Portál:1848–49-es forradalom és szabadságharc

1848–49-es forradalom és szabadságharc portál

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem mutatja jobban, hogy csak a cári Oroszország beavatkozásával lehetett legyőzni, amely ilyen nagy létszámú és harcértékű hadsereget korábban még sohasem küldött külföldi bevetésre.

Cikkek

A hónap képe

A Batthyány-kormány
A Batthyány-kormány
A Batthyány-kormány

A hónap katonája

Flór Ferenc Nagyváradon és Nagykárolyban végzett tanulmányok után, 1827-ben iratkozott be a pesti egyetem orvostudományi karára. 1833-ban orvosi, 1834-ben sebészi és szülészmesteri oklevelet szerzett. 1834-ben tanulmányutat tett német és osztrák egyetemeken, ahol elsajátította az újabb sebészeti és műtéttant. Hazatérése után a pesti egyetem állatgyógyászati tanszékének tanársegéde, majd 1835-től a az egyetem orvostudományi karán Stáhly Ignác sebészprofesszor tanársegéde lett. 1837-től a pesti Rókus Kórházban tiszteletbeli, majd 1840-től rendes osztályos főorvossá nevezték ki. 1847-től Pest város tiszti főorvosa, egyúttal a Rókus Kórház igazgatója lett. A világosi fegyverletétel után másfél év börtönre és állásvesztésre ítélték. Büntetésének letöltése után tápiószelei birtokán – rendőri felügyelet alatt – visszavonultan élt. 1861-ben ismét Pest város tiszti főorvosa és kórházigazgató lett, de tíz hónap múlva tiltakozásul a kormányzati rendszer megváltoztatása miatt lemondott állásairól és csak a kiegyezés után tért vissza. Közlekedési baleset áldozata lett.

1848 tavaszán jelentkezett a nemzetőrségbe. 1848 őszétől őrnagyi rangban a honvéd hadsereg törzsorvosaként szolgált. A főváros feladása után egységével Egerbe vonult vissza. 1849. január 22-én a Budán maradt Stáhly Ignác utódaként alezredesi rangban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnökévé nevezték ki, ezzel ő lett a honvédség katonai egészségügyének irányítója. Vezetése alatt fejeződött be a magyar honvédség egészségügyi szervezetének kiépítése. A katonai egészségügyben számos, nemzetközi viszonylatban is újnak számító módszert vezetett be. A magyar honvédség az elsők között volt Európában, ahol a hadisebészetben bevezették a kloroform alkalmazását. Többek között irányítása alatt szerveződött a tábori kórházak rendszere, a front- és hátországi betegellátás, az újoncozás orvosi ellenőrzése és a rokkantak utókezelése. A műszer és gyógyszerhiány enyhítésére – a külföldről való becsempészés mellett – kísérletet tett a magyarországi gyártás megszervezésére. 1849. április 16-án indítványára nevezték ki Kossuth Zsuzsannát országos főápolónőnek, ennek nyomán számos női önkéntes állhatott a katonai betegápolás szolgálatába. Flór Ferenc személyes érdeme, hogy a tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett.

Görgei Artúr miniszteri kinevezése után átszervezték a minisztériumot, és az egészségügyi osztály élére Lumniczer Sándort nevezték ki. Flór Ferenc a fegyverletételig a tartalék hadtest főorvosa lett.

Már negyedéves orvosnövendékként, 1831-ben koleraorvosnak nevezték ki Kalocsára. Kisdedápolás című orvosi disszertációját – Magyarországon elsőként – magyar nyelven írta és védte meg, 1833-ban. A későbbiekben is erőfeszítéseket tett az egységes magyar orvosi szaknyelv megteremtéséért, 1833-tól 1848-ig Bugát Pál mellett társszerkesztője[2] lett az e területen űttörő munkát végző Orvosi Tár című folyóiratnak. E mellett 1840-től 1848-ig szerkesztette a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek Munkálatok című kiadványát. 1838-ban a Magyar Tudós Társaság levelező tagjául fogadta. 1842-től tagja lett az első magyar orvosi társaságnak, a Budapesti Királyi Orvosegyesületnek és a bécsi orvosi társulatnak. 1845-től lett tagja a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak. A gyakorlati sebészetben törekedett az új, a korban modernnek számító eljárások alkalmazására, 1847-ben az elsők között volt, aki a kloroformnak a sebészetben való használatával kísérletezett.

A hónap csatája - A váci csata

A váci csata során a Görgei Artúr vezette magyar fősereg sikeresen verte vissza az orosz intervenciós hadsereg arra irányuló kísérletét, hogy a Szeged felé visszavonuló magyar csapatok útját elvágja, és ezzel a nyugati irányból támadó Haynau vezette osztrák sereggel a hátában bekerítsék. A győztes csata eredményeként a magyar hadsereg további egy hónapig folytathatta a kilátástalan harcot a kor két európai nagyhatalmával szemben.

