Hazai mérkőzéseiknek legtöbbször a pireusziKaraiszkákisz Stadion ad otthont. A görögök az 1980-as Európa-bajnokság és az 1994-es világbajnokság kivételével nem szerepeltek egyetlen nemzetközi tornán sem egészen 2004-ig. Ekkor azonban hatalmas meglepetésre megnyerték a portugáliai kontinensviadalt, az egyenes kieséses szakaszban legyőzve többek között a címvédő Franciaországot, a nyitómérkőzésen és a döntőben pedig a házigazda Portugáliát.[4]
A görögök győzelme – akik addig mindössze két rangos torán szerepeltek – nem várt siker volt. A William Hill angol fogadóiroda az Európa-bajnokság előtt 1/50-es oddsszal a 11. helyen taksálta az arányszámot egy esetleges görög győzelemre.[5] A sportszakértők, kommentátorok és a közvélemény szerint soha még ennyire esélytelennek tartott csapat nem nyert rangos tornát. A győzelem következtében 30 helyet ugrottak 2 hónap alatt a FIFA-világranglistán. Győzelmüknek eredményeként szerepeltek a 2005-ös konföderációs kupán. Az Európa-bajnoki címük ellenére a következő nagy világeseményre a 2006-os világbajnokságra nem jutottak ki.
A görög labdarúgás fejlődését a huszadik század első felében súlyosan hátráltatta a polgárháború és a Balkán bizonytalan politikai helyzete. A labdarúgás csak 1979-ben vált teljesen professzionálissá. 1980-ban bejutottak az Európa-bajnokság nyolcas mezőnyébe. Az A csoportba kerültek az NSZK, Csehszlovákia és Hollandia társaságában. A hollandok ellen kezdtek és 1–0-ra kikaptak. A következő csoportmérkőzésükön 1–1-es első félidőt követően 3–1 arányban alulmaradtak a csehszlovákok ellen. Az utolsó meccsükön pedig döntetlent játszottak a tornát megnyerő NSZK-val (0–0).
Az 1994-es labdarúgó-világbajnokság volt a következő nagy esemény a görög válogatott történetében. A selejtezőcsoportból Oroszország társaságában jutottak ki a világbajnokságra, ahol a D csoportba kaptak besorolást Argentína, Bulgária és Nigéria mellett. Akárcsak 1980-ban, ismét a csoportkör után búcsúztak. Mindhárom mérkőzésen rúgott gól nélküli vereséget szenvedtek. Argentínától és Bulgáriától 4–0-ra, Nigériától 2–0-ra kaptak ki.
Sikertelen időszak (1994–2004)
A görögök lemaradtak az 1996-os Európa-bajnokságról, miután a selejtezőcsoportjukban harmadik helyen végeztek Oroszország és Skócia mögött. Az 1998-as világbajnokság selejtezőiben mindössze 1 ponttal kevesebbet gyűjtve végeztek a második helyezett Horvátország mögött, így lemondhattak a pótselejtezőt érő helyezésről. A 2000-es Európa-bajnokság selejtezőiben ismét a harmadik helyen zártak a selejtezőcsoportjukban. Szlovénia két ponttal előzte meg a görögöket, de a legnagyobb csalódást mégis az keltette, hogy hazai pályán vereséget szenvedtek Lettországtól, aminek következtében az aktuális szövetségi kapitányt Kósztasz Polihporníut kirúgták.
A 2002-es világbajnokság selejtezői után a negyedik helyet szerezték meg Németország, Anglia és Finnország mögött. Ennek eredményeként nem volt meglepetés Vasszílisz Daníl menesztése, akinek a helyét a német Otto Rehhagel vette át a görög kispadon.
2004-es Európa-bajnokság
A selejtezősorozatot nem kezdte valami túl jól Görögország, 2–0-s vereség Spanyolország és Ukrajna ellen. Ezután azonban az összes hátralévő mérkőzést –szám szerint hatot– megnyerve 24 év után az első helyen jutottak ki Otto Rehhagel vezetésével az Európa-bajnokságra.
