Az atyjától megkülönböztetés érdekében Ifjúnak nevezett, eredetileg egyházi pályára szánt, szerzetes sorsról ábrándozó, aszketikus életvitelű Lajos 1131. október 13-án lett trónörökös, amikor bátyja, az 1116-ban született és 1129-ben megkoronázott Fülöp lovasbalesetben elhunyt. Október 25-énReims városában maga II. Incepápa illesztette fejére a koronát, majd királyi apja halála után 1137. december 25-énBourges városában újra felkenték.
A tizenhét évesen ténylegesen trónra kerülő Ifjú Lajos atyja tehetséges tanácsadóival (köztük Suger apáttal) vette körül magát, így jobbára nyugalmas uralma alatt Franciaország prosperált és fejlődött. Komolyabb belső konfliktus 1141-ben alakult csak ki Blois, Chartres, Meaux, Châteaudun, Troyes és Champagne grófjával, Nagy Thibaut-val és az őt támogató II. Incepápával a bourges-i érsekség kinevezése miatt. Lajos hadai a berryi kisnemesek támogatásával elűzték az egyházfő jelöltjét, Pierre de La Châtre-t és felégették Saint-Satur apátságát. Az érsek Champagne-ban talált menedéket, a pápa pedig kiközösítette Lajost, és interdictumot mondott ki Franciaországra. A konfliktusnak családi okai is voltak: a király ugyanis hozzájárult, hogy I. (Vitéz) Raoul, Vermandois grófja, a királyság sénéchalja elváljon Thibaut gróf unokahúgától, csak hogy feleségül vehesse Elenonóra királyné húgát, Aquitániai Petronillát.
A király 1142-ben indult meg Thibaut gróf birtokai ellen, és 1143-ban hívei felgyújtották Vitry-en-Perthois templomát. A mélyen vallásos Lajost a tudósítások szerint megrázta az egyházban menedéket kereső mintegy 1500 falusi szörnyű halála, ezért még ebben az évben kibékült a gróffal, és elfogadta az érsek kinevezését. A helyzetet véglegesen 1144-ben rendezté, amikor a reimsi zsinaton II. Celesztin pápa feloldotta a tilalmat.
1145. december 1-jénIII. Jenő pápabullát intézett Lajoshoz, melyben felszólította a keresztes hadjárat vezetésére. A király azonban már korábban értesült a keleten történtekről, és karácsonyra összehívatta nagyhűbéreseit, ám többségük nem lelkesedett az ötletért, így az uralkodó 1146húsvétjáig elhalasztotta a döntést – közben biztosította a pápát jószándékáról.
1146. március 31-énVézelay-ban rengetegen gyűltek össze, mivel Lajos bölcsen a híres és népszerű Clairvaux-i Szent Bernátot, az óriási befolyással bíró ciszterciapátot kérte fel, hogy prédikáljon az egybegyűlteknek. A lelkesítő szónoklatairól ismert szerzetes örömmel vállalta a feladatot, és a híradások szerint olyan tüzes szavakkal buzdította óriásira duzzadt hallgatóságát, hogy nem maradt elég anyag, amiből keresztet varrhattak volna a ruháikra. Bernát a sikeren felbuzdulva prédikálókörutat tett Burgundia, Lotaringia és Flandria vidékén, illetve a kölni érsek hívására a Rajna-vidékre is ellátogatott, ahol lehűtötte a zsidók ellen felkorbácsolt kedélyeket, és újabb tömegeket mozgósított a kereszténység védelmére, beleértve magát a királyt, III. Konrádot is.
Jenő pápa 1147 elején Franciaországba indult, tárgyalt Lajossal és a régensként hátrahagyandó Suger-vel. A francia király június 8-án indult útnak feleségével Saint-Denis-ből. Metzben csatlakozott seregeihez, Wormsnál átkelt a Rajnán, és mintegy egy hónappal a németek után megindult Konstantinápoly felé, Regensburgban ígéretet téve a bizánci követségnek a baráti fellépésre. Magyarországon baj nélkül, 15 nap alatt jutott át a had, mely Barancsnál kelt át a Dunán. Október 4-én értek Konstantinápoly alá.
