Elefántcsontparti Köztársaság
République de Côte d'Ivoire
Elefántcsontpart zászlaja Elefántcsontpart címere
Nemzeti mottó: Egység, Fegyelem és Munka Nemzeti himnusz: L'Abidjanaise
Fővárosa	Yamoussoukro
é. sz. 6° 51′, ny. h. 5° 18′6.85, -5.36.850000°N 5.300000°WKoordináták: é. sz. 6° 51′, ny. h. 5° 18′6.85, -5.36.850000°N 5.300000°W
Legnagyobb város	Abidjan
Államforma	köztársaság
Vezetők
Államfő	Alassane Ouattara
Elnökhelyettes	Tiémoko Koné
Miniszterelnök	Robert Beugré Mambé
Hivatalos nyelv	francia
Beszélt nyelvek	dioula, afrikai törzsi nyelvek
függetlenség	Franciaországtól
kikiáltása	1960. augusztus 7.
Tagság	Lista Egyesült Nemzetek Szervezete Afrikai Unió Kereskedelmi Világszervezet Iszlám Konferencia Szervezete Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank Nemzetközi Fejlesztési Társulás Nemzetközi Pénzügyi Társaság Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja Afrikai Fejlesztési Bank ACP-országok OHADA Conseil de l'Entente Interpol Vegyifegyver-tilalmi Szervezet UNESCO Föld-megfigyelési Csoport AFRISTAT Egyetemes Postaegyesület Nemzetközi Távközlési Egyesület Frankofónia Nemzetközi Polgári Védelmi Szervezet Meteorológiai Világszervezet Egészségügyi Világszervezet Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége Mano River Union Vám Világszervezet atomsorompó szerződés African Continental Free Trade Area
Népesség
Népszámlálás szerint	31 165 654 fő (2023)[1]
Rangsorban	51
Becsült	27 700 000[2] fő (2022)
Rangsorban	51
Népsűrűség	83 fő/km²[3]
GDP
Összes	28 460 millió  USD (97)
Egy főre jutó	1475 USD (161)
Földrajzi adatok
Terület	322 460 km²
Rangsorban	67
Víz	1,4%
Időzóna	GMT (UTC)
Egyéb adatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Pénznem	CFA frank (XOF)
Nemzetközi gépkocsijel	CI
Hívószám	225
Segélyhívó telefonszám	180 185 110 111 170
Internet TLD	.ci
Villamos hálózat	230 volt
Elektromos csatlakozó	Europlug Type E
Közlekedés iránya	jobb
A Wikimédia Commons tartalmaz Elefántcsontparti Köztársaság témájú médiaállományokat.
Guinea Mali Burkina Faso Ghána Libéria YAMOUSSOUKRO Odienné Korhogo Touba Séguéla Katiola Bondoukou Bouaké Man Daloa Abengouro Dimbokro Sinfra Gagnoa Adzopé Agboville Divo Aboisso Dabou Abidjan San-Pédro Guineai-öböl A t l a n t i - ó c e á n térkép szerkesztése

Elefántcsontpart (hivatalosan Elefántcsontparti Köztársaság; franciául: République de Côte d'Ivoire) nyugat-afrikai állam. Politikai fővárosa Yamoussoukro, gazdasági fővárosa és legnagyobb városa Abidjan. Nyugatról Guinea és Libéria, északról Burkina Faso és Mali, keletről Ghána, délről pedig a Guineai-öböl határolja. Hivatalos nyelv a francia, de összesen körülbelül 78 különböző nyelvet beszélnek az országban.

Földrajzi adottságai miatt az egyik legértékesebb ország a régióban. Az ország gazdag természeti erőforrásokban (arany, gyémánt, mangán, vasérc), valamint jelentős biológiai sokféleséggel rendelkezik. Az őshonos növény- és állatvilág megóvása érdekében több nemzeti parkot és rezervátumot hoztak létre. Az ország egyik legfontosabb mezőgazdasági terménye a kakaó, amelyben Elefántcsontpart világelső, valamint jelentős kávé, pálmaolaj és kaucsuktermelő.

