Mára a Jászság területének 80%-át művelik. Az egykor oly gazdag élővilág nyomai csak szigetszerűen lelhetők fel a szántók között, illetve a Zagyva és a Tarna árterén.
A döntően szántók uralta kistáj flórája csak gyengén kötődik a középhegységihez. A területet hajdan mocsarakkal, lápokkal, sekély tavakkal mozaikos puha- és keményfás ligeterdők uralták. Jelenleg: szolonyec sziki legelők és rétek, alföldi mocsárrétek, kisebb mocsarak és javarészt ültetvény jellegű származék-erdők jellemzik, melyek mindegyike igen fajszegény. A kistájon mintegy 400–600 növényfaj él; közülük 20–40 védett.
Gyakori élőhelyek a cickórós puszták, a csatornák, szabályozott patakok, mesterséges tavak parti zónájában és közvetlen partközeli víztestében kialakult fragmentális mocsarak és kisebb hínarasok, a mocsárrétek és a szikes rétek.
Közepesen gyakori élőhelyek a fűz-nyár ártéri erdők, a keményfás ártéri erdők, a nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavi kákások, valamint ürmös puszták.
Ritka élőhelyek az állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár, a tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár, az áramlóvízi, (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár, a harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet, a vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak, a nem zsombékoló magassásrétek, a zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak, a kékperjés rétek, az ártéri és mocsári magaskórósok, a kocsordos–őszirózsás sziki magaskórósok, rétsztyeppek, az üde mézpázsitos szikfokok, a padkás szikesek és szikes tavak iszap- és vakszik növényzete, a kötött talajú sztyepprétek (lösz, agyag), a homoki sztyepprétek, a folyó menti bokorfüzesek, az alföldi zárt kocsányos tölgyesek, a nyílt, gyepekkel mozaikos sziki tölgyesek, az ősi fajtájú, gyepes és/vagy erdősödő, extenzíven művelt gyümölcsösök.
Ahol gyep szikesedése mérsékelt, ott gyakoriak a cickórósok, valamint a padkásodás csak szórványos. Ezeken az élőhelyeken elterjedt a bajuszpázsit(Crypsis aculeata) és a bárányparéj(Camphorosma annua) . Az álló- és folyóvizeket, csatornákat szalagszerű mocsarak és itt-ott enyhén szikes mocsárrétek kísérik. A mocsarak karakterfajai: mocsári sás(Carex acutiformis), éles sás(Carex acuta), parti sás(Carex riparia).
A homoki növényzet inkább mezsgyéken, kunhalmokon, gátakon, felhagyott, ill. extenzív gyümölcsösökben maradt meg legtöbbször erősen degradált formában. Jellemző fajai: homoki habszegfű(Silene conica), homoki pipitér(Anthemis ruthenica), mezei üröm(Artemisia campestris), pusztai ternye(Alyssum turkestanicum), homoki ternye(Alyssum tortuosum), hegyi ternye(Alyssum montanum subsp. gmelinii).
A 13. században, a jászok betelepedése idején a területen nagy kiterjedésű, vadakban, madarakban gazdag ligeterdők nőttek; jellemző fafajaik a szil, fűz, tölgy, kőris és nyár voltak. Az Északi-középhegység felől a Tisza felé tartó Tarna és Zagyva mellett a laposokon óriási lápos-mocsaras területek alakultak ki gazdag vízi világgal.
Az 1700-as évek végén elkezdett árvízvédelmi szabályozások és belvízelvezető tevékenység következtében a mocsaras táj folyamatosan átalakult. A török időkben a mocsaras részekről a fákat is kiirtották, ekkor alakult át igazi pusztává.
A 18—19. században folyamatosan vándoroltak ki a pusztákba és a Duna—Tisza közébe, mivel akkor a Jászság, a Kiskunság és a Nagykunság egy közigazgatási kerületbe (Jászkun Hármas Kerület) tartozott. Ennek a székhelye Jászberény volt, amit ezért is hívnak a „jászok fővárosának”.
A Jászság ma az Észak-Alföldi régióhoz, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozik, azon belül a Jászberényi járáshoz, ami gyakorlatilag a Jászság tájegységnek felel meg. A kistérséghez (és így a Jászsághoz) 18 település tartozik.
