Egyházjog

Áldást osztó Jézus, mozaik, Sant’Apollinare Nuovo-bazilika, Ravenna
Concordia Discordantium Canonum, 1140

Az egyházjog (jus ecclesiasticum) a foglalata azoknak a jogszabályoknak, melyek az egyházra mint ilyenre, és az egyesekre mint az egyháznak tagjaira irányadók. A különböző egyházak szerint katolikus, protestáns stb. egyházjogról szólunk. A katolikus egyházjog szempontjából fontos az egyházjog és a kánonjog közötti különbség, amennyiben az első csak az egyházi ügyekre vonatkozó szabályokat foglalja magába, míg az utóbbi polgári ügyekre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz. Másrészt a kánonjog csak a kánoni törvénytárban foglalt szabályokból áll, míg az egyházjog az egyházi ügyekre vonatkozó valamennyi szabályokra, tekintet nélkül arra, hogy azok a kánoni törvénytárban vannak-e vagy sem.

Az egyházjogot forrása és céljánál fogva jus divinumnak, vagy jus sacrumnak is, a katolikus egyházjogot még jus pontificiumnak is nevezik. A kánonjog elnevezés onnan ered, hogy a régi egyházi törvényeket, ellentétben a polgári (nómos), és a Mózes törvényeitől kánonoknak (szabályoknak) nevezték. Az egyházjog vagy általános (jus universale) vagy különös (jus particulare) aszerint, amint az állami határokhoz nem szorított egyetemes egyház általános jogát, vagy csak valamely ország különös jogát képezi. Általános egyházjogról természetesen csak a katolikus egyházban lehet szó.

Az egyházjog forrásai

Az egyházjog forrásai: a Szentírás, a zsinati végzések, pápai határozmányok mint írott, a hagyomány és a szokás mint nem írott források. A magyar katolikus egyházjog ezenfelül: a nemzeti zsinatok végzései (a XIII. századig egybegyűjtve kiadta Péterfi, Concilia Eclesiae Hung. Rom. Catholicae, Pozsony 1741. 2 kötet. Szvorényi Synopsis Decretorum syn. 1807); a római pápáknak a magyar egyház részére kiadott külön levelei; országos törvények és szabályrendeletek; tartományi s megyei zsinatok végzései és a püspöki külön rendeletek. Az 1855. augusztus 18-án, a római Apostoli Szentszékkel kötött konkordátum alkotmányos megerősítést nem nyervén, amennyiben az alkotmány helyreálltáig tényleg hatályban volt, csak jogtörténeti jelentőséggel bír. Ellenben nem írott jogforrást képez a szokás – observantia ecclesiastica – és a törvényszéki gyakorlat.

Decretum Gratiani, Ornament. Alta Edad Media

A keleti egyházban: a keleti egyház gyűjteményei, közöttük említhető különösen Joannes Scholasticus az 500. év körüli gyűjteménye; a trulla-zsinat kánongyűjteménye (692), Photiusnak a «Syntagma» nevű gyűjteménye (839 és számos későbbi gyűjtemények, továbbá hazánkban a nemzeti gyülekezetek s püspöki zsinatok végzései, országos törvények, királyi szabadalmak, s különösen az 1770. szeptember 27-én, 1771. július 20-án és 1777. január 2-án kelt leiratok, az 1779. július 16-i Declaratorium, az 1782-es Systema Consistoriale és a szerzetrendek szabályai.

Az evangélikus egyházban a szentíráson kívül (Angliában a kánoni törvénytár is) az ágostai hitvallásúaknál a szimbolikus könyvek: a) az ágostai hitvallás (A. C.) 1530-ból Philipp Melanchthon által szerkesztve; b) Apollogia Confessionis, Melanchtonból (1531); c) a smalkaldi cikkek Luthertől (1537); d) Luther Márton kisebb s nagyobb kátéja (1529); és egy bizottság által kidolgozott formula concordiae (1580).

