Nem tévesztendő össze a következőkkel: Guinea, Bissau-Guinea és Pápua Új-Guinea.

Egyenlítői-guineai Köztársaság
República de Guinea Ecuatorial (spanyolul) République de Guinée équatoriale (franciául) República da Guiné Equatorial (portugálul)
Egyenlítői-Guinea zászlaja Egyenlítői-Guinea címere
Nemzeti mottó: Unidad, Paz, Justicia (Egység, Béke, Igazság) Nemzeti himnusz: Caminemos pisando las sendas de nuestra inmensa felicidad Lépkedjünk az óriási boldogságunk ösvényén
Fővárosa	Malabo
é. sz. 3° 45′ 00″, k. h. 8° 47′ 00″3.75, 8.78333333333333.750000°N 8.783333°EKoordináták: é. sz. 3° 45′ 00″, k. h. 8° 47′ 00″3.75, 8.78333333333333.750000°N 8.783333°E
Legnagyobb város	Bata
Államforma	köztársaság
Vezetők
Elnök	Teodoro Obiang Nguema Mbasogo
Első alelnök	Teodoro Nguema Obiang Mangue
Miniszterelnök	Manuel Osa Nsue Nsua
Hivatalos nyelv	spanyol, francia, portugál
Beszélt nyelvek	spanyol, fang, bube, kombe, annobóni kreol, igbo
Függetlenség	Spanyolországtól
Függetlenség kikiáltása	1968. október 12.
Elődállamok	Francia Guinea, Spanyol Guinea
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Afrikai Unió Portugál Nyelvű Országok Közössége Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Afrikai Fejlesztési Bank ACP-országok Bank of Central African States OHADA Interpol Vegyifegyver-tilalmi Szervezet UNESCO AFRISTAT Gulf of Guinea Commission Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület Frankofónia Kőolaj-exportáló Országok Szervezete Egészségügyi Világszervezet Közép-afrikai Államok Gazdasági Közössége Vám Világszervezet
Népesség
Népszámlálás szerint	1 847 549 fő (2023)[1]
Becsült	1 675 000 [2] fő (2022)
Népsűrűség	60 fő/km²[3]
HDI (2018[4])	0,588 (144.) – közepes
Írástudatlanság	5,63[5]
Földrajzi adatok
Terület	28 050 km²
Rangsorban	141.
Víz	<1%
Időzóna	WAT (UTC+1)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Pénznem	közép-afrikai CFA frank (XAF)
Nemzetközi gépkocsijel	RGE
Hívószám	240
Segélyhívó telefonszám	112 115 113 114
Internet TLD	.gq
Villamos hálózat	220-240 V/50 Hz
Elektromos csatlakozó	C és E típus
Közlekedés iránya	jobb oldali
A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlítői-guineai Köztársaság témájú médiaállományokat.

Egyenlítői-Guinea független afrikai ország, mely a Gabon és Kamerun között elterülő szárazföldi területeket, valamint az Atlanti-óceánban fekvő néhány szigetet foglalja magába.

Területe körülbelül Magyarország egyharmada. Fővárosa a Bioko szigetén található Malabo, de a tervek szerint az új főváros a közeljövőben a szárazföld belsejében épülő modern város, Ciudad de la Paz (Oyala) lesz.^[6]

Egykori spanyol gyarmat lévén az egyetlen ország az afrikai kontinensen, ahol a hivatalos nyelv a spanyol.^[7]

Korábban spanyol gyarmat volt, Spanyol-Guinea néven. A függetlenség utáni neve onnan származik, hogy az Egyenlítő és a Guineai-öböl mellett található.

Az ország területén nem halad át az Egyenlítő, déli határa pontosan az északi 1 fokon halad.

Az ország 28 051 km²-es területe két nagy részre oszlik: a kontinensen fekvő országrész nagyjából négyzet alakú, északon Kamerun, keleten és délen pedig Gabon határolja. A másik nagy földrajzi egység Bioko szigete, amely Egyenlítői-Guinea szárazföldi régiójától mintegy 160 kilométerre északnyugatra, Kamerun partvidékéhez közel fekszik a Biafra-öbölben. Biokón található az ország fővárosa, Malabo is.