A sorsolást követően az A csoportba kerültek a görögök. A nyitómérkőzést is ők vívták a házigazda portugálokkal, melyen Jórgosz Karangúnisz és Ángelosz Baszinász góljaival 2–1-re győztek. Következő összecsapásukon Spanyolországgal találkoztak, akik hamar megszerezték a vezetést Fernando Morientes révén. Az eredményt Ángelosz Harisztéasz egyenlítette ki és ami a későbbiekben már nem is változott, így a vége 1–1 lett. A görögök kényelmes pozícióban várhatták az utolsó meccsüket. Az az Oroszország volt az ellenfél, aki ekkor már biztosan kiesett. A görögök 2–1-s vereséget szenvedtek ugyan, de második helyen továbbjutottak.[6] A negyeddöntőben a címvédő Franciaország várt rájuk, akiket nagy meglepetésre Harisztéasz 65. percben szerzett góljával ejtettek ki.[7] Az elődöntőben a végső győzelemre is esélyes Csehország következett, akik eddig százszázalékosan álltak a tornán (4-ből 4 győzelem). A rendes játékidő nem hozott döntést, a mérkőzés 90 perc után 0–0-val zárult. Következett a ráadás, ahol Traianósz Délasz fejesének köszönhetően ezüst góllal kerültek a döntőbe a görögök.[8]
Ez volt az első alkalom, hogy ugyanaz a két csapat játszotta a döntőt, aki a nyitómérkőzést. Az 57. percben Harisztéasz megszerezte a vezetést csapata számára. Innentől kezdve a portugálok magasabb sebességre kapcsoltak és megpróbálták bedarálni a görögöket, akik azonban hősiesen állták a portugál támadásokat és végül 1–0-ra megnyerték a mérkőzést, ami az Európa-bajnoki címet jelentette számukra.[9]
2005-ös konföderációs kupa, 2006-os vb
A 2004-es Európa-bajnoki címüknek eredményeként részt vehettek a Németországban rendezett 2005-ös konföderációs kupán. Vereséget szenvedtek Brazília (0–3) és Japán (0–1) ellen, Mexikóval pedig egy 0–0-s döntetlent játszottak.
A 2006-os labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben Ukrajna, Törökország, Dánia, Albánia, Grúzia és Kazahsztán jutott ellenfélül. Friss Európa-bajnokként vágtak bele a selejtező sorozatba. Első mérkőzésükön nem kis meglepetésre mindjárt 2–1-es vereséget szenvedtek Albániától. Majd Törökország ellen 0–0-t, Ukrajnával pedig 1–1-et játszottak. Ezután zsinórban 4 győzelem következett Kazahsztán (3–1), Dánia (2–1), Grúzia (3–1) és Albánia (2–0) ellen. Ekkor még volt esélyük a kijutásra, azonban Törökországban csak egy 0–0-s döntetlent értek el akárcsak az odavágón, Ukrajna ellen pedig hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedtek. Mindez azt jelentette, hogy függetlenül a további eredményektől, Görögország aktuális Eb győztesként lemaradt a 2006-os világbajnokságról.
2008-as Európa-bajnokság
A 2008-as kontinenstornára sikeresen vette a selejtezőbéli akadályokat Görögország. Az C csoportot 31 ponttal zárva magabiztosan jutottak ki az Európa-bajnokságra. Mindössze csak 5 pontot veszítettek, ebből 3-at Törökország ellen hazai pályán, amikor 4–1-es vereséget szenvedtek. Az Eb-n a D csoportba sorsolták őket. Svédországtól 2–0-ra,[10]Oroszországtól 1–0-ra,[11] míg a későbbi győztes Spanyolországtól 2–1-re kaptak ki, így címvédőként már a csoportkör után búcsúzni kényszerültek.
