Területén a kőkorszaktól fogva laktak emberek, erről az előkerült kőkori, bronzkori, római és kvád régészeti leletek (kerámia), valamint a Nagymorva Birodalom korából származó leletek tanúskodnak. Az 1. és a 4. század közötti időszakban kvád település volt a falu területén. 1976-ban Árkusban 2 valószínűleg 9-10. századi sírt (vonalköteg díszítésű kerámiatöredék alapján) tártak fel a gázvezeték nyomvonalában. Mindkét sírban lómaradványok is előkerültek.[3]
A vidék egyik legősibb települése, 1156-ban Brencu néven említik először. Neve az ótörök Birinc, vagy a Berény személynévből ered. A 12. században már királyi birtok volt. Várát 1241-ben említik először, a 15. századig állt. 1272-ben birtokfelosztás történt a településen.[4] 1301-ben említenek egy helyi nemesek közti adásvételt.[5] 1311-ben a Nyitrai káptalan átír egy 1247-es privilégiumot Moys fia Moys részére.[6] 1300-ban Berench alakban szerepel.[7] 1326-ban István berench-i rector, nyitrai alesperes, az esztergomi káptalan küldötte.[8] 1342-ben Magyar István gímesi alvárnagynak Bogár fia Márton fia ifjabb Gergely örökre elzálogosítja berencsi szőlőjét, majd részére a nyitrai káptalan árírja az 1339-es és 1342-es berencsi szőlőkre vonatkozó okleveleket.[9] 1360-ban berencsiek pereskednek.[10] 1366-ban ismét birtokjogi perben szerepel.[11] 1373-ban Berencsi Miklós fia János tiltakozik az ellen hogy egyik jobbágyát elfogták, a többit pedig Komjáton megverték.[12]
1429-ben berencsi személyek szerepelnek tanúként.[13] 1435-ben az esztergomi érsek Cétény és Kér birtokait Árkos, Berencs, Nagyberencs és Kisberencs felől meghatárolta.[10]
Egy 16. század végi urbáriumban Berrenche alakban szerepel.[14]
A község a 17.–18. században indult gyors fejlődésnek, amikor kedvező fekvése miatt városi kiváltságokat kapott.
Fényes Elek szerint "Berencs, m. v., Nyitra vgyében, a Nyitra jobb partján, Nyitrától délre 2 órányira: 713 kath. lakos, kath. paroch. templom. Határa első osztálybeli, s igen termékeny; rétei kétszer kaszálhatók; erdeje s szőlőhegye elég; jövedelmes vizimalom a Nyitra vizén. F. u. a nyitrai káptalan."[16]
1880-ban 589 lakosából 530 volt magyar, 34 szlovák, 6 német, 2 más anyanyelvű és 17 csecsemő; ebből 573 római katolikus, 1-1 pravoszláv és evangélikus, továbbá 14 zsidó vallású volt. Nyitranagyfalu 417 lakosából 379 volt magyar, 20 szlovák, 4 német anyanyelvű és 14 csecsemő; közülük 403 római katolikus, 13 zsidó és 1 evangélikus vallású.
1890-ben Berencs 728 lakosából 677 volt magyar, 38 szlovák és 13 német. Nyitranagyfalu 467 lakosából 434 magyar, 27 szlovák és 6 német volt.
1900-ban 826 lakosából 763 magyar, 57 szlovák, 5 német és 1 egyéb nemzetiségű. Nyitranagyfalu 513 lakosából 482 magyar, 29 szlovák és 2 német.
1910-ben 910 lakosából 864 magyar, 45 szlovák és 1 német volt. Nyitranagyfalu 567 lakosából 527 magyar, 28 szlovák és 12 német.
1919-ben 987 lakosából 928 magyar, 55 csehszlovák és 4 német volt; ebből 978 római katolikus, 7 zsidó, 2 evangélikus vallású. Nyitranagyfalu 622 lakosából 580 magyar, 32 csehszlovák és 5-5 német illetve más nemzetiségű.[21]
1921-ben Berencsnek 991,[22] Nyitranagyfalunak 625 lakosa volt. Ebből 1284 magyar és 317 csehszlovák volt.
1925-ben Nyitranagyfalut Berencshez csatolták.
1930-ban a falut 1659-en lakták, ebből 1323 magyar és 328 csehszlovák volt.
1940-ben 1867 a lakosok száma.
1948-ban 1961 lakosa volt.
1961-ben 2298-an lakták.
1970-ben 2369 lakosából 1406 szlovák és 954 magyar volt.[23]
1980-ban 2263 lakosából 1667 szlovák és 577 magyar volt.[24]
1990-ben 1999-en lakták.
1991-ben 1993 lakosából 1219 szlovák és 756 magyar volt.
2001-ben 2015 lakosából 1382 szlovák és 619 magyar volt.
2011-ben 2174 lakosából 1622 szlovák, 447 magyar, 16 cigány, 10 cseh, 2-2 ukrán és német, 1 lengyel, valamint 74 ismeretlen nemzetiségű.
2021-ben 2168 lakosából 299 (+88) magyar, 1803 (+35) szlovák, 7 (+36) cigány, 17 (+2) egyéb és 42 ismeretlen nemzetiségű volt.[25]
↑Császta, J. 1977: Poveľkomoravské hroby z Branča. AVANS 1976, 84-85, obr. 28: 1-2.
↑DLDF 50570 A nyitrai káptalan bizonyitja, hogy László alországbiró parancsára Mihály fia András és társai, valamint Debes fia János ispán között megosztotta Berencs, Pográny és Hemelyen birtokokat és megvonta a határt.
↑Nagy Imre 1878: Anjoukori okmánytár. Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. I. (1301–1321) Budapest, 2; Kristó Gyula 1990: Anjou–kori Oklevéltár. I. 1301-1305. Budapest–Szeged, 106 No. 151.
↑Kristó Gyula 1994: Anjou–kori Oklevéltár III. 1311-1314. Budapest–Szeged, 65 No. 131.
↑Juraj Žudel 1991: Zmeny československo-maďarských hraníc v dôsledku viedenskejarbitráže. Slovenská archivistika 26/2, 41; Ján Valo 2015: Slovensko-maďarská štátna hranica v rokoch 1938-1945. Historica XLIX, 258-259.
Popély Árpád 2014: Fél évszázad kisebbségben - Fejezetek a szlovákiai magyarság 1945 utáni történetéből. Somorja, 95.
Milan Hanuliak - Jozef Vladár 2010: Základné charakteristiky veľkomoravského sídliska z Branča (okr. Nitra). In: Zaměřeno na středovek - Zdeňkovi Měřínskému k 60. narozeninám.
Žudel, J. 2010: Osídlenie Slovenska v neskorom stredoveku. Bratislava, 120.
Bohuslav Šebesta 2010: Príspevok k interpretácii vybraných objektov z germánskych sídlisk v Branči-Helyföldeku a Chotíne-Delihegy. In: Archeológia barbarov 2009 - Hospodárstvo Germánov. Nitra.
Gyöngyössy Márton 2010: A királyi Magyarország pénztörténete (1527-1608). Budapest, 94.
Keresteš, P. 2008: K sociálnej stratifikácii mestečiek na dolnej Nitre v 16. až 18. storočí. Studia Historica Nitriensia 14, 207-226.
Kolník, T. – Varsik, V. – Vladár, J. 2007: Branč. Germánska osada z 2. až 4. storočia. Eine germanische Siedlung vom 2. bis zum 4. Jahrhundert. Nitra.
Filip Jaššo 2007: Stredoveké hrádky na západnom Slovensku. Musaica XXV, 123-140.