Az afrikai kontinens törzsterületén fekvő országrész elnevezése Río Muni. Tengerpartja észak-déli irányban húzódik végig, a homokos strandokat délen alacsony sziklák váltják fel a parton. A mintegy 20 km széles parti síkságot a szárazföld belseje felé dombok váltják föl, amelyek fokozatosan emelkednek az Alsó-guineai-küszöb 500–1000 m magas fennsíkjáig, amelyet spanyolul mesetas-nak neveznek. Gabonból átnyúlnak a Kristály-hegység (Monts de Cristal) nyúlványai is, ilyen például a Niefang-Mikomeseng-hegylánc.

A szárazföld legjelentősebb vízfolyásai az északi határ mentén kanyargó Campo-folyó, a délebbre található Mbini, valamint a keleten de facto határfolyóként szolgáló Kié, amelyet a hivatalos határ, a keleti hosszúság 11° 20′ foka helyett használnak. A déli határnál fekszik a Muni, amely egy sor különböző folyó összeérő, mocsaras tölcsértorkolatának az elnevezése. Hogy a folyók korlátozott mennyiségű vízenergiáját kihasználják, 2012-ben Sendjében egy vízerőművet kezdtek el építeni a Mbinire.^[8]

A parti síkságot üledékes kőzetek borítják, a szárazföld belsejét pedig elsősorban idős metamorf kőzetek alkotják, amelynek talajai a hosszas erózió és kimosódás miatt viszonylag rossz minőségűek.

Az ország fő szigete, Bioko 72 km hosszú és 35 km széles. Kialudt vulkánjainak kúpjai, krátertavai és termékeny vulkáni talajai élesen különböznek a Río Muni tájaitól. A sziget északi részén emelkedik az egész ország legmagasabb pontja, a 3008 m magas Pico de Santa Isabel, amely szintén egy kialudt vulkán. A sziget belsejének középső és déli vidékein is alpesi jellegű hegységek emelkednek, a Moca-csúcs és a környező magaslatok, valamint a Gran Caldera hegyvonulata. Bioko partjai nagyon sziklásak, az általában 20 m magasságot is elérő parti sziklafalakat és zátonyokat csak ritkán törik meg apró öblök és homokos strandok. A nehéz megközelíthetőség különösen igaz a sziget déli részére, amely Egyenlítői-Guinea egyik leginkább elzárt és legfejletlenebb vidéke. Az északi parton egy viszonylag jó kikötőhelyre, egy vulkán félig tenger alá süllyedt kalderájára épült az ország fővárosa, Malabo. A sziget kis mérete és nagy szintkülönbségei miatt a folyók rövidek és gyorsak. Ezek közül a Musola-folyót vízenergia termelésére is használják.

Az országhoz tartozik Annobón szigete is, amely földrajzilag São Tomé és Príncipe szigetcsoportjához tartozik, Biokótol 650 km-re délnyugatra található. A szintén vulkanikus eredetű sziget körülbelül 6 km hosszú és 3 km széles, legmagasabb csúcsa a 613 méteres Santa Mina .

A kontinentális területek és a szigetek éghajlata is jellegzetesen egyenlítői. Az év legnagyobb részében a hőmérséklet forró, sok a csapadék és gyakori a sűrű felhőzet, a pontos értékeket helyenként befolyásolja a tengerszint feletti magasság és az óceántól való távolság. A Río Muni (a szárazföld) területén a nedves évszak februártól júniusig, valamint szeptembertől decemberig tart. Az éves csapadékmennyiség a tengerparttól kelet felé haladva fokozatosan csökken: amíg az Atlanti-óceán partján fekvő Batában ez az érték 2500 mm, addig az északkeleten található Mikomesengben csak 1500 mm csapadék esik. A napi átlaghőmérséklet egész évben 26 °C (szárazföld) és 25 °C (Bioko) körül alakul. A levegő relatív nedvesség tartalma a Río Muni területén magasabb. Biokón a száraz évszak novembertől márciusig tart, az év többi része esős. A fősziget déli részén extrém csapadékmennyiségek esnek, San Antonio de Urecában az éves csapadékmenyiség eléri a 11 400 millimétert.