2010-es világbajnokság
Az Európa-bajnoki kiesés után következtek a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezői. Svájc mögött a második helyen végeztek a selejtezőcsoportban, így kénytelenek voltak pótselejtezőt játszani Ukrajnával. Az első mérkőzésre Görögországban került sor, ami 0–0-s döntetlennel zárult. A visszavágón Doneckben 1–0-ra győztek a görögök és kijutottak a világbajnokságra. A sorsolást 2009. december 4-én tartották Fokvárosban. A görögök két korábbi ismerőst kaptak Argentína és Nigéria személyében csoportellenfélnek, mivel az eddig egyetlen világbajnoki részvételük (1994) alkalmával is ők voltak a csoportjukban. Egyedül Dél-Korea volt ilyen szempontból újonc számukra (1994-ben Bulgária volt a 3. csapat). Dél-Koreától 2–0-ra vereséget szenvedtek a nyitótalálkozójukon.[12] A következő mérkőzésen Nigériát legyőzték 2–1-re.[13] Az afrikaiak szerezték meg a vezetést amit Dimítrisz Szalpingídisz egyenlített ki a 44. perceben. Ez volt Görögország történetének első világbajnokságon szerzett gólja. A győzelmet pedig Vaszílisz Toroszídisz biztosította be a 71. percben. A továbbjutás azonban így sem sikerült, mivel Argentína ellen 2–0-s vereség lett a vége, bár a 77. percig döntetlenre állt a találkozó.[14]
2012-es Európa-bajnokság
A 2012-es Európa-bajnokság selejtezőben első helyen zárta csoportját Görögország. A lejátszott 10 mérkőzésből hetet megnyertek, míg a maradék három találkozón döntetlent értek el. A végén 24 ponttal zártak –a 22 pontos Horvátország előtt– és jutottak ki az Európa-bajnokságra.
A tornán az A-csoportba kaptak besorolást a házigazda Lengyelország, Csehország és Oroszország társaságában. Akárcsak 2004-ben, ezúttal is a görögök játszhatták a torna nyitómérkőzését a házigazdával, akik jelen esetben a lengyelek voltak. Robert Lewandowski révén a hazaiak szereztek vezetést a mérkőzés 17. percében, amit az 51. percben Dimítrisz Szalpingídisz egyenlített ki és ezzel beállította az 1–1-es végeredményt.[15] A találkozó érdekessége volt, hogy a lengyelek kapusát Wojciech Szczęsnyt a játékvezető kiállította és büntetőt ítélt a görögök javára. A tizenegyest Jórgosz Karangúnisz végezte el, azonban a Szczęsny helyére érkező Przemysław Tytońnak sikerült azt hárítania. A görögök oldalán is volt egy kiállítás Szokrátisz Papasztathópulosz személyében, akit második sárga lapja után még az első félidő 44. percében kiállított a spanyol Carlos Velasco Carballo.
Ezt követően a második csoportmérkőzésüket 2–1-re elveszítették Csehországgal szemben.[16]Petr Jiráček és Václav Pilař találataira Theofánisz Gékasz válaszolt, de mindez csak a szépítéshez volt elegendő. A harmadik csoportmérkőzésükön Oroszországgal találkoztak, akiknek 1 pont is elegendő lett volna a továbbjutáshoz, de a görögök védekező taktikát választva Karangúnisz góljával 1–0-ra megnyerték a találkozót és bejutottak a negyeddöntőbe, ahol Németországot kapták ellenfélül.[17] A végeredmény 4–2 lett a németek javára, a görögök góljait Jórgosz Szamarász és Dimítrisz Szalpingídisz szerezték, utóbbit tizenegyesből.[18]
2014-es világbajnokság
A 2014-es világbajnokság selejtezősorozatában a görög válogatott Bosznia-Hercegovina, Szlovákia, Litvánia, Lettország és Liechtenstein társaságában a G csoportba került. A selejtezősorozat végén azonos pontszámmal ugyan, de rosszabb gólkülönbségük miatt végül Bosznia mögött a második helyen végeztek. A lejátszott tíz mérkőzésből nyolcat megnyertek, míg a bosnyákok ellen hazai pályán 0–0-s döntetlent értek el, idegenben pedig 3–1-es vereséget szenvedtek. A második hely azt is jelentette, hogy pótselejtezőt kénytelenek játszani, melyben ellenfélnek Romániát kapták. A párharc első mérkőzését a görögök hazai környezetben 3–1 arányban megnyerték Dimítrisz Szalpingídisz illetve Kósztasz Mítroglu góljaival. Utóbbi kétszer is eredményes volt. A visszavágón Bukarestben 1–1 lett a mérkőzés végeredménye, melyen Mítroglu ismét betalált és így összesítésben 4–2-vel jutottak ki a görögök Brazíliába.
