Nevét elsősorban a II. világháború előtt írt irodalomelméleti, esztétikai és filozófiai munkái tették ismertté; manapság a legtöbbet olvasott írásai az 1916-os A regény elmélete (Theorie des Romans) és az 1923-ban megjelent Történelem és osztálytudat (Geschichte und Klassenbewußtsein). Bár kései munkássága kevésbé ragadta meg a publikum fantáziáját, írásai nemcsak azért őrizték meg filozófiai érdekességüket, mert magukban hordozzák egy nem dogmatikus, nem redukcionista marxizmus újrafogalmazásának ígéretét, hanem mert összefonódik bennük a neokantianizmus, Hegel és Marx értelmezésének filozófiai kísérlete a modernitás problémái iránt mutatott finom érzékenységgel.
Pályája
Gyermek- és ifjúkora
Apja, Lukács József, az Angol-Osztrák Banknak 1880-tól 1906-ig volt munkatársa, előbb irodavezetőként, majd a bank magyarországi érdekeltségének növekedésével, igazgató lett.[7] Családnevét 1890-ben magyarosította Löwingerről Lukácsra.[8]1899-ben pedig nemességet szerzett „szegedi” előnévvel. Lukács József nemcsak befolyásos bankember, de nagy műpártoló is volt, házában megfordult Kernstok Károly, Bartók Béla, de a Budapestre látogató Thomas Mann vagy Paul Ernst is. Emellett odaadó támogatója volt fia irodalmi kísérleteinek. Édesanyja Wertheimer Adél volt.[9]
Lukács György középfokú tanulmányokat Budapesten, a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban végzett, majd a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán tanult jogot. 1906-ban állam- és jogtudományi doktorátust szerzett KolozsvárottSomló Bódognál.[10]1906–1907-ben Berlinben tanult, 1909-ben a budapesti egyetemen bölcsészdoktorátust szerzett, az utóbbihoz disszertációként annak a könyvterjedelmű dolgozatnak (A drámaírás főbb irányai a múlt század utolsó negyedében) egyes fejezeteit benyújtva, amely 1908-ban elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját és amelyet 1912-ben, tetemesen kibővítve A modern dráma fejlődésének története címmel jelentetett meg. Lukács már 1902-től publikált kisebb írásokat, elsősorban színikritikákat. 1904-ben Bánóczi Lászlóval, Benedek Marcellel és Hevesi Sándorral megalakította a Henrik Ibsen és Gerhart Hauptmann neve által fémjelzett modern drámairodalmat propagálni kívánó Thália Társaságot. Alapító tagja volt a Vasárnapi Körnek, és a Galilei Körnek is. Első cikkeit még gimnazista korában írta, később publikált a Nyugatban, a Renaissance-ban, a Huszadik Században és másutt. Ady Endre legkorábbi méltatói közé tartozott, és felfigyelt Móricz Zsigmond munkásságára is. Ady költészete iránt táplált feltétlen rajongása némi idegenkedést is támasztott a magyar irodalmi életben; kritikusainak adott válaszként Lukács 1913-ban megjelentette az Esztétikai kultúra című esszékötetet.
1910-ben magyarul, illetve 1911-ben németül jelent meg A lélek és a formák című esszékötete – némely interpretátora szerint az egzisztencializmus afféle előfutáraként –, benne a tragédiametafizikáját exponáló Paul Ernst-esszével, illetve egy Kierkegaard-tanulmánnyal. 1911-ben Fülep Lajossal megalapította a Szellem című folyóiratot, amely két számot élt meg. Ugyanebben az évben májusban esszéinek ihletője és egyben szerelme, Seidler Irma, Seidler Ernő testvére öngyilkos lett, novemberben pedig legjobb barátját, írásainak legértőbb kritikusát és azok fordítóját, Popper Leót vesztette el. Seidler haláláért Lukács valamiképpen felelősnek érezte magát: ez kapott irodalmi formát A lelki szegénységről című esszében. 1917-től részt vett a Szellemi Tudományok Szabadiskolájának munkájában.
Németországi tanulmányai és a világháború évei (1908–1918)
1908-tól Lukács csak időnként tartózkodott Budapesten; 1911-ig Berlinben, 1912–1917 között pedig Heidelbergben élt és tanult, illetve keresett kapcsolatokat, elsősorban Georg Simmel és Max Weber környezetében. Weber és köre nagy hatással volt rá, valamint szoros barátságot kötött Emil Laskkal és mindenekelőtt Ernst Blochhal, akinek inspirációja kitapintható A regény elméletében (ahogy Lukács is visszatérő szereplője Bloch 1918-ban megjelent könyvének, Az utópia szellemének). Talán egy német egyetemi karrier reményében – 1911-ben a budapesti egyetem elutasította habilitációs kérelmét – ugrott neki 1912–1914-ben első, csak a halála után előkerült és Heidelbergi művészetfilozófia és esztétika címmel megjelentetett szisztematikus esztétikájának, amelyet azonban félbehagyott, és csak Heidelbergbe visszatérve, 1917-ben próbált meg befejezni-átszerkeszteni (heidelbergi habilitációs kísérletét azonban Weber támogatása ellenére sem koronázta siker). Közben az elkerülhetetlennek bizonyuló (a levélcenzúrán abszolvált) katonai szolgálat miatt hazatérve megírta egyik legnagyobb hatású művét, az 1916-ban megjelent A regény elméletét, ez Weber szerint a Kantot követő tudományos esztétika jelentős ígérete volt. 1914-ben feleségül vette Jelena Grabenkót, a Balázs Béla társaságában megismert orosz emigráns eszer terroristát; a házasság 1917-re felbomlott. 1915 őszén nem fegyveres szolgálatba került, 1916-ban fölmentették. A háború megerősítette benne a kapitalizmus elutasítását, a válságból pedig a forradalomban látta a kiutat.
Hazám, a Habsburg-monarchia, nekem normális körülmények között lerombolásra érett, emberi értelmetlenségnek tűnt. Most saját életünket kellett volna feltenni arra, hogy továbbra is életben tartsuk.
Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején (1918–1919)
Környezete, nem utolsósorban saját budapesti köre, az úgynevezett Vasárnapi Kör (Antal Frigyes, Balázs Béla, Fogarasi Béla, Hajós Edit, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma stb.) meghökkenésére a szenvedélyesen elutasított háború végén, 1918 decemberének utolsó vagy 1919 januárjának első napjaiban Lukács csatlakozott a Kommunisták Magyarországi Pártjához – csak pár héttel azután, hogy egy szigorúan végiggondolt morálfilozófiai gondolatmenet (A bolsevizmus mint erkölcsi probléma)[12] konklúziójaként élesen elutasította a bolsevizmust; döntését később nem kevésbé radikálisan végiggondolt érveléssel okolja meg 1919 májusában, a Taktika és etika című cikkében. Életrajzi vázlatában fél évszázad elteltével azt írta, hogy „kommunistává fejlődésem életem kétségtelenül legnagyobb fordulata”. Amikor 1919 februárjában a párt vezetőit letartóztatták, tagja lett az „újjászervezett” vagy „második” központi bizottságának, szerkesztőségi tagja a párt napilapjának, a Vörös Újságnak és elméleti folyóiratának. A Tanácsköztársaság megalakulásakor előbb a Forradalmi Kormányzótanács közoktatásügyi népbiztos-helyettese, április 3-átólnépbiztosa, május–júniusban pedig a Vörös Hadsereg politikai biztosa volt.