A német-római hadsereg ekkor már Anatóliában járt, de a benne dúló ellenségeskedés miatt a lotaringiai franciák inkább átvonultak Lajos zászlai alá. Ráadásul a birodalmi haderő túlkapásaival a bizánciakat is elidegenítette a keresztesektől, aminek köszönhetően kölcsönösen bizalmatlan légkör fogadta Lajos hadait. Mi több, mivel Mánuel császár korábban kiegyezett a szeldzsukokkal, félve egy szicíliainormannok elleni háborútól, többen árulónak tartották őt, és felmerült, hogy inkább Bizánc ellen kellene fordulni. Lajos azonban elégedett volt a fogadtatással, és jobbnak látta jó viszonyt ápolni Mánuellel, mivel értesült róla, hogy Dorülaionnál a német haderő megsemmisítő vereséget szenvedett.
Novemberben a francia csapatok Nikaia városába értek, ahol a birodalmi hadak maradékai csatlakoztak hozzájuk, és együtt vonultak tovább. A keresztes sereg folyamatos török zaklatást és szörnyű nélkülözéseket állt ki, így fegyelme is megbomlott, mire 1148 februárjában a tengerparti Attalia városába ért. A király úgy döntött, hogy hajón folytatja útját, ám az egész sereget nem állt módjában elszállítani, így csak kíséretét és a haderő krémjét, a lovagságot vitette el. Az Attaliában hagyott hadak Bourbon és Flandria grófjának vezetésével azonnal török támadásoknak voltak kitéve, így a két előkelőség egy idő után inkább maga is hajóra szállt, magára hagyva a francia és német hadsereg maradékait, amelyek szörnyű veszteségeket szenvedve szárazföldön vonultak a Szentföldre.
Lajos március 19-én érkezett Szent Simeon kikötőjébe, és Rajmundantiókhiai herceg udvarában vendégeskedett. A herceg, Eleonóra nagybátyja egy Núr ad-Dín elleni támadást sürgetett, azonban Aleppó falai alatt Lajos habozni kezdett. Míg felesége támogatta Rajmund tervét, Lajos inkább a jeruzsálemipátriárka hívására hajlott – főleg, hogy rebesgetni kezdték: Rajmund és Eleonóra kapcsolata több, mint a puszta rokoni szeretet.
Jeruzsálembe érkezve az előkelő társaság úgy döntött, hogy teljes erejével Damaszkusz ellen vonul. Ez felettébb rossz döntésnek bizonyult, noha kétségkívül elválasztotta volna az egyiptomi és szíriai muszlimokat. Csakhogy a nagy és gazdag város urai, a Búridák igen jó viszonyt ápoltak a keresztesekkel, és lényegében közös érdekük volt Núr ad-Dín és a Zangidák megállítása északon – az idegenből érkezett keresztesek ezt nem láthatták át, de a helyieken is felülkerekedett a termékeny damaszkuszi vidék meghódításának vágya. Július 24-én kezdődött az ostrom, mely július 28-án a keresztesek minden addiginál nagyobb hadseregének csúfos visszavonulásával ért véget – a Búrida emír ugyanis inkább Núr ad-Dínhez fordult, és folyamatos segítséget kapott Aleppóból. Konráddal ellentétben Lajos még sokáig Palesztinában vesztegelt a keresztények legyőzhetetlenségének mítoszát leromboló, szégyenteljes megfutamodást követően.
Csak 1149 nyarán tért haza, immár a Szicíliai Királyság szövetségeseként, és az árulónak tartott Bizánc meggyőződéses ellenségeként. Csak erősítette az ellenséges hozzáállást, hogy útban hazafelé a bizánci flotta elfoglalta a királyi kíséret egyik hajóját, melynek utasait és a rajta szállított értékeket csak hosszú idő után engedték haza. Calabriában partra szállva II. Roger szicíliai király fogadta Lajost Potenza városában, és a balkáni ambíciókat dédelgető normann uralkodó javaslatára a francia uralkodó nyomban beleegyezett, hogy új keresztes hadjáratot indítsanak, melynek célja Konstantinápoly volt. A terv azonban a Roger-val ellenséges, Mánuellel ellenben igen jó viszonyt ápoló Konrád király ellenállásán megbukott, Lajos pedig bosszúállás nélkül volt kénytelen hazatérni.