A világbajnokságon Elefántcsontpart, Japán és Kolumbia mellett a C csoportba kerültek a sorsolás után. Első mérkőzésükön sima 3–0-s vereséget szenvedtek Kolumbia ellen,[19] amit a Japán elleni 0–0-s döntetlen követett.[20] A harmadik mérkőzésükön Elefántcsontpart ellen Andréasz Számarisz góljával megszerezték a vezetést a találkozó 42. percében, amit Wilfried Bony egyenlített ki a 74. percben. Amikor már úgy tűnt, hogy ez marad a végeredmény a csattanó a végén érkezett egy a görögöknek megítélt büntetőből, melyet a 92. percben Jórgosz Szamarász értékesített és amellyel beállította a 2–1-es végeredményt.[21] Történetük során első alkalommal sikerült túljutniuk a csoportkörből a nyolcaddöntőbe ahol torna meglepetés csapatával Costa Ricaval találkoztak. Bryan Ruiz szerzett vezetést a közép-amerikaiaknak, de ezt még sikerült egalizálnia a görögöknek Szokrátisz Papasztathópulosz révén a 91. percben. A rendes játékidőben már nem esett több találat, így következett a kétszer 15 perc hosszabbítás. A hosszabbításban sem született már újabb gól, ezért a döntés a büntetőkre maradt, melyben a Costa Ricaiak bizonyultak jobbnak és 5–3 arányban győztek.[22]
2016-os Európa-bajnokság
2014 júliusában az olasz Claudio Ranierit nevezték ki szövetségi kapitánynak. A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőiben vereséget szenvedtek többek között Románia, Észak-Írország, Finnország és Feröer ellen. 2014 szeptemberétől egészen 2015. októberéig –beleértve a barátságos mérkőzéseket is–, nem tudtak mérkőzést nyerni. A Feröer elleni hazai pályán elszenvedett történelmi 1–0-s vereség után Ranierit már novemberben menesztették.[23][24] Ráadásul Feröertől idegenben is kikaptak 2–1-re. Egyedül Magyarországot tudtál legyőzni 4–3-ra az utolsó selejtezőn.[25] Végül egy győzelemmel, három döntetlennel és hat vereséggel a csoport utolsó helyén végeztek. Hollandia és Bosznia-Hercegovina mellett a harmadik 1. kalapos válogatott volt, melynek nem sikerült kijutni az Európa-bajnokságra. Érdekesség, hogy mindhárman a 2014-es világbajnokság résztvevői voltak.
Stadion
A görög labdarúgó-válogatott eddigi története során általában Athénban, de természetesen szerte az ország más városaiban is pályára lépett már. A jelenlegi otthonuk a 2004-es felújítása óta a pireusziKaraiszkákisz Stadion, amely az Olimbiakósz otthona is egyben.
