 2008. március 8. [2013. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva].
- (1991. október 8.) „Odluka” (horvát nyelven). Narodne novine (53), Kiadó: Narodne novine d.d.. ISSN 1333-9273.
- Vrcelj, Marko. Dopis Vojne pošte T-7917 Ministarstvu odbrane Srbije o ratnom putu 592. mtbr., kako bi jedan njezin pripadnik, koji je ranjen na području Gline, mogao ostvariti svoja prava, Republika Hrvatska i Domovinski rat 1990. - 1995. - Dokumenti, Knjiga 3. [archivált változat] (PDF) (horvát nyelven), Zagreb, Croatia: Hrvatski memorijalno-dokumentacijski centar Domovinskog rata – Zagreb (2009). Hozzáférés ideje: 2022. december 11. [archiválás ideje: 2015. június 10.]
- The Prosecutor vs. Milan Martic – Judgement (PDF). International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia, 2007. június 12.
- Yugoslavia: further reports of torture and deliberate and arbitrary killings in war zones. Amnesty International, 1992. március 1. [2011. október 18-i dátummal az eredetiből archiválva].
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Operation Whirlwind című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