Ebben a tisztségében a Vörös Hadseregtiszafüredi veresége után[13]Poroszlón, egy katonai büntetőeljárás, tizedelés során katonákat lövetett főbe. Maga Lukács így emlékezett vissza az esetre: „Akkor én nagyon energikus módon állítottam helyre a rendet: amikor átmentünk Poroszlóba, összehívtam egy rendkívüli hadbíróságot, és ennek a megfutamodott zászlóaljnak nyolc emberét ott a főtéren főbe lövettem.”[14]Váry Albert ügyész 1922-ben megjelent A vörös uralom áldozatai Magyarországon[15] című visszaemlékezésében hat áldozat nevét (Csupor Lajos, Malik Ferenc, Fenyő Nándor, Sück Emil, Tóth Lajos, Varga Károly) sorolja fel, a hetedik áldozat ismeretlen.[16]
Lengyel András irodalomtörténész az eset megtörténtét részben vitatja és inkább a magyar politikai folklór körébe sorolja.[17] Kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a „poroszlói eset tehát, ha tárgyszerűen rekonstruáljuk, nem, vagy nemcsak Lukács Györgyöt »kompromittálja«, hanem magukat a hajdani s mai stigmatizálókat is.” Szerinte a tisztségében Lukácsnak felhatalmazása sem lett volna tizedelés elrendelésére.[17] Felmerült az az új szempont is, hogy a tizedelés előkészítésében részt vállaló Lukács ugyanakkor megakadályozta az akció tervezett folytatását.[18] Lengyel András kutatása szerint egyébként abban az időben Poroszlón nem Lukács György, hanem Karikás Frigyes politikai biztos létesített tábort. Karikás azonos című könyve alapján 1959-ben film is készült Makk Károly rendezésében A harminckilences dandár címmel.[19]
Hatos Pál történész arra mutatott rá, hogy Lukács György és a Székely Hadosztály legvitézebb zászlóaljparancsnoka, Verbőczy Kálmán százados, Magyarország akkori legjobb céllövője, a tiszai harcok során életre szóló barátságot kötöttek. Lukács fél évszázaddal később így írt Verbőczynek:
„Ha visszagondolok ezekre az időkre, mindig Önre kell gondolnom, mint egyik legodaadóbb és legbátrabb harcostársamra”
– Lukács György
Verbőczy és a Székely Hadosztály hősiessége bírta rá állítólag Lukácsot, hogy az őket megfutamodásukkal veszélybe sodró budapesti I. vörösőrezred 3. zászlóaljának katonáit megtizedeltesse.[20] Ugyanakkor Hatos is kétségesnek tartja, hogy a tizedelés valóban megtörtént, ugyanis szemtanú nem volt, az áldozatokat valójában soha nem azonosították, az esetre az egyetlen forrás magának Lukácsnak az öregkori hencegése volt.[21]
A Landler-frakcióhoz tartozott,[22] úgy vélte, hogy pártot csupán az otthoni, legális mozgalom keretei között lehet létrehozni. 1920-1921-ben a KMP Bécsben működő Ideiglenes Központi Bizottságának volt a tagja. 1921-ben Landlerral és Hirossik Jánossal a Landler-frakció képviseletében részt vett a Komintern III. kongresszusán Moszkvában, októberben azonban a pártvezetésben kirobbant frakcióharcok miatt a Komintern kivonja őt és frakció más vezetőit a politikai munkából, bár Lukács az 1920-as évek végéig a KMP egyik vezető figurája marad, sokat publikált a KMP bécsi folyóiratában, az Új Márciusban, továbbá különböző álneveken a budapesti 100% c. lapba is.
A pártmunkának ebben a szünetében írta meg, illetve állította össze részben korábbi írásokból Lukács a Történelem és osztálytudat című kötetet (1923). A könyv megütközést keltő módszertani fejtegetései önreflexív kritikai elméletként (nem pozitív tudományként) határozzák meg a marxizmust, és a központi tanulmány úgy fejti ki a marxi kritikai elmélet magvát képező problémát, az eldologiasodás jelenségét, hogy a probléma megfogalmazódásának történeteként tekinti át az újkori filozófia történetét, ezzel (anélkül hogy a fejtegetések szerzője ismerhette volna a korai Marx-írásokat) sok mindent rekonstruál Marx feledésbe merült filozófiai intencióiból. A könyvet a kommunista mozgalomban mindinkább hivatalos állásponttá váló „ortodox marxista” oldalról heves kritika fogadta, Lukács 1925-ben tanulmányterjedelmű válaszban, a Hvosztizmus és dialektikában (Chvostismus und Dialektik) kelt a védelmére, a vitairat azonban a Komintern archívumában rekedt. Néhány kisebb eszmetörténeti tanulmánytól és recenziótól eltekintve Lukács az 1920-as évek második felében ezek után alig írt valamit.
1923. december 27-én Bécsben elvette élettársát, Borstieber Gertrudot, Borstieber Lajos és Emerich Natália lányát.[23]1924-ben a Kommunista Internacionálé V. kongresszusán „jobboldali revizionistának” bélyegezték. 1926-tól ismét KB-tag lett. Az 1920-as évek végén majd három hónapra újból hazatért illegális pártmunkára. Amikor 1929-ben a magyar párt számára készített (Lukács fedőneve nyomán Blum-tézisekként számon tartott) programtervezetét a Komintern elvetette, Lukács visszavonult a politikától, bár saját politikai gondolkodásának szempontjából a későbbiekben is kulcsfontosságúként, későbbi népfrontos attitűdje előzményeként tekintett a tézisekre.
Berlini és moszkvai emigrációban (1930–1945)
1930-ban Lukácsot a Komintern Moszkvába rendelte, ahol – más, a mozgalmi munkától eltiltott kommunista teoretikusokhoz hasonlóan – a Marx–Engels–Lenin Intézet munkatársa lett mint tudományos kutató. Itt ismerkedett meg Marx korai, publikálatlan írásaival, és barátkozott össze Mihail Lifsiccel, aki a moszkvai évek alatt fordítója, szerkesztője és a koronként politikai kockázatokat is magukban rejtő irodalmi vitákban a harcostársa lett. 1931-től ismét Berlinbe költözött, azzal a megbízatással, hogy segítse visszaszorítani a Forradalmi Proletárírók Szövetségében (Bund proletarisch-revolutionärer Schriftsteller) az ultrabalos áramlatot, valamint hogy a fasiszta erőkkel szemben egységfront jöjjön létre a baloldali polgári és kommunista írók között. 1933-ban visszatért Moszkvába, ahol állandó szerzője lett az ott szerkesztett német és francia kommunista lapoknak, illetve a német emigráció folyóiratainak és mindenekelőtt a Lifsic szerkesztette Lityeraturnij Krityiknek (amelynek köréhez mások mellett az író Andrej Platonov is tartozott[24]). Ekkoriban Karl Marx és Friedrich Engels esztétikai megjegyzéseinek gyűjtésén munkálkodott, 1935 és 1939 között a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Filozófiai Intézetének volt munkatársa. 1930-tól 1945-ig a német kommunista párt tagja volt.
A Moszkvában eltöltött tizenkét év Lukács munkásságában termékeny, vitákkal teli időszak. Több könyvét kiadják, számos cikkét közlik, de néhány munkája, például A fiatal Hegel (Der junge Hegel) című, 1938-ban befejezett nagy monográfiája nem jelenhet meg. Ekkori elméleti munkásságának meghatározó alapja a tétel, miszerint a kapitalizmus hanyatlásának idején a polgárság nem képes többé saját korábbi szellemi és művészi értékeit megőrizni, valamint azokat továbbfejleszteni. A művészetben a valóság realista ábrázolásának feladása, a dekadencia áll, így a klasszikus és modern polgári művészet realista hagyományait a szocialista realizmus hivatott folytatni.