Az első válogatott mérkőzést –melyet 1929-ben rendeztek meg– követő 33 évben az Apósztolosz Nikolaídisz Stadion számított az első számú stadionnak az országban. 1962-ben a Níkosz Gúmasz Stadionban léptek pályára. Athénon kívül először a Szaloniki Kaftanzóglio Stadionban szerepeltek 1966-ban. Az 1980-as évek elejéig ezek az arénák voltak váltakozva a nemzeti csapat otthonai, de ez idő alatt további görög városokban is játszottak, többek között Pátrában és Kaválában.
Az 1982-ben átadott újjáépített athéni Olimpiai Stadion lett a legnagyobb létesítmény az országban és ezáltal a válogatott első számú otthona is az 1980-as és az 1990-es években.
1948 és 1988 között amatőr, 1992-től kezdődően U23-as játékosok vettek részt az olimpiai játékokon
Mezek a válogatott története során
A görög labdarúgó-válogatott hagyományos szerelése fehér mez, fehér nadrág és fehér sportszár, a váltómez pedig kék mezből, kék nadrágból és kék sportszárból áll. Mindez 2004-ig fordítva volt, de a 2004-es Európa-bajnoki cím megszerzése után felcserélték a sorrendet.
1990-ig a Puma, 1992–1998 között a Diadora, 1998–2001 között a Lotto, 2002–2003 között a Le Coq Sportif, 2003–2013 között pedig az adidas látta el sportszerekkel a csapatot.
2013. április 10-én bejelentették, hogy a Görög Labdarúgó-szövetség szerződést kötött az amerikai sportszergyártó céggel a Nike-val.[26]
Stemma della Royal Jersey Agricultural & Horticultural Society. La Royal Horticultural Society è un'istituzione di orticultura fondata nel Regno Unito nel 1804 come Horticultural Society of London e ribattezzata con il nome attuale nel 1864 in seguito ad un Royal Charter. Attualmente è una delle più famose organizzazioni mondiali dedite all'orticultura e la più importante organizzazione senza scopo di lucro legata al mondo del giardinaggio della Gran Bretagna. La società gestisce qua...
Ander Iturraspe Ander Iturraspe dengan pendukung tim., 2015Informasi pribadiNama lengkap Ander Iturraspe DerteanoTanggal lahir 8 Maret 1989 (umur 35)Tempat lahir Abadiño, SpanyolTinggi 187 m (613 ft 6 in)Posisi bermain Gelandang bertahanInformasi klubKlub saat ini Athletic BilbaoNomor 8Karier junior1998–1999 CP Matiena1999–2003 Athletic Bilbao2003–2004 Abadiño2004–2007 Athletic BilbaoKarier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2007–2008 Baskonia 30 (1)2008–2010 Bilb...
PurwasariKecamatanPeta lokasi Kecamatan PurwasariNegara IndonesiaProvinsiJawa BaratKabupatenKarawangPemerintahan • CamatRohmana Septiana, MM, kepadatan=2.274,12 jiwa/km2Populasi • Total66,950 jiwa jiwaKode pos41376[1]Kode Kemendagri32.15.29 Kode BPS3215051 Luas29,44 km2Desa/kelurahan8 Purwasari adalah sebuah kecamatan di Kabupaten Karawang, Provinsi Jawa Barat, Indonesia. Wilayah administrasi Kecamatan Purwasari merupakan gabungan dari sebagian desa kecama...
American planetary scientist Carolyn PorcoBorn (1953-03-06) March 6, 1953 (age 71)Bronx, New York, U.S.Alma materCalifornia Institute of Technology Stony Brook UniversityKnown forLeader of Cassini Imaging Team; Discoveries about Saturn system; Member of Voyager Imaging Team; Expert in Planetary rings and Enceladus; The Day the Earth Smiled; Science communicator & public speaker; Film consultant.AwardsPorco asteroid; Lennart Nilsson Award (2009); AAS Carl Sagan Medal (2010);...
