Brassótól 24 km-re délnyugatra, a Barca partján, a Királykő északi, a Persányi-hegység déli lábánál fekszik. A városközpont tengerszint feletti magassága 722 méter.
Nevének eredete
Neve a szláv eredetű Zerne személynév (vö. délszláv Zrna) román képzővel elláttott alakja. Először 1367-ben, magyaros formában említik (Zernehaza). Későbbi említései: Zerne (1395), Zirna és Zirma (1413), Cerne (1550), Czernest (1567). Mai névalakja 1760-62-ből adatolható.
A magyarországi helységnevek egységes törzskönyvezése során a Községi Törzskönyvbizottság 1908-ban, majd 1911-ben ismét a Zernyest nevet javasolta a község számára, azzal az indoklással, hogy „így kevésbé idegenszerű”. Ezt azonban sem történeti adatok, sem a helyben élő soknyelvű lakosság névhasználata nem támasztotta alá, ezért a község nem fogadta el és részben emiatt a hivatalos névnek a belügyminiszter általi megállapítása elmaradt.
Viszont a zernyesti csata csak zernyesti névformával szerepel (például Jókai Mórnál, itt). Orbán Balázs pedig A Székelyföld leírása VI. kötetében (1873), a 390–392. oldalon foglalkozik a helységgel és végig Zernyest alakot használ, sohasem Zernestet. A római katolikus plébánia is zernyestinek nevezi magát: itt, miként a helyi magyar közösségi ház is.
Története
A 14–19. században a törcsvári uradalomhoz tartozó román falu volt és azzal együtt Brassó városa birtokolta.
Gazdaságában kiemelkedő szerepe volt az esztenás juhtartásnak. 1746-ban egy családfőre átlagosan 9–10 juh jutott. A 19. században a juhászat jelentősége visszaesett, 1895-ben már csaknem kétszer annyi szarvasmarhát tartottak, mint juhot (utóbbi állománya 150 év alatt kb. harmadára fogyatkozott). 1893-ban határának 69%-a erdőből, 13%-a rétekből, 8%-a legelőkből állt.
1786-ban népes falu, kb. 2250 lakossal. A 18. század végétől a vasút megépültéig virágkorát élte a fuvarozás, 8–12 ló vontatta nagy szekereikkel a zernestiek Konstantinápolyba, Lipcsébe és Drezdába is eljutottak. A zernyesti fuvarosok saját „céhbe” tömörültek, és 1878-ban a törcsváriakkal felosztották egymás között a környék vásárait.[4] A fuvarozásnak a vasutak megépülte vetett véget. Az 1840-es években a brassói Constantin Ioanovici pamutfonó manufaktúrája 40 munkást alkalmazott és évi 20 ezer kg gyapotot dolgozott föl,[5] de az 1850-es évek elején csődbe ment.[6]1868-ban heti- és két országos vásár tartására kapott szabadalmat. Az ottani szájhagyomány szerint a 19. század második felében Zernyestről települt a Dâmbovița megyei Brebu.[7]
1852-ben Rudolf Orghidan és részvényestársai, brassói román kereskedők az ortodox egyház telkén, a helység északkeleti határában papírgyárat alapítottak. A gépek beszerzésével és a gyár vezetésével az itt birtokkal rendelkező George Bariț-ot bízták meg. A termelés 1857-es indulásakor ez volt a legnagyobb erdélyi papírgyár. 1880-ban a Copony cég vásárolta meg, majd 1918-ban eladta egy budapesti vállalatnak, amely 1925 után fokozatosan korszerűsítette. Mellette ugyancsak budapesti tőkéből 1891-ben cellulózgyárat alapítottak, Kronstädter Papierstoff Fabrik A. G. néven. A részvénytársaság 1903-ban felvásárolta a turócszentmártoni, 1916-ban a brăilai cellulózgyárat. A gyárak főként az 1880-as évektől magyar és szász munkásokat is idevonzottak.
1860-ban a község elsőként nyilvánította hivatali nyelvéül a román nyelvet. A közleményt valószínűleg Bariț fogalmazta. Ezt a példát a következő másfél évben több száz község követte.[8]1869-ben Bariț adományából itt jött létre az első román elemi iskolai könyvtár.[9]1875-ben új, emeletes ortodox felekezeti iskolát építettek. A 20. század elején több, szász tulajdonban lévő fűrészüzeme is működött. 1890-ben létesült benne gyógyszertár.[10] Az 1900-as években főként a régi házak épültek még rakófából és zsúpfedéllel, 1870 óta egyre inkább szász vagy magyar kőművesek építették őket, szász mintára.[11]
1950-ben kapott városi címet. 1964-ben hozzácsatolták Ótohánt. A szocializmus alatt több lakótelepet építettek, közülük nagyobbak a Blocuri (1951–70, Ótohán és Zernest között), a Jidoghină (1970–84, a város nyugati részén) és a Zărnești-Sud (1975–90, a város déli peremén) negyedek. Az 1970-ben nyitott nikkelbányát 1991-ben zárták be.
Az Istenanya Születése ortodox templom 1791-ben épült. Az építés idejéből való külső festése a keleti apszison maradt meg.
A vasútállomás mellett, a város északkeleti végében található a papírgyári negyed. Itt áll a reformátusok 1925-ben és a római katolikusok 1927-ben elkészült temploma.
2001-ben újraalapították a várostól négy km-re, a KirálykőColțul Chiliilor nevű északi kiszögellésénél 1723 előtt alapított kolostort, amelyben 1780-ban öt szerzetes élt és amelyet 1781-ben a brassói városi tanács rombolt le.[14] A hely forrását csodatévőként tisztelik, az ugyancsak gyógyító erejűnek hitt barlangot templomnak rendezték be.
Lakossága
1850-ben 2392 lakosából 2184 román és 202 cigány nemzetiségű volt. 1910-ben 4253 lakosából 3327 román, 634 magyar és 289 német anyanyelvű volt, felekezet szerint 3302 ortodox, 373 római katolikus, 314 evangélikus, 135 református és 87 unitárius. A Papír- és cellulózgyári telepet 461-en lakták, közülük 262 magyar, 176 német és 22 román anyanyelvű. 2002-ben 23 888 lakosából 22 456 román, 879 cigány és 488 magyar nemzetiségű, 22 610 ortodox és 542 római katolikus vallású.
Gazdasága
Papírgyára[15] jelenleg Románia legnagyobb, papírt újrahasznosító üzeme. Karton csomagolóanyagokat gyárt.
.jpg)
.svg){kind=small}