Elefántcsontpart többek között az Afrikai Unió, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS), a Frankofónia és az ENSZ tagja.

Afrikának ebben a régiójában jelentős volt az elefántcsont-kereskedelem. A nyugat-afrikai elefántcsontnak van egy jellegzetes tulajdonsága, hogy soha nem színeződik el, mindig fehér marad. Ezen a területen található az ún. Aranypart, illetve itt kereskedtek egy jellegzetes afrikai paprika magjával.

Mangrovés, lagúnás parti síkságát a Komoé és a Bandama trópusi esőerdővel borított alföldje követi, amely északon szavannás, táblás fennsíkba megy át. Az ország középső része enyhén dombos szavanna, amely a mezőgazdaság központja. Északon a terület fokozatosan emelkedik és fennsíkok, illetve kisebb hegyláncok találhatók, például a Nimba-hegység (1752 méter), amely az ország legmagasabb pontja.

Négy nagy folyója Komoé, Bandama (Fehér-Bandama és Vörös-Bandama), Sassandra, Fekete-Volta fontos szerepet játszik az öntözésben, az energiatermelésben (vízerőművek) és a közlekedésben. A lagúnák a partvidéki ökoszisztémák fontos részei. Legnagyobb tava a Kossou-víztározó (a Fehér-Bandamán).

Az országban a trópusi éghajlat uralkodik, amely két zónára oszlik. A déli országrészben nedves trópusi az éghajlat, amely egész évben meleg és párás, két esős évszakkal (áprilistól júniusig és októbertől novemberig), az évi középhőmérséklet pedig 22 °C. Az északi területeket szárazabb, szavanna éghajlat jellemzi. Melegebb, hosszabb száraz időszak fordul elő, főként december és március között. Az évi csapadék mennyisége délen 2100 mm, északon 1200 mm.

Elefántcsontpart növényvilága rendkívül gazdag és változatos, amit az ország eltérő éghajlati és földrajzi zónái tesznek lehetővé. Az ország déli részének trópusi esőerdői, a középső szavannái és az északi szárazabb területei mind különböző ökoszisztémákat és növénytípusokat foglalnak magukban. Az ország teljes déli részét valaha nedves trópusi esőerdők borították, amelyek ma is gazdag biodiverzitásukról híresek, bár a fakitermelés és a mezőgazdasági terjeszkedés miatt nagymértékben csökkentek. Jellemző növények a mahagóni, az irokó, a mangóliafélék és más lombos fák, pálmafák, epifiták, mint például a broméliák, az orchideák, amelyek a fák törzsén és ágain élnek. A part menti lagúnák és mocsaras területek mangroveerdőknek adnak otthont, ahol megtalálható a vörös mangrove, melynek gyökerei segítenek a partvédelemben és a vízi élővilág számára fontos élőhelyeket teremtenek. A tengerparti pálmák a partok mentén találhatóak, ahol a homokos talajhoz alkalmazkodtak. Az ország központi és északi részein a trópusi esőerdők helyét füves szavannák és ritkás erdők veszik át. Jellegzetes növények a baobab, a sheavajfa, az akáciák, a füvek és cserjék, melyek a szavanna aljnövényzetét alkotják.

Állatvilágát szintén gazdag biodiverzitás jellemzi, többek között elefántok, csimpánzok, bivalyok és számos madárfaj található az országban.

• Maraoue Nemzeti Park — turistalátványosság, ahol nem élnek nagyragadozók.^[4] Részben szavanna, részben őserdő. Gyalogtúrákat szerveznek, majmokat, elefántokat, vízilovat lehet látni más állatok mellett.
• Comoé Nemzeti Park — Nyugat-Afrika legnagyobb állatrezervátuma, amely UNESCO-védelem alatt áll.
• Tai Nemzeti Park — Nyugat-Afrika egyik legnagyobb esőerdeje, amely az UNESCO világörökség része.^[5] A háborítatlan erdőségben csimpánzcsapatok élnek.
• Sangbé-hegy Nemzeti Park — hegyes völgyes területe igen nehezen közelíthető meg.

