A RétközSzabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik kistája, a Tisza felső szakaszának szabolcsi mélyártere.
Helyi neve Rétség volt, amin elsősorban a Tisza közelében fekvő leginkább mocsaras területet értették. Főbb települései: Dombrád, Nagyhalász és Paszab voltak, azonban mára Ibrány vált a terület egyik legjelentősebb településévé.
A Rétköz egykor a Tisza ártere volt, a 19. század közepéig, a folyószabályozások, lecsapolások előtt erdőkkel, tavakkal, rétekkel, lápokkal, kanyargó vízerekkel szabdalt kiterjedt lápvidék volt, mintegy 140 ezer holdon. E lápvidék felvette a Nyírség csapadékvizeit is.
A falvak a tájegység peremén és a belső szigeteken, homokhátakon, települtek meg, lakói a halászattal, csíkászattal, teknősbékafogással, nádvágással, sulyomszedéssel foglalkoztak, az állattenyésztésből és a lápból kiemelkedő homokszigeteket művelve földművelésből származó jövedelmük kiegészítéseként.
A mély fekvésű helyeit szinte egész évben víz borította, és az évszázadok alatt e vízzel borított területeken képződött tőzeges talajon zsombékos úszólápok, különleges hínárvegetáció alakult ki sajátos növény és állatvilággal.
Kialakulása
A pleisztocén és a holocén határán keletkezett, az észak-alföldi fiatal peremsüllyedések közé tartozik. Az alapját a pannontábla, és az erre rárakódó hordalékkúp adta, melynek fejlődése a pleisztocén végéig egységesen történik a Nyírséggel és a Bodrogközzel.
Lecsapolás
A Rétközt az 1880-as években csapolták le, vizét a Lónyai-főcsatorna vezette el. A környék lakossága ekkor tért át az intenzívebb gabona-, dohány-, káposzta- és burgonyatermelésre. A tájegység legjellemzőbb élőhelyei az ármentesítés és lecsapolás eredményeként kultúrtájjá változtak.
A Rétköz az alacsonyabb részeken mind a mai napig igen szép arányban őrzi természeti értékekben gazdag vizes élőhelyeit. Az egykori Rétköz emlékét az ősi patakmedrek, erek maradványai őrzik, mint a Szebecse, a Járat-ér, a Csenger, a Kis-Tisza patakok, melyek egykor behálózták a vidéket; ezeken át érkezett áradáskor a Tisza vize a területre, s apadáskor ezeken jutott vissza is a folyó medrébe, melyekből mára csupán néhány kilométernyi úgynevezett holt-szakasz maradt meg. A területet átszelő nagyrészt mesterséges Belfőcsatorna egyes részei is ezekben a medrekben folynak, különlegesen gazdag és értékes vízi- és élővilággal.
A megmaradt lápon végzett kutatások során fedezték fel többek között a Rétköz máig megmaradt utolsó úszólápját is, mely több hektáron terül el.
Növényvilága
A növények közül máig él itt a védett békaliliom (Hottonia palustris), a lápi csalán (Urtica kioviensis), a mocsári lednek (Lathyrus palustris), a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a mocsári kocsord (Peucedanum palustre), mocsári csillaghúr (Stellaria palustris), a ritka villás sás (Carex pseudocyperus), valamint a békalencsemoha (Ricciocarpus natans) is, melynek több eddig nem ismert állományát fedezték itt fel.
A nagyrészt a régi patakmedrek maradványait felhasználló, a lecsapolás után épített Belvízcsatorna gazdag élővilágához tartozik a védett sulyom (Trapa natans), rucaöröm (Salvinia natans), valamint a ritka kolokán (Stratiotes aloides) és a vízitök (Nuphar luteum) és a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), békaliliom (Hottonia palustris), nyílfű (Sagittaria sagittifolia) is.
Három védett orchideafaj is él e területen; a pompás kosbor (Orchis laxiflora subsp. elegans), a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorrhiza incarnata), és a mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), valamint a hatalmasra növő védett mocsári csorbóka (Sonchus palustris), és a gávai legelőn nemrégiben felfedezett védett hólyagos here (Trifolium vesiculosum) is, melyet sokáig kipusztult fajnak hittek.
A kistáj ritkább, de igen értékes élőhelyei közé tartoznak a szikesek, sajátos élővilágú szikes tavak, rétek is, melyek a felszín mélyedéseiben egyes helyeken a talajvíz mozgása és az erős kipárolgás miatt felhalmozódó só miatt alakultak ki. A szikes helyeket a tavaszi vízborítás idején rendkívül kedvelik a vonuló madarak, növényvilága is sótűrő fajokból áll. Több ritka faj, mint a sziki őszirózsa (Aster tripolium), az egérfarkfű (Myosurus minimus) és az árpasás (Carex hordeistichos), valamint a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) is megtalálható itt.
Kunhalmok - A Rétköz nyugati részén emelkednek az úgynevezett kunhalmok (kurgánok) is, melyek közül külön említést érdemel a 12 méter magas ibrányi Fekete-halom, melyet Kr. e. 2-3000 körül emeltek, de több más kurgán is található a tájegység területén.
Legány András: Ahol egykor a Tisza kalandozott: a Rétköz, Természetbúvár, 2004. (59. évf.) 1. sz. 20-22. oldal
Balogh András - Kormány Gyula: A Rétköz földrajza. A kistáj gazdaságának természeti és társadalomföldrajzi alapjai, Földrajzi értesítő, 2002. (51. évf.) 1-2. füz. 165-166. oldal
Kerényi Attila - Bujdosó Zoltán: A Rétköz földrajza, kistáj gazdaságának természeti- és társadalomföldrajzi alapjai, Honismeret, 2002. (30. évf.) 5. sz. 80-81. oldal
Nagy Miklós - Halmos István-Lányi Ágoston-Nagy Judit: Rétköz táncai és zenéje, Pedagógiai műhely, 1988. (14. évf.) 2. sz. 100-101. oldal
Réfi Oszkó Magdolna: Adalékok a Rétköz 18-19. századi agrárföldrajzi képéhez, Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis, 1987. Földrajz 91-103. oldal
Muraközi Ágota: Adalékok a Rétköz néprajzához, népművészetéhez, Pedagógiai műhely, 1986. (12. évf.) 1. sz. 63-77. oldal
Réfi Oszkó Magdolna: A Rétköz földhasznosítása a XIX. századi vízi munkálatok előtt, Agrártörténeti szemle = Historia rerum rusticarum, 1986. (28. évf.) 1-2. sz. 221-261. oldal
Kormány Gyula: A Rétköz, Természet világa: természettudományi közlöny, 1973. (104. évf.) 11. sz. 503-507. oldal
Kormány Gyula: A Rétköz vízrajzi viszonyai, Acta Academiae Paedagogicae Nyíregyháziensis, 1973. Földrajz 37-55. oldal
.jpg)