Az esőerdőkben gorillák, csimpánzok, erdei elefántok élnek.

Egyetlen nemzeti parkja van az országnak, a Monte Alen Nemzeti Park.^[9] 1400 km² területét megkímélte a fakitermelés. Gorillák, csimpánzok, sokféle hüllő és madár él itt.

Bővebben: Egyenlítői-Guinea történelme

A mai Egyenlítői Guinea kontinentális területén az első lakók a labelabék voltak, akiknek egy kis, elszigetelt csoportja fennmaradt Rio Muni északi részén. A 17-19. századi bantu vándorlás hozta magával a partvidéki törzseket, később a fangokat. Az utóbbiak egy része több hullámban emigrált Bioko szigetére, felváltották annak korábbi neolitikus lakosságát. Annobónt a portugálok telepítették be São Tomé szigetéről hozott angolai eredetű emberekkel.

1472-ben érkezett meg Fernão do Póo portugál felfedező Bioko szigetére. 1494-ben már gyarmatosították is Annobón és a felfedezőjéről elnevezett Fernando Pó szigetet. 1778-ban a spanyolok kapták meg, cserébe az amerikai kontinensen lévő területekért. (El Pardo-szerződés)

A szárazföldi terület neve Rio Muni. A közel 200 éves spanyol uralom alatt a rabszolga-kereskedelem központja volt. 1827 és 1843 közt a britek támaszpontot létesítettek Bioko szigetén, onnan harcoltak a rabszolga-kereskedelem ellen.

1963-ban belső autonómiát kapott a terület.

1968-ban vált függetlenné, és szinte azonnal, egészen 1978-ig véres diktatúra volt az országban a drogfüggő Francisco Macías Nguema uralma alatt, aki a legmagasabb becslések szerint legalább félmillió ember erőszakos haláláért felelős. Az 1990-es évekre normalizálódott az élet, de a jogállami berendezkedés még a jövő kérdése.

Az ország parlamentáris köztársaság, azonban diktatórikus rendszer van.^[10][11]

T. O. Nguema Mbasogo elnök, aki a nagybátyját megbuktató katonai puccsban vette át a hatalmat, 1979 óta erősen elnyomó tekintélyuralmi rezsimet vezet.^[12] Az olajvagyon és a politikai hatalom az elnök családjának kezében összpontosul.^[12] A kormány gyakran őrizetbe veszi az ország ellenzéki politikusait, fellép a civil társadalmi csoportokkal szemben, és cenzúrázza a médiát.^[12] Az igazságszolgáltatás elnöki irányítás alatt áll, a biztonsági erők pedig erőszakot alkalmaznak.^[12] A Freedom House 2022-es jelentése a »nem szabad« országok kategóriájába sorolta E.-Guineát.^[12]

A kétkamarás parlament egy 70 fős szenátusból és egy 100 fős képviselőházból áll, mindkét kamara tagjainak megbízatása öt évre szól.^[12] Tizenöt szenátort az elnök nevez ki, 55-öt közvetlenül választanak; a képviselőházat is közvetlenül választják.^[12]

Az állampolgárság 10 év állandó ott lakás után szerezhető meg, vagy legalább az egyik szülőnek helyi állampolgárnak kell lennie.^[forrás?] A választójog 18 éves kortól jár.

Jogrendszer: részben a spanyol polgári jog és törzsi szokások alapján.^[13]

Egyenlítői-Guinea közigazgatási területi felosztásának két szintje van, területi szinten a legnagyobb egység a tartomány (provincia), amelynek az alegysége a törvényhatóság (municipio). Az ország 8 tartományra van osztva, amelyek közül a legújabb a 2017-ben létrehozott Djibloho tartomány, aminek a székhelye az új főváros, Ciudad de la Paz lesz. A tartományok további 32 törvényhatóságra vannak osztva.