• Nimba-hegy Természeti Rezervátum – Guineával közös
• Tai Nemzeti Park
• Comoé Nemzeti Park

Bővebben: Elefántcsontpart világörökségi helyszínei

Kevéssé ismert múltja a portugál hajósok érkezése (az 1460-as évek) előtt. A fő etnikai csoportok azután érkeztek a környező területekről: a kru nép Libériából 1600 körül; a szenufók és lobik Burkina Fasóból és Maliból indultak dél felé. A 18. és 19. században az akan nép települt át Ghánából Elefántcsontpart keleti vidékére, a malinkék pedig Guineából Elefántcsontpart északnyugati részére.

Elefántcsontpartot a szomszédos Ghánánál kevésbé sújtotta a rabszolga-kereskedelem. Az európai rabszolga- és kereskedőhajók a part azon vidékeit preferálták, ahol ott jobbak a kikötők. A franciákat a terület az 1840-es években kezdte érdekelni. Olyan egyezményeket kötöttek a helyi főnökökkel, amelyekkel a francia kereskedők monopóliumot szereztek a partvidéken. Ezután haditengerészeti támaszpontot építettek, hogy kiszorítsák a többi nemzet kereskedőit, és szisztematikusan hódítani kezdték a belső területeket. Ez a Gambiából betörő mandinkákkal vívott hosszú háborúskodás után az 1890-es években zárult le. Keleten a baoulé és más csoportok gerillaháborúja 1917-ig tartott.

Franciaország fő célja az export felfuttatása volt. Kávé-, kakaó- és olajpálma-ültetvényeket létesítettek a partvidéken. Elefántcsontpart az egyetlen ország Nyugat-Afrikában, ahol a lakosság jelentős része betelepülő, főleg Nyugat- és Közép-Afrikából, a francia és brit adminisztráció szervezésében. Végeredményben a kakaó, kávé és banánültetvények harmada volt francia állampolgárok kezén; a gazdasági élet a kényszermunkán alapult.

Egy baoulé főnök fia, Félix Houphouët-Boigny Elefántcsontpart függetlenségének atyja. 1944-ben alapította meg az ország első mezőgazdasági szakszervezetét az önmagához hasonló kakaótermesztőkből. Megválasztották a francia parlamentbe, és egy éven belül prominens politikusnak számított. Szoros kapcsolatban állt a francia kormánnyal. Franciaországban ő volt az első afrikai, aki a kormányban miniszter lett.

1958-ban Elefántcsontpart a Francia Közösség autonóm tagja lett.

Függetlenségének elnyerésekor, 1960-ban az ország Francia Nyugat-Afrika legvirágzóbb állama volt, a régió teljes exportjának 40%-a innen származott. Amikor Houphouët-Boigny lett az első elnök, kormánya jó árat fizetett a farmereknek termékeikért, a termelés növelésére törekedve. Különösen a kávétermesztés nőtt gyorsan, Elefántcsontpart lett a világ harmadik legnagyobb termesztője (Brazília és Kolumbia után). 1979-ben a világ legnagyobb kakaótermesztője. Afrikában az ananász és a pálmaolaj legnagyobb exportőre. Francia szakemberek részesei voltak az 'elefántcsontparti csodának'. Afrikában mindenfelé kiszorították az európaiakat a függetlenség elnyerése után; de Elefántcsontpartra azután is érkeztek. A francia közösség a függetlenség előtti 10 000-ről 50 000-re nőtt, többségük tanár és tanácsadó. Húsz éven át a gazdaság növekedési üteme évi 10% volt – a legmagasabb Afrika nem olajexportáló országai közül.

