Bródtól légvonalban 19, közúton 24 km-re nyugatra, Pozsegától légvonalban 19, közúton 29 km-re délre, Szlavóniában, a Dilj-hegység délnyugati lejtői alatt, az Újgradiskáról Bródra menő főút mentén fekszik. Területén halad át az A3-as autópálya és a Zágráb-Belgrád vasútvonal.
Oriovac területén már az őskorban is éltek emberek. Ezt igazolják a Radić testvérek utcai ősi temető[2] és a „Glatnik” nevű lelőhely történelem előtti korból származó leletei. Az ókorban a község területén halad át a Sisciát Sirmiummal összekötő fontos római kereskedelmi és hadiút. Később ennek a nyomvonalán építették meg a Zágrábot Bróddal összekötő főutat.
Oriovac első írásos említése 1220-ból származik abban az oklevélben, mely a Giletics családot megerősíti itteni birtokukban. A családnak egykor nagy birtoka volt a térségben, mely a Szávától a mai Újgradiskán túli vidékig terjedt, ahol ma Giletinci falu is fekszik. Slavonski Kobašt egykor „Gyleta-Kastel”nek hívták. A család egyik ága birtokolta Stupnikot, melyről őket Stupnikinak nevezték. Később a Dilj-hegység, a Száva és az Orljava között fekvő oriovaci birtok is az övék lett. A latin nyelvű oklevél megemlíti a mai Oriovac környékén feküdt „Oriha dragát” is, melyből a település neve származhat. A 14. században a birtok már a dubovaci Csák nemzetségé. 1501-ben élt itt a Gabriel (más forrás szerint Pál [3]) nevű nemes, aki a közelben, egy diófákkal körülvett helyen a török ellen várat épített, melyet a diófákról Orahovecnek neveztek. A hagyomány szerint ez a hely a mai Oriovac területén volt és egyik lehetséges helyeként a Surduk nevű hegyet emlegetik. A vár a helyi plébánia historia domusa szerint 1529-ben került török kézre és 1687-ben már romosan szabadult fel uralma alól. Valószínűleg már a török hódítás előtt állt az itteni Szent Imre templom, melyet a törökök leromboltak. A török korból maradt fenn az a kút, amely Szlavónia ritka török emlékei közé tartozik. Ezen kívül számos helyi dűlőnév (Džamija, Selvaga, Arman, Kipšaj, Surduk, Begluk, Mezarac) eredete is a török nyelvre megy vissza.
A térség 1691-ben szabadult fel végleg a török uralom alól. Ebben az évben alapították meg Oriovac plébániáját és szentelték fel Szent Imre templomát. Az 1698-as kamarai összeírásban „Orihovacz” néven hajdútelepülésként szerepel a török uralom alól felszabadított települések között.
[4] Az 1730-as egyházlátogatás 52 katolikus családot számlált a településen. Szent Márk tiszteletére szentelt fakápolnájában Szent Imre és Szűz Mária képei voltak. Az 1734-es vizitáció Oriovacon nem talált templomot. A helyi bogumilok a lužani Szent Margit templomot használták. 1736-ban fellázadtak az Itáliába vezényelt határőrök megölve parancsnokukat és tisztjeiket. 1746-ban az egyházlátogatás már Mária mennybevétele kápolnát talált itt oltárán a Szűzanya képével, a Szent Márk templom pedig a falu kívül állt. 1748-ban az ősi római út nyomvonalán megépítették az új főutat. Az addig jórészt a hegyek között élt környékbeli falvak lakossága az új út mellé települt. Oriovac is ekkor került a mai helyére. A falu régi helyét az egykor itt állt házakról ma is Kućištének nevezik.
