Aczél György (kultúrpolitikus)

Aczél György
1978-ban (Urbán Tamás felvétele)
1978-ban (Urbán Tamás felvétele)

Születési névAppel Henrik
Született1917. augusztus 31.
Budapest
Elhunyt1991. december 6. (74 évesen)
Bécs
SírhelyFarkasréti temető
PártKMP (1935–44)
MKP (1944–47)
MDP (1947–56)
MSZMP (1956–89)
VálasztókerületBorsod-Gömör (1947–49)
Baranya megye (1958–67)
Pécs (1971–90)

Foglalkozáskultúrpolitikus
A Wikimédia Commons tartalmaz Aczél György témájú médiaállományokat.

Aczél György (született Appel Henrik, Budapest, 1917. augusztus 31.Bécs,[1][2] 1991. december 6.) kommunista politikus, a Kádár-korszakban a kulturális élet egyik legfőbb ideológusa, irányítója.

Életpályája

Appel Henrik néven született zsidó származású szegény családban, Budapesten.[3] Apja Appel Gyula kocsis és hentessegéd, anyja Weimann Aranka gépírónő, zálogházi tisztviselőnő volt.[4] Miután apja 1925-ben halálra fagyott egy kamrában,[5] fia árvaházban nevelkedett, tanulmányait is ott végezte; kőművessegédi szakmát szerzett. Vezetéknevét 1936-ban, utónevét pedig valamikor a 30-as évek végén változtatta meg, de csak 1946-ban, illetve 1955-ben lett hivatalosan is Aczél, illetve György. 1939-ben kötött házasságából két leánya született. Elsősorban autodidakta módon képezte magát, illetve elvégezte az 1936. őszi félévet a Színművészeti Akadémián, munka mellett. Ezután amatőr színészként és előadóként működött. Kezdetben Alapi Nándor stagione-társulatában szerepelt, néhány kisebb szerepben Budapesten is fellépett, de játszott Győrben, Pécsett, Balassagyarmaton. 1938. december 24-én önálló előadóestet tartott a Zeneakadémián. 1939 januárjában saját szavalóesten szavalta Ady Endre, Kölcsey Ferenc, Illyés Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc verseit. Az életbelépő zsidótörvények letiltották őt is színpadról. 1942–44 között szavalataival több ízben is fellépett az OMIKE Művészakció keretében a Zeneakadémia Goldmark-termében, és gyakorta szerepelt munkás-összejövetelek matiné-előadásain is.[6]

Még az 1930-as évek elején csatlakozott a Somér cionista ifjúsági mozgalomhoz, majd 1935-től kommunista lett.[3] 1942 elején illegális kommunista tevékenység miatt letartóztatták és a váci börtönbe zárták. 1942 végén munkaszolgálatra hívták be, ahonnan sikerült magát leszereltetnie és visszatérhetett Budapestre. Magyarország német megszállása és a nyilas uralom alatt önmaga és az általa bújtatott, védelmezett zsidók érdekében római katolikus rítus szerint keresztelkedett.

1945 tavaszától előbb az MKP budapesti, majd V. kerületi, 1946 augusztusától pedig a Zemplén megyei irodájának munkatársa volt. Az 1947-es „kékcédulás” választásokon a Magyar Kommunista Párt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot. Az 1949. májusi választásokon újfent mandátumot szerzett, ám alig két hónappal később, július 6-án letartóztatták,[3] majd a Rajk-per egyik mellékperében életfogytiglani fegyházra ítélték. 1954. augusztus 25-én szabadult, szeptember 1-jén pedig rehabilitálták. November 1-jén kinevezték a 23-as sz. Állami Építőipari Vállalat igazgatójává, politikai tisztséget azonban nem kaphatott.

Az ’56-os forradalom idején az V. kerületi pártbizottság védelmében vett részt. Habár október 31-én már a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) alapító tagja, sőt beválasztották a Központi Bizottságba is, 1957 januárjáig szűk körben forradalomnak tartotta az ötvenhatos eseményeket.[7] A forradalom és Nagy Imre szerepének megítélésében a párt „puhább” vonalát képviselte.

Aczél György Hámori Csaba KISZ-vezér kíséretében az 1978-as VIT budapesti rendezvényhelyszínén, a Vörösmarty téren
Aczél György látogatása a JATE Kibernetikai Laboratóriumában a 80-as évek elején

1957. április 13-án a művelődésügyi miniszter egyik helyettesévé nevezték ki. 1958. február 10-től a művelődésügyi miniszter első helyettese egészen 1967. április 18-ig. Ezen pozíciójában nőtte ki magát fokozatosan (különösen Ilku Pál minisztersége alatt) a Kádár-rendszer 1968 utáni időszakának vezető kultúrpolitikusává, akit gúnyosan a kulturális miniszter első felettesének neveztek. A politikai bizottságnak írt levelében már 1957 nyarán felvetette a később hírhedtté vált „három T” (tiltás, tűrés, támogatás) irányelvét, de ez csak a hatvanas, hetvenes években vált tényleges, bevett gyakorlattá.