Politikailag Houphouët-Boigny vaskézzel uralkodott, egyéb tekintetben paternalisztikus volt kormányzata. Nem volt szabad sajtó, egypártrendszer volt. Végül széles körű ellenállás alakult ki a lakosságban azzal szemben, hogy folyton újraválasztatta magát. A nagyvonalú presztízsberuházások miatt is kritizálták. Sok millió dollárt ölt abba, hogy szülőfalujából, Yamoussoukro faluból új fővárost teremtsen. Yamoussoukro-t 1983-ban jelölték ki fővárosnak. Másik nagy álma volt az ország közepén felépíteni a béke, a tudás és a vallás központját. De az 1980-as évek elején a világgazdaság visszaesése és az aszály súlyosan érintette Elefántcsontpart gazdaságát. A túlzott erdőirtás és a cukor árának lezuhanása miatt az ország külső adóssága háromszorosára nőtt. A bűnözés drámai mértékben megnőtt Abidjanban. 1990-ben a közalkalmazottak ezrei léptek sztrájkba, csatlakoztak hozzájuk a diákok, tiltakozva az intézményes korrupció ellen. Követelték a kormánytól a többpárti demokrácia bevezetését. Houphouët-Boigny fokozatosan gyengült és 1993-ban meghalt. Utódjának Henri Konan Bédiét jelölte.

1995 októberében Bédié újraválasztásakor nyomasztó győzelmet aratott a megosztott és szervezetlen ellenzéken. Ezután szorosabban fogta a gyeplőt, az ellenzék támogatói közül sok ezret bebörtönöztetett. Ugyanakkor a gazdasági helyzet javult, csökkent az infláció és a külföldi eladósodottság.

Annak idején Houphouët-Boigny nagy óvatossággal járt el az etnikai konfliktusokban, a közigazgatás posztjait megnyitotta a szomszédos országokból bevándorlók előtt. Bédié viszont az elefántcsontparti nemzettudatot igyekezett éleszteni, és riválisát Alassane Ouattarát, akinek mindkét szülője külföldi állampolgár volt, kizárta a jövőbeni elnökválasztásokból. Mivel a Burkina Fasóból származók nagy részét tették ki Elefántcsontpart lakosságának, kizárásuk az elefántcsontparti állampolgárságból súlyosan érintette őket és megromlottak a különböző etnikai csoportok közötti viszonyok.

Bédié számos lehetséges ellenlábasát kizárta a hadseregből. 1999-ben az így leszerelt tisztek egy csoportja katonai puccsot hajtott végre és Robert Guéï tábornok került hatalomra. Bédié Franciaországba menekült. A puccs csökkentette a bűnözést és a korrupciót, a tábornokok szigorúságot, tisztaságot hirdettek, utcai agitációt folytattak a becsületesebb társadalomért.

A 2000 októberében tartott elnökválasztáson Guéï-vel Laurent Gbagbo vívott meg – békésen. De a választások után zavargások robbantak ki, 180 halott volt az eredmény. Az elnöki hivatalba beiktatták a választás győztesét, Gbagbót. A Legfelsőbb Bíróság kizárta Alassane Ouattarát, Burkina Faso-i állampolgárságára hivatkozva. A Guéï alatt írt alkotmány nem tette lehetővé nem állampolgárok indulását az elnökválasztáson. E döntés viharos tiltakozást váltott ki Ouattara támogatóiból, különösen az ország északi részén. A tiltakozók a fővárosban, Yamoussoukróban összecsaptak a rendőrséggel.

2002. szeptember 19-én a hajnali órákban, míg az elnök Olaszországban tartózkodott, fegyveres felkelés tört ki. A leszerelésére kijelölt csapatok fellázadtak, több városban támadtak. Abidjanban a csendőrség főparancsnokságánál délelőttig tartott a csata, de délre a kormány erői szilárdan kezükben tartották a legnagyobb várost, Abidjant. Viszont elvesztették az ellenőrzést az ország északi része felett, a lázadó erők kezükben tartották az északi Bouake várost. A helyzet azzal fenyegetett, hogy a lázadók előrenyomulnak Abidjan felé, ezért Franciaország az országon belüli csapatait átcsoportosította a lázadó erők megállítására. A franciák arra hivatkoztak, hogy polgárait menti a veszélyből, de a francia csapatok mozgása a kormány erőinek kedvezett. Vitatott, hogy ez a francia lépés hosszabb távon súlyosbította-e a helyzetet vagy sem.