A II. keresztes hadjárat minden tekintetben negatív mérleggel zárult. A Közel-Keleten nemhogy megtört volna az egyre fenyegetőbb aleppói fölény, hanem még Damaszkusz is Núr ad-Dín érdekszférájába került. Ráadásul a hiábavaló vállalkozás komoly áldozatokat követelt mind anyagiak, mind emberéletek tekintetében. Mi több, a király távollétében a korábban nagy nehezen kiharcolt felügyelet a nagyhűbéresek felett jelentősen meggyengült – a monarchia szerencséjére a régens Suger, aki leveleiben folyamatosan kérte a királyt, hogy mielőbb térjen haza, nagyjában-egészében fenn tudta tartani az ország rendjét. A legkomolyabb fenyegetést Lajos fivére, I. Róbertdreux-i gróf jelentette, aki korábban tért vissza bátyjánál a Szentföldről, és hívei segítségével kész volt megbuktatni fivérét. Lajos csak a régensnek köszönhette, hogy megmaradt trónja.
A válás
A keresztes vállalkozás legnagyobb hatású negatívuma a királyi pár viszonyának megromlása volt. Amikor Lajos Antiókhiában bejelentette, hogy inkább a Jeruzsálemi Királyságba vonul, ahova időközben a betegeskedése miatt Konstantinápolyba visszavonult, majd a hajón Szentföldre érkezett Konrád is megjött, Eleonóra válással fenyegette meg férjét. Eleonóra sokkal határozottabbnak bizonyult Lajosnál, aki túlzottan jámbor és naiv volt. A francia királynak valósággal el kellett rabolnia asszonyát a vele hírbe hozott Rajmund gróf palotájából, amikor dél felé indult. A damaszkuszi kudarcot követően valószínűleg nem kis részben a Franciaországban elkerülhetetlen válás és annak politikai következményei tartották vissza a királyt a gyors hazatéréstől. 1149 novemberében hazatérve meg is kezdődött a válási procedúra, azonban egyelőre Jenő pápa és Suger apát közbenjárására sikerült elsimítani az ellentéteket. 1150-ben, öt évvel első leányuk, Mária születése után világra jött a pár második gyermeke, Alix. Az új hercegnő azonban nem hozta közelebb egymáshoz a szülőpárt, így felújították a válási eljárást. Immár a megfontolt Suger apát is elhunyt, úgyhogy a válásnak nem lehetett akadálya.
A jogtudósok kiderítették, hogy Lajos és Eleonóra túl közeli rokonok (kánonjogilag ötödfokúak, polgári jogilag viszont csak kilencedfokúak), így a pár elválasztatott 1152. március 18-án. Május 18-án Franciaország leggazdagabb örökösnője, Eleonóra feleségül ment a nála tizenkét évvel fiatalabb, alig tizennyolc éves Henri d’Anjou-hoz, akit 1153-ban az Angol Királyság trónörökösének ismertek el, 1154-ben pedig örökölte az angol trónt II. Henrik néven. Az angol király ezáltal a francia király hűbéresévé vált, de csak aquitániai hercegi minőségében. A helyzet magában rejtette egy évszázadokig húzódó konfliktus magvait.
Külpolitikai ügyek
Anglia
VII. Lajos tisztában volt a válás és Eleonóra új házasságának következményeivel. Mivel az aquitániai egyház hozzá volt lojális, és Henrik hatalmaskodásai miatt annak hűbéresei is lázongtak, a francia király könnyűszerrel szíthatta az elégedetlenséget riválisa területein. 1158-ban látszólagos kibékülésre került sor a koronás fők között, és még abban is megállapodtak, hogy az angol trónörököst, Ifjú Henriket összeházasítják nemrég második feleségétől született lányával, ám Lajosnak már 1159-ben fel kellett szólítania Henriket, hogy hagyjon fel Toulouse ostromával.
