Pápa (egyházfő)

A pápa (a görögből: πάππας pappas a latin: papa, = apa, atya[1]) címet jelenleg a kopt ortodox egyház, a római katolikus egyház és az alexandriai ortodox egyház feje viseli. A kopt egyházban elsőként Héraklász, Alexandria tizenharmadik püspöke (232–249), a római egyházban elsőként I. János pápa (523–526) viselte.[forrás?] A római katolikus pápa székhelye a történelem folyamán néhány kivételes időszaktól eltekintve Rómában volt, a másik kettőé Alexandriában.

Maga a magyar pápa szó (akárcsak a pap és a pópa) a görög pappasz szóból ered, amelynek jelentése „atya” („papa”). Ez a cím illette meg a 4. századig az összes keresztény püspököt, azonban a 11. századtól kizárólagosan Róma püspöke viselte.[2]

Rubens: Szent Péter, a katolikus hagyomány alapján az első római pápa

Címei

A legnagyobb katolikus egyházi méltóság több címet is magában foglal. A pápa teljes címe:

A pápaság eredete, története

XI. Kelemen pápa arcmása egy pénzérmén

A katolikus tanítás szerint a pápa Péter apostol utóda a római püspöki székben és az azzal összefüggő primátusban. A katolikus egyház hagyománya szerint Péter apostol Krisztus után 67-ben Róma első püspökeként halt vértanúhalált. Péternek és utódainak az elsőbbségét az apostolok, ill. a püspökök között az Újszövetségi Szentírás olyan szövegeiből vezetik le, mint például Máté 16. fejezet, 18-19: „Te Péter vagy és én erre a sziklára fogom építeni egyházamat, és ezen az alvilág erői nem fognak győzedelmeskedni. Neked adom a mennyek országának a kulcsait; amit a földön megkötsz, az meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”

Manapság már teológiai közhely, hogy az Újszövetség megfelelő szövegei nem tekinthetők történeti bizonyítékoknak abban az értelemben, mintha a pápai hivatal jézusi alapításáról tanúskodnának.[3] A ránk maradt iratok szerint a római keresztény közösség elsőbbsége már az 1. század végén érezhető, de az, hogy a közösséget egy püspök vezette, csak 235 óta bizonyított.[3]

A katolikus hagyománnyal szemben a történészek zöme inkább úgy tartja, a pápaság intézménye csak a 4. századtól kezdett kiformálódni. A kereszténység első három századában azért nem lehet még pápaságról beszélni, mert ekkor még ez a sajátos hatalmi képződmény nem létezett. Róma püspökei a 4. századtól kezdték használni azokat a címeket, amelyek a pápaság meghatározó és elengedhetetlen tartozékai és ismérvei mindmáig. Ezek közé tartozik maga a pápa, azaz atya, Szentatya kifejezés, a pontifex maximus cím, továbbá a Péter apostol utóda, Jézus Krisztus helytartója, az egyház feje titulusok.

A pápaválasztás

A Sixtus-kápolna belső tere a konklávé helyszíne

A pápai cím betöltéséről a konklávé dönt, amely a 80 év alatti bíborosokból áll. A konklávé 1241 óta működő rendszerének az 1274-es lyoni 14. egyetemes zsinat adott átfogó szabályozást, amelyen azóta többször változtattak (II. János Pál pápa Universi Dominici Gregis apostoli konstitúciója 1996. február 22., majd XVI. Benedek pápa motu proprio apostoli levele 2013. február 25.). Eszerint a pápai szék megüresedése után legkésőbb 20 nap múlva össze kell ülnie a bíborosok testületének (1870-től a Vatikánban) és ott a legnagyobb titoktartás mellett, kétharmados többséggel kell megválasztaniuk az új pápát.

A pápa jogköre

A pápának legfőbb, teljes (törvényhozói, kormányzati és bírói), közvetlen és egyetemes hatalma van az egész katolikus egyházban. Ítélete vagy határozata ellen nincs sem fellebbezés, sem felfolyamodás. Hatalmát megválasztásának elfogadásával nyeri el, ezért beiktatásra nincs szüksége.