Az ideológiai korlátokon belül pragmatizmus jellemezte tevékenységét. Kiterjedt személyes kapcsolatrendszerének és az MSZMP első emberéhez, Kádár Jánoshoz fűződő baráti kapcsolatának köszönhetően hivatali súlyánál sokkalta nagyobb befolyása lett a kultúrpolitikára és annak napi gyakorlatára. Igyekezett az irodalmi-szellemi élet fontos személyiségeivel, pl. Kodállyal, Illyéssel, Lukács Györggyel barátságot ápolni, vagy legalább különalkut kötni. Hatalmi pozíciójánál fogva a megjelent könyvek első példányát megkapta dedikálva és a legtöbb szobrászati alkotás miniatűr másolatát is.[8]

1967. április 12-én az MSZMP Központi Bizottságának titkárává választották, és e minőségében megbízták a kulturális élet általános ellenőrzésével.[3] 1971-ben a KB újonnan alakult kultúrpolitikai munkaközösségének lett az elnöke, e hivatalát 1974. március 20-ig tartotta meg. Közben 1970. november 28-án beválasztották az MSZMP Politikai Bizottságába is. A munkaközösség éléről a gazdasági–társadalmi reformokat ellenző pártfrakció nyomására kellett távoznia, „vigasztalásul” azonban másnap, március 21-én megválasztották a Minisztertanács elnökhelyettesévé, ezzel együtt a Kossuth-díjat odaítélő állami bizottság elnökévé. Az 1974-ben alakult Országos Köz­művelődési Tanács elnöke volt először 1976-ig, majd 1980–82 között újra.[9]

Mindezen pozícióiról 1982-ben, amikor július 23-án visszakerült az MSZMP KB kulturális titkári posztjára, lemondott. Karrierje, befolyása ekkor már hanyatlóban volt, és a mindinkább pluralizálódó, a rendszerrel, a közállapotokkal szemben kritikussá váló szellemi életet érzékelő KB 1985. március 28-án leváltotta. Ezt követően a párt Társadalomtudományi Intézetének volt a főigazgatója egészen 1989. októberi nyugdíjazásáig, illetve a Politikai Bizottság tagja maradt 1988. május 22-ig, amikor az országos pártértekezleten nem választották újra.

Az 1989. júniusi KB-ülésen – noha már nem volt tag, sem tisztségviselő – fontos szerepet játszott Grósz Károly megbuktatásában. Az MSZMP 1989. október 7-i megszűnésével visszavonult a politikától és belekezdett emlékiratai megírásába, ezt a munkáját azonban betegsége miatt nem tudta befejezni. Élete utolsó két évében többnyire Bécsben tartózkodott, ahol gyógykezelésre járt, elegáns lakása volt a belvárosban, és nagyobb biztonságban érezte magát, mint Budapesten.[1][2][10] 1991. december 6-án hunyt el.

Családja

Felesége Csató Zsuzsanna (1923–1986) sebész orvos volt. Gyermekeik: Aczél Anna (1946–) pszichológus, kandidátus és Aczél Ágnes (1956–) szociálpszichológus.[11]

Főbb művei

Aczél György sírja a Farkasréti temetőben: 48/3-2-6/7
  • Eszménk erejével; Kossuth, Bp., 1970
  • Eszménk erejével; 2. bőv. kiad.; Kossuth, Bp., 1971
  • Az állami oktatás helyzetéről (Bp., 1972)
  • Szocialista kultúra – közösségi ember (Bp., 1975)
  • Egy elmaradt vita helyett (Jacques de Bonis interjú-sorozata); Kossuth, Bp., 1975
  • A szabadság jelene, jövője a szocializmus; Kossuth, Bp., 1977
  • A kor, amelyben élünk; Kossuth, Bp., 1979
  • A szabadság rendjéért. Ideológiai és kulturális életünk időszerű kérdései; Kossuth, Bp., 1979
  • Folytatás és megújulás. Válogatott kultúrpolitikai írások; Gondolat, Bp., 1980
  • Beszélgetések Magyarországról, szocializmusról. Aczél György válaszol Francis Cohen kérdéseire; ford. Karakai Imre; Magvető–Kossuth, 1982
  • Művészetpolitikánk időszerű kérdései. Az 1984. október 31-én elhangzott előadás bővített szövege; Kossuth, Bp., 1985
  • Szocializmus, nemzet, kultúra. Írások a kultúráról, 1979–1985; Kossuth, Bp., 1985
  • Jövőt mutató elődök. Arcképvázlatok a magyar kultúra történetéből; Gondolat, Bp., 1986
  • Elvtársunk, Lukács György; szerk. Ungvári Tamás; Akadémiai, Bp., 1987 (a Kérdőjel-sorozatban)
  • Szocializmus és nemzeti kérdés. Az 1987. július 15-én elhangzott előadás alapján; Kossuth, Bp., 1987