A nemzeti GDP 1%-át fordítják védelmi kiadásokra (2018-as becslés). 18 éves kor fölött a fiúknak kötelező a katonai szolgálat, aminek hossza 2 év. Nőket is besoroznak, de csak adminisztratív pozíciókba és csak a haditengerészethez.

Bővebben: Egyenlítői-Guinea városai

  fang (56,6%)

  bubi (10%)

  joruba (8%)

  igbó (4%)

  seke (2,9%)

  spanyol (2,8%)

  egyéb (15,7%)

Az ország kis lakossága ellenére számos etnikai csoporttal rendelkezik, ezek mindegyike bantu. A fangok, akik Egyenlítői-Guinea legnagyobb népcsoportját alkotják 57%-kal, eredetileg Río Muni belső vidékein éltek és a 18., valamint a 19. század során igázták le az atlanti-óceáni partvidék népeit. A fangok két nagy csoportra oszlanak, a Mbini-folyótól északra a ntumu fangok, a vízfolyástól délre pedig az okak fangok élnek. Az elmúlt évtizedekben közülük sokan Biokóra vándoroltak. Nagy számuknak köszönhetően a politikai hatalom elsősorban a fang politikusok kezében összpontosul. A kontinentális partvidék népcsoportjai, a kombék, mabeák, lengik, bengák és más kisebb törzsek a fangokhoz képest jóval hosszab ideje kapcsolatban álltak az európai hajósokkal és kereskedőkkel, így még néhány vegyesházasság és némi keveredés is létrejött. A spanyol néprajz ezeket a partvidéki népcsoportokat összefoglaló néven playeros-nak nevezi.

Bioko szigetének őslakosai a bubik, akik jelenleg az ország lakosságának 10%-át teszik ki. A bubik az ország többi népcsoportjával ellentétben hagyományosan matrilineáris társadalomban élnek, ahol a gyermekek anyai ágon örökölnek. Az első kapcsolatfelvétel megtizedelte a népet, ekkor alig néhány ezren maradtak életben. A gyarmati korszak alatt a spanyol hódítók leghűségesebb támogatóivá váltak, mivel bennük látták a biztosítékát annak, hogy a népesebb fangok nem foglalják el a szigetüket. Miután a spanyolok távoztak és függetlenné vált Egyenlítői-Guinea, a fangok beáramlása valóban megkezdődött Biokóra az 1960-as években. Francisco Macías Nguema diktátor uralma alatt (1968–1979), aki maga is fang nemzetiségű volt, a bubikat brutális eszközökkel elnyomták és üldözték. Számos bubit megöltek akit szeparatizmussal vádoltak, és kivégezték a legtöbb bubi politikust is. Egyes történészek szerint ez a szervezett üldöztetés nevezhető népírtásnak. Az erőszak újra fellángolt az 1990-es években, amikor biokói szeparatista milicisták támadásaira válaszul az egyenlítői-guineai kormány megtorlásúl bubi nemzetiségű lakosok százait tartóztatta le és vallatta ki. A diszkrimináció a népcsort ellen a 21. században is megmaradt.

Biokón élnek a Fernandinos-nak nevezett csoport tagjai is, akik a britek által a 19. században felszabadított és Afrikában letelepített rabszolgák leszármazottjai. Korábban ők alkották az ország leggazdagabb rétegét, de a spanyol uralom alatt, majd a függetlenség után nagyon sokat veszítettek befolyásukból. A sziget lakói a crioulos-ok is, akik részben portugál, részben afrikai felmenőkkel rendelkeznek. Biokón az 1970-es években a lakosság jelentős részét Nigériából érkezett vendégmunkások alkották, akik a Malabo környéki ültetvényeken dolgoztak, azonban 1975-ben 45 000 embert hazaköltöztettek, miután a nigériai kormány úgy értesült, hogy Egyenlítői-Guineában elnyomják az állampolgárait.

