Polgári jog (jogág)

CORPUS IURIS CIVILIS ROMANI (Gothofredus, 1583)

A polgári jog (latinul: ius civile) a magánjog része, jogág. Jellemzően mellérendeltségi viszonyban álló, egyenjogú személyek (természetes és jogi személyek) közti árujellegű vagyoni viszonyait, továbbá az egyes személyhez fűződő jogait szabályozza. A polgári jogi kötelezettségek általában csak a kötelezettek akaratából állnak be (akaratautonómia). A polgári jog kifejezést gyakran a magánjog szinonimájaként használják, de ez utóbbi szélesebb körű fogalom.

Feladata

A polgári jog a törvény által garantálja az ember számára az önrendelkezés szabadságát, személyisége kibontakoztatását, védelmét és ehhez tartozóan a vagyonával való szabad rendelkezést mind élők között, mind a rendelkező személy halála esetére.[1]

A polgári jog valamennyi civilisztikai jogág anyajoga, tartalmazza a legfontosabb alapelveket (jóhiszeműség és tisztesség elve, joggal való visszaélés tilalma, együttműködés elve).

A polgári jog és a közjog

A polgári joggal – csakúgy mint a magánjoggal – a közjogot állíthatjuk szembe, ahol nem egyenrangú személyek állnak szemben egymással, hanem az állam és állampolgár (más személy), jellemzően alárendeltségi kapcsolatban.

Története

Részterületei

Hagyományosan a polgári jog halmazába soroljuk a

A polgári jog jelenleg jellemzően nem alkotmányközpontú, azonban diszpozitív része. A válás, különválás esetére biztosítja a közhatalom számára a teljes beavatkozást a gyermekvállalók személyes viszonyaiba, a szülői és társadalmi státuszokba, magánvagyonokba, a gyakorlatban az anyagi függőségek nemi alapú megfordítását végzi. Lásd még Népességfogyás Magyarországon.

Meghatározza a dolog fogalmát, a dolog megszerzését, megterhelését, birtoklását, használatát, a vele való rendelkezést, a dolog feletti tulajdon megszerzését, a közös tulajdont, a használati jogokat (szolgalom, haszonélvezet, földhasználat), és a birtokot, birtokvédelmet. A dologi jog Grosschmid Béni szavaival élve: "sűrített negatív kötelem" – a dolog tulajdonosával szemben mindenki tűrni köteles, a dologi jog abszolút hatályú, mindenkivel szemben fennálló jog, mely a fennálló helyzet változatlanságát (statika) biztosítja a jogosult javára. Karl Savigny szerint a tulajdon az egész világgal szembeni jog egy dolog felett, szemben a kötelmekkel, szerződésekkel, ahol a kötelezettségek, jogosultságok meghatározott személyek között, egymás viszonyában állnak fenn.

A polgári jog másik nagy jogterülete a kötelmi jog, ennek általános illetve különös része. A kötelmi jog szabályozza az egyes személyek egymás közötti ügyleteit, az egymással szemben fennálló jogosultságokat és kötelezettségeket. A kötelmi jog főszabályszerűen relatív szerkezetű, mellérendelt jogviszonyban álló meghatározott jogalanyok, kölcsönös és egyenértékű követelései és tartozásai egységének diszpozitív jellegű szabályanyaga.

A polgári jog az öröklési jog körében rendezi a meghalt személy tulajdontárgyainak sorsát, végintézkedést és a törvényes öröklés eseteit, kapcsolatát, módjait, az örökösök felelősségét a hagyatéki tartozásokért, a végrendelet tartalmát, fajait, a végrendelet érvénytelenségét, hatálytalanságát és az öröklési szerződést is. Az öröklési jog biztosítja a kötelesrészt, az örökség kiadását, visszautasítását.

Jegyzetek

  1. Általános tanok, 27. o.

Források

Kapcsolódó szócikkek

Külső hivatkozások

Read other articles:

1991 video gameDeveloper(s)Coktel VisionPublisher(s)TomahawkPlatform(s)MS-DOS, Atari ST, CDTVRelease1991Genre(s)Simulation E.S.S Mega (European Space Simulator Mega) is a space simulation game published by Tomahawk and developed by Coktel Vision. E.S.S. Mega recreates ESA's space vehicle concepts of the early 1990, specially the Hermes Shuttle. The game was released for MS-DOS and Atari ST in 1991, and Commodore CDTV in 1992.[1] Gameplay According to game's manual, the simulated timel...

