A grúz kultúra gazdag és ősi gyökerei háromezer évre nyúlnak vissza az időben. A bor termelése Grúziában a történelem előtti időkben kezdődött, és máig az ország gazdaságának fontos részét képezi. Az ország évezredeken keresztül nagyhatalmak határvidéke volt, a grúz nép mégis fennmaradt, sőt a 12. század környékén Grúzia maga is regionális nagyhatalmi státuszra tett szert. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény.
A nép- és országnév minden változata ugyanabból az alapalakból lett, az ókori Ibéria királyság helyi nevéből: Kartli. Jelenleg is így nevezik az ország egyik történelmi régióját. A grúzok önmagukat kartvelinek, országukat Szakartvelónak nevezik. A középperzsa nyelvben Varkana néven ismerték, ebből lett az újperzsa Gurgán. Az utóbbi a görögben lett Georgia, a szír nyelvben pedig Gurzán, majd Gurziya. A grúzok és Grúzia a közhiedelemmel ellentétben nem orosz eredetű szavak,[11][12] de orosz közvetítéssel került a magyar nyelvbe.[13][14]
Európa nem szláv nyelveinek többsége (így a régi szövegekben a magyar nyelv is) a Georgia nevet használja. A magyar nyelvű forrásokban mindig is megvolt a kettősség az elnevezésre. Korábban (még a 1930-as években is) a lexikonok és más leírások is a Georgia formát használták inkább. (A 19. század legvégén megjelent Pallas nagy lexikonában és a 20. század elején megjelent Révai nagy lexikonában még a Georgia név alatt található csak szócikk, a Grúzia bejegyzésnél annyi áll: „Georgia orosz neve”.[15][16]) A Grúzia alak ezzel együtt valamelyest gyakoribb volt;[11][17] valószínűleg a szocializmus éveiben vált uralkodóvá.[17][11]
A Grúzia elnevezés helyett az állam hivatalos képviselői arra törekednek a 2000-es évek közepétől, hogy a hivatalos kapcsolatok során a Georgia elnevezés váljék újra használatossá.[18] Egyes magyar sajtóorgánumok ennek megfelelően a Georgia elnevezést használják, a köztudatban viszont az ország neve Grúziaként ismert, Georgia (IPA: [ˈdʒɔrdʒə]) pedig az USA egyik államának a neve, amellyel írásban összetéveszthető. A grúz diplomáciának a Georgia magyar nyelvi használatára vonatkozó kérését az MTA Nyelvtudományi Intézete és a Földrajzinév-bizottság 2009. őszi határozata sem támogatta (ezt a 2009. december 14-i 69/644. (2009.XII.14.) FNB. Áf.-ban,[19] majd a 2010. június 21-i 71/655. (2010.VI.21.) FNB. Áf.-ban[20] ismét megerősítette).[17]Szaakasvili 2011. májusi látogatása alkalmából Schmitt Pál az országot Georgiának nevezte. 2011-ben a georgiai fél ismételt kérései után a Külügyminisztérium arról tájékoztatta a Földrajzinév-bizottságot, hogy a tárca szempontjából nincs akadálya a Georgia/georgiai elnevezések használatának. A Földrajzinév-bizottság tudomásul vette a minisztérium gyakorlatát, de a saját korábbi döntéseit tekinti érvényesnek.[21]
Grúziát az Észak-Kaukázus orosz területeitől a Nagy-Kaukázus hegyvonulatai választják el. Az ország déli területeit a Kis-Kaukázus szegélyezi. A Kaukázus fő vonulatai jóval magasabbak a Kis-Kaukázus hegyeinél, 5000 méternél is magasabbra nyúlnak a tengerszint fölé.
Grúzia legmagasabb hegye az 5201 méteres Skara, amelyet az 5051 méteres Dzsangi-Tau követ. Más kiemelkedő csúcsok: a Kazbek (5047 méter), a Tetnuldi (4974), a Sota Rusztaveli-hegy (4960), az Ushba (4710) és az Ailama (4525 méter). Ezek közül csak a Kazbek vulkanikus eredetű. A Kazbek és a Skara közti, csaknem 200 kilométer hosszan elnyúló régióra jellemző a nagyszámú gleccser.
A Kis-Kaukázus számos, többnyire vulkanikus eredetű hegyláncból áll, amelyek nem emelkednek 3400 méternél magasabbra. A térség jellemző helyei: a Dzsavakethi vulkanikus fennsíkja, ásványvíz- és hévízforrások és számtalan tó, köztük a Tabatskuri és a Paravani.
A Kaukázus és a Kis-Kaukázus hegyláncát Grúzián belül összeköti a Likhi-hegység. Ez két, eltérő jellegű tájra bontja az országot. Nyugat-Grúzia (az ókorban Kolkhisz) lényegesen csapadékosabb, mint Kelet-Grúzia (az ókori Ibéria).
Grúziában, azon belül Abháziában vannak a világ legmélyebb ismert barlangjai: a Gagrai-hegységben, az Arabika-masszívumban található a jelenlegi világranglista első három sorában szereplő aknabarlang, illetve rendszer. 2017-ben került az első helyre az Alekszandr Verjovkin-barlang, 2204 m-es mélységével.[22] 2001-től 2017-ig volt listavezető a Kruber-Voronyja-barlang*, pontosabban ma már öt külön-külön feltárt, majd egymással összekötött barlang rendszere, Kruber-Voronyja-Arabikszkaja néven. *Első nevét még 1960-ban, Alekszandr Kruber geográfus tiszteletére kapta. E rendszer függőleges kiterjedése ma 2199 m, amelyből búvárkészülék használata nélkül 2083 m járható be. A harmadik legmélyebb a Szarma-barlang, 1830 m-rel.
A negyedik pedig a Sznyezsnaja-barlang négytagú rendszere, 1760 m mélységgel, amely a szomszédos Bzibi-hegység méhében rejtőzik. Csak ezek után következnek a világ összes többi aknabarlangjai. Ugyanakkor természetesen e két említett hegységben még sok, 1000 m-t meghaladó vagy megközelítő mélységű barlang ismert. Így például a Vjacseszlav Pantyuhin-barlang mélysége 1485 m (egy másik adat szerint 1508 m), amivel a világranglista 12. (vagy 10.) helyén szerepelhet. A vele hidrológiai kapcsolatban lévő Boguminszkaja-barlanggal(wd) való járható összeköttetés megteremtése esetén a teljes mélység 1700 m-t jóval meghaladó lenne.