A reformátusoknál: a heidelbergi káté (1563); az ún. Confessio Marchica Zsigmond János brandenburgi választófejedelemtől (1614); a dortrechti végzések (1619); a Confessio Gallicana (1559); az ún. variata (1540). Ezekhez járulnak hazánkban az orsz. törvények.

Mindkét felekezetűekre nézve említendők különösen: a vallás gyakorlatának szabadságát biztosító bécsi (1606) és linci (1645) békekötések; az 1791: 26. sarkalatos törvény; 1844:3; II. Józsefnek 1786. március 6-án kelt s az 1791: XXVI. tc. által megerősített házassági rendelete; a törvényesen bevett keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról szóló 1858: LIII. tc.; a zsinati végzések, jelesül az ágostai hitvallásúaknál a zsolnai (1610); a szepesváraljai (1614); a királyi megerősítést ugyan nem nyert 1791. évi pesti zsinat végzése, és a királyi szentesítést nyert 1892/3-ki budapesti zsinat végzései. A helvét hitvallásúaknál a Komjáthi-zsinat végzései (megjelentek Nagyváradon, 1642 és Pesten, 1805), Gelei Katona István kánongyüjteménye. Továbbá mindkét felekezetnél a szuperintendenciák konventek és konzisztóriumok(wd) számára kibocsátott rendtartások. Az erdélyi helvét hitvallásúaknál az egyházi főtanács teljes gyűlésének végzései; a közönséges egyházi zsinat végzései; Bod Péter: Synopsis iuris connubialis (1763) és Judiciaria fori ecclesiastici praxis (1767) művei. Végül mindkét felekezetnél mint nem irott jogforrás a szokás és a gyakorlat.

1917

Az 1917-es római katolikus Egyházi Törvénykönyv a kánonjogot a papszenteléshez szükséges teológiai tanulmányok kötelező tantárgyai közé sorolta (1365 k. 2. §). Magának a Codexnek a kihirdetése pedig jelentősen hozzájárult az egyházjog teológiai és egyben jogi tudományként való művelésének fejlődéséhez. A kodifikáció elősegítette a kánonjog jogi jellegének tudatosulását, megnövelte az érdeklődést a kánonjogtudomány és az egyházjogi tanulmányok iránt. Ezt a fokozott érdeklődést jelezte, hogy ebben az időszakban számos új kánonjogi fakultás, illetve ehhez hasonló, tudományos fokozatok adására ugyancsak jogosult ún. kánonjogi intézet alakult.

1983

II. János Pál pápa 1983. január 25-én hivatalosan kihirdette az új római katolikus Egyházi Törvénykönyvet.

A tételes egyházjogtudomány ágait tárgyuk (az egyházjog, sőt gyakorlatilag az Egyházi Törvénykönyv részei) szerint és ezzel összefüggésben aszerint különböztetjük meg, hogy önálló egészként szokták-e művelni őket. Ezek a főbb ágak:

1) az általános szabályok kifejtése;

2) az Isten népének szerkezetével foglalkozó ún. egyházi alkotmányjog, amelyet egyes szerzők személyi jognak neveznek, mások pedig a hierarchikus szerkezetről szóló részre az alkotmányjog, a személyekről általában és a krisztushívőkről szóló részre pedig a személyi jog nevet alkalmazzák;

3) a szerzetesjog, az Isten népével kapcsolatos joganyag egy részének önálló egészként művelt területe;

4) a szentségi jog, a szentségekkel (és a kultusszal) kapcsolatos alapvető előírásokat tárgyalja;

5) a házasságjog, a szentségi jognak nagy gyakorlati jelentőségére való tekintettel önállósult része;

6) a liturgikus jog – szoros értelemben véve – a liturgikus cselekmények végzésének kötelező rítusaival foglalkozik, és gyakran inkább a liturgika, mint az egyházjog keretében nyer kifejtést;

7) az egyházi vagyonjog;

8) a büntetőjog;

9) az eljárásjog, mely anyagának legfőbb részére való tekintettel perjog néven vált ismertté;

10) a közigazgatási jog, amely újabban jelentős önállósulás jeleit mutatja;

11) az egyház tanítói feladatával kapcsolatos jog, melynek külön művelésére az 1983-as Egyházi Törvénykönyv szerkezete ad ösztönzést;

12) a missziós jog, amely az egyház tanítói feladatával foglalkozó jognak és az alkotmányjognak a missziós területekre érvényes sajátos szabályait vizsgálja.

