A pozitivizmus a 19. század végén és a 20. század elejének egyik jellemző európai filozófiai irányzata, mely három időszakra osztható: első-, második- és neopozitivizmus. Ezen irányzatokban közösnek tekinthető a filozófia tudományos jellegű, racionális megközelítése és a tudomány pozitív szerepének hangsúlyozása az életünk javításában.[forrás?] A pozitivizmust elsőként Auguste Comte foglalta össze, de jelentős még John Stuart Mill és Ernst Mach jelenléte is az irányzatban.
Szemléletében egyesül a felvilágosodás racionalizmusa és a hegelidialektika, de főleg a ténytiszteletre épül.
Az irányzat szerint nincsen szükség gyors átalakulásra, a változásokat csak az emberek közvetlen tapasztalata segítheti elő.
Az embert természeti lényként fogja fel, nem társadalmi lényként, továbbá kimondja, hogy az embernek nincs szabad akarata, tehát nem dönthet saját belátása szerint.[forrás?]