A pápa hatalmát rendesen a pápai hivatalokon és bíróságokon keresztül gyakorolja. Ezért a pápa halálával a pápai hivatalok irányítóinak megbízatása megszűnik.

A pápa feladata a hitletétemény (Depositum Fidei) őrzése, a katolikus tanítás kifejtése és tisztaságának őrzése. Az I. vatikáni zsinat 1870-ben hitigazságként mondta ki, hogy a pápa Isten kegyelme által tévedhetetlen, amikor hit és erkölcs kérdésében, a világegyház püspökeivel egységben, ünnepélyes formában a tévedhetetlenség igényével (ex cathedra Petri) nyilatkozik. E hatalommal a pápák mindössze háromszor éltek [forrás?]: IX. Piusz pápa 1854. december 8-án (Ineffabilis Deus: Szűz Mária szeplőtelen fogantatása), XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén (Munificentissimus Deus: Szűz Mária mennybevételének dogmája), valamint II. János Pál pápa 1995-ben (Evangaelium vitae: Az emberi élet kioltása erkölcstelen).

Zsinatok és pápák

El Greco: V. Piusz pápa portréja (1605 körül)

A pápa a püspökök testületének feje. A püspöki kollégium – soha nem feje nélkül – szintén hordozója az egész egyházra szóló legfőbb és teljes hatalomnak. E hatalom ünnepélyes gyakorlása az egyetemes zsinat, amelyre valamennyi püspök meghívást kap. Egyetemes zsinatot egyedül a pápa hívhat össze, rekeszthet be és csak ő elnökölhet rajta (személyesen vagy megbízottja által). Halálával az éppen ülésező zsinat felfüggesztődik. A zsinat napirendjét ő határozza meg és az ő joga a határozatok megerősítése és kihirdetése is.

A történelem folyamán többször felmerült az egyházi főhatalom kérdése. Jóllehet az egyházi törvények mindig a pápai főhatalmat tartalmazták, a pápaság történelmi mélypontjain megerősödött a zsinati főhatalom igénye (konciliarizmus) és a zsinatok szerepe az egyházkormányzatban. A nagy nyugati egyházszakadást lezáró konstanzi zsinat például, amelyet Zsigmond német-római császár hívott össze, pápákat mondatott le és választott (V. Márton). A konciliarizmus eszméje később a protestáns egyházak szervezetének kialakulásában vált meghatározóvá.

A pápa és a püspökök együttműködését a II. vatikáni zsinat (19621965) új hangsúlyokkal tárgyalta. Itt kimondták a püspökök kollegialitásának elvét, amely szerint a püspökök amellett, hogy egyházmegyéjük saját pásztorai, az egyetemes egyházért is felelősséget viselnek. E felelősség gyakorlásának fóruma az egyetemes zsinat és a püspöki szinódus.

Adatok, statisztikák

  • Ferenc a 266. pápa, az ellenpápákkal együtt a mai napig 307 pápa uralkodott.
  • 36 ellenpápa volt, ebből Szent Hüppolitosz volt az első, az utolsó V. Félix a 15. században
  • A történelemben 204 itáliai, 19 francia, 14 görög, 8 szír, 6 német, 3 afrikai, 3 spanyol, 2 dalmát, 1 osztrák, 1 portugál, 1 palesztin, 1 angol, 1 holland, 1 lengyel és 1 argentin származású pápa volt.[5]
  • A legnépszerűbb név a János volt, összesen 23 pápa, illetve ellenpápa viselte ezt a nevet. 18-cal második helyen áll a Gergely, majd 16-tal a Benedek áll a dobogó alsó fokán. Ferenc nevet 2013-ig még nem választott egyetlen pápa sem.
  • 13 pápa halt mártírhalált (10 pápa 250-ig, újabb három 250–500 között).
  • A leghosszabb ideig IX. Piusz pápa uralkodott (32 év) a 19. században; a legrövidebb ideig II. István (4 nap 792-ben); őt ma már nem is számolják a pápák közé, mert székfoglalása előtt meghalt.
  • A legidősebb kort megért pápa 93 évesen halt meg (1903): XIII. Leó[6]

