Knintől légvonalban 21, közúton 36 km-re délkeletre, Dalmácia középső részén, a Dinara- és a Svilaja-hegység közötti karsztmezőn fekszik. Területét magas hegyek, a hegyek közötti karsztmezők és folyóvölgyek alkotják. Mezőgazdasági termelésre különösen a Cetinamenti termékeny talaj alkalmas. A falu területén a pravoszláv templom mellett található a Cetina forrása, mely az egyik legszebb karsztforrás az országban.
Története
Az emberi élet első nyomai mintegy 30000 évvel ezelőttről, a kőkorszakból származnak. A Milaši településrész közelében fekvő Gospodska-barlangban ebből a korszakból származó cseréptöredékek és csontból készített ár került elő.[2] A késő bronzkorban dalmát törzsek érkeztek erre a vidékre, akik mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkoztak. Ők hozták létre a cetinai kultúrának nevezett fejlett bronzkori kultúrát, amely az i. e. 1900 és 1600 közötti időszakban virágzott. Az előkerült leletek alapján megállapítható, hogy e kultúra népe teljesen benépesítette ezt a területet.[2] Őket a rómaiak követték, akik megalapították Dalmácia provinciát. A Római Birodalom gyengülésével északról barbár népek érkeztek erre a vidékre. Az avarok és szlávok sírjai a 7. századtól jelennek meg a környéken. A szlávok jelenlétéről számos régészeti lelet árulkodik, melyek közül a legértékesebb a Rika-hegyen álló Sveti Spas (Szent Megváltó) templom, mely a 9–10. században, valószínűleg Branimir fejedelem idejében épült. A templom körül található az egyik legnagyobb feltárt óhorvát temető több mint ezer sírral.[2] A Horvát királyság megerősödésével megalakultak az új közigazgatási egységek a zsupánságok, melyek közül ez a terület a knini zsupánság vrlikai körzetéhez tartozott. A környező magas hegyeken élő, a bánokat és a nemességet szolgáló pásztorokat királyi vlachoknak (kraljevski vlasi) nevezték. A 14. században a török érkezése előtt az akkori Vrh Rika, a mai Cetina területére a hercegboszniai Livnóról a Berislavić nemzetséghez tartozó Čubarićok települtek.[2] Megjelent az egyházmegyei papság és a ferences szerzetesek. A 15. században már időröl időre török csapatok hatoltak be a területre. 1492-ben elesett a Rika-hegy a Szent Megváltó templommal. Az oszmán uralom alatt a településtől délre fekvő Vrlika a Klisszai szandzsákhoz tartozó önálló náhije központja lett.[2] A korabeli török források szerint a termékeny földekkel rendelkező falvakba muzulmán és velük párhuzamosan pravoszláv, tulajdonképpen szerb lakosság települt. Szerbek még a velencei uralom idején is tömegesen szökdöstek át Boszniából és Hercegovinából, a velencei hatóságok pedig katonai szolgálatuk fejében nekik adták az addig megműveletlen földeket. Így alakult ki e vidék vegyes horvát és szerb lakossága, mely egészen a délszláv háborúig fennmaradt. Cosmi spalatói érsek 1692-ben írja, hogy Vrlika környékén mintegy háromszáz pravoszlávok lakta ház található.[2] A visovaci ferences atyák 1696-ban engedélyt kaptak a Sveti Spas templom újjáépítésére és a környék lakosságának lelki gondozására, emiatt ellentétbe kerültek a pravoszláv papsággal és lakossággal.[2] A 18. században a környéket többször visszatérő pestisjárvány sújtotta. 1797-ben a Velencei Köztársaság megszűnésével a Habsburg Birodalom része lett. 1806-ban Napóleon csapatai foglalták el és 1813-ig francia uralom alatt állt. Ebben az időben épült meg a nagy fontosságú, Zárát Splittel összekötő főút, valamint a Knin – Vrlika – Sinj – Zadvarje – Vrgorac – Neretva-torkolat út. Napóleon bukása után 1815-től a bécsi kongresszus döntése értelmében ismét Habsburg uralom következett, mely az első világháború végéig tartott. A 19. század közepe a nemzettudat ébredésének időszaka, melyet a Bach-korszak ugyan átmenetileg elfojtott, de ennek megszűnése után 1860-tól újra feléledt. A helyi szerbek kezdtek politikai csoportokat alakítani. 1894-ben a vrlikai horvát olvasókör megnyitása alkalmával már nyílt konfliktus tört ki a szerbek és horvátok között.[2] A falunak 1857-ben 606, 1910-ben 866 lakosa volt. Az első világháború után előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. 1940 a cetinai Urunk Mennybemenetele szerb pravoszláv templom felépítésének időpontja, felépítése elsősorban fő támogatójának Marko Četniknek és feleségének Jelenának köszönhetően történt.[2]
A pravoszláv templom.
A második világháború időszaka különösen véres volt ezen a vidéken. 1991-ben lakosságának több mint 92 százaléka szerb nemzetiségű volt. A délszláv háború idején szerb lakói csatlakoztak a Krajinai Szerb Köztársasághoz. Lakói barikádokat emeltek. A horvát hadsereg 1995 augusztusában a Vihar hadművelet során foglalta vissza a települést, melynek lakói elmenekültek. Később néhányan visszatértek közülük, így a település máig megőrizte szerb többségét. 2011-ben a falunak 195 lakosa volt.
Szent Megváltó tiszteletére szentelt római katolikus temploma[5] a 9. században, valószínűleg Branimir fejedelem idejében épült. Ebben az ősi templomban ma már csak búcsúünnepén tartanak istentiszteletet. A katolikus hívek a vrlikai plébániatemplomba járnak.
Urunk Mennybemenetele tiszteletére szentelt pravoszláv temploma (Hram Vaznesenja Gospodnjeg) 1940-ben épült, 1974-ben kőkerítéssel vették körül és új harangot kapott. A délszláv háború idejében belseje kiégett, berendezése nagyrészt elpusztult.
A pravoszláv templom közelében található a Cetina forrása, Horvátország egyik leglátványosabb karsztforrása.
A településen három védett malomépület is található. Az Alsómalom (Donja mlinica)[6] a Cetina partján, a Felsőmalom (Gornja mlinica)[7] a Cetina forrásának közelében, a Vuković-malom (Vukvića mlina)[8] pedig a Vuković-forrás közelében áll. Mindhárom épületegyüttes földszintes, és faragott kövekből épült.
.JPG)