1160-ban Henrik király Normandia hercegeként kiskorú fia, Ifjú Henrik nevében hűséget esküdött Lajosnak.
A konfliktus újabb forrása 1164-ben alakult ki, amikor az angol királyi önkény elől annak hajdani ivócimborája, Becket Tamáscanterburyi érsek Lajosnál keresett menedéket. A főpap 1170-ig élvezte VII. Lajos vendégszeretetét, hazatérése után pedig meggyilkolták. Hamarosan szentként tisztelték, és még maga Lajos király is elzarándokolt a sírjához 1179-ben, amikor fia betegeskedett, és félő volt, hogy a monarchia ismét örökös nélkül marad.
1169-ben született megállapodás Henrik második fia, a később Oroszlánszívűnek nevezett Richárd és VII. Lajos Adél nevű lányának összeházasításáról, ami azonban sosem valósult meg. Ezzel ellentétben 1172-ben létrejött az 1158-ban Ifjú Henrik és Margit között eltervezett házasság. Az angol király négy, még élő fia közül három: Henrik, Richárd és Geoffroybretagne-i herceg 1173-ban egyszerre lázadt fel a vas szigorral kormányzó apa ellen, amiben Lajos mellett anyjuk, Eleonóra, illetve a skót király, I. (Oroszlán) Vilmos is támogatta őket. A hatalmas területen zajló lázadás azonban kudarcot vallott; 1174-ben még Skócia is II. Henrik hűbéres területévé vált, és az angol király Írországban is stabilizálta hatalmát. (VII. Lajos a hír hallatán állítólag úgy kiáltott fel: „Isten is vele van!”)
Henrik 1174-es diadalát követően megerősítették a Richárd és Adél összeházasításáról kötött szerződésüket, végül 1177. szeptember 29-énIII. Sándor pápa közbenjárására a két uralkodó kibékült Ivryben. VII. Lajos már nem fordult többet Henrik ellen, ám fia, Fülöp Ágost folytatta harcát ő és az utódai ellen, igaz, még apja életében, 1180. június 22-én egy megnemtámadási szerződést kötött a két fél.
A pápaság és a császárság
Lajos időközben szembefordult a Német-római Császársággal is. 1159-ben ugyanis kettős pápaválasztásra került sor: IV. Adorján pápa utódjául egyfelől III. Sándort, másfelől IV. Viktor ellenpápát választották meg. Ez utóbbit Barbarossa Frigyes, a német-római császár támogatta, aki komoly itáliai befolyásra kívánt szert tenni. Ez azonban az észak-itáliai városállamoknak sem tetszett, így Lajos mind az 1162-ben nála menedéket kereső Sándort, mind a függetlenségüket féltő városok szövetségét, a Lombard Ligát támogatta.
Lajos szerepe a konfliktusban, azon túl, hogy mindvégig Sándor oldalán állt, minimális volt, az ügy Itáliában és német földön dőlt el. Bátortalan kísérleteit a békeközvetítésre Frigyes ellenállása meghiúsította. Az évek múltával, 1165-ben a pápa visszatért Itáliába. Viktort két ellenpápa is követte (III. Paszkál és III. Kallixtusz), de a császárt csak az 1176-os legnanói csatában elszenvedett vereség késztette visszavonulásra. A császár elismerte Sándort pápának, Kallixtuszt pedig lemondatta.
Területi változások
VII. Lajos idején a francia király komoly veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, mint legfőbb hűbérúr. 1162-ben ugyanis az addig francia koronához tartozó Barcelonai Grófság ura, II. Alfonz örökölte az Aragóniai Királyság trónját. Alfonz azonban Henrikkel ellentétben nem maradt meg francia hűbéresnek grófi minőségében, hanem kiszakította az ország területéből Barcelonát és a vele szövetkező Roussillont. A helyzetet II. Fülöp Ágost uralma alatt rendezték az 1181-es tarragonai zsinaton.
