Pogorács (horvátul: Podgorač) falu és község Horvátországban, Eszék-Baranya megyében.
Fekvése
Eszéktől légvonalban 37, közúton 40 km-re délnyugatra, Szlavónia középső részén, a Szlavóniai-síkságon, a Krndija-hegység északkeleti lejtői alatt, a Diakovárról Nekcsére menő főút mentén fekszik.
A község települései
Közigazgatásilag Bijela Loza, Budimci, Kelešinka, Kršinci, Osztrosinc (Ostrošinci), Pogorács, Poganovci, Razbojište és Stepánfalva (Stipanovci) települések tartoznak hozzá.
Története
A területén talált régészeti leletek tanúsága szerint itt már az őskortól fogva éltek emberek.
A „Ražište” nevű lelőhelyen[2] az újkőkori Sopot kultúra kerámiáinak különleges helyi díszítési formája található, melyet róla Ražište-típusnak neveztek el. A másik jelentős újkőkori lelőhely „Breški gaj”,[3] ahol a korai neolitikumhoz tartozó Starčevo-kultúra spirális B csoportjához tartozó kerámiák kerültek elő. Rajtuk kívül a litzeni kerámiákat és pannóniai berakásos díszítésű kerámiákat is találtak, melyek átmenetet képeznek a kora és a középső bronzkor között.
A település első írásos említése „Pagraach” néven 1299-ből származik.[4] A 14. század végén már mezőváros és birtokközpont volt vásártartási joggal. A pogorácsi birtokhoz 26 környékbeli kis falu tartozott. Nekcse várának tartozékaként a Nekcsei család volt az ura, majd a 15. század közepén a Garai család birtoka volt. 1467-ben várát is említik „Castellanus de Poygaracz” alakban. A török 1530 körül szállta meg. 1532-ben Szulejmán szultán Ibrahim pasa nagyvezírnek adományozta. A 16. század közepétől a Pozsegai szandzsák egyik náhijeközpontja volt. A török korban lakosságának összetétele jelentősen megváltozott. Az elmenekült horvátok helyére muzulmánok és pravoszláv szerbek települtek be.
A térség településeivel együtt 1687-ben szabadult fel a török uralom alól. A 17. század végén újabb nagy lakosságcsere következett, amikor a Felső-Drávamente, Lika és a horvát Hegyvidék térségeiből horvát családok érkeztek. A 18. század elejétől a nekcsei uradalom része volt, mely 1734-ben a Pejacsevich család birtoka lett. Pejacsevich II. József a század második felében létrehozta pogorácsi uradalmat, melyet halála után (1787-ben) fia Zsigmond örökölt. A 18. századtól nagyarányú gazdasági fejlődés következett, mely a kukoricatermesztés meghonosításában, az állatkereskedelemben, új ipari vállalkozások (üveggyártás, hamuzsír előállítása) alapításában mutatkozott meg. A rossz közlekedési viszonyok és a tőkehiány miatt azonban ezek a kis vállalatok hamarosan megszűntek. A 19. század közepén az uradalmat Pejacsevich Pál örökölte, aki megalapította a helyi tűzoltó egyesületet, támogatta az iskola, a plébániaház és az olvasóterem felépítését. A 19. század folyamán német, magyar és szlovák nyelvű lakosság települt be.
Az első katonai felmérés térképén „Podgoracs” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Podgoracs” néven szerepel.[5]
Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Podgorach” néven 136 házzal, 876 katolikus és 9 ortodox vallású lakossal az oppidumok között találjuk.[6]
A településnek 1857-ben 1113, 1910-ben 1682 lakosa volt. Verőce vármegye Nekcsei járásának része volt. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 89%-a horvát, 3-3%-a magyar és német, 2%-a szerb anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A falu 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 92%-a horvát, 4%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben a falunak 866 lakosa volt.
Lakossága
Gazdaság
A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság (ezen belül a gabona és zöldségtermesztés) és az állattartás (sertés, szarvasmarha, juh). A horvát gazdasági kamara rendelkezésre álló adatai szerint 2003-ban összesen 45 gazdasági társaságot (29 intézmény, szervezet, közösség és testület, valamint 16 vállalat) regisztráltak a község területén. A 16 vállalat közül 9 magántulajdonban, 3 szövetkezeti és 4 közös tulajdonban volt. A 13 kereskedelmi vállalkozás közül 8 a mezőgazdaság, a vadászat és az erdészet, 2 a feldolgozóipar, 2 az áruszállítás egy pedig az építőipar területén működött. A gazdasági egységekben a községben összesen 177 foglalkoztatott volt (ebből 51 nő), míg a munkanélküliek száma 464 fő (237 nő).
Nevezetességei
Szent Miklós tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[9] 1806-ban épült klasszicista stílusban. Egyhajós épület félköríves szentéllyel, a szentély keleti oldalához csatlakozó sekrestyével, a főhomlokzat felett emelkedő harangtoronnyal.
Pejácsevich Pál gróf pogorácsi temetőkápolnáját[10] 1909-ben építették Wranka Pál eszéki építész tervei alapján. A mauzóleum a „templum in antis” neoklasszicista templom historikus értelmezésében épült. Egyedülálló építészeti kialakításával és a részleteknek a neoklasszicizmus stílusában történő alkalmazásával az egyik legértékesebb, mauzóleumi funkciót is ellátó temetőkápolna a 20. század elejéről.
Kultúra
A KUD Podgoračani kulturális és művészeti egyesületet 1991-ben alapították. Jelentős rendezvényeik az „Oj, jesenske duge noći” (Ó azok a hosszú őszi éjszakák), az „Uskrsni stol u Podgoraču” (Pogorácsi húsvéti asztal) és „Podgoračke ljetne noći” (Pogorácsi nyári éjszakák) folklórfesztiválok.
Oktatás
A település általános iskolája Hinko Juhn helyi születésű neves horvát szobrászművész, keramikus és tanár nevét viseli. Az iskolának alsó tagozatos területi iskolái működnek Budimci, Razbojište és Stipanovci településeken. A község felső tagozatos diákjai Pogorácsra járnak.
Sport
- NK „Sloga” Podgorač labdarúgóklub
- „Krila hrvatskih sokola” Podgorač repülőklub
Egyesületek
- LD „Vepar 1946” Podgorač vadásztársaság
- DVD Podgorač önkéntes tűzoltó egyesület
- A Honvédő háború podgorácsi hazafiainak egyesülete
Jegyzetek
Források
A megye turisztikai irodájának honlapja Archiválva 2019. december 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (horvátul)
Eszék-Baranya megye közigazgatása |
|---|
| Községek | |
|---|
| Községközpontok és falvak | |
|---|