Abházia barlangjainak feltárását túlnyomó részben orosz és ukrán amatőr barlangkutatók végezték, ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az elnevezések is orosz nyelvűek.
E hegységek nemcsak a rekorder aknabarlangokról, hanem a nagy hozamú hegylábi, tengerparti és tenger alatti karsztforrásokról is nevezetesek. Ezek legnagyobbika a Mcsista-forrás, amely a Bzibi-hegységre hulló csapadékvíz jó részét juttatja ismét a felszínre. Óriási árvízi hozama (mintegy 200 m³/s) alapján ez szintén az egész világ legnagyobb karsztforrásai közé tartozik.
Grúzia éghajlata területéhez mérten szinte szélsőségesen változatos. Két fő éghajlati zónája van, amelyek határa a Likhi-hegység. Ez osztja keleti és nyugati részre az országot. A Nagy-Kaukázus hegylánca fontos éghajlat-alakító tényező, mert elzárja az országot a hideg északi légáramlatok elöl. A déli Kis-Kaukázus ugyanakkor az Ázsia felől érkező forró és száraz légtömegek hatásaitól óvja Grúziát.
Nyugat-Grúzia jelentős része a nedves szubtrópusi zóna északi határterülete, az éves csapadék itt 1000 és 4000 milliméter között van. A csapadék nagyjából egyenletesen oszlik el az évben, bár az ősz gyakran különösen esős. Az egyes területek klímája jelentősen függ a magasságtól, az alacsonyabban fekvő vidékek egész évben viszonylag melegek, a Nagy- és a Kis-Kaukázus lejtőin viszont hűvös, csapadékos nyarak és havas telek váltják egymást (sok helyen a hótakaró vastagsága gyakran a 2 métert is eléri). A Kaukázus legnedvesebb része Adzsaria, ahol a Kobuletitől keletre elhelyezkedő Mtirala hegy évente 4500 milliméter csapadékot kap.
Kelet-Grúzia éghajlata átmenet a nedves szubtrópusi és a kontinentális klíma között. A Fekete-tenger felől érkező nedves légtömegek és Közép-Ázsia száraz légtömegei egyaránt befolyásolják. A nyugati hatásokat részben blokkolják a Likhi és a Mesketi hegyláncai. Az éves csapadék jóval alacsonyabb, mint Nyugat-Grúziában, 400 és 1600 milliméter közt váltakozik, a régiótól függően. A legcsapadékosabb a tavasz és az ősz, a nyár és a tél száraz. Kelet-Grúzia jó részében a nyár forró (különösen az alacsonyan fekvő területeken), a tél pedig viszonylag hideg. A tengerszint feletti magasság itt is fontos szerepet játszik a hőmérsékleti viszonyok kialakításában. A 2000 méter feletti magasságokban még nyáron is gyakori a fagy.
Az alacsonyan fekvő vidékekről a mezőgazdaság és az urbanizáció csaknem teljesen kiszorította az egykor hatalmas erdőségeket. Ezek maradványai lényegében csak a természetvédelmi területeken találhatók. Kelet-Grúzia egykori füves pusztáit is elfoglalta mára a mezőgazdaság. A megművelt alacsonyan fekvő vidékek fölött a lombhullató erdők öve mintegy 1500 méter magasságig tart. Efölött húzódik a fenyvesek öve nagyjából 1800 méter magasságig. Az alpesi legelők az örök hó birodalmáig, mintegy 3300 méter magasságig tartanak.
A görögök a perzsákkal vívott háborúik során több alkalommal feldúlták a területet; Xenophón, görög hadvezér Kr. e. 4. században elfoglalta a déli részeket. A ránk maradt feljegyzésekből beszámolt a gazdag és nagy lélekszámú városokról, a kézműipar fejlettségéről, a csodálatos kindzsálokról (tőrökről) és a grúzok hősiességéről. A görög hatás Nagy Sándor alatt érte el tetőpontját. A hellenizmus terjedt Grúziában is, nagyobb szerephez jutott a görög nyelv és írás. Nagy Sándor halála után a birodalom szétesett, Kelet-Grúziában megalakult az Ibériai Királyság (Kartli), melynek fővárosa Mcheta, és független lett ismét a nyugat-grúziai Kolkhisz is.
A Mihail Gorbacsov által 1991. március 17-én a Szovjetunió megújításáról kiírt népszavazást a grúz szovjet köztársaság bojkottálta, de Abházia lakosságának 52,3%-a, gyakorlatilag az összes nem grúz, részt vett rajta, és túlnyomó többségük (98,6%) az unió fenntartására szavazott. A március 31-én Grúzia függetlenségéről tartott népszavazást viszont a nem grúzok bojkottálták. A grúz lakosság nagy többsége Grúzia függetlenségét támogatta. Ennek nyomán 1991. április 9-én Grúzia kikiáltotta függetlenségét a korábbi disszidens, Zviad Gamszahurdia vezetésével.
Gamszahurdia nagyon gyorsan népszerűtlenné vált, és decemberben a Grúz Nemzeti Gárda megszállta Tbilisziben a kormányzat hivatalait Tengiz Kitovani parancsára. Az államcsíny után néhány héttel, 1992 januárjában ő is lemondásra kényszerült. Eduard Sevardnadze korábbi szovjet külügyminiszter, akinek nagy szerepe volt a Szovjetunió lebontásában, váltotta fel a grúz elnöki székben Gamszahurdiát. Ezzel a kormányzatban a keményvonalas grúz nacionalisták kerültek döntő pozíciókba.
1992. február 21-én a Grúziát uraló katonai tanács érvénytelennek nyilvánította a szovjet időszak alkotmányát és ismét hatályba helyezte az 1921-es alkotmányt. Sok abház úgy tekintett erre a lépésre, mint autonómiájuk felszámolására. 1992. július 23-án a szakadár abház rezsim kikiáltotta a függetlenségét Grúziától, bár ezt a lépést más hatalom nem ismerte el. A grúz kormányzat Gamszahurdia híveit vádolta a belügyminiszter elrablásával és fogságba vetésével Abháziában. 3000 katonát vezényelt a térségbe a rend helyreállítására. Súlyos harcok bontakoztak ki Tbiliszi erői és az abház milícia között Szuhumiban és környékén. Az abház hatóságok elutasították Grúzia igényeit és invázióról beszéltek. Az egyhetes harc számos sebesülést okozott mindkét oldalon. Végül a grúz kormány erői ellenőrzésük alá vonták Abháziát és elvágták a régiót a külvilágtól.