Források

  • Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Szent István Társulat. Budapest, 2000. Printinvest Nyomda ISBN 9633611342
  • Erdő Péter: Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés (Szent István Társulat, Budapest, 1998, ISBN 9633610079, 9789633610077, német kiadás: 2002)
  • Erdő Péter: Egyházjog (Szent István Társulat, Budapest, 1992, ISBN 9633614635)
  • Hamza Gábor: Áttekintés a kánonjog (ius canonicum) kialakulásáról és fejlődéséről. [Visión de conjunto sobre el origen y el desarrollo del Derecho canónico (ius canonicum)]. Revista Crítica de Derecho Canónico Pluriconfesional 1 (2014) 155-168. http://www.eumed.net/rev/rcdcp/index.htm Archiválva 2016. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben

Kapcsolódó szócikkek

További információk

  • iuscangreg.it – Az egyházi törvénykönyv hatályos és korábbi változatai a Pápai Gergely Egyetem Kánonjogi karának weboldalán 12 nyelven (köztük magyarul is).
  • Erdő Péter: Egyházjog
  • Késmárky István: Katholikus egyházi vagyonjog. Pécs, 1900 Online
  • Bónis György: Középkori jogunk elemei. Római jog, kánonjog, szokásjog; Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1972
  • Erdő Péter: Az élő egyház joga. Tanulmányok a hatályos kánonjog köréből; Szt. István Társulat, Budapest, 2006
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: Törekvés a régi egyházi kánonok összegyűjtésére, mint a középkori egyetemes kánonjog-gyűjtemények sajátossága, 8-12. század; Szt. István Társulat, Budapest, 2009 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III. Studia)
  • Kuminetz Géza: A klerikusi életállapot. Válogatott pasztorálteológiai és kánonjogi tanulmányok; Szt. István Társulat, Budapest, 2010 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III. Studia)
  • A keleti egyházak kánonjainak törvénykönyve. Oktatási célú szövegkiadás; ford. Rihmer Zoltán; Szt. Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2011 (Collectanea Athanasiana II. Textus/Fontes)
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből. Források és intézmények; Szt. István Társulat, Budapest, 2011 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III. Studia)
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: Egyházjogi metodológia; Szt. István Társulat, Budapest, 2011 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae I. Institutiones)
  • Szabó Péter: A keleti egyházak szentségi joga. Összehasonlító bemutatás; Szt. Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Nyíregyháza, 2012 (Collectanea Athanasiana III. Manualia)
  • Artner Péter: A kánoni büntetések alkalmazását megelőző fegyelmi intézkedések; Szt. István Társulat, Budapest, 2013 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae IV., Dissertationes)
  • Hársfai Katalin: A kánoni eljárás princípiumai; Szt. István Társulat, Budapest, 2013
  • Erdő Péter: Jog, kánonjog, kultúra egy új antropológiai helyzet küszöbén; MTA, Budapest, 2014 (Székfoglalók a Magyar Tudományos Akadémián)
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: Az 1545 előtti egyházi források hatása a modern kánonjog rendszerére; Szt. István Társulat, Budapest, 2016 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III. Studia)
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: Az egyházi intézményrendszer története. Kánonjogtörténeti bevezetés; Szt. István Társulat, Budapest, 2017 (Szent István kézikönyvek)
  • Tanulmányok a keresztény bölcselet, a katolikus teológia és a kánonjog köréből; szerk. Kuminetz Géza; Szt. István Társulat, Budapest, 2019
  • Szuromi Szabolcs Anzelm: A teológia és a kánonjog harmóniája. Az egyház tanbeli és fegyelmi egysége; Szt. István Társulat, Budapest, 2020 (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III. Studia)
  • Erdő Péter: Az egyházjog lelke. Kánonjog a társadalomban és a hívő közösségben; Szt. István Társulat, Budapest, 2021
  • Szentirmai Sándor: A középkori magyar egyház. Válogatott kánonjogtörténeti tanulmányok; előszó Erdő Péter, ford. Báling Péter, szerk. Thoroczkay Gábor; Kronosz, Pécs, 2023 (Az Árpád- és Anjou-kor magyar egyházi archontológiájának kérdései)