A július 2-i és 11-i komáromi csaták után nyilvánvalóvá vált, hogy a feldunai hadsereg egyedül nem tudja a cs. kir. fősereget legyőzni. Ezért Görgei a minisztertanács által július 29-én elfogadott terv értelmében megkezdte csapatainak elindítását Szegedhez. Az elvonulásra azonban csak a Duna bal partján volt lehetőség. A július 2-i csatában súlyosan megsebesült Görgei három hadtesttel július 12-én indult el, Komáromban hagyva a várőrséget képező VIII. hadtesten kívül a II. hadtestet is. Az elvonuló sereg létszáma a kiegészítések után 29 000 fő volt. Ennek a seregnek állták útját Vácnál Paszkievics tábornagy csapatai.

Időközben ugyanis az orosz főerők elérték az Alföld északi szélét. Az orosz III.hadtest július 13-án elfoglalta Hatvant, a II. Hortot, míg a IV. hadtest Miskolcon állomásozott. A III.hadtesttől egy lovaskülönítményt Vácra irányítottak a Duna-part lezárására...

A szabadságharc személyei

„Uralkodók”

Magyarország

Horvátország

Habsburg Birodalom

Orosz Birodalom

Tábornokok

Magyarország

Lengyel légiók

Bécsi és német légió

Olasz légió

Habsburg Birodalom

Orosz Birodalom

Horvátország

felvidéki szlovákok

erdélyi románok

délvidéki szerbek

Kategória:Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fontosabb alakjai

Kiemelt szócikkek

A projekt

Miben vehetsz részt?

Több módon is a 1848–49-es forradalom és szabadságharc portál segítségére lehetsz:


Üzenet hagyásához kattints ide.


További portálok

Read other articles:

История Башкортостана — история Башкортостана и одноимённой исторической области на Южном Урале. Содержание 1 Древний период 2 Ранняя история 3 В составе Золотой Орды и постордынских государств 4 В составе России 4.1 Присоединение Башкортостана к России 4.2 Башкирские в...

 

Untuk penyanyi, lihat Huang Minghao. Ini adalah nama Tionghoa; marganya adalah Huang. Justin HuangHuang Chien-ting黃健庭 Magistrat Kabupaten TaitungMasa jabatan20 Desember 2009 – 25 Desember 2018WakilChen Chin-hu (陳金虎)[1] PendahuluKuang Li-chenPenggantiRao Ching-lingAnggota Yuan LegislatifMasa jabatan1 Februari 2002 – 15 Oktober 2009 PendahuluHsu Ching-yuanPenggantiLai Kun-chengAnggota Majelis NasionalMasa jabatan20 Mei 1996 – 19 Mei 2000 Info...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: List of German Academy Award winners and nominees – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2015) (Learn how and when to remove this template message) This is a list of Academy Award winners and nominees from Germany. Acting categories Actor in a Le...

TwiceTwice saat membawakan lagu Cheer Up pada bulan Juli 2018Dari kiri ke kanan, belakang ke depan: Sana, Dahyun, Chaeyoung, Tzuyu, Nayeon, Momo, Jihyo, Jeongyeon, dan MinaInformasi latar belakangAsalSeoul, Korea SelatanGenreK-popdance-popbubblegum popJ-popEDMTahun aktif2015 (2015)–sekarangLabelJYPWarner Japan[1]Republic[2]Artis terkaitJYP NationMiSaMoSitus webtwice.jype.comAnggota Nayeon Jeongyeon Momo Sana Jihyo Mina Dahyun Chaeyoung Tzuyu Twice (Korea: 트와이스co...

 

معرض الترفيه الإلكتروني 2014الشعارمعلومات عامةالنوع متعدد الاغراضتاريخ البداية يونيو 10, 2014تاريخ الانتهاء يونيو 12, 2014المبنى مركز مؤتمرات لوس أنجلوسالمكان لوس انجليسالبلد  الولايات المتحدةالقادم معرض الترفيه الإلكتروني 2015 السابق معرض الترفيه الإلكتروني 2013 الحضور 48٬900 ا...

 

2016 AFC Solidarity CupPiala Solidariti AFC 2016Tournament detailsHost countryMalaysiaCityKuchingDates2–15 NovemberTeams9 (from 1 confederation)Venue(s)2 (in 1 host city)Final positionsChampions   Nepal (1st title)Runners-up MacauThird place LaosFourth place BruneiTournament statisticsMatches played13Goals scored37 (2.85 per match)Attendance2,384 (183 per match)Top scorer(s) Shahrazen Said Xaisongkham Champathong Niki Torrão(4 goals e...