Ezzel szemben igen szerény nyereségnek bizonyult Forez Grófságának megszerzése. Az addig Német-római Birodalomhoz tartozó grófság 1167-től került francia függésbe, és a későbbiekben ugródeszkául szolgált a Rhône felé történő terjeszkedésnek és püspökei által igazgatott Lyon megszerzésének.
VII. Lajosnak 1160-ban újabb lánya, Adél, született – a szülésbe azonban október 4-én belehalt a királyné. Lajost, aki immár negyvenéves volt, egyre jobban sürgette az idő, hogy fiú örököst nemzzen, ezért azon nyomban megnősült.
Új választottja hajdani ellenfele, Nagy Thibaut gróf leánya, Champagne-i Adél volt, akit 1160. november 13-án Párizsban vett feleségül. Adéltól 1165-ben végre megszületett Lajos első fia, a trónörökös Fülöp, akit a nagy örömre való tekintettel Istenadtának (Dieudonné) neveztek. 1171-ben még egy lányuk született, Ágnes, aki később bizánci császárnéként vonult be a történelembe.
Hagyatéka
Ifjú Lajost kétségkívül két legnagyobb kudarcáról ismerjük elsősorban: a keresztes háborúról és Aquitánia elvesztéséről. Igaz azonban, hogy ez utóbbi esetében nem láthatta előre, hogy a hatalmas terület egy másik királyság uralkodóinak birtokává válik, mindazonáltal akkor is komoly hibának bizonyult volna a felelőtlen válás, ha Eleonóra történetesen nem Anglia jövendő királyához megy feleségül. E hiba kiköszörülését tehetséges utódai, mindenekelőtt fia, a fenségesnek (augustus) nevezett II. Fülöp, illetve kisebb mértékben unokája és dédunokája, VIII. (Oroszlán) Lajos és IX. (Szent) Lajos vállalta magára, akik viszont bőségesen eleget tettek feladatuknak.
VII. Lajosnak azonban eredményei is voltak, jóllehet ezek inkább tehetséges tanácsadóit, mintsem a habozó természetű, befolyásolható királyt dicsérik. Atyja nyomdokain haladva hosszú uralkodása alatt a birtokában levő területeken konszolidálódott a királyi hatalom, a földesúri hatalom visszaszorult, és számos uralkodói kővár épült. Támogatta a városi kommunamozgalmakat, elfogadva Étampes és Bourges chartáját, illetve ösztönözte az önkormányzatiság elterjesztését a királyi birtokon is (pl. Reims, Sens, Compiègne és Auxerre esetében). A király hasonlóan pozitívan viszonyult a jobbágyok felszabadításához.
A 12. század kulturális felvirágzást is hozott Franciaország számára. Chartres, Orléans és Párizs iskolái a tudományos élet komoly centrumaivá váltak, ez utóbbi pedig lassanként az itineráns életmóddal felhagyó uralkodók természetes fővárosává, egyben az ország igazgatási centrumává vált. Az udvarnak az ország életére gyakorolt mind nagyobb befolyását jelzi, hogy Lajos idejéből már nyolcszáznál is több kancelláriai iratról tudunk, ami az atyja idején kiadott okiratoknak több, mint kétszerese.
Ugyanez az időszak a gótika kialakulásának kora: 1137-ben kezdődött Saint-Denis bazilikájának, 1163-ban pedig a Notre-Dame-nak építése. Ez utóbbi alapkövét a császár és az ellenpápák elől Sens-ban menedéket lelő III. Sándor pápa tette le, a király pedig 200 livre-es felajánlást tett az építkezésre.
Házasságok, utódok
Ifjú Lajos három alkalommal nősült meg, mindegyik feleségétől két-két gyermeke született.
Margit (1158–1197), 1172–1183 között Ifjú Henrik angol trónörökös felesége, majd annak halála után, 1186-ban III. Béla magyar királyhoz ment nőül.