Az abházok katonai veresége vezetett egy sajátos szervezet megalakulásához. A Kaukázusi Hegyi Népek Konföderációja Észak-Kaukázus oroszbarát mozgalmainak gyűjtőszervezete volt. Részt vettek benne csecsenek, kozákok, oszétok, Oroszországból érkezett önkéntesek százai. Itt tevékenykedett Samil Baszajev, aki később a Moszkva-ellenes csecsen szakadárok egyik vezetője lett. Ők támogatták az abház szeparatistákat a grúz kormányzat ellenében. Beszámolók szerint reguláris orosz erők is beavatkoztak a szakadárok oldalán. Szeptemberben az abházok és orosz önkéntesek a tűzszünet megsértésével megtámadták a Gagrát, és Abházia jelentős részét megtisztították a grúz erőktől. Sevardnadze kormányzata Oroszországot gyanúsította a lázadók támogatásával, Grúzia területi épségének megbontásával, a grúz–orosz határ frontvonallá változtatásával. 1992 végére a lázadók ellenőrzésük alá vonták Abházia Szuhumitől északnyugatra eső részét.
A konfliktus megoldatlan maradt 1993 júliusáig, amikor abház lázadók sikertelen támadást indítottak a grúz kézen levő Szuhumi ellen. Körülvették és lőtték a várost, ahol Sevardnadze csapdába esett. Július végén a grúzok győztesnek tekintették magukat. 1993 szeptember közepén az abházok újabb támadást indítottak. Tíznapos súlyos harc után 1993. szeptember 27-én elfoglalták Szuhumit. Sevardnadze éppen csak megszökött a halál elől, miután tarthatatlanná vált helyzete a városban. Akkor döntött a menekülés mellett, amikor a szeparatista mesterlövészek lőni kezdték a szállodát, ahol lakott. Abházok, észak-kaukázusi önkéntesek és szövetségeseik számos atrocitást követtek el a városban maradt grúzokkal szemben, ez a szuhumi mészárlás. A tömeggyilkosságok és rombolások még két hétig folytatódtak, ezerszámra haltak meg és tűntek el az emberek.
Eduard Sevardnadze államelnök ezután igyekezett mérsékelt politikát folytatni, de Abházia, Adzsaria és Dél-Oszétia önállósulása mellett a gyenge kormányzati hatalom, és a fegyveres erők nem egyértelmű helyzete is szerepet játszott a bizonytalan belpolitikai életben. Mindezek ellenére Grúzia nemzetközi megítélése kedvező volt, különösen a piacgazdasági reformok terén.
2003-ban kitört a „rózsás forradalom”, mely az ellenzéket juttatta hatalomba, Eduard Sevardnadze ellenállás nélkül mondott le. A nacionalistaMiheil Szaakasvili lett az új államfő. A Moszkva által tovább szított belpolitikai feszültségek megmaradtak, csakúgy, mint a demokratikus politikai kultúra hiánya. A grúz parlament sokszor vált igen éles konfliktusok színterévé, Szaakasvili és pártja többször is rendkívüli állapotot vezetett be a sztrájkok és az ellenzék tüntetései miatt.[28]
Az orosz–grúz háború (vagy másképp dél-oszétiai háború)2008-ban robbant ki, egyik oldalon Grúzia, a másik oldalon Dél-Oszétia, Abházia és Oroszország között.
Az 1995-ös alkotmány szerint az elnök az államfő és a fegyveres erők főparancsnoka.
2017 szeptemberében módosították az alkotmányt, amely az elnök jogköreit a korábbiakhoz képest jelentősen korlátozza.
Az ország 2011 óta NATO aspiráns, 2022. március 3-án pedig, nem sokkal a 2022-es ukrajnai orosz invázió kezdete után, jelezte az uniós tagság iránti igényét.
Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás
A törvényhozási hatáskör a grúz parlamentre tartozik. Egykamarás és 150 tagja van. A parlamenti képviselőket négy évre választják.
A 2018-ban tartott elnökválasztás első fordulójában egyik jelölt sem érte el a szükséges 50%-os támogatottságot. A november 28-án megtartott második fordulót a kormányzó Grúz Álom párt által is támogatott, de független jelöltként indult Szalome Zurabisvili nyerte (59,52%). A Miheil Szaakasvili korábbi elnök által alapított Egyesült Nemzeti Mozgalom nevű ellenzéki párt jelöltje, Grigol Vasadze 40,48%-ot ért el. A most megválasztott államfő mandátuma hat évre szól.[29][30] Szalome Zurabisvilit 2018. december 16-án ünnepélyesen beiktatták hivatalába. Beiktatásával életbe lépett az új alkotmány, és ezzel befejeződött az átállás a parlamentáris kormányzati formára.[31]
A 2018. évi volt az utolsó közvetlen elnökválasztás az ország történetében. Legközelebb, 2024-ben az államfőt már egy 300 főből álló küldöttgyűlés fogja megválasztani.[32]
Jogállamiság
A Grúz Álom (GD) által támogatott független jelölt, Szalome Zurabisvili 2018 decemberi elnöki beiktatásával az alkotmánymódosítások hatályba léptek, és Grúzia félelnöki rendszerérőlparlamentáris rendszerre való átállása befejeződött, és a végrehajtó hatalom a miniszterelnök kezébe került.[33] A GD kormánypártként folytatta elődei szokását, és alkotmányos többségét arra használta fel, hogy az alkotmányt saját érdekei szerint alakítsa át.[33]
A hatalom formális szétválasztása ugyan megtörtént, de végrehajtása 2016 óta romlott. A hatalom koncentrációja a GD vezetésében lehetővé tette számára, hogy indokolatlan befolyást gyakoroljon a kulcsfontosságú közintézményekre, és megakadályozza őket abban, hogy függetlenül lássák el szerepüket.[33] 2020 táján az „informális kormányzás” elérte a rendszerszintet, és a milliárdos Bidzina Ivanisvilihez(wd) lojális embereket neveztek ki mindhárom hatalmi ágban a magas rangú pozíciókra.[33]
1991 óta minden grúz kormány megpróbált visszaélni a szovjet időkből örökölt, alárendelt igazságszolgáltatással.[33] Az igazságszolgáltatás átpolitizálása továbbra is Szaakasvili és a GD-adminisztráció egyik legsúlyosabb öröksége.[33]
A 2020-as évek elején a magas szintű korrupció továbbra is kihívást jelent, amint azt számos nemzeti és nemzetközi megfigyelő jelentése is bizonyítja.[33] Az ügyészségnek és az állambiztonsági szolgálatnak „nem sikerült” kivizsgálnia azokat a nagy horderejű korrupciós ügyeket, amelyekben a kormányzó GD tagjai és társaik érintettek.[33]
Közigazgatási beosztás
Az ország közigazgatási felosztása a legfelső szinten:
A honvédelem teljes személyi állománya 26 900 fő,[34] ebből 10 400 sorállományú. A szolgálati idő 18 hónap.