Film, videó

Emlékezete

Személye megjelenik (saját nevén) a Béres József életéről forgatott, Cseppben az élet című négyrészes játékfilm-sorozat negyedik epizódjában, ahol Rancsó Dezső formálja meg az alakját.

Jegyzetek

  1. a b Vámos György: Hiányzó válaszok. Magyar Hírlap, 2011. november 11.
  2. a b ÖSTERREICH UND UNGARN IM 20. JAHRHUNDERT. Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien, Bd. IX., 2014. [S. 239–240.] Herausgeber: PhDr. Csaba Szabó, Direktor Institut für Ungarische Geschichtsforschung in Wien; Balassi Institut – Collegium Hungaricum; Ungarische Archivdelegation beim Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Wien. ISSN 2073-3054, ISBN 978-615-5389-32-0.
  3. a b c d Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 23. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  4. A szülők házasságkötése: 1911. máj. 11, BP IX. 346/1911.
  5. Ki volt Aczél György? Archiválva 2016. február 18-i dátummal a Wayback Machine-ben. Faktor.hu. 2016. február 16.
  6. Enyedi Sándor: Színészek, színházak, városok / Függelék: Aczél György - Balassa Kiadó, 2005
  7. Egy ideig forradalomnak tartotta 1956-ot Aczél György. (Hozzáférés: 2020. november 10.)
  8. Újlipótvárosi nyomozás Aczél elvtárs és az ügynökök után, welovebudapest.com
  9. Főbb tisztségei. (Hozzáférés: 2020. november 10.)
  10. Révész Sándor: Aczél és korunk; Sík, Bp., 1997
  11. Aczél György - Névpont 2021 (magyar nyelven). Névpont.hu. (Hozzáférés: 2021. október 7.)

Források

  • Életrajza az ’56-os Intézet honlapján
  • Életrajza In: Országgyűlési Almanach 1947–1949; Budapest, 2005

További információk

  • 168 Óra Online - Aczél tükör
  • Vámos György: Hiányzó válaszok. archivum.magyarhirlap.hu (2011. november 11.) (Hozzáférés: 2014. december 21.) arch
  • Révész Sándor: Aczél és korunk (Sík, Bp., 1997) ISBN 963-85520-5-0
  • Aczél György és Baranya; szerk. Román Lászlóné; Baranya megyei Könyvtár, Pécs, 1987 (Pannónia könyvek)
  • Varga Ágota: Aczél-történetek. Beszélgetések tiltott, tűrt és támogatott kortársakkal Aczél Györgyről és a Kádár-korszakról; Alexandra, Pécs, 2013. ISBN 978-96335714-1-5 [1]

Read other articles:

Cupressaceae Cupressus sempervirens Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae Divisi: Pinophyta Kelas: Pinopsida Ordo: Pinales Famili: CupressaceaeBartlett[1] Subfamili[2] Cunninghamhioideae Taiwanioideae Athrotaxidoideae Sequoioideae Taxodioideae Callitroideae Cupressoideae Incertae sedis: †Mesocyparis †Cunninghamites Cupressaceae adalah sebuah keluarga tumbuhan runjung, keluarga saru, dengan persebaran di seluruh dunia. Keluarga tersebut meliputi 27–30 genera (17 monotipik...

 

Federico Macheda Informasi pribadiNama lengkap Federico MachedaTanggal lahir 22 Agustus 1991 (umur 32)Tempat lahir Roma, ItaliaTinggi 1,84 m (6 ft 1⁄2 in)[1]Posisi bermain PenyerangInformasi klubKlub saat ini APOEL (on loan from Ankaragücü)Nomor 91[2]Karier junior2006–2007 Lazio2007–2008 Manchester UnitedKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2008–2014 Manchester United 19 (4)2011 → Sampdoria (pinjaman) 14 (0)2012 → Queens Park Rangers (pinj...

