Portál:BiológiaBiológiaportálA biológia (a görög bios – élő és logos – tudomány szavakból) a természettudomány egyik ága, mely az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik. A biológusok az élet legkülönbözőbb szerveződési szintjeit (pl. gének, sejtek, soksejtű egyedek, populációk, fajok, társulások, bioszféra) tanulmányozzák. A minden élőlényben közös tulajdonságokat vizsgáló, összehasonlító jellegű nagy tudományágakat a biologia generalis vagy általános biológia néven szokás összefoglalni (pl. evolúcióbiológia, genetika, ökológia, etológia, fejlődéstan); az egyes konkrét élőlénytípusokat vizsgáló biológiai tudományágakat pedig biologia universalis vagy biontológia néven (pl. entomológia, antropológia, botanika, zoológia, mikológia, anatómia, stb.). A biontológia maga is két nagy részre osztható: egyedi biontológiára (individuális biológiára) és egyedek fölötti biontológiára (vagy szupraindividuális biológiára, szünbiológiára). A harmadik nagy tudománycsoportja az őslénytan vagy paleontológia; ennek is van egyedi és társas részterülete. Kiemelt cikkA magyar szürke szarvasmarha vagy magyar szürke marha a Magyarországon őshonos, törvényileg védett háziállatok egyike. Valódi hungarikum, amely szépségével, szilajságával, őserőt sejtető impozáns megjelenésével az Alföld világszerte ismert jellegzetességeihez tartozik. A fajta létszáma a mélypontját a hatvanas években érte el, azóta egyre emelkedik. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan BSE-, azaz kergemarhakór-mentes, de az állatot ma elsősorban turistalátványosságként tartják. A primigenius (őstulok) típusú szarvasmarhák podóliai fajtakörébe tartozik, annak leghíresebb, közepes testméretű képviselője. A 13–18. század között Közép-Európa legkiválóbb hústermelője volt, állománya átvészelt súlyos történelmi időket, és évszázadokon keresztül jelentős szerepet játszott a magyar gazdaság egészében. A projektMiben vehetsz részt?Több módon is a Biológiaportál segítségére lehetsz:
Műhelyek
Tartalmas linkekA hét képeKategóriákAnatómia · Asztrobiológia · Biokémia · Biológusok · Botanika · Élőlények · Evolúció · Filogenetikus családfa · Genetika · Biológiai és orvostudományi listák · Molekuláris biológia · Ökológia · Őslénytan · Rendszertan · Sejtbiológia · Szexualitás · Zoológia Tennivalók
További portálokInformation related to Portál:Biológia |