Népesség
Általános adatok
A népesség kb. 1990 óta csökken. 2019 októberében a becsült száma kb. 3,7-3,8 millió fő [3][35] (A népesség adata kizárólag az egységes Grúziában élők száma, a szakadár államok lakossága nélkül), az átlagos népsűrűség 54 fő/km² (Magyarországé 110 fő/km²).
A magashegységek miatt a terület kb. fele lakatlan vagy igen alacsony népsűrűségű. Ezzel szemben a Kolhidai-alföld igen sűrűn lakott (200–250 fő/km²) terület. A 800 m alatti régiókban él a lakosság 85,1%-a, 800–1600 m között 11,8%-a, 1600–2400 között már csak 3,1%-a. Ez a vertikális zonalitás.
A 20. század utolsó éveiben a születési arányszám csak 12,8‰, a halálozási 12,2‰. A természetes növekedés aktívumát elviszi a vándorlási egyenleg (–10,8‰) deficitje. A belviszályok miatt sokan menekültek el az országból, az összlakosság száma egy év alatt több mint 50 ezerrel csökkent[forrás?].
Grúzia még napjainkban sem tartozik a városiasodott országok sorába. 2017-ben a városi lakosság aránya 58%. (Magyarországé 72%)[36] A legtöbb városának lakossága - ahogy az ország lakossága is - a rendszerváltás óta csökkent.
Etnikai megoszlás
A népesség igen heterogén összetételű. 2014-ben a lakosság 86,8%-a a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó grúz. Több százezer grúz él a szomszédos államokban, Azerbajdzsánban, Oroszországban, Észak-Oszétiában, Törökországban és Iránban.
A szomszédos népekkel gyakori történelmi konfliktusok és a több felekezet együttélése ellenére Grúziában hagyományosan béke uralkodott a különböző vallásokhoz tartozók között és a vallási alapú diszkriminációnak nincs hagyománya az országban.
Szociális rendszer
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Gazdaság
Általános adatok
Gazdasága: agrárország.
Gazdasági ágazatok
Mezőgazdaság
Mezőgazdasága több ezer éves. Hagyományos terményei a tea, a szőlő, a mogyoró. Az abház és adzsár régiók fontos terményei a szubtrópusi gyümölcsök és a dohány.
Az ország középső részén főleg gyümölcsöt termesztenek.
Az állattenyésztésnek is ősi hagyományai vannak (juh, sertés, csirke, pulyka, ló, bivaly, kecske). A hegyi legelőkön és a folyóvölgyekben főleg juhot és szarvasmarhát tartanak. Kelet-Grúzia némely vidékén igen régi foglalkozás a selyemhernyó-tenyésztés.[41]
Ipar
Iparát jelenleg a mangánérc és a rézérc, bányászata, valamint az ital- és élelmiszer-ipar uralja. Az egyik legsúlyosabb probléma az energiahiány, mivel mindössze egyetlen számottevő vízerőműve van. A jövőben várható, hogy Grúzia a kőolajszállítás tranzitországává válik. Megkezdődött a Baku-Tbiliszi kőolajvezetékek építése, s így a Fekete-tengeren át új kőolaj-szállítási irányok alakulhatnak ki. Ez főként az USA-nak és az Európai Uniónak az érdeke, ugyanis a Nyugat-Európa területére irányuló kőolajszállítások viszonylatában elkerülhetővé válna Oroszország.
A fővárosnak fejlett kohászata, gépipara, textil-, élelmiszer-, elektrotechnikai és fafeldolgozó ipara van. Kutaiszi a Rioni partján épült város, ott, ahol a folyó kilép a termékeny Kolhidai-alföldre. A második ipari központ, a grúz acélipar fellegvára. Rusztavi a főváros elővárosa, kohászatáról és fémfeldolgozó iparáról nevezetes. Chinvali a Dél-Oszét Autonóm Tartomány fővárosa.
Kereskedelem
Exporttermékek: műszaki felszerelések és alkatrészek, vegyipari termékek, déligyümölcs, tea, bor
Importtermékek: üzemanyag, műszaki felszerelések és alkatrészek, közlekedési eszközök, ipari termékek, élelmiszer, gyógyszer
Export: Oroszország 14,5%, Azerbajdzsán 10%, Törökország 7,9%, Örményország 7,7%, Kína 7,6%, Bulgária 6,6%
Import: Törökország 17,2%, Oroszország 9,9%, Kína 9,2%, Azerbajdzsán 7,6%, Ukrajna 5,6%, Németország 5,4%
Közlekedés
Közút
Úthálózata a 2010-es években 1603 km főútvonalat és 18 821 km másodrendű és helyi útvonalat foglal magába.[43] A főbb utak jó állapotúak, a másodlagos és helyi utak azonban rossz állapotban vannak.[44]
Minden 6–14 éves gyermek számára kötelező az iskolai részvétel.[45] Az iskolarendszer elemi (hat év; 6–12 éves korosztály), alapfokú (három év; 12–15 éves korosztály) és középfokú (három év; 15–18 éves korosztály) vagy szakképzésre (két év) oszlik. Felsőoktatásba azok a hallgatók juthatnak, akik középiskolai bizonyítványt szereztek.