Az is vitatott, mi történt a következő éjszakán. A kormány állítása szerint Robert Guéï előző elnök államcsínyt kísérelt meg, és az állami tévé a holttestét mutatta az utcán; a másik oldal állítása szerint otthonában gyilkolták meg 15 másik emberrel együtt és a testét azután vitték az utcára. Alassane Ouattara a francia követségre menekült, házát felgyújtották.

Gbagbo elnök azonnal visszatért Olaszországból. Visszatérte után a televízióban azt állította, hogy a lázadók a külföldi munkások bádogvárosaiban rejtőznek. Csendőrök és önkéntesek ezrei égették fel és dózerolták el otthonok ezreit, támadták meg lakóikat.

Az északi lakosság által támogatott lázadókkal kötött első tűzszünetek rövid életűek voltak, a harcok folytatódtak az ország legfontosabb kakaótermő vidékén. Franciaország csapatokat küldött a tűzszüneti vonalak ellenőrzésére. Az ország nyugati vidékének egy részét különféle milíciák szállták meg, köztük Libériából és Sierra Leonéból benyomuló hadurak és harcosok.

2003 januárjában Gbagbo elnök és a lázadó vezérek egyezményt írtak alá a nemzeti egységkormány létrehozásáról. Kijárási tilalmat rendeltek el és francia csapatok tisztították meg a törvénytelen elemektől az ország nyugati határát. Az egységkormány azóta is rendkívül ingatag, a fő probléma az, hogy nincsen egyetértés abban, mi is a feladata. 2004 márciusában 120 embert gyilkoltak meg az ellenzék választási kampányában, a csőcselék ismétlődő támadásai miatt evakuálni kellett a külföldieket. A legutóbbi jelentések szerint ezek a gyilkosságok megtervezett akciók voltak.

Az ENSZ békefenntartói létrehoztak egy békés övezetet, de Gbagbo és ellenzéke közötti viszony továbbra is nagyon rossz.

2004 novemberének elején, amikor a béketárgyalások összeomlottak, mert a lázadók nem voltak hajlandók letenni fegyvereiket, Gbagbo légitámadásokat rendelt el ellenük. A Bouaké elleni légitámadás közben találat ért francia katonákat, kilencet megölt közülük; az elefántcsontparti kormányzat balesetről beszélt, de a franciák szerint tervszerű akció volt. Válaszképpen elpusztították a legtöbb elefántcsontparti harci gépet (2 Szu–25 repülőgépet és 5 helikoptert), erre viszont franciaellenes zavargások törtek ki Abidjanban.

Gbagbo elnöki terminusa 2005. október 30-án lejárt, de tekintettel a fegyveres lázadók jelenlétére, a választások megtartásának lehetetlenségére, megbízását egy évvel meghosszabbították annak a tervnek megfelelően, amit az Afrikai Egységszervezet dolgozott ki és az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa is megtárgyalt. Bár 2006 októberéig nem változott lényegesen a helyzet, a lázadó ellenzék vezetői elvetették, hogy Gbagbo megbízását újabb egy évvel meghosszabbítsák. A Biztonsági Tanács mégis meghosszabbította Gbagbo megbízását egy évvel 2006. november 1-jén; de kilátásba helyezte Charles Konan Banny miniszterelnök hatáskörének kiterjesztését. Gbagbo másnap elutasította a határozatnak ezt a pontját, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes.

A kormány és a lázadók békeszerződését 2007. március 4-én írták alá, és Guillaume Soro, a lázadók vezére lett a miniszterelnök. Ez a lépés a megfigyelők egy része szerint alapvetően megszilárdította Gbagbo helyzetét.