 

 

Deal Deal seafront Population 30,917 (2021 census Deal Urban Area) Ref. grid OS TR375525     - London  83.9mi  District Dover County shire Kent Wilayah South East Negara konstituen England Negara berdaulat Britania Raya Kota pos DEAL Distrik kode pos CT14 Kode telepon 01304 Polisi   Pemadam kebakaran   Ambulans   Parlemen UE Parlemen Britania Dover Daftar tempat: Britania Deal adalah sebuah ko...

 

 

Perbandingan 1. kelegapan 2. tembus cahaya, dan 3. tembus pandang; di belakang setiap panel ada bintang. Kelegapan atau opasitas adalah ukuran ketahanan terhadap radiasi elektromagnetik atau jenis radiasi lainnya, khususnya cahaya tampak. Dalam transfer radiasi, ini menggambarkan penyerapan dan hamburan radiasi dalam suatu media, seperti plasma, dielektrik, bahan pelindung, kaca, dll. Benda legap itu tidak lejas (memungkinkan semua cahaya melewatinya) atau tembus cahaya (memungkinkan sebagian...

Bungus Teluk KabungKecamatanPeta lokasi Kecamatan Bungus Teluk KabungNegara IndonesiaProvinsiSumatera BaratKotaPadangPemerintahan • CamatHarnoldi, S.H., M.M.[1]Populasi • Total24,116 (2.008) jiwaKode Kemendagri13.71.05 Kode BPS1371010 Nagari/kelurahan6 Bungus Teluk Kabung adalah sebuah kecamatan di kota Padang, provinsi Sumatera Barat, Indonesia. Kecamatan ini terdiri dari dua wilayah nagari yaitu Bungus di bagian utara dan Teluk Kabung di bagian selatan. ...

 

 

American actor and singer Steve KazeeKazee in 2016BornSteven Michael Kazee (1975-10-30) October 30, 1975 (age 48)Ashland, Kentucky, U.S.EducationMorehead State University (BA)New York University (MFA)Occupation(s)Actor, singerYears active2005–presentPartner(s)Jenna Dewan (2018–present; engaged)Children1 Steven Michael Kazee (born October 30, 1975) is an American actor and singer. He is best known for starring as Guy in the musical Once for which he was awarded the 2012 Tony Awar...

 

 

Canadian Football League games held on the second Monday in October This article is about Canadian Football League competition. For the series of National Football League games, see NFL on Thanksgiving Day. The Thanksgiving Day Classic (French: Classique de jour de l'Action de grâce) is an annual doubleheader held on Thanksgiving in the Canadian Football League (CFL). It is typically one of two days in which the league plays on a Monday afternoon; the other is the Labour Day Classic. Unlike ...

Questa voce o sezione sull'argomento politici statunitensi non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Questa voce sull'argomento politici statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Daniel Webs...

 

 

† Человек прямоходящий Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:Синапсиды...

 

 

Norwegian multi-sport club Fana Stadion Fana Idrettslag is the biggest multi-sport club in Fana, Bergen, Norway. It has several branches, of which football is the largest. Fana IL was founded on 3 March in 1920 at Stend in Bergen. [1] Football clubFana IL Home colours The different sports There are a broad scale of activities within the club, and all the following sports have their own sub-group.: Alpine skiing Track and field Handball Cross-country skiing / Biathlon Orienteering Spee...

Fictional character Nilin Cartier-WellsFirst appearanceRemember Me (2013)Created byJean-Maxime MorisDesigned byMichel KochVoiced byEN: Kezia Burrows[1]FR: Jessica Monceau[2] Nilin Cartier-Wells is a fictional character and the main protagonist of the action-adventure video game Remember Me, designed by Dontnod Entertainment and published by Capcom in 2013. Born as Nilin Cartier-Wells, she is an amnesiac freedom fighter recruited by a mysterious man named Edge to bring down Mem...