Read other articles:

Impi adalah formasi militer yang mengubah sejarah Afrika selatan. Impi adalah istilah dalam bahasa Zulu yang mengacu kepada sejumlah pasukan, tetapi dalam bahasa Inggris istilah ini mengacu kepada resimen Zulu yang disebut ibutho dalam bahasa Zulu. Impi sudah ada semenjak zaman Dingiswayo, tetapi strategi dan formasinya kemudian diubah oleh Shaka. Ia merasa tidak puas dengan senjata lama yang disebut assegai, yaitu tombak panjang yang harus dilempar dari jauh. Ia menggantikannya dengan senjat...

 

 

Damon AlbarnOBEAlbarn performing with Gorillaz at the Roskilde Festival in 2010Informasi latar belakangLahir23 Maret 1968 (umur 55)Whitechapel, London, InggrisAsalLeytonstone, London, Inggris; Aldham, Essex, EnglandGenre Alternative rock world electronic hip hop Britpop indie rock art rock Pekerjaan Musician singer songwriter composer record producer Instrumen Vocal piano Keyboard guitar bass guitar synthesizer melodica drums percussion ukulele Tahun aktif1988–presentLabel Food SBK Vir...

 

 

Etu

Peta Lokasi Kabupaten Nagakeo tempat asal Etu Etu adalah pagelaran tinju seremonial adat untuk uji kejantanan antara pemuda di Kabupaten Nagekeo, Flores, Nusa Tenggara Timur.[1][2] Etu berarti tinju adat dalam bahasa Lokal.[2] Etu atau tinju adat ini berbeda dengan tinju konvesional.[2] Para petarung menggunakan kepo sebagai sarung tinjunya dan terbuat dari anyaman ijuk, petarung hanya boleh memukul lawannya dengan tangan yang memakai kepo tersebut sedangkan ta...

Berikut ini adalah daftar universitas, perguruan tinggi, institut, akademi, kolese dan yang sederajat di Beijing. Tiongkok. Setidaknya ada 70 perguruan tinggi di ibu kota Tiongkok. Sebagian besar perguruan tinggi dan universitas ini adalah universitas negeri atau berafiliasi, hanya sedikit yang berstatus universitas swasta. Status dan catatan Negeri (Langsung): dikelola langsung oleh Kementerian Pendidikan Tiongkok. Negeri (Lainnya): diatur oleh kementerian lain. Ω (Universitas Utama Negeri)...

 

 

Aimee GarciaGarcia, 2014Lahir28 November 1978 (umur 45)Chicago, Illinois, Amerika SerikatPekerjaanAktrisTahun aktif1996–sekarang Aimee Garcia (lahir 28 November 1978) adalah aktris asal Amerika Serikat yang dikenal melalui perannya sebagai Veronica Palmero dalam sitkom George Lopez dan baru-baru ini sebagai Alma dalam serial televisi ABC, Off the Map. Filmografi Film Tahun Film Peran Catatan 1996 The Homecoming Jodi Film debut 2001 Betaville Ruby Derain (young) 2002 The Good Girl...