Annobón szigetén egykori rabszolgák leszármazottai élnek, akiket még a portugálok költöztettek oda, amikor a földdarab São Tomé és Príncipe gyarmatához tartozott.

Bővebben: Egyenlítői-Guinea nyelvei

Az ország népcsoportjai mind a saját nyelvükön beszélnek, ezek mindegyike a bantu nyelvcsaládhoz tartozik, közülük a legtöbb aktív beszélővel a fang és a bubi nyelv rendelkezik. Egyenlítői-Guinea hivatalos nyelvei a spanyol és a francia. A spanyolt használják a sajtóban, az iskolai oktatásban és közvetítő nyelvként a szárazföldön és Biokón is. 1983-óta az ország igyekszik szorosabb gazdasági kapcsolatokat kialakítani Franciaországgal és a térség többi francianyelvű országával, így a nyelvet tantárgyként kötelezővé tették az iskolai oktatásban és 1997-ben hivatalos státuszt adtak neki. A fentebb említett nyelveken kívül Biokón használatban van egy angolon alapuló kreol is, Annobón szigetén pedig egy portugál kreol nyelvet, a Fa d’Ambót beszélnek.^[14][15]

Egyenlítői-Guineában a fő vallás a kereszténység, amelyhez a lakosság kb. 93%-a tartozik. A római katolikusok alkotják a többséget (88%), míg a kisebbséget a protestánsok (5%). A lakosság kb. 2%-a az iszlám híve (főleg szunnita). A fennmaradó 5% az animizmus, a baháʼí és más vallások híve.^[16]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A nagy olajtartalékok felfedezése és kiaknázása hozzájárult az elmúlt évtizedekben a jelentős gazdasági növekedéshez.^[13] Az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság és a halászat szintén a GDP fő összetevői.^[13]

Korábban a vezető gazdasági ágazat a kakaótermesztés volt, ám napjainkra már a kőolaj-kitermelés a meghatározó. Ennek köszönhetően a gazdaság az 1990-es évek közepétől kezdve nagyon gyors növekedésnek indult. Az ipari termelés szinte kizárólag a kőolaj-finomításhoz kötődik. Várakozások szerint az országban találhatóak még más kiaknázatlan ásványkincsek is.

Gazdasága: agráripari ország. A lakosság 44%-a él a szegénységi küszöb alatt (2011-es becslés).

Az ország lakossága leginkább önellátó gazdálkodást folytat,^[13] csak néhol fedezhetők fel kisebb ültetvények, ahol főleg kávét és kakaót termesztenek. A gazdaság és az export fontos pillérét adják még a kitermelt trópusi nemesfák (pl: okumé, ében, paliszander).

Főbb termények: kávé, kakaó, rizs, jamgyökér, manióka (tápióka), banán, pálmaolaj. ^[13]

Kőolaj-kitermelés és -finomítás

• Exporttermékek: kőolaj, fa, kávé, kakaó.
• Importtermékek: olajipari termékek, feldolgozott termékek, textília, élelmiszer, iparcikkek, gyógyszerek.
• Főbb kereskedelmi partnerek: Kína, India, Dél-Korea, USA.

Főbb export partnerek: Kína 28%, India 11,8%, Dél-Korea 10,3%, Portugália 8,7%, USA 6,9%, Spanyolország 4,9% (2017)

Főbb importpartnerek: Spanyolország 20,5%, Kína 19,4%, USA 13%, Elefántcsontpart 6,2%, Hollandia 4,7% (2017)

Elektromos hálózat a lakosság 68%-a számára elérhető (2016). Városi területeken ez 91%.

A hírközlési csatornák (televízió, rádió, újságok) szinte kizárólag állami irányítás alatt működnek. Műholdas adások egyéni készülékkel elérhetők.

• Repülőterek száma: 2 - Malabo és Bata
• Kikötők száma: 4 - Bioko szigeten: Malabo, Luba, a szárazföldi részen: Bata, Mbini.

A környező országok közül közúti kapcsolata Gabon felé: Cogo/Acalayong.

Kamerun felé: Ebebeyin.