Franciaországi Adél (1160–1221), 1169-ben eljegyezték Oroszlánszívű Richárd angol herceggel, amit 1174-ben megerősítettek, de végül nem jöhetett létre. Adélt végül II. Vilmosponthieu-i gróf vette feleségül 1195-ben.
Champagne-i Adél (1140 k.–1206), Nagy Thibaut champagne-i gróf és Karinthiai Matilda lánya 1160-ban lett Lajos felesége.
Fülöp (1165–1223), Franciaország királya 1180–1223 között.
Halaman ini berisi artikel tentang Pertempuran Kosovo 1389. Untuk pertempuran lainnya, lihat Pertempuran Kosovo (disambiguasi). Untuk film tahun 1989 yang menggambarkan pertempuran ini, lihat Battle of Kosovo (film). Artikel ini membutuhkan rujukan tambahan agar kualitasnya dapat dipastikan. Mohon bantu kami mengembangkan artikel ini dengan cara menambahkan rujukan ke sumber tepercaya. Pernyataan tak bersumber bisa saja dipertentangkan dan dihapus.Cari sumber: Pertempuran Kosovo –...
Evanescence EPAlbum mini karya EvanescenceDirilisDecember 1998 (Little Rock, Arkansas)Direkam1997GenreAlternative RockDurasi29:18LabelPrivate releaseProduserBen Moody, Jason JonesKronologi Evanescence —String Module Error: Match not foundString Module Error: Match not found Evanescence EP(1998) Sound Asleep EP(1999)Sound Asleep EP1999 Evanescence EP adalah EP pertama dari grup band rock Evanescence. EP ini dirilis oleh Amy Lee dan Ben Moody pada sebuah konser pada tahun 1998. CD-R-nya m...
Wilayah Iceni Iceni atau Eceni adalah suku yang menghuni wilayah Britania antara abad ke-1 SM hingga abad ke-1 M. Iceni berbatasan dengan Corieltauvi di barat, Catuvellauni dan Trinovantes di selatan. Iceni tidak ditaklukan dalam invasi Romawi tahun 43, tetapi menjadi sekutu Romawi. Namun, Iceni bangkit melawan Romawi pada tahun 47 setelah Publius Ostorius Scapula mengancam melucuti mereka. Iceni dikalahkan oleh Ostorius dalam pertempuran yang sengit, tetapi masih dapat mempertahankan kemerde...
American DJ and producer The AlchemistThe Alchemist performing in 2014Background informationBirth nameAlan Daniel Maman[1]Also known asAlchemistUncle AlMudfootBorn (1977-10-25) October 25, 1977 (age 46)[2]Beverly Hills, California, U.S.GenresHip hopOccupation(s)Record producerDJrappersongwriterDiscographyThe Alchemist production discographyYears active1991–presentLabelsALCDeconMember ofBoldy James & The AlchemistGangreneStep BrothersThe WhooliganzWebsitealcrecords.c...
Borough and non-metropolitan district in Lancashire, England Borough and non-metropolitan district in EnglandBorough of RossendaleBorough and non-metropolitan districtRossendale ValleyRossendale shown within Lancashire and EnglandCoordinates: 53°41′00″N 02°15′00″W / 53.68333°N 2.25000°W / 53.68333; -2.25000Sovereign stateUnited KingdomConstituent countryEnglandRegionNorth West EnglandCeremonial countyLancashireAdmin. HQBacupGovernment • Typ...
Artikel ini membahas mengenai bangunan, struktur, infrastruktur, atau kawasan terencana yang sedang dibangun atau akan segera selesai. Informasi di halaman ini bisa berubah setiap saat (tidak jarang perubahan yang besar) seiring dengan penyelesaiannya. Untuk kegunaan lain, lihat Churchill. Churchill TowersInformasi umumLokasiDubai, Uni Emirat ArabPerkiraan rampung2008Data teknisJumlah lantaiPenghunian - 61 Perkantoran - 43Desain dan konstruksiArsitekDAR ConsultPengembangDubai Properties Churc...