Kulturális intézmények
könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
A grúz építészet legkorábbi emlékei az ásatások alapján a Kr. e. 5-4. évezredben keletkezett kör alakú, kőből épült és kúp alakú tetővel fedett lakóépületek, továbbá a Kr. e. 3–2. évezredből származó sírdombok. Előfordulnak még megalitikus építmények: óriáskövekből épített dolmenek, falakkal körülvett területek maradványai is. A Kr. e. 1. évezred második felében keletkezett kolkhiszi és ibériai rabszolgatartó királyságok idején – a görög kolóniák hatására – városok alakultak ki. Ezek emlékei a hellenisztikus világgal fennálló kapcsolatot igazolják.[46]
Krisztus után a 4–5. században a kereszténység államvallássá lett, és szoros kapcsolat alakult ki a Földközi-tenger keresztény központjaival: Palesztinában grúz kolostorok keletkeztek, és Bizánccal is élénk volt az érintkezés egészen a török hódítás idejéig.[46]
A grúz építészetben önálló, folyamatos fejlődésről csak a 4. századtól kezdve a 19. század elejéig terjedő időben beszélhetünk. Ennek a fejlődésnek négy szakaszát állapíthatjuk meg:[46]
Az első a 4. századtól a 7. század közepéig, az arab hódításig terjed. A grúz építészet első virágzása.
A második időszak a 7. század végétől a 10. század közepéig – az arab uralom és a felszabadító harcok kora, az építészet átmeneti időszaka.
A harmadik időszak – a 10. század végétől a 14. század elejéig – a feudalizmus kialakulásának, a politikai és kulturális virágzásnak idején az építészet új irányzatai véglegesen kialakulnak. Ez a második virágzás a mongol (tatár) betöréssel ér véget.
Az utolsó, negyedik, a 14. századtól a 18. század végéig tartó korszakban, a tatár, az iráni és a török támadások ellenii szakadatlan függetlenségi harcok az építészet hanyatlását okozták.
Népi építkezés:
A városi lakóházak építkezési módja a 11-12. századig vezethető vissza. A lakóépületek általában emeletesek. A földszint gazdasági célt szolgál. Az első emeleten találjuk a lakószobákat és az ebédlőt. Az emeleti balkon körülveszi a lakóházat, vagy legalábbis két oldalra nyúlik ki. A balkonok fából készülnek és faragásokkal gazdagon díszítettek, igen sok iszlám építészeti elemet találunk. [46]
A parasztházak vidéken változó formájúak. Kartli és Meszheti házai az ősi „darbazi” mintájára készültek. A házak piramis alakúak, felül egyetlen nyílással, amelyen át a tűzhely füstjét vezetik el. A házak fából épültek, a bejárati oldal és a darbazi homlokzata gazdagon díszített.[46]
A szvanéti család otthona három részből áll: lakóépület, gazdasági udvar és az ún. védőbástya. A bástya bejárata 5-6 méter magasan van a földtől, a teteje fedett, és minden irányban tüzelőállások biztosítják a védelmet. A védőbástyát a korabeli háborúk és a szvanét családok állandó ellenségeskedése miatt rendszeresítették.[46]
A hevszur házak az ún. „kvitkirik” még katonásabbak: szabályos kis erődök. Szigorúan zárt, négyszögletes formájuk komor hangulatot ébreszt. Mind a szvanét, mind a hevszur házak kőből épültek.
Nyugat-Grúziában az „oda-szahli”-típus az uralkodó. Ezek az épületek emeletesek, itt is gazdasági célt szolgál a földszinti rész, de a konyha különálló épületben van, valamivel távolabb az udvaron. Az emelet beosztása: négy szoba (két kicsi és két nagy). Ezt az elrendezést és formát a nyugat-grúziai házak ma is követik; a szvanét és a hevszur házakat ma már, természetesen nem erődöknek építik meg.[46]
Képzőművészet
A régészeti ásatások Grúzia földjéből is művészi bronz és arany kisplasztikákat, ötvöstárgyakat hoztak felszínre. Ezek nagy része a tbiliszi Nemzeti és Szépművészeti Múzeumban látható.
A perzsa és görög források egyaránt említik a grúz földön talált „csodálatos agyagtárgyakat”, amelyek azonban napjainkra nem maradtak fenn.
A 4. század végéről származik a cromi mozaik, amely a korai kereszténység művészetének remek darabja és világviszonylatban is kiemelkedő mű. A mozaik címe: Krisztus ül és békét oszt.[46]
A kereszténység felvétele gyorsan elősegítette a művészetek fejlődését. A templomépítkezések főként a szobrászatra hatottak kedvezően. Bizonyos, hogy a 6. századtól kezdve szobrok ékesítették a templomokat. Az első ilyen emlékek Dzsvariból erdenek, ahol a keleti homlokzatot Kartli első uralkodóinak szobrai díszítik.[46]
Az iráni (perzsa), majd az arab hódítás idején csökkent a képzőművészeti tevékenység. Újabb fellendülés csak a 9. században a függetlenség kivívása, illetve a grúz egyesülési folyamat befejeztével indult meg. A keresztény templomok és kolostorok egész sora létesült ekkor. A freskófestészet első emlékei I. David-Garedzsa sziklatemplomából származnak (8. század). A kialakuló freskófestészet témája egyházi-nemzeti jellegű, sokat ábrázolták Szent Ninát és Garedzsai Dávidot.[46]
A 11–12. század fordulóján megváltozott a freskófestészet, stílusuk, színrendjük a bizánci művészethez közelített. A 12. század elején a Gelati kolostorban készült ún. Gelati mozaik világviszonylatban is páratlan műemlék.
A 12. sz. vége a festészetben is a fénykor. A képek fő témája Tamara királynő uralkodásának eseményei és a királynő meg Építő Dávid ábrázolása. Ekkor készült Vardzia sziklatemplomának freskója, amelynek másolata a tbiliszi Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg. A kor művészetéhez hozzátartoznak még a kéziratokat díszítő festett képek, a miniatúrák.[46]
A grúz fénykorban, a 10–13. században magas színvonalú az ötvösművészet és az égetett zománcművészet. A legrégebbi grúz zománcikon, a Hahuli Szűzanya-ikon művészi becsét az egész világon számon tartják (Tbiliszi Szépművészeti Múzeum).