Pápai jelvények

I. Szilveszter pápa szobra, kezében a pápai hármaskereszt
  • Tiara: pápai hármas korona, ékszerekkel, drágakövekkel díszítve, más néven triregnum. Eredetileg bizánci és perzsa jelkép. A tiarát V. Kelementől (1314) VI. Pálig (1963) használták koronázásra. A pápai legfőbb hatalom jelképe. A pápai címerekben is szerepel, Szent II. János pál pápa óta a tiara helyett infula (süveg) is használható a címerben. Ferenc pápa is infulát használ a címerében.
  • Pásztorbot (ferula): a 7. századtól Hispániában használják. Szimbolikus értelme a pásztori hivatalból ered. A pápa feszületet ábrázoló pásztorbotot (ún. ferulát) használ.
  • Pallium: eredetileg négyszögletes ruha az ókorból, a rómaiak kedvelt öltözete, vállra akasztott köpeny. Ma a pápa liturgikus ruházatának darabja. Gyapjúból készült fehér szalag, ami a nyakat gallérként veszi körül, elöl és hátul rövid szárral, hat kis fekete kereszttel beleszőve. A pápával való hűség jeléül az érsekek is viselik.
  • Pápai kulcsok: a pápai címeren is láthatók, az egyik arany, a másik ezüst. A Földi és a Mennyei Királyságok kulcsai.
  • Halászgyűrű: arany pecsétgyűrű, Szent Péter képével. Hagyományosan Róma városa adományozza a pápának.
  • Sedia gestatoria: pápai trón, amelynek 20. század végi mozgó változata a különleges kialakítású páncélozott gépjármű, a pápamobil.[7]
  • Pápai kereszt: Körmenetekben és egyéb ünnepélyes liturgikus alkalmakkor közvetlenül a pápa előtt a már az 5. századtól fogva keresztet vittek. Akkor használatos, amikor a pápa az Urbi et Orbi áldáskor kilép a Szent Péter-bazilika erkélyére. Ő maga azonban csak meghatározott alkalmakkor veszi kezébe, így például a szentkapu megnyitásakor. A pátriárkák a 15. századtól kezdve, a prímások és az érsekek pedig a 17. századtól kezdve a pápától való megkülönböztetésül kettőskeresztet kezdtek használni.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

További információk

Commons:Category:Popes
A Wikimédia Commons tartalmaz Pápa (egyházfő) témájú médiaállományokat.
  • Vatikáni Figyelő (blogoldal)
  • Az egyház és a pápaság a Katolikus Hitvédelem oldalán
  • Katus László: A pápák – Szent Péter utódai; Rubikon történelmi magazin, 2013/2-3. szám, 125-129. oldal
  • Heinrich Denzinger: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai; szöveggond. Peter Hünermann, ford. Fila Béla, Jug László, összeáll. Romhányi Beatrix, Sarbak Gábor, szerk. Burger Ferenc; Örökmécs–Szt. István Társulat, Bátonyterenye–Bp., 2004 (Szent István kézikönyvek)
  • A péteri szolgálat a harmadik évezred küszöbén; tan. Kocsis Imre et al.; Vigilia, Bp., 2008 (Sapientia füzetek)
  • Érszegi Márk Aurél: Pápa, Szentszék, Vatikán; Szt. István Társulat, Bp., 2014

Read other articles:

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Mesin ATM Bitcoin di California, Amerika Serikat, Mesin ini memungkinkan transaksi dua arah untuk menjual dan membeli Bitcoin menggunakan uang tunai. ATM Bitcoin adalah  kios yang memungkinkan pengguna untuk membeli Bitcoin atau mata uang kripto l...

 

Ottokar II dari BohemiaRaja BohemiaOttokar II (Zbraslavská kronika).Berkuasa1253–1278Penobatan1261, PrahaPendahuluVáclav I, Raja BohemiaPenerusVaclav II, Raja BohemiaPemakamanKatedral Santo VitusWangsaDinasti PřemyslidAyahVáclav IIbuKunigunde dari HohenstaufenIstriMargareteKunhuta UherskáAnakKunhuta dari BohemiaAgnes dari BohemiaVaclav II, Raja Bohemia Ottokar II (Ceska: Přemysl Otakar II.code: cs is deprecated ) (sekitar 1233 – 26 Agustus 1278), disebut Raja Emas dan Besi, merupaka...