 

 

Karawang BaratKecamatanMasjid Agung KarawangPeta lokasi Kecamatan Karawang BaratKarawang BaratPeta lokasi Kecamatan Karawang BaratTampilkan peta Kabupaten KarawangKarawang BaratKarawang Barat (Jawa Barat)Tampilkan peta Jawa BaratKarawang BaratKarawang Barat (Jawa)Tampilkan peta JawaKarawang BaratKarawang Barat (Indonesia)Tampilkan peta IndonesiaKoordinat: 6°18′26″S 107°17′56″E / 6.30724528787709°S 107.29886056410956°E / -6.30724528787709; 107.29886056410956...

Quantum states of two qubits Part of a series of articles aboutQuantum mechanics i ℏ d d t | Ψ ⟩ = H ^ | Ψ ⟩ {\displaystyle i\hbar {\frac {d}{dt}}|\Psi \rangle ={\hat {H}}|\Psi \rangle } Schrödinger equation Introduction Glossary History Background Classical mechanics Old quantum theory Bra–ket notation Hamiltonian Interference Fundamentals Complementarity Decoherence Entanglement Energy level Measurement Nonlocality Quantum number State Superposit...

 

 

2023 video gamePharaoh: A New EraDeveloper(s)Triskell InteractivePublisher(s)DotemuSeriesCity BuildingPlatform(s)WindowsReleaseWW: February 15, 2023Genre(s)City-buildingMode(s)Single-player Pharaoh: A New Era is a city-building video game designed by Triskell Interactive and published by Dotemu. It is a remake of Pharaoh (1999). Gameplay Main article: Pharaoh (video game) § Gameplay Players build a city in ancient Egypt. As a remake, the game closely follows the original. The graphics a...

 

 

Questa voce o sezione sull'argomento edizioni di competizioni calcistiche non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Scottish Challenge Cup 2014-2015Petrofac Training Cup 2014-2015 Competizione Scottish Challenge Cup Sport Calcio Edizione 24ª Organizzatore Scottish Professional Football League Date ...

Chen QingchenInformasi pribadiKebangsaan TiongkokLahir23 Juni 1997 (umur 26).[1]Xingning, Guangdong, TiongkokTinggi160 cm (5 ft 3 in)Ganda Putri & CampuranPeringkat tertinggi1 (WD) 2 November 20171 (XD) 16 Maret 2017Peringkat saat ini1 bersama Jia Yifan (27 Desember 2022[2])Profil di BWF Ini adalah nama Tionghoa; marganya adalah Chen. Chen Qingchen (Hanzi: 陈清晨; Pinyin: Chén Qīngchén, lahir 23 Juni 1997) adalah pemain bulu tangkis p...

 

 

Indonesian actor (1924–1992) A. Hamid AriefA. Hamid Arief, c. 1960BornAbdul Hamid Arief(1924-11-25)25 November 1924Batavia, Dutch East IndiesDied20 December 1992(1992-12-20) (aged 68)Jakarta, IndonesiaNationalityIndonesianOccupationActor Abdul Hamid Arief (25 November 1924 – 20 December 1992) was an Indonesian actor who appeared in more than 120 films. Born in Batavia, Dutch East Indies, he started his acting career in theatre before migrating to film with 1948's Anggrek Bu...

 

 

Cet article est une ébauche concernant un film japonais. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les conventions filmographiques. Tokyo Tribe Données clés Titre original トウキョウ トライブ Réalisation Sion Sono Scénario Sion Sono Musique B.C.D.M.G. Acteurs principaux Ryōhei Suzuki (en) Riki Takeuchi Young Dais Sociétés de production Django FilmFrom First Production Co.Nikkatsu Pays de production Japon Genre Musical, comédie, ac...

Falcão AS Roma 1983-84Informasi pribadiNama lengkap Paulo Roberto FalcãoTanggal lahir 16 Oktober 1953 (umur 70)Tempat lahir Abelardo Luz, BrasilTinggi 1,83 m (6 ft 0 in)Posisi bermain Gelandang serangKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol) 1972–1980 1980–1985 1985–1986 Internacional Roma São Paulo 157 (21) 107 (22) 10 (0) Tim nasional1976–1986 Brasil 34 (7) Kepelatihan1990–1991 1991–1992 1993 1994 Tim nasional Brasil América Internacional Tim nasional Jepang ...