A 14–18. században a grúz művészet megváltozik. A hatalmas mongol pusztítás és a háborúk után főleg a helyreállítás, a restaurálás folyik, de újakat is alkotnak. A freskófestészetben Zarzma, Szafara, Csule, Ubiszi, Hobi, Martvili templomainak képei ismertebbek.[46]
Irodalom
Minden valószínűség szerint a grúz írásbeliség már Krisztus előtt néhány évszázaddal létezett, bár e korból írásos emlékek nem maradtak. Antioskij, a 7. századi krónikaíró említést tett műveiben egy régi, bőrre írt grúz könyvről, amely az arany kémiai előállításával foglalkozott. A régi grúz írás létezését alátámasztják görög források is. [46]
A kereszténység felvétele után a grúziai irodalom eleinte tisztán egyházi volt, de már a 11. sz.-ban profán irodalmuk is van s ez a 12. században virágkorát éri; különösen egy jeles eposzuk van e korból: Wephisztkaoszani (A párducbőrös lovag) – szerzője Sota Rusztaveli. Ezt a világ számos nyelvére lefordították. Kiemelhető még egy 800-soros költői regény: Tariel. A későbbi hanyatlás után újra a 19. század közepén lendült föl költészetük. Jelesebb költők: Ilia Csavcsavadze, Baratasvili, Erisztavi, többé-kevésbé Byron utánzói; önállóbb, nemzetibb: Cereteli.[47]
Renny Harlin filmje: 5 nap háború (film a 2008-as grúz–orosz háborúról:
Mészáros Péter: Grúzia, majdnem szeretlek (youtube-on; a film grúz oldal felől közelíti meg a Dél-Oszétiáért vívott háborúhoz vezető okokat, de korántsem Grúzia felé elfogultan)
Zene, tánc
A grúz zene első írásos emléke a Kr. e. 4. századból maradt fenn Xenophón görög hadvezér és történetíró tollából. A grúzok ősi dalai a vadászatról, a munkáról vagy épp egy hősről szóltak. Külön énekeik voltak lakodalmakra, ünnepekre.[46]
A népzene mellett a Krisztus utáni 4. században, a kereszténység felvétele után kialakult az egyházi zene. A 9. században már oktatták is az egyházi énekeket. A zeneszerzők közül kiemelkedett a 10. századi Mikael Modrekili, aki főként egyházi himnuszokat komponált. A 11. században Gelati és Ikalto akadémiáin is művelték az egyházi zenét.[46]
A grúz klasszikus zene legnagyobb alakja a 19. századi Zahara (Zacharia) Paliasvili, aki olyan csodálatos operákat szerzett, mint az Abeszalon és Eteri és a Daiszi.
A 20. század közepén a grúz balett nemzetközileg ismertté vált Vahtang Csabukiani vezetésével.
A 20. század végén a grúzok híres ének- és tánckara a Grúz Állami Népi Együttes és a Szuhisvili-Ramesvili táncegyüttes. A grúz népi együttesek munkáját pedig a grúz Filharmónia irányítja.[46]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!
Szokások, illemtan
A grúzok vendégszerető és barátságos emberek. Az évszázadok és a multikulturális jelleg türelmessé tette őket más kultúrák és vallások iránt.
A kézfogás bevett üdvözlési forma, amit szóban Gamarjoba (გამარჯობა, „Hajrá!”) köszöntés kísér, ami az angol-amerikai Hello kifejezéssel egyenértékű. Üzleti környezetben családnevükön és titulusukkal szólítják meg partnereiket, keresztnevükön csak barátok és ismerősök szólítják egymást.
Az emberek sokat gesztikulálnak beszéd közben, hogy ezzel is hangsúlyozzák mondanivalójukat.[48]
Nőkkel és idősebb emberekkel találkozva meg kell várni, míg ők nyújtanak először kezet (akárcsak nálunk).
Az ebéd tulajdonképpen egy második reggeli, amelyet délben költenek el. A vacsorát későn fogyasztják. Egyes hús- és halételeket kézzel esznek.
A grúz házigazdák a vacsora elején hosszú pohárköszöntőt mondanak, amire valamilyen helyi borfajtát isznak. Ilyenkor a poharat fenékig kell inni. A legsajátosabb köszöntőkhöz a bort a kanciból isszák (a kecske szarvából vagy szarvas agancsából faragással készült kupából), amelyet körbeadnak az asztal körül.
Ha grúz otthonba kapunk meghívást, illik virággal vagy kisebb ajándékkal érkezni (akárcsak nálunk).
Társalgás során érdemes kerülni a Grúzia viharos történelmével kapcsolatos témákat, különösképp a „véres vasárnap”-ot. Jó beszédtéma lehet a sport, a színház, a sakk, a kultúra, továbbá az ország történelmének dicső emlékei.
Gasztronómia
Ételek
A grúz konyha számtalan olyan fűszert ismer, amelyet nálunk nem használnak, pl. a sajátos illatú szapranát (imereti sáfrányt). Szinte valamennyi fogásban van koriander (kinza). [46]
A grúzok mindig előételekkel kezdik az evést, az asztalon petrezselyemzöld, retek, hagyma, tárkony, csípős ízű cicmata, továbbá paprika, paradicsom, uborka található. Előételek a sajtféleségek is. Sajátos grúz sajt a gudisz. Előétel a diós bab is. Ezt szemes babból vagy zöldbabból készítik és dióval ízesítik. Előétel még a híres hacsapuri, vagyis a grúz sajtos, túrós lepény. [46]
A levesek nem annyira népszerűek, csak orosz szokás nyomán terjedt el a buljon (húsleves), a borscs (cékla-káposztaleves), és a scsi (céklaleves). Egyetlen grúz levesféleség a csihirtma, ez leginkább egy bő lére eresztett csirkepörkölthöz hasonló, de főzés közben kevés lisztet és tojást is kevernek hozzá. [46]
Húst szeretnek enni, ebből készítik a főfogásokat. Körítést – burgonyát, rizst, párolt zöldséget – nem adnak hozzá, vagy csak igen keveset. Inkább egy-két falat kenyér pótolja az európai szokás szerinti körítést. [46]
Legkedveltebb nemzeti ételeik: a szacivi (dióscsirke), a grúz saslik, csahohbili (bő lére engedett csirkepörkölt), az adzsapszandál, amely a magyar lecsóhoz hasonló, csak vékonyra szelt és megsütött padlizsán az alapanyaga. [46]
A saslik az egész Kaukázusban elterjedt étel. A grúzok bárányból készítik, nyílt parázson sütve. A nagyobb éttermekben disznóhúsból is kapható. Speciális sasliksütőn, hosszú, vékony fémpálcán tálalják, és a húsdarabokat a vendégnek kell villával lehúznia.[46]
Kedveltek az édességek. A sütemények és torták nagy választékban kaphatók. Fogyasztják a szentjánoskenyeret; ezt kávé mellé adják.