A német klasszikának, a francia és orosz regény nagy alakjainak, a német idealizmus esztétikai eszméinek szentelt esztétikatörténeti, irodalmi és irodalomelméleti tanulmányai az „örökség” – a polgári korszak vitathatatlannak tartott vívmányai, egyebek mellett a klasszikus német idealizmus – védelmében születtek, annak a gondolatnak a jegyében, hogy a győzedelmes proletárforradalom nem eszmélhet rá önnön feladataira a polgári korszak kultúrájának problémáit föltáró művészet elsajátítása nélkül. Ebből az attitűdből adódóan Lukács és a Lityarturnij Krityik köre vitában állt a korszak „proletkultos”, vulgárszociológiai áramlataival. Lukács éppúgy bírálja a valóságnak rezignáltan hátat fordító polgári naturalista alkotásokat, mint a baloldali lázadás jegyében létrejött sematikusan tendenciózus, pártjelszavakat illusztráló szocialista realista műveket. Ekkori szovjet kritikusai ezért felrótták neki azt, hogy nem ismeri el a politikai álláspont szerepét a művészi alkotásban. Ennek ellenére mindmáig vita tárgya, mely pontokon érintkeztek, és ha érintkeztek, lényegileg érintkeztek-e, vagy csak látszólag Lukácsnak a klasszikus örökségről, a polgári művészet hanyatlásáról, realizmusról és avantgárdról alkotott nézetei a sztálini kultúrpolitika törekvéseivel.
Minthogy a művelt publikum ezt az időszakot úgy tartja számon, hogy Lukács ekkoriban sztálinista volt, ami bizonyos értelemben persze igaz, azért hadd árnyaljam a képet: ahhoz a társasághoz, ahol Lukács Moszkvában otthon érezte magát, a Lityeraturnij Krityik köréhez tartozott Andrej Platonov is, márpedig a Csevengur, a Munkagödör és a Dzsan szerzőjét én legalábbis haboznék lesztálinistázni, és voltaképp Mihail Lifsic is habókos Marx-interpretátornak számított, de főképp: ekkor íródtak vagy ide nyúlnak vissza azok az irodalomtörténeti tanulmányok, amelyek Lukácsot voltaképp világhírűvé tették.
Hol írásainak hátterében, hol közvetlenül, az 1930-as évek Lukácsát mindvégig foglalkoztatta a fasizmus megkerülhetetlen problémája. Két könyvterjedelmű, publikálatlanul maradt kézirata is született a kérdésről (a magyarul kiadatlan Hogyan született meg Németországban a fasiszta filozófia?Wie ist die faschistische Philosophie in Deutschland entstanden?1933-ban és a Hogyan vált Németország a reakciós ideológia centrumává?Wie ist Deutschland zum Zentrum der reaktionären Ideologie geworden?1942-ben) és számtalan cikk, illetve a hadifogoly német tisztek körében osztogatandó felvilágosító brosúra. A meg nem jelent, de megőrződött művek mellett van egy elkallódott is: 1941. június 29-én az NKVD letartóztatta és a házkutatás során lefoglalta készülő Goethe-monográfiáját; több mint két hónappal később, augusztus 26-án Lukácsot kiengedték a Lubjankáról, a kéziratot azonban nem szolgáltatták vissza. A Szovjetunió 1941-es megtámadásakor Lukácsot Taskentbe telepítették.
Visszatérése és szerepe a Rákosi-korszakban (1945–1956)
1945. április 2-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. Augusztusban (miután nevelt fiát sikerült kiszabadítani a szibériai fogolytáborból) hazaköltözött, novemberben pedig kinevezték a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán az esztétika és kultúrfilozófia nyilvános rendes tanárává. 1946 januárjától fogva szerkesztette a Forum című lapot, majd a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottsági tagjaként működött. 1948 júliusában az MTA levelező, novemberben igazgatósági tagja lett. 1949-ben ismét országgyűlési képviselővé választották, amelyről 1951-ben lemondott, de 1953-tól ismét tagja volt a parlamentnek.
1945 és 1949 közötti irodalompolitikusi és kritikusi munkásságának fő tartalmát és irányát jelzik ekkor írt cikkeinek gyűjteményes kötetei (Irodalom és demokrácia, Új magyar kultúráért stb.), míg esztétikai és irodalomelméleti nézeteinek megismertetésében nagy szerep jut a Szovjetunióban írt tanulmányai kiadásának (Balzac, Stendhal, Zola, Nagy orosz realisták, Goethe és kora, A történelmi regény, A realizmus problémái stb.). Tudományos tevékenysége egyenes folytatása annak az útnak, melyet az 1930-as években kezdett el, így feldolgozza a német irodalom történetét a felvilágosodástól a második világháborúig Az újabb német irodalom története című művében, valamint jelentősen kibővíti az író művészetének értékelését Thomas Mannról írt két tanulmányában (A polgár nyomában és A modern művészet tragédiája).
Hamvas Béla
Még az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai elindítása előtt a tervekkel megkereste Lukács Györgyöt, és felkérte, hogy kapcsolódjon be a sorozat szerkesztésébe. Lukács elzárkózott a közreműködéstől, mondván, hogy időszerűtlen ilyen szerzőket kiadni – talán majd húsz év múlva. 1946-ban Hamvas (Kenyeres Imre szerkesztő kérésére) részt vett a Diárium folyóirat lapjain zajló A téma: Lukács György című vitasorozatban, itt közölt írásában csalódottságának adott hangot, hogy az érintett megrekedt a 25 évvel korábban képviselt ortodox marxista nézeteinél. Valószínűleg a személyes sértettségnek köszönhető, hogy Lukács 1948-ban vitairatban politikailag károsnak minősítette Hamvas Béla (Kemény Katalinnal közösen írt) tanulmánykötetét, a Forradalom a művészetbent, és bár Hamvas még válaszolt Lukács támadására, a további polémiára nem nyílt lehetőség. Lukács mellé felsorakozott Keszi Imre, aki a Szabad Népben Hamvas Béla sorozatszerkesztői tevékenységét kifogásolta. Hamvast elnémították, B-listázták és kényszernyugdíjazták, ami egyben publikálási és szerkesztési jogának elvesztését jelentette. *27Lukács György: Az absztrakt művészet magyar elméletei (In: Új magyar kultúráért, Szikra, Budapest, 1948, 152-169 o.).
A kommunista párt mértékadó kultúrpolitikusának számított, és mint ilyen komoly sebeket is osztott, indokolhatatlanokat. Megnyilatkozásainak a hátterében azonban egy, a pártjáétól némiképp eltérő politikai elképzelés áll, amely valamiképp át akarta menteni a demokratikus áramlatoknak a fasizmus ellen vívott harcban kialakult szövetségét a proletárdiktatúra kialakulásának időszakába. Ez a nézetkülönbség 1949-ben oda vezetett, hogy a Déry Tibor Felelet című regénye, illetve az Irodalom és demokrácia című cikkgyűjtemény második kiadása ürügyén lezajlott úgynevezett Lukács-vita[25] – amelynek középpontjában Lukács demokráciafelfogása állt – után nézeteit revizionista elhajlásnak minősítette az őt támadó Rudas László, Révai József és Horváth Márton. Ellenfelei nem csupán azt az 1945-ös, József Attila költészete kapcsán tett megállapítását bírálták, miszerint „a pártköltő sohasem vezér vagy sorkatona, hanem mindig partizán”,[26] hanem egész koncepcióját politikailag marasztalták el mint jobboldali áramlatot. Lukács kiszorult a politikából és a támadások hatására nyilvános önkritikára kényszerült.