 

 

Yi Bong-chang Insiden Sakuradamon Yi Bong-chang adalah tokoh pejuang kemerdekaan Korea yang dikenal akan aksinya dalam Insiden Sakuradamon di Tokyo dimana ia melemparkan granat kepada Kaisar Hirohito, simbol imperalisme Jepang.[1][2][3] Walau aksinya gagal dan ia dieksekusi, perjuangan Yi dianggap memberi motivasi bagi rakyat Korea di luar negeri.[3] Kehidupan dan pendidikan awal Yi Bong-chang lahir di Yongsan, Seoul pada tanggal 10 Agustus 1900 dari keluarga b...

 

 

Prominent street in Yarmouth, Maine Princes Point RoadThe southern end of Princes Point at its intersection with (l-r) Morton Road, Old Town Landing Road and Sunset Point RoadLength1.93 mi (3.11 km)LocationYarmouth, Maine, U.S.Northern endLafayette Street (Maine State Route 88)Southern endSunset Point RoadConstructionCompletionc. 1780 (244 years ago) (1780) Princes Point Road is a prominent street in Yarmouth, Maine, United States. It runs for about 1.93 mile...

Peta menunjukan lokasi Casiguran Data sensus penduduk di Casiguran Tahun Populasi Persentase 199519.578—200021.4591.99%200722.4030.60% Casiguran adalah munisipalitas yang terletak di provinsi Aurora, Filipina. Pada tahun 2000, munisipalitas ini memiliki populasi sebesar 22.403 jiwa atau 4.366 rumah tangga. Pembagian wilayah Casiguran terbagi menjadi 24 barangay, yaitu: Calabgan Calangcuasan Calantas Culat Dibet Esperanza Lual Marikit Tabas Tinib Bianuan Cozo Dibacong Ditinagyan Esteves San ...

 

 

American basketball player and coach Earl GrantGrant in 2016Current positionTitleHead coachTeamBoston CollegeConferenceACCRecord49–53 (.480)Biographical detailsBorn (1976-12-25) December 25, 1976 (age 47)North Charleston, South Carolina, U.S.Playing career1999–2000Georgia College Position(s)GuardCoaching career (HC unless noted)2002–2004The Citadel (assistant)2004–2007Winthrop (assistant)2007–2010Wichita State (assistant)2010–2014Clemson (assistant)2014–2021Charleston2021...

 

 

Municipality in São Paulo, Brazil Municipality in Southeast, BrazilCoroadosMunicipality FlagCoat of armsLocation in São Paulo stateCoroadosLocation in BrazilCoordinates: 21°21′20″S 50°17′10″W / 21.35556°S 50.28611°W / -21.35556; -50.28611CountryBrazilRegionSoutheastStateSão PauloMesoregionAraçatubaMicroregionBirigüiArea • Total246.8 km2 (95.3 sq mi)Elevation409 m (1,342 ft)Population (2020 [1]) •...

Legislative district of the Philippines Politics of the Philippines Government Constitution of the Philippines Charter Change Laws Legal codes Taxation Executive President of the Philippines Bongbong Marcos (PFP) Vice President of the Philippines Sara Duterte (HNP) Cabinet (lists) Executive departments Local government Legislature Congress of the Philippines 19th Congress Senate President Migz Zubiri (Independent) House of Representatives Speaker Martin Romualdez (Lakas) Districts Party-list ...

 

 

American self-help writer Kathy FrestonFreston at the Farm Sanctuary 25th Anniversary Gala in New York CityBorn1964 or 1965 (age 59–60)[1]United StatesOccupationsAuthorWellness ActivistSpouse Tom Freston ​(divorced)​Websitekathyfreston.com Kathy Freston is an American author and promoter of plant-based nutrition. Her books include The Lean, Veganist, Quantum Wellness, Clean Protein and 72 Reasons to Be Vegan. Biography Early life Freston grew...