 

 

Television channel Sangat TVSangat TV logoOwnershipOwnerSangat TrustHistoryLaunched1 September 2010ReplacedScience ChannelLinksWebsitesangattelevision.orgAvailabilityStreaming mediaJustin.tvWatch live Part of a series onSikhism People Topics Outline History Glossary Sikh gurus Guru Nanak Guru Angad Guru Amar Das Guru Ram Das Guru Arjan Guru Hargobind Guru Har Rai Guru Har Krishan Guru Tegh Bahadur Guru Gobind Singh Guru Granth Sahib Selected revered saints Bhagat Kabir Bhagat Ravidas Bhagat ...

 

 

Ancient Second Temple inscription Temple Warning InscriptionThe inscription in its current locationMaterialLimestoneWritingGreekCreatedc. 23 BCE – 70 CE[1]Discovered1871Present locationIstanbul Archaeology MuseumsIdentification2196 T Fragment of the inscription at the Israel Museum. The Temple Warning inscription, also known as the Temple Balustrade inscription or the Soreg inscription,[2] is an inscription that hung along the balustrade outside the Sanctuary of the Sec...

DigimonLogoDigimon versi Bahasa InggrisDiciptakan olehBandai, WiZKarya asliDigital Monster (1997)PemilikAkiyoshi HongoBandaiToei AnimationPublikasi tercetakKomikLihat dibawahFilm dan televisiFilmLihat dibawahSeri televisiLihat dibawahPermainanTradisionalLihat dibawahPermainan videoLihat dibawahLainnyaMainanD-ArtsS.H. FiguartsBandaiLogo Digimon Digimon (デジモンcode: ja is deprecated , Dejimon) yang merupakan singkatan dari Digital Monster (デジタルモンスター Dejitaru Monsutā) ad...

 

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、...

 

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: コルク – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL(2017年4月) コルクを打ち抜いて作った瓶の栓 コルク(木栓、...

Not to be confused with Chungthang. Village in Ladakh, IndiaChumathangVillageChumathang gompaChumathangLocation in Ladakh, IndiaShow map of LadakhChumathangChumathang (India)Show map of IndiaCoordinates: 33°22′N 78°20′E / 33.36°N 78.34°E / 33.36; 78.34CountryIndiaUnion TerritoryLadakhDistrictLehTehsilNyomaElevation3,950 m (12,960 ft)Population (2011) • Total641Languages • OfficialHindi, English • SpokenLaddakh,...

 

 

此條目需要补充更多来源。 (2021年7月4日)请协助補充多方面可靠来源以改善这篇条目,无法查证的内容可能會因為异议提出而被移除。致使用者:请搜索一下条目的标题(来源搜索:美国众议院 — 网页、新闻、书籍、学术、图像),以检查网络上是否存在该主题的更多可靠来源(判定指引)。 美國眾議院 United States House of Representatives第118届美国国会众议院徽章 众议院旗...

 

 

Scottish footballer Andrew Shinnie Shinnie with Birmingham City in 2016Personal informationFull name Andrew Murray Shinnie[1]Date of birth (1989-07-17) 17 July 1989 (age 34)[2]Place of birth Aberdeen, ScotlandHeight 5 ft 11 in (1.81 m)[3]Position(s) Attacking midfielderTeam informationCurrent team LivingstonNumber 22Youth career2006–2008 RangersSenior career*Years Team Apps (Gls)2006–2011 Rangers 2 (0)2008–2009 → Dundee (loan) 20 (1)2010 →...

1990 video game This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: A Nightmare on Elm Street video game – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (April 2016) (Learn how and when to remove this message) 1990 video gameA Nightmare on Elm StreetCover artDeveloper(s)RarePublisher(s)LJNProgrammer(s)Steve P...

 

 

Facet of European history Flight and expulsion of Germans duringand after World War II (demographic estimates) Background 1944–50 flight and expulsion of Germans German–Soviet population transfers Potsdam Agreement Wartime flight and evacuation German evacuation East Prussia Post-war flight and expulsion Czechoslovakia Poland (incl. former German territories) Netherlands Romania Later emigration Refugees in Schleswig-Holstein Emigration from Poland Other themes Wolf children vte The expul...