Nagyon helyes és konzekvens lépés volt a párt részéről, hogy elítélte a huszadik század legkiválóbb marxista esztétáját, a magyar Lukács Györgyöt; annak a lelkesedésnek, amellyel a népi demokráciák marxistái Lukács műveit olvasták, mélyebb és rejtett okai voltak: a filozófiai újjászületés, az új, a Szovjetunió irodalmától eltérő irodalom előhírnökét látták benne. A szocialista realizmus iránti ellenszenve, amely kiérezhető írásaiból, megfelelt annak a várakozásnak, amely a II. világháborút követő néhány évre jellemző volt: sokan azt remélték, hogy Marx és Engels filozófiája a népi demokráciákban a Szovjetunióban ismeretlen, új vágányon fut majd tovább. Lukács ennek a reményének adott kifejezést műveiben, s ezért hivatalosan meg kellett bélyegezni.
Ugyanakkor írásain is nyomot hagyott a hidegháború időszaka – a harmincas évek eszmetörténeti elemzéseit, a fasizmus uralomra jutásának előzményeit vizsgáló tanulmányokat összefoglalni hivatott Az ész trónfosztása (Die Zerstörung der Vernunft) olyan egyenes vágányúan sorol a romantikától Nietzschén át az egzisztencializmusig mindent egy kalap, az irracionalizmus kalapja alá, ahogy az inkább csak politikai vitairatokban szokás („Anyagunk ily módon: Németország útja Hitlerig a filozófia területén. Azaz meg akarjuk mutatni, hogyan tükröződik ez a reális út a filozófiában, hogyan segítették elő filozófiai formulázások, Németország Hitlerig való reális fejlődésének gondolati visszfényei, ennek az útnak a meggyorsítását.”[28]). Lukács antifasiszta küzdelmének egyoldalú tételeket is magába foglaló filozófiai összefoglalását szinte mindenhol éles elmarasztalásban részesítették.
Hogy a sztálini korszak nemcsak bizonyos filozófiai problémák miatt – mondjuk, mert az 1938-ban Moszkvában akadémiai disszertációként benyújtott (és elfogadott, de csak tíz évvel később, Svájcban megjelent) A fiatal Hegel Hegel-interpretációja eltért a korszak ideológiai kézikönyveinek Hegel-képétől –, hanem politikájában sem Lukács szája íze szerint való, az csak a XX. Kongresszus után, a Petőfi Kör vitáiban vagy a magyar párttörténet kérdéseiről lefolytatott történészvitában vált érzékelhetővé, akkor, amikor Lukács újra megengedte magának, hogy ideológiai kérdésekben a nyilvánosság elé lépjen.
Szerepe az 1956-os forradalomban
1956 tavaszán előadást tartott a Petőfi Körben. 1956. október 26-án népművelési miniszternek nevezték ki a második Nagy Imre-kormányban. Részt vett az MSZMP Ideiglenes Szervezőbizottságának a munkájában. November 4-én a jugoszláv nagykövetségre menekült, majd azt november 18-án elhagyta. A szovjet hatóságok a többi menedéket kérővel együtt letartóztatták és a romániai Snagovba vitették. Visszaemlékezésében Nagy Imrét „programnélkülisége” miatt hibáztatta, bár nem volt hajlandó megtagadni őt és saját szerepét a kormányban (noha annak döntéseivel nem értett maradéktalanul egyet). 1957. április 11-én hazatérhetett, ezután levélben kérte, hogy az újjáalakult kommunista párt, az MSZMP tagja lehessen, de nem igazolták vissza. 1958-ban nyugdíjazták. Nemcsak egyetemi katedrát nem kapott, hanem hosszú időn keresztül nem is publikálhatott; műveinek megjelentetésével a kelet-berlini Aufbau Verlag is leállt. 1965-ig belső emigrációban élt, és csak Nyugat-Európában publikált.[29]
Belső emigrációban (1956–1965)
Lukács úgy érzékelte, hogy megszabadulva az elháríthatatlan kötelezettségektől végre nekiláthat voltaképpeni művei, esztétikája és etikája megírásának. Lukács már az 1950-es évek első felében foglalkozott egy, az esztétikai visszatükrözés problémáival foglalkozó monográfia tervével; terve megvalósításának első lépéseként publikálja 1957-ben A különösség mint esztétikai kategória (Über die Besonderheit als Kategorie der Asthetik) című kötetét.
1963-ban jelent meg Nyugat-NémetországbanAz esztétikum sajátossága (Die Eigenart des Ästhetischen), eredeti elképzelései szerint kései esztétikájának első része, amelyet egy, az esztétikai magatartásnak és egy, a művészet társadalomtörténetének szentelt második és harmadik kötet követett volna (a folytatásnak azonban még vázlatai, jegyzetei sem kerültek elő). A kései esztétika korántsem egyszerűen valamiféle összegzése 1930 után született esztétikai-irodalmi írásainak (Lukács ekkorról datálta érett önmagát, korábbi írásaitól, ideértve a Történelem és osztálytudatot is, többé-kevésbé mindvégig elhatárolta magát) – bizonyos gondolatai az esszékorszakig vagy a heidelbergi esztétikai kéziratokig visszanyomozhatók, ahogy visszanyomozható alapeszméje is, tudniillik hogy a művészet tette egy amúgy idegen vagy csak technikailag kezelhető világ emberhez hozzámért világgá szelídítése az ábrázolásban (Az esztétikum sajátossága nyelvén ebben rejlik a művészet defetisizáló küldetése), és hogy a művészetben ilyenformán az emberiség önnön belsővé tévő emlékezetét tisztelheti: azt a sajátos szervet, amelynek révén az ember hozzáfér saját nembeli lényegéhez.
A kései esztétika talán nem minden porcikájában egynemű, és inkább a klasszikus művészet teóriája, mintsem kifejezetten az avantgárd művészeté (ami magyarázza, hogy kevésbé ragadta meg a publikum fantáziáját, mint korai írásai), de ugyanúgy a klasszikus német idealizmus esztétikai gondolkodásának a jegyében fogant, mint Theodor W. Adorno ebből a szempontból más karakterű és Lukáccsal megszállottan hadakozó Esztétikai elmélete. Amikor a könyv megjelent, mindenesetre úgy tűnt, kiindulópontja lehet a marxizmus egy újfajta, a dogmatizmus eszmevilágától radikálisan eltérő értelmezésének (Lukács maga a marxizmus reneszánszáról beszélt).
Utóbb nemcsak az esztétika folytatásának tervét ejtette el Lukács, de etikájának a megírásáét is, bár az utóbbihoz készültek jegyzetek. Lukács azonban az etika helyett egy társadalomontológia megírásába fogott, voltaképp kétszer is nekifutva – amikor az elkészült művet (a mű mai formájában a Történeti fejezetek és a Szisztematikus fejezetek terjedelmes kéziratát) tanítványai erős fenntartásokkal fogadták, megpróbált valamiféle kalauzt írni a könyvhöz, amely azonban maga is könyvvé kerekedett (Prolegomena).