Vasúti közlekedés nincs az országban. Szilárd burkolatú utak hossza: 2880 km (2017).

Lásd még: Egyenlítői-Guinea hívójelkörzetei

A 15 évnél idősebb lakosság 95%-a tud írni-olvasni.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Vidéken egyes helyeken még készítenek fából készült maszkokat, amiket zenével, tánccal egybekötött szertartásokon használnak fel. A városokban lévő hasonló maszkok általában másolatok, és importból származnak. A zenés szertartásokon dobok, fából készült xilofonok és hárfák hallhatók.

Erős a történetek szóbeli átadása az egyes generációk között. Ezekben gyakoriak az állandó, hagyományos állatszereplők, például a mogorva teknős vagy az agyafúrt majom.

A helyi konyha a spanyol és őshonos gasztronómia, valamint muzulmán (többek között marokkói) kulináris elemek keveréke. Gyakori hozzávalók a különféle húsok (háziállatok, vadak, importhúsok), akárcsak a baromfi, csiga és a hal. A zöldségnövények közül az édesburgonya, kenyérfagyümölcs, tápióka, jamgyökér és földimogyoró a legfontosabbak.^[17]

Ismert fogások a térségből a borsleves, amely tartalmaz még húst és szerecsendiót, a sopa de pescado con cacahuete, ami egy földimogyoróból, halból, hagymából és paradicsomból főzött leves, illetve a sohquttahhash leves, melynek összetevői bab, csemegekukorica, kukoricás marhahús, fehérrépa, sózott sertéshús, paradicsom, édespaprika és okra.^[17]

Jellemző italok a pálmabor, különféle pálinkák, a cukornádból főzött malamba és a sör.^[17]

Az ország nincs felkészülve a turizmusra, az utazók ritkák. A fényképezéshez külön engedély szükséges, ennek hiányában a kamerát (vagy mobilt) könnyen elkobozhatják. Engedély birtokában is tilos katonai vagy kormányzati épületet fényképezni. A papírtérképek nyilvános használata elvileg tilos.

Az országba való belépéshez és ott-tartózkodáshoz vízum és fényképes igazolás szükséges. Ezeket Malabo vagy Bata településeken lehet megszerezni. A papírokat (különféle engedélyek, útlevél, vízum) az országban való utazás során gyakran elkérik ellenőrzésre a rendőrök vagy a katonák, és közben némi pénzt is igényelnek. Az iratokról érdemes fénymásolatot vagy fényképet készíteni, eltűnésük esetére. A szárazabb évszakban érdemes utazni az országban.

Javasolt oltások Egyenlítői-Guinea-ba utazóknak:

• Hastífusz
• Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
• Hepatitis B (magas a fertőzésveszély)
• Sárgaláz
• Dengue-láz
• Malária ellen gyógyszer van (nagy a kockázata a fertőzésnek).

Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak, illetve állatokkal való testi kontaktus esetén:

• Veszettség

Egyenlítői-Guinea eddig még nem nyert érmet a játékok során.

• Bővebben: Egyenlítői-Guinea az olimpiai játékokon

Az Egyenlítői-guineai labdarúgó-válogatott eddig még nem jutott ki a világbajnokságra.

• Legjobb eredmény: CEMAC Kupa 2006 - Aranyérem

Az ország 2012-ben Gabonnal közösen rendezte a 2012-es afrikai nemzetek kupáját, majd miután a 2014-es nyugat-afrikai Ebola-járvány miatt Marokkó visszalépett a 2015-ös Afrika-kupa rendezésétől, így annak is Egyenlítői-Guinea ad otthont.^[18]

• A Világ országai (Nyír – Karta Bt., 2004) ISBN 963-9516-64-3
• Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5
• Lonely Planet: Africa, Equatorial Guinea
• The World Factbook Archiválva 2020. augusztus 31-i dátummal a Wayback Machine-ben

A Wikimédia Commons tartalmaz Egyenlítői-Guinea témájú médiaállományokat.

• hivatalos oldal Archiválva 2006. április 22-i dátummal a Wayback Machine-ben