 

Human settlement in WalesSlingSlingLocation within AngleseyOS grid referenceSH 5863 7770• Cardiff130.4 mi (209.9 km)• London208.1 mi (334.9 km)CommunityLlanddonaPrincipal areaAngleseyCountryWalesSovereign stateUnited KingdomPost townBeaumarisPoliceNorth WalesFireNorth WalesAmbulanceWelsh UK ParliamentYnys MônSenedd Cymru – Welsh ParliamentYnys Môn List of places UK Wales Anglesey 53°16′38″N 4°07′18″W / 5...

This template was considered for deletion on 2016 September 2. The result of the discussion was keep, but restructure. Television Template‑class Television portalThis template is within the scope of WikiProject Television, a collaborative effort to develop and improve Wikipedia articles about television programs. If you would like to participate, please visit the project page where you can join the discussion. For how to use this banner template, see its documentation.TelevisionWikipedia:Wi...

 

Johnny Mercer John Herndon Johnny Mercer (18 November 1909 – 25 Juni 1976) adalah pencipta lagu dan penyanyi dari Amerika Serikat. Ia menulis lirik dari lebih dari 1000 lagu, termasuk lagu-lagu untuk film dan Broadway, dan menerima 19 nominasi Academy Award. Ia juga salah seorang pendiri Capitol Records. Dilahirkan di Savannah, Georgia, Mercer tidak pernah belajar musik secara formal, tetapi senang mendengarkan musik. Ia pindah ke New York pada 1928, pada usia 19. Mulanya ia bekerja sebagai...

 

Not to be confused with Der Sieg des Glaubens by Ferdinand Ries. For the painting, see The Victory of Faith (painting). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: The Victory of Faith – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (October 2015) (Learn how and when to remove this message) 1933 filmThe Vi...

Airline of Greece This article is about the current Greek airline. For the former Russian low-cost carrier, see Sky Express. SKY Express IATA ICAO Callsign GQ[1] SEH AIR CRETE Founded24 February 2005; 19 years ago (2005-02-24)[2]AOC #GR-021[3][4]Operating basesAthensHeraklionThessalonikiFleet size23Destinations44Parent companyAviareps Hellas[5]HeadquartersHeraklion International Airport, Heraklion, GreeceWebsitewww.skyexpress.gr S...

 

American television sitcom (1987–1997) Married... with ChildrenGenreSitcomCreated by Michael G. Moye Ron Leavitt Starring Ed O'Neill Katey Sagal David Garrison Amanda Bearse Christina Applegate David Faustino Ted McGinley Theme music composer Sammy Cahn Jimmy Van Heusen Opening themeLove and Marriageby Frank SinatraEnding themeLove and Marriage(instrumental)ComposerJonathan WolffCountry of originUnited StatesOriginal languageEnglishNo. of seasons11No. of episodes259 (list of episodes)Produc...

 

Collégiale royale de Roncevaux Présentation Nom local Real Colegiata de Roncesvalles (es)Orreagako Kolegiata (eu) Culte Catholique romain Type Collégiale Rattachement Archevêché de Pampelune Début de la construction XIIe siècle Fin des travaux XIIIe siècle(puis modifications ultérieures) Style dominant Gothique Protection Monument historique (1993) Géographie Pays Espagne Région  Navarre Département  Navarre Ville Roncevaux Coordonnées 43° 00′ 35...

Artikel ini perlu dikembangkan dari artikel terkait di Wikipedia bahasa Inggris. (Agustus 2023) klik [tampil] untuk melihat petunjuk sebelum menerjemahkan. Lihat versi terjemahan mesin dari artikel bahasa Inggris. Terjemahan mesin Google adalah titik awal yang berguna untuk terjemahan, tapi penerjemah harus merevisi kesalahan yang diperlukan dan meyakinkan bahwa hasil terjemahan tersebut akurat, bukan hanya salin-tempel teks hasil terjemahan mesin ke dalam Wikipedia bahasa Indonesia. Jan...