A társadalmi lét ontológiájáról mindmáig enigmatikusnak tűnik, Lukács kritikusai is inkább csak óvatosan megkerülik, hogy valamiképp Lukács a saját kísérteteivel próbál megküzdeni benne. Talán arra utal az is, hogy abban a kis kötetben (A demokratizálódás jelene és jövője), amelyben saját tiltakozásának próbált hangot adni – pótlandó vagy helyrehozandó, hogy nem írta alá azt a prágai tavasz katonai leverését elítélő nyilatkozatot, amelyet többek között saját tanítványai is aláírtak – jórészt az Ontológia fogalomkészletének segítségével próbált választ találni a kérdésre, hogy „megmenthető-e még a szocializmus”. De ha az Ontológia torzó is, amelyet szerzője a betegsége, majd halála miatt nem tudott végső formába önteni, sőt, ha talán nem is véletlenül torzó, akkor is olyan kérdéseket görget (a szellemi mozzanat természetét vagy hegeli fogalmi mitológia természetét stb. illetően), amelyeket nem biztos, hogy el lehet hessenteni. Egyszer talán el kell tűnődni azon is, miről szól ez a műve, azaz hogy pontosan mi az a kérdés, amelyre Lukács válasznak szánta.
Utolsó évei (1965–1971)
1967-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték, a rangos irodalmi elismerése Erik Lindegren svéd költő terjesztette fel.[30] Ugyanettől az évtől tagja lett az MSZMP-nek (szavai szerint „visszazárta a párt”), amely a párttagságát visszamenőlegesen ismerte el. Hitt a marxizmus reneszánszában, 1968-ban a sztálinizmus igazi alternatívájának a „szocialista demokráciát” nevezte. Élete alkonyán fiatal filozófusokból és társadalomtudósokból szerveződött „Lukács-iskola” alakult ki körülötte.[31]
A budapesti iskola, vagy „Lukács-iskola” tanítványait, akik közé például Kis János, Bence György, Ludassy Mária, Radnóti Sándor tartozik, a publicisztikai zsargon néha „Lukács-óvodának” nevezi.
A Budapesti Iskola több volt baráti körnél. Egy Lukács köré csoportosult filozófiai kör volt, egymás munkáit olvastuk, személyes barátságokat kötöttünk. Életemből 10-14 évet töltöttem ebben a körben. De vége kellett hogy legyen, hiszen minden iskola elpusztul.
Claudio Mutti író szerint személyes felelősség terheli a korabeli magyar szellemi élet erőszakos, hatósági eszközökkel történő homogenizációjáért. Mutti szerint ő okolható e homogenizációs folyamat egyik programadójaként és szellemi útmutatójaként, a Párt szempontjából nemkívánatos alkotók listáinak összeállítójaként több kiemelkedő magyar filozófus (például Hamvas Béla, Kerényi Károly, Prohászka Lajos), valamint író (például Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, illetve az Újholdasok [az Újhold folyóirat körül csoportosult fiatal írók-költők]) tönkretételéért, elhallgattatásáért, emigrációba kényszerítéséért (Márai Sándor)[33] vagy a szellemi életből való kiszorításáért.[34]
Márai Sándor 1948-as naplójában így ír Lukácsról: „A kommunisták irodalmi pápája, egy Lukács György nevű, Moszkvából hazatért esztéta, folyóiratukban lefejez – nagyon udvariasan, körülbelül mint a középkorban a hóhér: elébb letérdel és bocsánatot kér, aztán hatalmasat suhint bárdjával és elvágja nyakam.”[35]
Babits Mihály életművének kritikai kiadása kapcsán prof. dr. Sipos Lajos egyetemi tanár rávilágít, hogy Lukács Babits műveit is igyekezett háttérbe szorítani: „1989 előtt egyszerűen nem jelentek meg tőle bizonyos szövegek. Az 1970-es évek elején még mindig nehéz volt Babits-könyvhöz hozzájutni; róla írni pedig, a határozott lukácsi irodalomszemlélet miatt, szinte lehetetlennek tűnt.”[36]
Faludy György így ír Lukácshoz (Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz – részlet):
„krokodilbőröddel, nyúlszíveddel,
nagy állásoddal, európai
híreddel, befolyásoddal s főként
jellemeddel, szalonképessé tetted
az alávalóságot”
Lukács Archívum és Könyvtár
Lukács emléktáblája utolsó lakhelyén
A Lukács Archívum és Könyvtár 1971-ben, röviddel Lukács halála után jött létre a Magyar Tudományos Akadémia intézményeként; minthogy Lukács egykori lakásában (Belgrád rakpart 2.) rendezkedett be, Lukács könyvtárát, kéziratait és levelezését őrizve egyszerre volt kutatóhely és múzeum. Az Archívumban munkatársai közé tartozott – többek között – Agárdi Péter, Bán Zoltán András, Hévizi Ottó, Kardos András, Mesterházi Miklós, Radnóti Sándor, Sziklai László és Tallár Ferenc. Amíg bizonyos önállósággal működhetett, több, korábban kiadatlan Lukács-írást jelentetett meg, kiadásokhoz biztosította a filológia hátteret, több könyvsorozatot gondozott és kiszolgálta a hozzá forduló kutatókat. 2012-ben eltávolították tudományos munkatársait, 2016-ban pedig az MTA kinyilvánította, hogy szándékában áll fölszámolni az Archívumot.[37] A fenntartó MTA Könyvtár és Információs Központ 2018. május 24-én bizonytalan időre bezárta az Archívumot, az utolsó munkatársat kitiltotta,[38] a kéziratos hagyatékot pedig elszállította.[39]
A könyvtár igazgatója, Monok István a Magyar Tudomány 2017 augusztusi számában Az emlékezet közgyűjteményi megőrzése Lukács György hagyatéka kapcsán címmel jelentetett meg cikket az Archívumról,[40] amelyre annak korábbi munkatársai Érted jöttek, nem ellened – Az MTA és a Lukács Archívum című cikkükben válaszoltak az Élet és Irodalomban. Állításuk szerint Monok „számos ponton állít valótlanságot, olykor téved, máskor szándékosan vezeti félre olvasóit, ezzel súlyosan inszinuálva a Lukács Archívumot mint intézményt, illetve valaha volt munkatársait”, valamint „a lap Kelemen János kérését, hogy néhány helyreigazító megjegyzést fűzhessen Monok írásához, elutasította”.[41]
A Lukács Archívum Nemzetközi Alapítványt (LANA) 2016-ban hozták létre egyetemi tanárok, az Eszmélet szerkesztői és az Archívum korábbi munkatársai válaszként az MTA döntésére. A tiltakozás hatására az Akadémia elállt az Archívum azonnali fölszámolásának szándékától, az Archívum sorsa ezzel együtt bizonytalan, jelenleg be van zárva. A LANA célja ezzel együtt is a Lukács Archívum eredeti formájában, a Lukács-könyvtár és a Lukács-kéziratok őrzőjeként és tudományos műhelyként való megőrzése, illetve helyreállítása.[42] Az Alapítvány védnökeinek névsorában szerepel Etienne Balibar, Terry Eagleton, Jürgen Habermas, Fredric Jameson és több más világszerte ismert tudós neve.[43]
A Lukács Archívum digitalizált anyagai az MTA Könyvtár repozitóriumában
Az MTA Könyvtár és Információs Központ közzétette a Lukács Archívum gyűjteményének katalógusait, a digitalizált kéziratokat, leveleket, és kiadványokat.