 

Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak dari artikel ini. Untuk keterangan lebih lanjut, klik [tampil] di bagian kanan. Mengganti markah HTML dengan markah wiki bila dimungkinkan. Tambahkan pranala wiki. Bila dirasa perlu, buatlah pautan ke artikel wiki lainnya dengan cara menambahkan [[ dan ]] pada kata yang bersangkutan (lihat WP:LINK untuk keterangan lebih lanjut...

BelieverPoster rilis teatrikalNama lainHangul독전 Alih Aksara yang DisempurnakanDokjeon SutradaraLee Hae-youngProduserJung Hee-soonSkenarioChung Seo-kyungLee Hae-youngBerdasarkanDrug WarPemeranCho Jin-woongRyu Jun-yeolKim Joo-hyukKim Sung-ryungPark Hae-joonPenata musikDalpalanSinematograferKim Tae-kyungPenyuntingYang Jin-moPerusahaanproduksiYong FilmDistributorNext Entertainment WorldTanggal rilis 22 Mei 2018 (2018-05-22) (Korea Selatan)[1] 18 Juli 2018 (20...

 

Voce principale: Unione Sportiva Salernitana 1919. Salernitana SportStagione 1981-1982 Sport calcio Squadra Salernitana Allenatore Antonio Giammarinaro, poi Luigi Gigante, poi Romano Mattè Presidente Filippo Troisi Serie C14º nel girone B Coppa Italia Serie CQuarti di finale 1980-1981 1982-1983 Si invita a seguire il modello di voce Questa voce raccoglie i dati riguardanti la Salernitana Sport nelle competizioni ufficiali della stagione 1981-1982. Indice 1 Stagione 2 Divise e sponsor ...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Bahay na bato – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2023) (Learn how and when to remove this message) Style of Filipino house architecture This article may require copy editing for grammar, style, cohesion, tone, or spelling. You can assist by ed...

Primary inlet of the Bosphorus in Istanbul, Turkey For other uses, see Golden Horn (disambiguation). For other uses, see Haliç (disambiguation). Map of Istanbul's Historic Peninsula (lower left), showing the location of the Golden Horn and Sarayburnu (Seraglio Point) in relation to Bosphorus strait, as well as historically significant sites (black), and various notable neighborhoods An aerial view of Galata (foreground), the Historic Peninsula (background), and the new Galata Bridge, which s...

 

Indigenous people of the Southeastern Woodlands For other uses, see Choctaw (disambiguation). ChoctawChahtaLouisiana Indians Walking Along a Bayou Alfred Boisseau – 1847Total populationApproximately 214,884 total 212,000 (Nation of Oklahoma 2023)[1] 284 (Jena Band 2011)[2] 11,000 (Mississippi Band 2020)[3]Regions with significant populationsUnited States(Oklahoma, Mississippi, Louisiana)LanguagesAmerican English, ChoctawReligionProtestant, Roman Catholic, traditional...

 

This article is about the late 20th-century magazine. For the album, see The Sciences (album). For the active journal, see Science (journal). For the topic, see Science. For other uses, see Science (disambiguation). The SciencesThe Sciences coverVol. 39, No. 4, 1999EditorPeter G. BrownCategoriesScience, ArtFrequencyBimonthly (until 2001)Quarterly (2001)CirculationUnder 100,000PublisherRodney W. NicholsFounded1961; 63 years ago (1961)Final issue2001; 23 years ago...

American composer For other persons with this name, see Douglas Moore (disambiguation). This article's lead section may be too long. Please read the length guidelines and help move details into the article's body. (January 2022) Douglas Moore Douglas Stuart Moore (August 10, 1893 – July 25, 1969) was an American composer, songwriter, organist, pianist, conductor, educator, actor, and author. A composer who mainly wrote works with an American subject, his music is generally characterized by ...

 

Частина серії проФілософіяLeft to right: Plato, Kant, Nietzsche, Buddha, Confucius, AverroesПлатонКантНіцшеБуддаКонфуційАверроес Філософи Епістемологи Естетики Етики Логіки Метафізики Соціально-політичні філософи Традиції Аналітична Арістотелівська Африканська Близькосхідна іранська Буддій...

 

 本表是動態列表,或許永遠不會完結。歡迎您參考可靠來源來查漏補缺。 潛伏於中華民國國軍中的中共間諜列表收錄根據公開資料來源,曾潛伏於中華民國國軍、被中國共產黨聲稱或承認,或者遭中華民國政府調查審判,為中華人民共和國和中國人民解放軍進行間諜行為的人物。以下列表以現今可查知時間為準,正確的間諜活動或洩漏機密時間可能早於或晚於以下所歸...