A történelmi Jászság 1876-os megszűnésekor 11 települést foglalt magában:
A történelmi Jászsághoz tartozott pusztákból 1876 óta további négy település alakult: Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány és Jászszentandrás. A történelmi Jászságnak nem voltak ugyan részei, de annak területébe ékelődött további 3 település, melyeket földrajzi és néprajzi értelemben hozzá tartozónak tekintenek: Alattyán, Jánoshida és Pusztamonostor.
A Jászság területén kívül is található néhány település, melyek nevükben őrzik jász eredetüket, jászokkal való kapcsolatukat. Ilyenek a Pest vármegyében található Pilisjászfalu és Jászkarajenő, a kiskunságiJászszentlászló valamint a Romániához tartozó, a román-moldvai határ közelében lévő Jászvásár(Iași), illetve a Karánsebestől kb. 10 km-re, északra fekvő Jász(Iaz).
A Jászság külön tájegység a nagy magyar Alföldön a földrajzosnak; külön kultúrájú népcsoport a néprajzosnak; külön joggal felruházott terület a jogtörténésznek; külön fejlődésű terület és nép a történésznek. Olyan terület, táj, népesség, amelynek a környezettől eltérő voltát soha senki nem tagadta. Maguk a terület lakói pontosan ismerik a Jászság határait, elkülönítik magukat a nem jászoktól. A Jászságot övező települések népe határt von önmaga és a jászok közé, s másnak tudja őket. A mai jászsági lakosság és a 13. században a területre beköltözött iráni (oszét) eredetű jászok között genetikus kapcsolat van. Számos család leszármazottja az egykori beköltözőknek. A jász lakosság a viharos évszázadok (Török hódoltság, Rákóczi-szabadságharc) során soha nem semmisült meg teljesen. Néhány család mindig itt maradt, tovább folytatva az életet, megőrizve a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát. A jászok többsége a török időkben is folyamatosan lakta a Jászságot, időleges és részleges elmenekülései, az egyes községek elpusztulása ellenére. A török idők után is a jász nép folyamatosan őrizte zártságát, a beköltözőket magukba olvasztották, hasonlították.
Jegyzetek
↑A Jászság flórája. kitaibelia.unideb.hu. (Hozzáférés: 2017. március 8.)
Korniss Péter: Jászság. Tájak, korok, emberek, Budapest, 2002.
Szakcikkek:
Égető Melinda: Kocsis Gyula: A Jászság társadalma, népessége, gazdálkodása a XVI-XVII. században, Ethnographia, 2006. (117. évf.) 2. sz. 191-193. oldal
H. Bathó Edit: A Jászság viselete : kiállítás a Jász Múzeumban, Magyar múzeumok, 2002. (8. évf.) 4. sz. 48-50. oldal
Török Enikő: Külső-Szolnok vármegye, a Jászság és a Nagykunság Bél Mátyás műveiben és Mikoviny Sámuel térképein, Levéltári szemle, 2000. (50. évf.) 1. sz. 3-19. oldal
Füri András - Urbán Sándor - Vidra Tamás: A Jászság kapuja (A Tápió-vidék), Természetbúvár, 1997. (52. évf.) 1. sz. 20-22. oldal
Kertész Róbert - Sümegi Pál - Kozák Miklós - Braun Mihály - Félegyházi Enikő - Hertelendi Ede: Archeological and paleoecological study of an early holocene settlement in the Jászság area (Jászberény I.), Acta geographica ac geologica et meteorologica Debrecina, 1994. 32. köt. 5-49. oldal
Czeglédi Márta: Szövetségben a Jászság, A falu, 1991. (7. évf.) 3. sz. 15. oldal
Iványosi-Szabó Tibor: Timár György, Hegyi Klára: Jászberény török levelei. Botka János: Latin és magyar nyelvű források a Jászság XVI-XVII. századi történetéhez. Szolnok, 1988., Levéltári szemle, 1990. (40. évf.) 4. sz. 86-88. oldal
Almádi László: Adatok az Észak-Jászság flórájához, Folia historico-naturalia Musei Matraensis, 1985. 10. évf. 25-30. oldal
Babos Imre: A Jászság, Az erdő, 1961. (10. évf.) 11. sz. 479-488. oldal
Moesz Gusztáv: A Kiskunság és a Jászság szikes területeinek növényzete, Acta geobotanica Hungarica, 1940. (3. évf.) [1. sz.] 100-115. oldal