A lélek és a formák. Kísérletek (Die Seele und die Formen); Franklin, Budapest, 1910
Megjegyzések az irodalomtörténet elméletéhez; Franklin Ny., Budapest, 1910
A modern dráma fejlődésének története, 1-2. (Entwicklungsgeschichte des modernen Dramas); Kisfaludy-Társaság, Budapest, 1911
Esztétikai kultúra. Tanulmányok; Athenaeum, Budapest, 1913 (Modern könyvtár)
A regény elmélete (Die Theorie des Romans, 1916)
Balázs Béla és akiknek nem kell. Összegyűjtött tanulmányok; Kner, Gyoma, 1918
Taktika és etika (1919)
1920–1944
Történelem és osztálytudat (Geschichte und Klassenbewusstsein, 1923)
Lenin. Tanulmány Lenin gondolatainak összefüggéséről; ford. Gábor Andor; Ama, Wien, 1924
A történelmi regény (Der historische Roman, 1937)
Írástudók felelőssége; Idegennyelvű Irodalmi Kiadó, Moszkva, 1944
1945–1956
Balzac, Stendhal, Zola; Hungária, Budapest, 1945
Népi írók a mérlegen; Szikra, Budapest, 1946 (A Magyar Kommunista Párt politikai akadémiája)
Az újabb német irodalom története (Skizze einer Geschichte der neueren deutschen Literatur); ford. Gáspár Endre; Athenaeum, Budapest, 1946
Nagy orosz realisták; Szikra, Budapest, 1946
Goethe és kora; Hungária, Budapest, 1946
Irodalom és demokrácia; Szikra, Budapest, 1946 (A Magyar Kommunista Párt politikai akadémiája)
A "giccs"-ről és a "proletkult"-ról; Szikra, Budapest, 1947 (Szemináriumi füzetek. Kultúrvezetők számára)
A marxi esztétika alapjai; Szikra, Budapest, 1947 (Szemináriumi füzetek. Kultúrvezetők számára)
A történelmi regény; Hungária, Budapest, 1947
A polgári filozófia válsága; Hungária, Budapest, 1947
Hölderlin. Tanulmány; Budapest Irodalmi Intézet, Budapest, 1948 (Új könyvtár)
A realizmus problémái; ford. Gáspár Endre; Athenaeum, Budapest, 1948
Thomas Mann. Két tanulmány; Hungária, Budapest, 1948
Új magyar kultúráért; Szikra, Budapest, 1948 * Erre a cikkre hivatkozva ásták el [[Hamvas Bélá]]-t és "b-listázták" azaz fosztották meg közlési lehetőségeitől.
A polgári filozófia válsága; 2. bőv. kiad; Hungária, Budapest, 1949
Nagy orosz realisták; 2. jav., bőv. kiad; Szikra, Budapest, 1949
Ady; Szikra, Budapest, 1949
Nagy orosz realisták. Szocialista realizmus; 3. jav., bőv. kiad; Szikra, Budapest, 1951
Nagy orosz realisták. Kritikai realizmus; Szikra, Budapest, 1951
Adalékok az esztétika történetéhez; Akadémiai, Budapest, 1953
Az ész trónfosztása. Az irracionalista filozófia kritikája (Die Zerstörung der Vernunft); Akadémiai, Budapest, 1954 (Harmadik kiadás: 1965)
Német realisták. Esszégyűjtemény; Szépirodalmi, Budapest, 1955
A művészet mint felépítmény; Népművelési Minisztérium Minőségi Ny., 1955 (Művészeti főiskolák esztétikai előadásai)
A haladás és reakció harca a mai kultúrában; Szikra, Budapest, 1956 (Az MDP Politikai Akadémiája)
1957–1971
A különösség mint esztétikai kategória (Über die Besonderheit als Kategorie der Asthetik); Akadémiai, Budapest, 1957
Az esztétikum sajátossága, 1-2. (Die Eigenart des Ästhetischen); ford. Eörsi István; Akadémiai, Budapest, 1965
Az esztétikum sajátossága; szerk., bev. Fehér Ferenc, ford. Eörsi István; röv. kiad; Magvető, Budapest, 1969 (Elvek és utak)
Szolzsenyicin regényei; Új Symposion, Újvidék, 1970 (Symposion füzetek)
Lenin. Tanulmányok; szerk. Vajda Mihály; Magvető, Budapest, 1970
Utam Marxhoz. Válogatott filozófiai tanulmányok, 1-2.; szerk. Márkus György; Magvető, Budapest, 1971
Kiemelkedni a némaságból. Interjú a 7 Napnak; Forum, Újvidék, 1985
Sorsforduló; vál., szerk., jegyz. Sziklai László, ford. Beőthy Ottó et al.; Helikon, Budapest, 1985
A kritikai realizmus jelentősége ma; ford. Eörsi István, Révai Gábor; Szépirodalmi, Budapest, 1985
Marx és Lenin; vál. Sziklai László; Kossuth, Budapest, 1985
A humanizmus és a barbárság harca (Borʹba gumanizma i varvarsztva); oroszból ford. Csibra István; Állami Gorkij Könyvtár–MTA Filozófiai Intézet, Budapest, 1985
A demokratizálódás jelene és jövője; előszó Almási Miklós, ford. V. Meller Ágnes, szerk., utószó Sziklai László; Magvető, Budapest, 1988 (Gyorsuló idő)
Megélt gondolkodás; interjú Eörsi István, Vezér Erzsébet, szerk. Eörsi István; Magvető, Budapest, 1989
1990–
Szolzsenyicin-tanulmányok; Európa, Budapest, 1990 (Mérleg)
Dialógus a művészetről. Popper Leó írásai, Popper Leó és Lukács György levelezése; szöveggond., előszó, jegyz., névmutató Hévizi Ottó és Tímár Árpád; MTA Lukács Archívum–T-Twins, Budapest, 1993 (Archívumi füzetek)
A lélek és a formák. Kísérletek; szerk. Hévizi Ottó, Sziklai László, utószó Márkus György; Napvilág–MTA Lukács Archívum, Budapest, 1997 (Lukács könyvtár)
Madách tragédiája / Madách – Lukács. Vitairat; Glória, Budapest, 1998
A regény elmélete / Dosztojevszkij-jegyzetek; ford. Tandori Dezső, Mesterházi Miklós; Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2009 (Gutenberg tér)
Lukács György és Mészáros István. Filozófiai útkeresés – levelezésük tükrében; sajtó alá rend. Krausz Tamás, Szigeti Péter; Eszmélet Alapítvány, Budapest, 2019 (Eszmélet zsebkönyvtár)
Történelem és osztálytudat. Tanulmányok a marxista dialektikáról; bev. Forczek Ákos, Mesterházi Miklós; Gondolat, Bp., 2023
Budapesten, egykori lakásában működik 1972 óta a Magyar Tudományos AkadémiaLukács Archívuma, melynek elsődleges feladata hagyatékának, levelezésének és könyvtárának, kéziratos és nyomtatott műveinek, valamennyi publikációjának gyűjtése, őrzése, gondozása és feltárása.
Szobra 1985-től 2017-ig Budapest XIII. kerületében, a Szent István parkban állt; a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján eltávolították.[45][46]
Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz – Versek – Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011. Magyarország ciklus, 24. vers. – A hozzáférés ideje: 2012. augusztus 24.