Keuskupan DaliDioecesis Talianus天主教大理教区Katedral Hati KudusLokasiNegara ChinaProvinsi gerejawiKunmingMetropolitKunmingStatistikPopulasi- Total- Katolik(per 1968)3.212.3395,097 (0.2%)InformasiRitusRitus LatinKatedralKatedral Hati Kudus di DaliKepemimpinan kiniPausFransiskusUskupSede VacanteUskup agungSede Vacante Keuskupan Dali/Tali (bahasa Latin: Talian(us), Hanzi: 大理) adalah sebuah keuskupan yang terletak di kota Dali, provinsi gerejawi Kunmi...
ХристианствоБиблия Ветхий Завет Новый Завет Евангелие Десять заповедей Нагорная проповедь Апокрифы Бог, Троица Бог Отец Иисус Христос Святой Дух История христианства Апостолы Хронология христианства Раннее христианство Гностическое христианство Вселенские соборы Н...
لمعركة في القرن الثامن عشر، طالع معركة هليوبوليس (1800). معركة عين شمس جزء من الحروب الإسلامية البيزنطية معلومات عامة التاريخ 9 رجب 19 هـ (4 يوليو 640) الموقع قرب أون، (حي عين شمس حاليًا، مصر)30°07′46″N 31°17′20″E / 30.129444°N 31.288889°E / 30.129444; 31.288889 النتيجة انتصار حاسم ل...
Election in Washington Main article: 1920 United States presidential election 1920 United States presidential election in Washington (state) ← 1916 November 2, 1920 1924 → Nominee Warren G. Harding James M. Cox Parley P. Christensen Party Republican Democratic Farmer–Labor Home state Ohio Ohio Illinois Running mate Calvin Coolidge Franklin D. Roosevelt Max S. Hayes Electoral vote 7 0 0 Popular vote 223,137 84,298 77,246 Percentage 55.96% 21.1...
Ivorian gridiron football player (born 1976) American football player Amos ZereouéNo. 21, 28, 31Position:Running backPersonal informationBorn: (1976-10-08) October 8, 1976 (age 47)Ouragahio, Ivory CoastHeight:5 ft 8 in (1.73 m)Weight:205 lb (93 kg)Career informationHigh school:Mepham (Bellmore, New York)College:West VirginiaNFL draft:1999 / Round: 3 / Pick: 95Career history Pittsburgh Steelers (1999–2003) Oakland Raiders (2004) New England ...
Disambiguazione – Se stai cercando la società di gestione, vedi Expo 2015 (azienda). Expo 2015Esposizione registrataExpo Milano 2015Logo Stato Italia CittàMilano TemaNutrire il pianeta, energia per la vita Periododal 1º maggioal 31 ottobre Partecipanti137 Paesi(20) regioni/città22 organizzazioni23 aziende Visitatori22,2 milioni Area110 ha Aggiudicazione31 marzo 2008 Registrazione23 novembre 2010 Cronologia PrecedenteSuccessiva Expo 2012Expo 2017 Yeosu Astana Manuale L'E...
Android-based smartphones produced by Vivo Vivo X60 Vivo X60 Pro Vivo X60 Pro+ Vivo X60t Pro+Vivo X60 Pro+BrandVivoManufacturerVivoSloganPhotography. Redefined.Compatible networks2G, 3G, 4G and 5GFirst releasedX60 and X60 Pro:8 January 2021; 3 years ago (2021-01-08)X60 Pro+:30 January 2021; 3 years ago (2021-01-30)PredecessorVivo X50SuccessorVivo X70TypePhabletForm factorSlateDimensionsX60:159.6 mm × 75 mm × 7.4 mm (6.28 in �...
Oceanic language family of Micronesia MicronesianGeographicdistributionMicronesiaLinguistic classificationAustronesianMalayo-PolynesianOceanicCentral–Eastern OceanicMicronesianProto-languageProto-MicronesianSubdivisions Kosraean Nauruan Central Micronesian Glottologmicr1243 Micronesian The Micronesian Languages The twenty Micronesian languages form a family of Oceanic languages. Micronesian languages are known for their lack of plain labial consonants; they have instead two serie...