1758-ban a régi Szent Imre templom alapjain új, nagyobb fatemplomot építettek. A templom hosszúsága 22 méter, szélessége 10 méter volt ,[3] mely akkoriban tekintélyes méretűnek számított. Oriovacnak ekkor már 332 lakosa volt. 1760-ban az egyházi vizitáció szerint 61 család és 495 lakos élt a településen. 1761-ben a katonai igazgatás megalapította német nyelvű elemi iskolát. Első tanítója a morvaországi Sebastijan Budek volt. A 24 tanuló olvasást, írást, számolást és hittant tanult. 1764-ben töltést építettek az Orljava mentén. Ebben az évben ide helyezték át a gradiskai ezred egyik századát. 1770-ben Oriovacon 61 család élt 495 fővel. Triviális iskola (kétéves tanítás, egy tanítóval) nyílt a településen. 1772-ben pestis pusztított. 1776-ban felépült a ma is álló plébániaház. 1787-ben megnyílt a postahivatal. 1804-ben 667 lakos élt a településen. 1809-ben megkezdődtek a mocsaras Jelas-mező lecsapolási munkái. 1812-ben megkezdték az új Szent Imre templom építését, mely a homlokzatán látható tábla szerint 1815-ben fejeződött be. 1835-ben selyemgyárat alapítottak a településen. A következő évben kolera pusztított. 1878-ban nagy árvíz pusztított a településen, melyet követően 1880-ban Filipovics báró, akkori katonai parancsnok megépíttette az Oriovacot védő árvízvédelmi töltést. Erre emlékmű emlékeztet a település központjában.
Az első katonai felmérés térképén„Orievacz” néven található. A bródi ezredhez tartozott. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Oriovacz” néven szerepel.[5] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Oriovacz” néven 121 házzal, 622 katolikus és 10 ortodox vallású lakossal találjuk.[6] A katonai közigazgatás megszüntetése után 1871-ben Pozsega vármegyéhez csatolták.
A településnek 1857-ben 686, 1910-ben 1133 lakosa volt. Az 1910-es népszámlálás szerint lakosságának 93%-a horvát, 3%-a szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Újgradiskai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A település 1991-től a független Horvátországhoz tartozik. 1991-ben lakosságának 85%-a horvát, 8%-a szerb nemzetiségű volt. 2011-ben 1841 lakosa volt. A településen orvosi rendelő, gyógyszertár, bankfiók, postahivatal, üzemanyagtöltő állomás működik.
A helyi gazdaság alapja a mezőgazdaság, az állattartás és a kisvállalkozások. Az aktuális adatok szerint a községben 12 vállalkozás, 33 kisiparos és 41 családi gazdaság működik. Az „Oriolik” bútorgyár 1959-ben kezdte meg működését.
Nevezetességei
Szent Imre tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemploma[9]1812 és 1815 között épült klasszicista elemekkel vegyített késő barokk stílusban. Egyhajós épület, nagyméretű, félköríves ablakokkal, sokszög záródású szentéllyel és mellette található emeletes sekrestyével. A harangtorony a főhomlokzatba van belekomponálva. A hajó baldachinos mennyezettel van boltozva és nyeregtető fedi. A főoltáron középen Szent Imre, kétoldalt pedig Szent István és Szent László szobrai láthatók.
A település központjában álló török kút[10] a 17. századból származik. A kút felépítménye torony alakban épült négyszögletes alapon, ferde falakkal, tetején pártázattal. Az ovális vályúkkal ellátott kifolyók keletre és nyugatra néznek. A kút oldalait sekélyen süllyesztett fülkék tagolják, amelyek csúcsíves boltívvel zárulnak. A déli oldalon egy kifolyó nélküli fülke, északon pedig a helyiség bejárata található, ahol a vízvezeték szerelvényei található. A falakat dekoratív fugák tagolják, hogy kőfalat utánozzanak, a pártázat alatt pedig dekoratív párkány található.
Filipovics báró emlékműve, aki 1880-ban védtöltést építtetett a település árvízi védelmére.
A honvédő háborúban elesett hősök emlékműve.
Kultúra
A község kulturális és művészeti egyesülete a KUD „Luka Ilić Oriovčanin”.
Oktatás
A község elemi iskolája Stjepan Ilijašević nevét viseli. A nyolcosztályos intézménybe jelenleg 452 tanuló jár.
Sport
NK „Oriolik” labdarúgóklub
KK „Rekord Tim” kosárlabdaklub
TKD „Škorpion” teakwondoklub
ŠN Oriovac ifjúsági labdarúgóklub
ŠRU „Šaran” sporthorgászklub
Egyesületek
„Prepelica” vadásztársaság
DVD Oriovac önkéntes tűzoltóegylet
Nyugdíjas klub
Gyümölcs és szőlőtermelők egyesülete
Híres emberek
Itt született 1817. október 15-én Luka Ilić Oriovčanin pap, történész, régész, numizmatikus és író.
↑Késő bronzkori hamvasztásos temető az i. e. 1300 és i. e. 1050 közötti temetkezésekkel. A Gređani csoporthoz tartozik.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1711.