↑„A "halálos ítéletet" végül a Forum című elméleti folyóirat 1948. februári számában írt kritikájában maga Lukács mondta ki: kártékony irodalom.” Márai Sándor emigrálása (HVG, 2008)
Hanák Tibor: A filozófus Lukács; Magyar Műhely, Párizs, 1972
Szili József: A művészi visszatükrözés szerkezete. A művészet ismeretelméleti kérdései Christopher Caudwell és Lukács György esztétikájában; Akadémiai, Budapest, 1981
A fiatal Lukács dráma és művészetelmélete. Tanulmánykötet; szerk. Bacsó Béla, Földényi F. László; MSZI, Budapest, 1979 (Színházelméleti füzetek)
Varga Csaba: A jog helye Lukács György világképében; Magvető, Budapest, 1981 (Gyorsuló idő)
Földényi F. László: A fiatal Lukács. Egy gondolatkör rekonstrukciójának kísérlete; Magvető, Budapest, 1980 (Gyorsuló idő)
A "Történelem és osztálytudat" a 20-as évek vitáiban. Lukács György műveinek hatástörténetéhez. Szöveggyűjtemény; szerk. Krausz Tamás, Mesterházi Miklós; Filozófia Oktatók Továbbképző és Információs Központja–ELTE–Lukács Archívum és Könyvtár, Bp., 1981
Máté Gábor: Filozófia és regény. Lukács-tanulmányok; Tudományos és Enciklopédiai Kiadó, Bukarest, 1982
Tanulmányok a fiatal Lukácsról; szerk. Hársing László; Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus-leninizmus Oktatási Főosztálya, Budapest, 1983 (A filozófia időszerű kérdései)
Eörsi István: Az utolsó szó jogán. Esszé / Az interjú. Abszurd dokumentumjáték; AB Független Kiadó, Budapest, 1985 (szamizdat)
Richard Wagner különszám Lukács György születésének 100. évfordulója tiszteletére; ford. Beőthy Ottó et al.; ÁGK, Budapest, 1985
Sziklai László: Lukács és a fasizmus kora; 2. bőv. kiad.; Magvető, Budapest, 1985 (Gyorsuló idő)
A Lukács-vita, 1949–1951; szerk., jegyz., utószó Ambrus János, előszó Zoltai Dénes; Múzsák, Budapest, 1985
Bauer Hilda: Emlékeim / Levelek Lukácshoz ; szerk., képanyag összeáll., utószó, jegyz. Lenkei Júlia; MTA Filozófiai Intézete, Budapest, 1985 (Archívumi füzetek)
Krausz Tamás–Mesterházi Miklós: Mű és történelem. Viták Lukács György műveiről a húszas években; Gondolat, Bp., 1985
Az élő Lukács; szerk. Sziklai László; Kossuth, Budapest, 1986
Az ifjú Lukács a kritika tükrében = Der junge Lukács im Spiegel der Kritik; vál., szöveggond., tan., jegyz. Bendl Júlia, Tímár Árpád; MTA Filozófiai Intézete, Budapest, 1988 (Archívumi füzetek)
Novák Zoltán: Thomas Mann és a fiatal Lukács. A Leo Naphta-rejtély megoldásához; Kossuth, Budapest, 1988
Tanulmányok Antonio Gramsciról és Lukács Györgyről; szerk. Kéri Elemér et al.; MM, Budapest, 1988
Miért Lukács? A szegedi Lukács-szimpozion anyaga; rend. Szegedi Lukács-kör, szerk. Szabó Tibor; ELTE, Budapest, 1990
Fejezetek századunk magyar filozófiájából. Lukács György és a budapesti iskola; összeáll. Csáki Lajos; Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, Budapest, 1991
Ellenszélben. Gramsci és Lukács – ma; szerk. Szabó Tibor; Szegedi Lukács Kör, Szeged, 1993
Máté Zsuzsanna: Abszolútum a művészetfilozófiában századunk első felében. Tanulmányok Brandenstein Béla, a fiatal Lukács György, Pauler Ákos, Pitroff Pál, Schütz Antal és Sík Sándor esztétikájáról; JGYTF, Szeged, 1994
Sztankó Nándor: Filozófiai röpirat. Három írás a "filozófiai forradalom előtt állunk" prófécia (Lukács György) jegyében; szerzői, Pécs, 1992
A Budapesti Iskola. Tanulmányok Lukács Györgyről, 1-2.; T-Twins–Lukács Archívum, Budapest, 1995–1997
Lukács és a modernitás. Lukács az európai gondolkodás történetében; szerk. Szabó Tibor; Szegedi Lukács Kör, Szeged, 1996
Nagy András: Főbenjárás. Kierkegaard, Mahler, Lukács. Esszék; Fekete Sas, Budapest, 1998
Kaposi Márton: Filozófusok és filológusok. Válogatott tanulmányok; Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány, Veszprém, 1999 (Carmen saeculare)
Sziklai László: Proletárforradalom után. A kominternált Lukács György, 1930–1945; 2. bőv. kiad.; Argumentum, Bp., 2004
Ész, trónfosztás, demokrácia. Tanulmányok Lukács György, Az ész trónfosztása művéről; szerk. Boros János szerk.; Brambauer, Pécs, 2005 (Lukács György újraértelmezése)
Sarnyai Tibor: Valódi műhely. A Szegedi Lukács Kör története, 1979–2004; Áron, Budapest, 2005
Visszatükrözés nélkül. Tanulmányok Lukács György, Az esztétikum sajátossága művéről; szerk. Boros János, Heller Ágnes; Brambauer, Pécs, 2007 (Lukács György újraértelmezése)
Éles Csaba: A tradíció kalandjai. Lukács György és a kulturális örökség; 2. átdolg. kiad.; Napkút, Bp., 2007
Lendvai L. Ferenc: A fiatal Lukács. Útja Marxhoz: 1902–1918; Argumentum–Lukács Archívum, Budapest, 2008 (Alternatívák)
Judith Marcus: Lukács György és Thomas Mann. Irodalomszociológiai tanulmány; ford. Goda Ferenc; Áron, Bp., 2009
Sziklai László: Megélt esztétika; Argumentum–Lukács Archívum, Budapest, 2010
Illés László: A küzdelem értelme. Tanulmányok, cikkek, kritikák; szerzői, Budapest, 2010 (Z-füzetek)
Lukács György és a szocialista alternatíva. Tanulmányok és dokumentumok; összeáll., szerk. Krausz Tamás; L'Harmattan–Eszmélet Alapítvány, Bp., 2010 (Eszmélet kiskönyvtár)
Miklós György: A megfojtott reneszánsz, 1-3.; Kalopress, Kalocsa, 2011
1. Olvasókönyv a Budapesti Iskola tanulmányozásához
2. Egy vita dokumentumai
3. Pártállami dokumentumok
Weiss János: Lukács öröksége. Helyzetfelmérés a kommunizmus bukása után; Gond-Cura Alapítvány, Budapest, 2011 (Gutenberg tér)
A valóság fellazulása. A 70 éves Sziklai László tiszteletére; szerk. Agárdi Péter, Székely Mária; Lukács Archívum–Argumentum, Budapest, 2012
Perecz László: Háttér előtt. Írások a magyar filozófia múltjáról és jelenéről; Pesti Kalligram, Budapest, 2013
Lukács György gondolkodása jelenkori perspektívából; szerk. Pierre Rusch, Takács Ádám; Gondolat, Bp., 2013 (A Francia Intézet filozófiai füzetei)
A forradalom végtelensége. Lukács György politika- és társadalomelmélete; szerk. Böcskei Balázs; L'Harmattan, Bp., 2016
Szabó Tibor: Lukács György, az autonóm filozófus. Kritikák, viták, teóriák; Gondolat, Bp., 2017
Kelemen János: Lukács György racionalizmusa; ELTE Eötvös, Bp., 2018
Hévizi Ottó: A disszonancia filozófusa. A dilemmatikus Lukács; Kalligram–Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Bp., 2022
Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Institut Bisnis dan Informatika Kwik Kian Gie – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan be...
Private, co-ed, day schoolFriends School of BaltimoreAddress5114 N. Charles Street, Baltimore, MD, 21210, United StatesCoordinates39°21′22″N 76°37′39″W / 39.35611°N 76.62750°W / 39.35611; -76.62750InformationTypePrivate, Co-ed, DayMottoPalma Non Sine PulvereReligious affiliation(s)QuakerEstablished1784; 240 years ago (1784)Head of SchoolChristian DonovanFaculty95Enrollment1009 totalAverage class size12 studentsStudent to teacher ratio8:1Ca...