A terített asztal szépségéhez hozzátartoznak a nagy gyümölcsöstálak is.
Italok
Grúzia legismertebb borai a nemzetközi borversenyeken is sok díjat nyert Cinandali és Colikauri. Nőknek a Kinzmarauli, Tvisi és Ateni ajánlható.
A grúz konyak szerte a világon kivívta előkelő helyezését. A legjobb márka belőle a Tbiliszi, ez 16–20 éves borpárlat.[46]
Turizmus
Grúzia fontos bevételi forrása a turizmus. Legfőbb súlypontja a rózsás forradalom és Adzsaria helyzetének rendezése óta a tengerparti üdülőváros, Batumi, ahol a 21. században jelentős fejlesztések mentek végbe, ma leginkább a grúzok és az örmények kedvelt kirándulóhelye, de sok orosz és török turista is jár ide.
Leghíresebb játékosai között találhatjuk az AC Milan ikonikus középhátvédjét, Kaha Kaladzét, aki a mai napig tartja a grúziai átigazolási rekordot, ugyanis 2001 telén 16 millió euróért szerződött Milánóba a Dinamo Kijevtől. Ebbe a felsorolásba tartozik a Napolit erősítő Khvicha Kvaratskhelia is, aki alapembere volt a nápolyiak 2022-ben megszerzett olasz bajnoki címének..
A Grúz-labdarugó válogatott történelme során először kijutott a 2024-es labdarugó Európa-bajnokságra.
↑Európai Parlament, European Parliament Resolution 2014/2717(RSP), 17/07/2014: "…pursuant to Article 49 of the Treaty on European Union, Georgia, Moldova and Ukraine – like any other European state – have a European perspective and may apply to become members of the Union…"
↑Boeder, Winfried (2002). "Speech and thought representation in the Kartvelian (South Caucasian) languages". In Güldemann, Tom; von Roncador, Manfred (eds.). Reported Discourse. A Meeting-Ground of Different Linguistic Domains. Typological Studies in Language, vol. 52. Amsterdam/Philadelphia: Benjamins. pp. 3–48. ISBN 9789027229588.
Ünnepek: Ez a szócikk részben vagy egészben a Public holidays in Georgia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
1 Az Európai Unió tagja 2 Európán kívüli függőségekkel és területekkel is rendelkezik 3 Földrajzilag Délnyugat-Ázsiához tartozik, de az Európai Unió tagja 4 Földrajzilag a területe nagyobb vagy döntő része Ázsiához tartozik 5 Földrajzilag Délnyugat-Ázsiához tartozik, de szociológiai és politikai tekintetben Európa része. 6 Földrajzilag Észak-Amerikához tartozik, de politikailag a Dán Királyság része
Steve HarveyHarvey, 2017LahirBroderick Stephen Harvey17 Januari 1957 (umur 67)Welch, Virginia Barat, Amerika SerikatTempat tinggalAtlanta, Georgia, Amerika SerikatPekerjaanAktor, komedian, pembawa acara radio dan televisi, penulisTahun aktif1996–2014Kekayaan bersih$ 100 juta (2014) [1]Suami/istriMarcia (m. 1980–1994)Mary Lee Shackelford (m. 1996–2005)Marj...
American philosopher and medical ethicist This biography of a living person relies too much on references to primary sources. Please help by adding secondary or tertiary sources. Contentious material about living persons that is unsourced or poorly sourced must be removed immediately, especially if potentially libelous or harmful.Find sources: Donna Dickenson – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2016) (Learn how and when to remove this te...
2015 single by Nelly featuring JeremihThe FixSingle by Nelly featuring JeremihReleasedAugust 14, 2015 (2015-08-14)Recorded2015GenreHip hopR&B[1]Length2:53LabelRecordsSonySongwriter(s)Cornell Haynes, Jr.Jeremih FeltonDijon McFarlaneMikely AdamCeresia BlanchardDevon BellKaleb RollinsMarvin GayeOdell BrownDavid RitzProducer(s)DJ MustardMike FreeNelly singles chronology Get like Me (2013) The Fix (2015) I Don't Wanna Go to Bed (2015) Jeremih singles chronology ...
County in Missouri, United States Perrycomo redirects here. For the famous crooner, see Perry Como. This article is about the Missouri county. For the city in Ralls County, Missouri, see Perry, Missouri. County in MissouriPerry CountyCountyPerry County courthouse in PerryvilleLocation within the U.S. state of MissouriMissouri's location within the U.S.Coordinates: 37°43′N 89°50′W / 37.71°N 89.83°W / 37.71; -89.83Country United StatesState MissouriFoun...
Leon AgustaLahirRidwan Ilyas Sutan Badaro(1938-08-05)5 Agustus 1938Sigiran, Maninjau, Sumatera BaratMeninggal10 Desember 2015(2015-12-10) (umur 77)[1]Padang, Sumatera BaratKebangsaanIndonesiaGenrepuisi, cerpen, esaiPasanganLisa Agusta Margaret “Maggie” Rose Glade (m. 1978; meninggal 2015)Anak11, termasuk Paul Agusta Leon Agusta (5 Agustus 1938 – 10 Desember 2015) adalah sastrawan Indonesia. Ia pernah menjadi ...
Russian cyclist Igor FrolovFrolov at the 2013 Tour de BretagnePersonal informationFull nameIgor Igorevich FrolovBorn (1990-01-23) 23 January 1990 (age 34)Tula, Russian SFSR, Soviet Union(now Russia)Team informationCurrent teamTP Ho Chi Minh New GroupDisciplineRoadRoleRiderAmateur teams2016–2022Moscow Region2023Hồ Chí Minh Vinama2024–TP Ho Chi Minh New Group Professional team2011–2015Itera–Katusha Igor Igorevich Frolov (Russian: И́горь И́горевич Фро...
American Catholic bishop Austin Bernard VaughanAuxiliary bishopChurchRoman CatholicArchdioceseNew YorkOrdersOrdinationDecember 8, 1951ConsecrationJune 29, 1977Personal detailsBorn(1927-09-27)September 27, 1927New York CityDiedJune 25, 2000(2000-06-25) (aged 72)NationalityAmericanDenominationChristian Austin Bernard Vaughan (September 27, 1927 – June 25, 2000) was an American prelate of the Catholic Church who served as Auxiliary bishop of the Archdiocese of New York from 1977 to 20...