Not to be confused with Nokia N810. Nokia Lumia 810ManufacturerNokiaSeriesLumiaCompatible networksHSPA+First releasedQ4 2012DiscontinuedQ2 2013[1]PredecessorNokia Lumia 800SuccessorNokia Lumia 830RelatedNokia Lumia 820, Nokia Lumia 822, Nokia Lumia 920TypeSmartphoneDimensions127.8 mm (5.03 in) H 68.4 mm (2.69 in) W 10.9 mm (0.43 in) DMass145 g (5.1 oz)Operating systemWindows Phone 8System-on-chipQualcomm Snapdragon S4CPU1.5 GHz Qualcomm Snapdrag...

 

NGC 2551   الكوكبة الزرافة[1]  رمز الفهرس NGC 2551 (الفهرس العام الجديد)PGC 23608 (فهرس المجرات الرئيسية)[2]UGC 4362 (فهرس أوبسالا العام)2MASX J08245029+7324432 (Two Micron All-Sky Survey, Extended source catalogue)IRAS F08192+7334 (IRAS)MCG+12-08-038 (فهرس المجرات الموروفولوجي)Z 331-40 (فهرس المجرات وعناقيد المجرات)Z 0819.1+7335 (فهرس ال...

 

Corporate relocation to a lower tax location Part of a series onTaxation An aspect of fiscal policy Policies Government revenue Property tax equalization Tax revenue Non-tax revenue Tax law Tax bracket Flat tax Tax threshold Exemption Credit Deduction Tax shift Tax cut Tax holiday Tax amnesty Tax advantage Tax incentive Tax reform Tax harmonization Tax competition Tax withholding Double taxation Representation Unions Medical savings account Economics General Theory Price effect Excess burden ...

Republic of Russia For other uses, see Dagestan (disambiguation). Dağıstan redirects here. For the neighbourhood in Ceyhan, Turkey, see Dağıstan, Ceyhan. Republic in North Caucasian, RussiaRepublic of DagestanRepublicРеспублика Дагестан 13 other official names Avar:Дагъистан ЖумгьуриятDargin:Дагъистан РеспубликаKumyk:Дагъыстан ЖумгьуриятLezgian:Дагъустандин РеспубликаLak:Дагъусттанн...

 

Kolese Hansraj (HRC), New DelhiMotoSanskerta: तमसो मॅ ज्योतिर गमय (bahasa Indonesia: Dari kegelapan, menuntunku menuju terang)JenisNegeriDidirikan1948PresidenAnimesh Dwivedi Kepala sekolahDr. Rama Sharma[1]LokasiNew Delhi, Delhi, IndiaKampusKampus Utara, Universitas Delhi-110007Nama julukanHRC, HansrajAfiliasiUniversitas DelhiSitus webhttp://hansrajcollege.co.in/ Kolese Hansraj (bahasa Inggris: Hansraj College, HRC) adalah sebuah kolese kons...

 

Katedral Hati KudusSacred Heart Cathedral, HamiltonAgamaAfiliasiGereja Katolik RomaDistrikKeuskupan Maitland-NewcastleEcclesiastical or organizational statusKatedral[2]KepemimpinanSede VacanteDiberkati12 September 1941(sebagai Gereja Hati Kudus)[1]16 July 1995(as Sacred Heart Cathedral)LokasiLokasiHamilton, New South Wales, AustraliaKoordinat32°55′23″S 151°45′14″E / 32.92310923504451°S 151.75378150188115°E / -32.92310923504451; 151.753781501...

Miêu tả Hình fair use này đã được tải lên ở định dạng đồ họa raster như PNG, GIF hoặc JPEG. Nên được vẽ lại dùng đồ họa Vectơ ở định dạng SVG. Định dạng này có nhiều ưu điểm cho phép ảnh lưu trữ hiệu quả và/hoặc chính xác hơn. Nếu đã có hình ở định dạng SVG thay cho hình này, xin hãy tải lên và hãy thay thế tất cả các trang dùng tệp tin này trên Wikipedia và viết thông báo v...

 

Extinct genus of tetrapodomorphs KenichthysTemporal range: 393–382 Ma PreꞒ Ꞓ O S D C P T J K Pg N Early Devonian[1] Kenichthys campbelli Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Clade: Sarcopterygii Clade: Rhipidistia Clade: Tetrapodomorpha Genus: †KenichthysChang and Zhu, 1993 Type species †Kenichthys campbelliChang and Zhu, 1993 Kenichthys is a genus of sarcopterygian fish from the Devonian period, and a member of the clade Tetrap...