Vini Vidi VunkyAlbum studio karya Iwa-KDirilis25 Desember 2002Direkam2002GenreRap, Hip hopLabelGuest MusicProduserGuest Music ProductionKronologi Iwa-K Mesin Imajinasi (1998)String Module Error: Match not foundString Module Error: Match not found Vini Vidi Vunky (2002) Living in the Fastlane (2014)String Module Error: Match not found2014 Vini Vidi Vunky adalah album studio kelima dari artis rap Indonesia, Iwa-K yang dirilis pada tahun 2002. Album kelima ini adalah album Iwa yang sudah tid...
Alessandro Curzi, detto Sandro (Roma, 4 marzo 1930 – Roma, 22 novembre 2008), è stato un giornalista, politico e conduttore televisivo italiano. Alessandro Curzi Presidente della RaiDurata mandato1 giugno 2005 –30 giugno 2005 PredecessoreFrancesco Alberoni SuccessoreClaudio Petruccioli Dati generaliPartito politicoPartito Comunista Italiano, Partito della Rifondazione Comunista Titolo di studioDiploma di liceo classico ProfessioneGiornalista Indice 1 Biografi...
Майкопская и Адыгейская епархия Свято-Троицкий собор в Майкопе Страна Россия Церковь Русская православная церковь Дата основания 26 февраля 1994 года Управление Главный город Майкоп Кафедральный собор Свято-Троицкий собор[польск.] Иерарх Архиепископ Майкопский и Адыг...
Gluconasturtiin Names IUPAC name 1-S-[(1Z)-3-Phenyl-N-(sulfooxy)propanimidoyl]-1-thio-β-D-glucopyranose Other names Phenethyl glucosinolate Identifiers CAS Number 499-30-9 Y 3D model (JSmol) Interactive image ChEBI CHEBI:79347 Y ChemSpider 4576506 Y ECHA InfoCard 100.231.959 PubChem CID 5464032 UNII 163ENC977A Y CompTox Dashboard (EPA) DTXSID70964468 InChI InChI=1S/C15H21NO9S2/c17-8-10-12(18)13(19)14(20)15(24-10)26-11(16-25-27(21,22)23)7-6-9-4-2-1-3-5-9/h1-5,10,12-15,17-...
American guitarist (born 1970) Some of this article's listed sources may not be reliable. Please help improve this article by looking for better, more reliable sources. Unreliable citations may be challenged and removed. (July 2018) (Learn how and when to remove this message) Joel HoekstraHoekstra performing with Whitesnake in 2019Background informationBorn (1970-12-13) December 13, 1970 (age 53)Iowa City, Iowa, U.S.GenresRock, hard rock, heavy metal, blues rockOccupation(s)MusicianInstr...
Slavery in Great Britain Part of a series onForced labour and slavery Contemporary Child labour Child soldiers Conscription Debt Forced marriage Bride buying Child marriage Wife selling Forced prostitution Human trafficking Peonage Penal labour Contemporary Africa 21st-century jihadism Sexual slavery Wage slavery Historical Antiquity Egypt Babylonia Greece Rome Medieval Europe Ancillae Black Sea slave trade Byzantine Empire Kholop Prague slave trade Serfs History In Russia Emancipation Thrall...
2011 American drama television series RevengeGenre Soap opera[1] Psychological thriller Mystery Serial drama Created byMike KelleyBased onThe Count of Monte Cristoby Alexandre DumasStarring Madeleine Stowe Emily VanCamp Gabriel Mann Henry Czerny Ashley Madekwe Nick Wechsler Josh Bowman Connor Paolo Christa B. Allen Barry Sloane James Tupper Karine Vanasse Brian Hallisay Elena Satine ComposersiZLER (music; credited as Fil Eisler from Dissolution)Country of originUnited StatesOriginal l...
Trong khí quyển Trái Đất, hiệu suất tán xạ của ánh sáng xanh lam vượt trội hơn so với ánh sáng đỏ hay xanh lục. Sự tán xạ và hấp thụ là những nguyên nhân chủ yếu của sự suy giảm bức xạ Mặt Trời do khí quyển, và là nguyên nhân cho tại sao bầu trời ban ngày có màu xanh lam. Phổ nhìn thấy được của bức xạ điện từ, khoảng từ 380 đến 740 nanomet (nm),[1] cho thấy dải hấp thụ ...