Alaeddine Yahia Yahia in allenamento col Caen nell'agosto 2016 Nazionalità Tunisia Altezza 186 cm Calcio Ruolo Difensore Termine carriera 11 ottobre 2018 Carriera Squadre di club1 2000-2001 Louhans-Cuiseaux4 (0)2001-2004 Guingamp36 (1)2004 Southampton0 (0)2004-2006 Saint-Étienne17 (0)2006-2008 Sedan10 (0)2008 Nizza9 (1)2008-2014 Lens177 (14)2014-2017 Caen70 (4)2017-2018 Nancy20 (0) Nazionale 2002-2014 Tunisia21 (1) Palmarès Giochi d...
Oséas Nazionalità Brasile Altezza 186[1] cm Peso 89[1] kg Calcio Ruolo Attaccante Termine carriera 2005 Carriera Squadre di club1 1990-1992 Galícia? (?)1993-1994 Pontevedra? (?)1994-1995 Uberlândia7+ (7)[2]1995-1997 Atlético Paranaense29+ (22)1997-1999 Palmeiras62 (24)2000 Santos0 (0)2000-2002 Cruzeiro48 (16)2002-2004 Vissel Kōbe44 (19)2004 Internacional8 (0)2004 Albirex Niigata12 (4)2005 Brasiliense19...
Syam'un Bupati Serang ke-13Masa jabatan1945–1949PresidenSoekarnoPendahuluR. A. A. Hilman DjajadiningratPenggantiMas Parmadidjaja Informasi pribadiLahir(1894-04-15)15 April 1894Beji, Bojonegara, Bojonegara, Serang, BantenMeninggal28 Februari 1949(1949-02-28) (umur 54)Kamasan, Cinangka, Serang, BantenPenghargaan sipilPahlawan Nasional IndonesiaKarier militerPihak Kekaisaran Jepang (1943—1945) Indonesia (1945—1949)Dinas/cabang TNI Angkatan DaratMasa dinas1943—...
Curry dish that is prepared from mutton or chevon Mutton curryAlternative namesKosha MangsoTypeCurryCourseMain coursePlace of originIndiaRegion or stateIndian subcontinentAssociated cuisineIndia, Sri Lanka Bangladesh, Pakistan, Nepal, Guyana, Suriname, Trinidad and Tobago, JamaicaServing temperatureHotMain ingredientsGoat meat or mutton, tomato, onion, garlic, ginger, coriander leaves, Indian spicesSimilar dishesGoat curry This article is part of the series onIndian cuisine Regional cuisines ...
Questa voce o sezione sull'argomento sovrani non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Mustafa IRitratto di Mustafa I al palazzo di TopkapıSultano dell'Impero ottomanoIn carica 22 novembre 1617 –26 febbraio 1618 (I) 20 maggio 1622 –29 agosto 1623 (II) PredecessoreAhmed I (I)Osman II (II) Succes...
Italian a cappella musical group The vocal group Neri per Caso awarded at the Sanremo Festival 1995.Neri per Caso are an Italian a cappella musical group. Career The group formed in Salerno as Crecason in 1991 and consisted of six elements: Diego and Ciro Caravano (brothers), their cousins Mimì and Gonzalo Caravano (also brothers), Mario Crescenzo and Massimo De Divitiis.[1] The group's name was changed after they met songwriter and producer Claudio Mattone, who saw them performing i...
Andrés Escobar Tim nasional Kolombia selama Piala Dunia sepak bola XIVInformasi pribadiNama lengkap Andrés Escobar SaldarriagaTanggal lahir (1967-03-13)13 Maret 1967Tempat lahir Medellín, KolombiaTanggal meninggal 2 Juli 1994(1994-07-02) (umur 27)Tempat meninggal Medellín, KolombiaTinggi 1,84 m (6 ft 1⁄2 in)Posisi bermain Centre backKarier junior1985–1986 Atlético NacionalKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)1986–1989 Atlético Nacional 78 (0)1989–1990 You...
Americans of Chinese ancestry Chinese-born American redirects here. For people with American birthright citizenship born in China, see Americans in China. Not to be confused with American-born Chinese or American Chinese. Chinese Americans華裔美國人 / 华裔美国人Percentage of Chinese Americans per state as of the 2010 United States censusTotal population5,238,790 (2021)[1]1.58% of the total U.S. population (2021)Regions with significant populationsNew York metropolitan areaGr...
Disambiguazione – Se stai cercando altri significati, vedi Lenape (disambigua). Questa voce o sezione sull'argomento gruppi etnici non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. A questa voce o sezione va aggiunto il template sinottico {{Popolo}} Puoi aggiungere e riempire il template secondo le istruzioni e poi rimuovere questo av...
Canadian writer (born 1939) Margaret AtwoodCC OOnt CH FRSC FRSLAtwood in 2022BornMargaret Eleanor Atwood (1939-11-18) November 18, 1939 (age 84)Ottawa, Ontario, CanadaEducation University of Toronto (BA) Radcliffe College (MA) Period1961–presentGenreHistorical fictionspeculative fictionclimate fictiondystopian fictionNotable worksSurfacing (1972)The Handmaid's Tale (1985)Cat's Eye (1988)Alias Grace (1996)The Blind Assassin (2000)Oryx and Crake (2003)The Testaments (2019...
Contemporary hit radio station in St. Louis KSLZSt. Louis, MissouriBroadcast areaGreater St. LouisFrequency107.7 MHz (HD Radio)BrandingZ107-7ProgrammingFormatTop 40 (CHR)SubchannelsHD2: Pride Radio St. Louis (Top 40/Dance)AffiliationsPremiere NetworksOwnershipOwneriHeartMedia, Inc.(iHM Licenses, LLC)Sister stationsKATZ, KATZ-FM, KLOU, KSD, KTLK-FM, W279AQHistoryFirst air dateSeptember 20, 1968; 55 years ago (1968-09-20) (as KACO)Former call signsKACO (1968–1970)KGRV (1970...
Brisbane BaylandsThis picture, facing west, shows the city of Brisbane at the south end (left side), which is sheltered by the prominent San Bruno Mountain rising in the background. The proposed Brisbane Baylands includes the land between Bayshore Boulevard and U.S. 101 (closer to the camera) north of the triangular Brisbane Lagoon.ProjectDeveloperUniversal Paragon CorporationWebsitebrisbanebaylands.comLocationPlaceCoordinates: 37°42′25″N 122°24′14″W / 37.707°N 122....