Elefántcsontpart az alkotmánya értelmében elnöki képviseleti demokratikus köztársaság. Az ország jelenlegi, sorrendben harmadik alkotmánya 2016. november 8-án kapott érvényt, amivel az országban a harmadik köztársaság kezdődött meg. Az új alkotmány az akkor érvényes 2000-es alaptörvényt váltotta fel és többek között megreformálta az elnök személye körüli nemzetiségi kritériumokat. A 2000-es és az azt megelőző 1960-as alkotmányok értelmében az ország elnöke csak olyan személy lehetett, aki több nemzetiségi feltételnek felet meg, ez a nemzetiségi kérdés azonban hozzájárult az 1999-es puccshoz, az ország de facto kettészakadásához vezető 2002–2007-es első és az azt követő 2010-2011-es második polgárháborúhoz.^[6][7]

Az alkotmány törvényhozó hatalommal a kétkamarás parlamenttel ruházza fel. A 2016-os alkotmány előtt a törvényhozás egykamarás volt, azóta egy felsőházból (szenátus, franciául: Sénat) és alsóházból (nemzetgyűlés, franciául: Assemblée Nationale) tevődik össze. A nemzetgyűlés 255 képviselőjét kétféleképp választják: 169 képviselőt egymandátumos egyéni választókerületekben relatív többségi szavazással, 86 képviselőt 36 többmandátumos választókerületben (körzetenként 2–6 képviselővel) listás többségi választási rendszerben. A szenátus 99 tagja a régiókat képviseli, ezekből régiónként kettőt elektorok választanak, egyet pedig az elnök nevez ki.^[8]

• 1960. augusztus 7. – 1993. december 7.: Felix Houphouet-Boigny
• 1993. december 7. – 1999. december 24. Henri Konan Bédié
• 1999. december 24. – 2000. október 26.: Robert Guéï
• 2000. október 26. – 2010. december 4.: Laurent Gbagbo
• 2010. december 4. óta: Alassane Ouattara

Az ország 19 régiója:

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Képek

• A születéskor várható élettartam (2016): 58,7 év; férfiak: 57,5 év, nők: 60 év. ^[9]
• A népességnövekedés üteme (2017): 1,8%
• Városi lakosság (2017): a népesség 55,5%-a ^[9]

Bővebben: Elefántcsontpart városai

Mintegy 60 etnikum: baule (baoulé) – 23%, bete – 15%, senufo – 15%, agni-asanti – 14%, malinke – 11%, kru – 10%, déli mande – 8%, egyéb – 4%.

A hivatalos francia nyelv mellett mintegy 60 törzsi nyelvet beszélnek (Baoulé, Senufo, Yacouba, Agni, Attié, Guéré, Bété, Dioula, Abé, Kulango, Mahou, Tagwana, Wobé és Lobi).

Az ország fő vallása az iszlám, amelynek követői a népesség kb. 43 százalékát teszik ki. A keresztény közösség az ország kb. 34 százaléka (az össznépesség: 17,2% – a katolikus, 11,8% – a evangélikus, 1,7% – a metodista, egyéb keresztény –3,2%), animista – 3,6%, egyéb vallású – 0,5%, egyik sem – 19,1%. (2014. becslés ^[9]) A külföldi munkavállalók zöme muszlim. ^[9]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Bővebben: Híres elefántcsontpartiak listája

Didier Drogba, Yaya Touré

Képek

Gazdasága: agrárország. Az egykori francia „mintagyarmat” nyugodt fejlődésnek, az anyaországgal fenntartott szoros kapcsolatnak is köszönhetően Nyugat-Afrika egyik leggazdagabb országa.

Elefántcsontpart – mint a fejlődő országok többsége – eladósodott ország. A GDP szektorális megoszlása (2016): mezőgazdaság – 19,5%, ipar – 28,3%, szolgáltatás – 52,2%.^[9]Az ország külkereskedelmi bevétele erősen függ az export kb. harmadát kitevő kakaó világpiaci árától. Az ország annyira ki van szolgáltatva ennek, hogy bármilyen nagyobb áringadozás súlyos politikai válsághoz vezethet. Legutóbb 2017-ben történt ilyen.^[10] Az ország lakosságának jelentékeny része él ugyanis kakaótermesztésből. Egész családok és külön kis- vagy nagygazdaságok foglalkoznak kakaótermesztéssel, az utóbbi időben viszont elterjedt az egyes gazdaságokban a gyermekmunkaerő alkalmazása, amely lényegét tekintve rabszolgamunka. A gyermekrabszolgaság ellen nagyon nehéz a fellépés, ráadásul az ilyen gazdaságokat a külföldi felvásárlók (pl. csokoládégyárak) támogatják azzal, hogy megveszik az itt előállított kakaót.