Species of plant Juncus pallidus Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Monocots Clade: Commelinids Order: Poales Family: Juncaceae Genus: Juncus Species: J. pallidus Binomial name Juncus pallidusR.Br. Juncus pallidus, commonly known as the great soft-rush[1] pale rush,[2] giant rush, or leafless rush is a species of rush that is native to southern Australia, New Zealand, Norfolk Island, and Lord Howe Island.[3] I...
Halaman ini berisi artikel tentang film tahun 1982 berdasarkan novel. Untuk novel aslinya, lihat The Year of Living Dangerously (novel). The Year of Living DangerouslySutradaraPeter WeirProduserJim McElroyDitulis oleh Christopher Koch Peter Weir David Williamson Pemeran Mel Gibson Sigourney Weaver Linda Hunt DistributorMGMTanggal rilis17 Desember 1983Durasi117 menitNegara Australia The Year of Living Dangerously adalah film drama romantik buatan Australia yang menceritakan kisah petualangan s...
English noble (1538–1601) For other people named Henry Herbert, see Henry Herbert (disambiguation). This article's lead section may be too short to adequately summarize the key points. Please consider expanding the lead to provide an accessible overview of all important aspects of the article. (November 2021) Sir Henry Herbert2nd Earl of PembrokeBornc. 1538Died19 January 1601(1601-01-19) (aged 62–63)Wilton, EnglandBuriedSalisbury Cathedral, Salisbury, England[1]Noble familyHe...
Scuba diving standards body World Recreational Scuba Training CouncilAbbreviationWRSTCFormation1999TypeINGOPurposeDevelopment of worldwide minimum training standardsHeadquartersPO Box 11083, Jacksonville, FL 32239-1083 USARegion served GlobalMembership Regional & National RSTCsWebsitewww.wrstc.com The World Recreational Scuba Training Council (WRSTC) was founded in 1999 and is dedicated to creating minimum recreational diving training standards for the various recreational scuba diving ce...
Querschnitt durch den Unterarm Der Unterarm (lat. Antebrachium) ist der untere Abschnitt der oberen Extremität, also des Armes zwischen Ellbogen- und Handgelenk. Die dem Unterarm entsprechende Körperregion wird als Regio antebrachii bezeichnet. Inhaltsverzeichnis 1 Knochen 2 Angrenzende Gelenke 3 Gelenke 4 Muskeln und Faszien 5 Arterien 6 Venen 7 Nerven 8 Verletzungen 9 Fehlbildungen 10 Literatur 11 Weblinks 12 Einzelnachweise Knochen Der Unterarm des Menschen (und den meisten anderen Tetra...
King of Castile and León from 1390 to 1406 Henry IIIDepiction in Alfonso de Cartagena's Liber Genealogiae Regum HispaniaeKing of Castile and LeónReign9 October 1390 – 25 December 1406PredecessorJohn ISuccessorJohn IIBorn4 October 1379BurgosDied25 December 1406(1406-12-25) (aged 27)ToledoBurialCathedral of ToledoSpouse Catherine of Lancaster (m. 1388)IssueDetail Maria, Queen of Aragon Infanta Catherine, Duchess of Villena John II, King of Castile...
Geographic and cultural region Place in ItalyNorthern Italy Italia settentrionale (Italian)Nord Italia (Italian)Alta Italia (Italian)CountryItalyRegions List Aosta Valley Emilia-Romagna Friuli-Venezia Giulia Liguria Lombardy Piedmont Veneto Trentino-Alto Adige Area • Total120,260 km2 (46,430 sq mi)Population[1] • Estimate (2020 est.)27,437,474Languages – Official languageItalian – Official linguistic minori...