Questa voce sull'argomento calciatori italiani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Otello Trombetta Nazionalità Italia Calcio Ruolo Centrocampista, attaccante Termine carriera 1946 Carriera Squadre di club1 1934-1935 Savoia (Roma)? (?)1935-1936 Roma4 (1)1936-1937 L'Aquila16 (1)1937-1940 MATER47+ (17+)1940-1943 Alba Roma[1]28+ (5+)1943-1944 Alba Roma&#...
16th-century Spanish conquistador In this Spanish name, the first or paternal surname is Jiménez de Quesada and the second or maternal family name is Rivera. AdelantadoGonzalo Jiménez de QuesadaOil portrait of Gonzalo Jiménez de Quesada (Ricardo Gómez Campuzano, Colombian Academy of History, Bogotá)Born1509Córdoba or Granada, Crown of CastileDied16 February 1579 (aged 70)Mariquita, New Kingdom of GranadaNationalityCastilianOther namesGonzalo Jiménez de QuezadaGonzalo Ximé...
Genicular arteriesThe genicular arteriesThe genicular anastomosisAnatomical terminology[edit on Wikidata] The genicular arteries (from Latin geniculum, knee) are six arteries in the human leg, five of which are branches of the popliteal artery, that anastomose in the knee region in the patellar network or genicular anastomosis.[1] They supply blood to the patella, together with contributions from the descending genicular artery, anterior tibial recurrent artery, and descending bra...
Guerre de SécessionCampagne de Virginie-Occidentale Informations générales Date mai - décembre 1861 Lieu Maryland, Pennsylvanie, Virginie Issue Virginie-Occidentale Belligérants Union États confédérés Commandants George McClellanWilliam S. Rosecrans Robert E. LeeRobert S. Garnett † Batailles Campagne de Virginie-Occidentale Philippi Rich Mountain Corrick's Ford Kessler's Cross Lanes Carnifex Ferry Cheat Mountain Greenbrier River Camp Alleghany Guerre de Sécession Théâtre or...
Patrice Loko Biographie Nationalité Français Naissance 6 février 1970 (54 ans) Sully-sur-Loire (France) Taille 1,78 m (5′ 10″) Période pro. 1988-2004 Poste Attaquant Parcours junior Années Club 1983-1985 J3S Amilly 1985-1988 FC Nantes Parcours senior1 AnnéesClub 0M.0(B.) 1988-1995 FC Nantes 206 (49) 1995-1998 Paris Saint-Germain 115 (36) 1998-1999 FC Lorient 022 0(9) 1999-2001 Montpellier HSC 041 (11) 2001 Olympique lyonnais 008 0(1) 2001-2002 ES Troyes AC 034 (12) 2...
24-hour endurance sports car race 1990 24 Hours of Daytona Previous: 1989 Next: 1991 Index: Races | Winners Track map of Daytona International Speedway The 1990 SunBank 24 at Daytona was a 24-hour endurance sports car race held on February 3–4, 1990[1] at the Daytona International Speedway road course. The race served as the opening round of the 1990 IMSA GT Championship. The overall winning Jaguar XJR-12 Victory overall and in the GTP class went to the No. 61 Castrol Jaguar Racing ...
This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Île de la Visitation – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (January 2013) Map of the Hochelaga Archipelago, Île de la Visitation is between Île de Montréal and Île Jésus Île de la Visitation is a small island in the Rivière des Prairie...
Indiana politician Diego MoralesAddressing CPAC Hungary 2023Secretary of State of IndianaIncumbentAssumed office January 1, 2023GovernorEric HolcombPreceded byHolli Sullivan Personal detailsBorn (1979-02-15) February 15, 1979 (age 45)GuatemalaPolitical partyRepublicanSpouseSidoniaResidence(s)Indianapolis, Indiana, U.S.EducationIndiana University, Southeast (BA)Purdue University (MBA) Diego Morales (born February 15, 1979) is a Guatemalan-American politician from Indiana. A Republican...
Cet article est une ébauche concernant une localité flamande. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Oostvleteren Héraldique Administration Pays Belgique Région Région flamande Communauté Communauté flamande Province Province de Flandre-Occidentale Arrondissement Ypres Commune Vleteren Code postal 8640 Zone téléphonique 057 Démographie Population 1 199 hab. (1/1/202...
جزء من سلسلة مقالات عنالسياسة في روما القديمة الفترات المملكة الرومانية 753 – 509 ق م الجمهورية الرومانية 509 – 27 ق م الإمبراطورية الرومانية 27 ق م – 476م عهد الزعامة الإمبراطورية الغربية عهد السيادة الإمبراطورية الشرقية الدستور الروماني دستور المملكة دستور الجمهورية دستور ال...
Fictional character from Coronation Street Soap opera character Martin PlattCoronation Street characterPortrayed bySean WilsonDuration1985–2005, 2018First appearanceEpisode 248628 January 1985Last appearanceEpisode 941326 March 2018ClassificationFormer; regularIntroduced byMervyn Watson (1985) Kate Oates (2018)Book appearancesCoronation Street: The Complete SagaIn-universe informationOccupationNurseFatherBarry PlattMotherBarbara PlattWifeGail Tilsley(1991–2001)Rob...
Waiting, StillAlbum mini karya KyuhyunDirilis10 November 2016Direkam2016GenrePopR&BBalladSoft rockBahasaKoreanLabelLabel SJS.M. EntertainmentKT MusicKronologi Kyuhyun Fall, Once Again (2015)Fall, Once Again2015 Waiting, Still (2016) Singel dalam album Waiting, Still Blah BlahDirilis: 10 November 2016 StillDirilis: 10 November 2016 Video musikBlah Blah di YouTube Still di YouTube Templat:Korean membutuhkan parameter |hangul=. Waiting, Still adalah album mini ketiga penyanyi Ko...
Hawthorn Football Club2023 seasonPresidentJeff Kennett (until 13 December 2022)Andrew Gowers (from 13 December 2022)CoachSam MitchellCaptain(s)James SicilyHome groundMelbourne Cricket Ground University of Tasmania StadiumRecord7–16 (16th)Best and FairestWill DayLeading goalkickerLuke Breust (47) ← 2022 2024 → The 2023 Hawthorn Football Club season was the club's 99th season in the Australian Football League and 122nd overall, the 24th season playing home games at the Melbourne ...
British Labour Party politician, activist, humanitarian and educationist Mabel TylecoteDame Mabel Tylecote in 1966Born4 February 1896 Crumpsall Died31 January 1987 (aged 90)Whalley Range Alma materVictoria University of Manchester EmployerVictoria University of Manchester (1926–1930) Political partyLabour Party Spouse(s)Frank Edward Tylecote AwardsDame Commander of the Order of the British Empire (1966)honorary doctor of the University of Ma...
يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) جائزة بافتا لأفضل ممثلة في دور ثانويمعلومات عامةالبلد المملكة المتحدة مقدمة من الأكاديمية البريطاني...
Station Karlsplatz (1898) Postspaarbank (1904-6) Kirche am Steinhof (1907) Otto Koloman Wagner (Penzing, 13 juli 1841 – Wenen, 11 april 1918) was een Oostenrijks architect en een van de toonaangevende figuren in de Wiener Secession, de Weense variant van de jugendstil. Wagner ontwierp belangrijke gebouwen in Wenen. Zijn bekendste werken zijn de stations van de Wiener Stadtbahn (metro), de Wagner-huizen, de Kirche am Steinhof en de Postsparkasse. Het beroemde Secessionsgebäude is echter van...
.svg){kind=small}
.png){kind=small}