2016-ban jelentős infrastrukturális fejlesztésekbe kezdtek, hogy javítsák a víz-, gáz- és áramellátást. A programot 2020-ig szándékoznak befejezni.^[11]

Az ország bruttó nemzeti összterméke (GDP) a Világbank várakozásai szerint 7,2%-kal nőhet 2018-ban, ezzel a növekedési ütemmel az adott évben a világ hat leggyorsabban fejlődő gazdaságai közé tartozik.^[12]

A mezőgazdaság és a halászat a GDP 1/3-át adja és az összes dolgozó felét foglalkoztatja (2007-ben).^[13] A gazdaság diverzifikációjára irányuló kormányzati törekvések ellenére az ország gazdasága ma is a mezőgazdaságon alapul.

Földünk legnagyobb kakaó- és Afrika egyik legjelentősebb kávétermelője. A kormányzat a gyapot- és ananásztermesztéssel ugyan megpróbálta a gazdaságot "sokszínűvé" tenni, de az ország máig az említett két termék világpiaci árának kiszolgáltatottja.

További fő termények: banán, kukorica, rizs, manióka, burgonya. ^[9]

Fő ágazatok: élelmiszeripar, faipar, kőolaj-finomítás, bányászat, teherautó és autóbusz-összeszerelés, textilipar, műtrágyagyártás, építőipar. ^[9]

A selfterületek kőolajbányászata az 1980-as években vette kezdetét, emellett a jelentősebb bányászati termékei a gyémánt és az arany.

Ebben az országban is dívik a több afrikai országot érintő - részben illegális- hulladékkereskedelem.^[14]

• Jelentős exporttermékei: kávé, kakaó, gyapot, ananász, fa, kőolaj, pálmaolaj, banán, hal.
• A behozatal nagy részét élelmiszerek, fogyasztási cikkek, közlekedési eszközök, üzemanyag, nyersanyagok adják.

Az ország egyik legfontosabb külkereskedelmi partnere máig Franciaország.

A 2016-os adatok alapján a legfőbb kereskedelmi partnerek ^[9]:

• Export: Hollandia – 11,3%, USA – 7,4%, Franciaország – 6,8%, Belgium – 6,1%, Németország – 5,2%, India – 5,1%, Burkina Faso – 4,6%, Mali – 4,5%
• Import: Franciaország – 13,5%, Nigéria – 13,3%, Kína – 11,8%, USA – 4,2

Képek a közlekedésről

• Közutak hossza: 50 400 km
• Vasútvonalak hossza: 660 km

Bővebben: Elefántcsontpart vasúti közlekedése

• Repülőterek száma: 7
• Kikötők száma: 4

Elefántcsontpart 60 etnikai csoportjának a francián kívül nincsen közös nyelve és kötődésük erősebb saját közösségükhöz, mint hazájuk egészéhez. Az ország kultúrája gazdag és változatos. A baulok (a legnagyobb etnikum) szakavatott faszobrászok és aranyművesek, dúsan faragott ajtajú házakban élnek.^[15]

A főváros, Yamoussoukro Afrika legnagyobb katedrálisával és számtalan pompás palotával büszkélkedhet.

A kultúra képekben

A helyi konyha alapjai a különböző gumók, gabonák, sertés- és baromfihús, halak, tengeri gyümölcsök, friss zöldségek és gyümölcsök, valamint fűszerek. A többi nyugat-afrikai országhoz is nagyon hasonlít Elefántcsontpart gasztronómiája, mely francia hatásokkal is bővült.