 

Distinctive Single Whip Stance of Guang Ping Yang tai chi Guang Ping Yang tai chi (Chinese: 廣平楊氏太极拳; pinyin: Guǎngpíng Yángshì tàijíquán) is a tai chi style descended from Yang-style tai chi. It claims to combine all the positive aspects of Yang-style with qualities that added strength and versatility. It's stances are lower and wider than Yang-style, but not as pronounced as Chen-style. Guang Ping is also distinguished by as little as a 51%/49% weight difference ...

 

  「伊斯兰国家」重定向至此。關於一种政权形式,請見「伊斯兰国 (政权形式)」。 此條目需要补充更多来源。 (2019年2月22日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:穆斯林世界 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(...

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: 1991 in the United States – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (July 2014) (Learn how and when to remove this message) This list is incomplete; you can help by adding missing items. (July 2014) List of events ← 1990 1989 1988 1991 in the United S...

 

French-American architect (1754–1825) This article is about the person who designed the basic plan for Washington, D.C. (capital city of the U.S.). For his father, see Pierre L'Enfant (painter). Pierre Peter Charles L'EnfantBorn(1754-08-02)August 2, 1754Paris, FranceDiedJune 14, 1825(1825-06-14) (aged 70)Prince George's County, Maryland, U.S.Resting placeArlington National Cemetery38°52′52″N 77°04′20″W / 38.88111°N 77.07222°W / 38.88111; -77.07222Mon...

 

London bus operator Not to be confused with Metro line, Metroliner, or Metrobus. MetrolineWright Eclipse Gemini 3 bodied Volvo B5LH on route 328 at High Street Kensington station in April 2024ParentComfortDelGroFounded1 April 1989; 35 years ago (1989-04-01)HeadquartersCricklewood, London, United KingdomService area Greater London Hertfordshire Service typeBus servicesDepots13Fleet1,429 (March 2023)Fuel typeDiesel, Hybrid, Electric and HydrogenManaging DirectorStephen HarrisW...

日本の政治家宮幡靖みやはた やすし 生年月日 1900年8月22日出生地 日本 静岡県没年月日 (1959-05-13) 1959年5月13日(58歳没)出身校 明治大学商学部卒業前職 計理士税理士所属政党 (日本自由党→)(民主自由党→)自由党 衆議院議員選挙区 旧静岡2区当選回数 3回在任期間 1947年4月25日 - 1953年3月14日 鷹岡町長 鷹岡町議会議員テンプレートを表示 宮幡 靖(みやはた やすし...

 

Questa voce sull'argomento calciatori argentini è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Luis GarnierNazionalità Argentina Altezza172 cm Peso73 kg Calcio RuoloCentrocampista Termine carriera2024 CarrieraSquadre di club1 2001-2004 Atlético Uruguay? (?)2004-2005 Tiro Federal5 (0)2005-2006→  Juv. Antoniana32 (3)2006-2010 Tiro Federal117 (6)2010-2011 Racing (C)? (?)...

 

University in Cochin, Kerala, India CUSAT redirects here. For other uses, see CUSAT (disambiguation). This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Cochin University of Science and Technology – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2021) (Learn how and when to remove this message) Cochin Univers...

لييج-باستون-لييج للسيدات 2022 تفاصيل السباقسلسلة6. لييج-باستون-لييج للسيداتمنافسةطواف العالم للدراجات للسيدات 2022 1.WWT‏التاريخ24 أبريل 2022المسافات142٫5 كمالبلد بلجيكانقطة البدايةBastogne [الإنجليزية]‏نقطة النهايةلييجالفرق24عدد المتسابقين في البداية128عدد المتسابقين في الن...

 

Theory that all societal relationships are based on economic relationships This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these messages) This article is missing information about how Marx and Engles applied historical materialism in concrete cases and whether this makes the theory amount to a determinism. Please expand the article to include this information. Further details may exist on the talk page. (June 20...