Alapvető élelemforrás a tápióka, sőt a vaddisznóhús is. Az aitiu nevű kukoricapépből kukoricagolyókat készítenek. Számos étel kihagyhatatlan része a földimogyoró. Ilyen fogás a maafe, amely egy sülthús földimogyorószósszal.^[16] Az egyik legnépszerűbb étel, az attiéké, mely hasonlít a kuszkuszhoz és főleg tápiókából áll. Általában köretként fogyasztják. Az utcákon kifejezetten népszerű az alloco, amely vaddisznóhúsból készül, adalékként főzőbanánnal, pálmaolajjal, erőspaprikával, hagymával, valamint mártással megbolondítva. Gyakran eszik valamilyen körettel vagy pedig főtt tojással.^[17]

Szintén közkedvelt ételek a grillezett hal és grillezett csirke. A szárnyasok közül a legnépszerűbb a gyöngytyúk, amelynek alacsonyzsírtartalmú a húsa. A kedjenou is egy szárazon (víz nélkül) készülő csirkepörkölt, melyet lassútűzön főznek lezárt edényben, zöldségek hozzáadásával.^[16] A legelterjedtebb halfajták az itteni gasztronómiában a tonhal, szardínia és garnélarák. A füstölt halak, miként egész Nyugat-Afrikában, itt is elterjedtek.^[18]

Francia hatásra utal a csigafogyasztás. Az itt honos szárazföldi csigák egyik fajtáját fogyasztják grillezve avagy valamilyen mártással.

A főbb gyümölcsök Elefántcsontparton a mandarin, mangó, marakuja, szúrszop és kókuszdió. A padlizsán gyakori a zöldségek sorában.

Az italok közül népszerű a bangui nevű pálmabor.

• Abidjan
• Sassandra és San Pédro melletti tengerpartok és halászfalvak
• A nemzeti parkok (Comoé N. P., Tai N. P.)
• Grand-Bassam gyarmati városa
• Man városa az ország nyugati részén és környéke (vízesések, táj)
• Az ország kultúrája

Javasolt oltások Elefántcsontpartra utazóknak:

• Hastífusz
• Hepatitis A (magas a fertőzésveszély)
• Hepatitis B (magas a fertőzésveszély)

Malária ellen gyógyszer van. (Nagy a fertőzés kockázata).

Javasolt oltás bizonyos területekre utazóknak:

• Járványos agyhártyagyulladás
• Kolera
• Veszettség

Kötelező oltás, nemzetközi oltási igazolvány szükséges

• Sárgaláz

Javasolt emlékeztető oltás:

• Járványos gyermekbénulás

Elefántcsontpart eddig egyetlen érmet (ezüstöt) nyert a játékokon. Az 1984-es Los Angeles-i olimpián Gabriel Tiacoh férfi 400 m-es síkfutásban lett második.

• Bővebben: Elefántcsontpart az olimpiai játékokon

Az Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott igen eredményes.

• Afrikai nemzetek kupája:
  • Aranyérem: 1992, 2015, 2023
  • Ezüstérem: 2006
  • Bronzérem: 1965, 1968, 1986, 1994

• Afro-ázsiai nemzetek kupája:
  • Ezüstérem: 1993

• CEDEAO-kupa:
  • Aranyérem: 1983, 1987, 1999
  • Ezüstérem: 1985
  • Bronzérem: 1990

• Bővebben: Elefántcsontparti labdarúgó-válogatott

Az ország legfontosabb televíziója a Radiodiffusion Télévision Ivoirienne (RTI).

További televíziók:

• La Première
• TV2
• RTI Music TV
• RTI Sport TV
• La Chaîne nationale
• Fréquence 2

Lásd még: Elefántcsontpart hívójelkörzetei

• Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5

• ↑ Vojnits András: A Kamerun-hegy árnyékában. In: Vojnits András, 2000: Afrika. Kossuth Kiadó, Budapest. p. 98. ISBN 963 09 41 48 1

A Wikimédia Commons tartalmaz Elefántcsontpart témájú médiaállományokat.

• A Magyar Köztársaság Nagykövetsége Abuja, Nigéria Konzuli szolgálat Archiválva 2008. február 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Magyar nagykövetségek és főkonzulátusok Afrikában Archiválva 2007. december 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Országinformációk
• Elefántcsontpart (BBC)
• Adama Sow: Konfliktusok
• Térkép a lakosságról
• Térkép a terménybetakarításról
• Térkép az élővilágról