Character in Resident Evil franchise Fictional character Leon S. KennedyResident Evil characterLeon S. Kennedy in Resident Evil 2 (2019)First gameResident Evil 2 (1998)Created byHideki Kamiya Noboru SugimuraDesigned byIsao OhishiPortrayed by Various Brad Renfro (Resident Evil 2 commercial)[1] Johann Urb (Retribution)Dan Costello (Resident Evil 2 remake commercial)Avan Jogia (Welcome to Raccoon City)[2] Voiced by Various EnglishPaul Haddad (Resident Evil 2)[3]Paul Merci...

 

العلاقات الليبيرية الليختنشتانية ليبيريا ليختنشتاين   ليبيريا   ليختنشتاين تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الليبيرية الليختنشتانية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين ليبيريا وليختنشتاين.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجع...

 

Members of the New South Wales Legislative Assembly who served in the 42nd parliament held their seats from 1968 to 1971. They were elected at the 1968 state election,[1] and at by-elections.[2][3][4] The Speaker was Sir Kevin Ellis.[5] Name Party Electorate Term in office Robert Askin   Liberal Collaroy 1950–1975 Brian Bannon   Labor Rockdale 1959–1986 John Barraclough   Liberal Bligh 1968–1981 Jack Beale   Liberal South Coas...

Saint-Domingue1795–1809 Bendera Lambang Kekaisaran Prancis Pertama StatusKoloni PrancisIbu kotaSanto DomingoBahasa yang umum digunakanBahasa Prancis, Bahasa SpanyolPemerintahanRepublik (1792-04); Kekaisaran Pertama (1804-09)Gubernur • 1801–1802 Toussaint Louverture• 1809 Jen. Dubarquier Sejarah • Perdamaian Basel 22 Juli 1795• Kembalinya kekuasaan Spanyol 9 Juli 1809 Luas76.192 km2 (29.418 sq mi)Mata uangLivre Saint-Domingue, Peso ...

 

В Википедии есть статьи о других людях с такой фамилией, см. Марков. Леонид Марков Имя при рождении Леонид Васильевич Марков Дата рождения 13 декабря 1927(1927-12-13)[1][2] Место рождения с. Алексеевка,Казахская АССР, СССР Дата смерти 1 марта 1991(1991-03-01)[3] (63 года) Место смер...

 

Pour les articles homonymes, voir Gimel. Gimel Gimel avec le massif du Jura en arrière-plan. Armoiries Drapeau Administration Pays Suisse Canton Vaud District Morges Communes limitrophes Le Chenit, Bière, Saubraz, Aubonne, Essertines-sur-Rolle, Saint-Oyens, Longirod, Saint-George Syndic Philippe Rezzonico NPA 1188 No OFS 5428 Démographie Gentilé Gimelan Population permanente 2 418 hab. (31 décembre 2022) Densité 128 hab./km2 Langue Français Géographie Coordonnées...

Kaisa Mäkäräinen Land FinlandSportSkidskytte, damerKlubbKontiolahti UrheilijatTränareJarmo PunkkinenSkidorFischerFödd11 januari 1983 (41 år)RistijärviLängd171 cmDiverseVärldscupdebut26 november 2005Aktiva år2005–2020Webbplatswww.kaisaleena.comOlympiska spelenDeltagande3 (2010, 2014, 2018)Medaljer0VärldsmästerskapDeltagande12 (2005–2017)Medaljer6Guldmedaljer1 individuell i jaktstartVärldscupenSäsonger13 (2017/2018 inräknat)Vinster23 (inkl. VM)Pallplatser82 (inkl. VM och...

 

Médaille commémorative d'Orient Avers Revers Médaille commémorative d'Orient. Conditions Décerné par France Type Médaille Éligibilité Militaires Statistiques Création 15 juin 1926 Ordre de préséance InférieurMédaille commémorative de la guerre 1914-1918 Équivalent SupérieurMédaille commémorative de Syrie-Cilicie Ruban de la médaille commémorative d'Orient. modifier  La médaille commémorative d'Orient est une médaille française. Histoire Ce sont les unités de l...

 

2020年夏季奥林匹克运动会安道尔代表團安道尔国旗IOC編碼ANDNOC安道爾奧林匹克委員會網站www.coa.ad(加泰罗尼亚文)2020年夏季奥林匹克运动会(東京)2021年7月23日至8月8日(受2019冠状病毒病疫情影响推迟,但仍保留原定名称)運動員2參賽項目2个大项旗手開幕式:波爾·莫亞(英语:Pol Moya)(田徑)和莫妮卡·多莉亞(英语:Mònica Dòria)(輕艇)[1]閉幕式:波爾·莫...

Военно-морской флот Италииитал. Marina Militare Эмблема и флаг ВМФ Италии Годы существования Королевский ВМФ Италии с 17 марта 1861 по 1946 год ВМС Италии с 1946 года Страна  Италия Подчинение Министерство обороны Италии Входит в Вооружённые силы Италии Тип Военно-морской флот...

 

Questa voce sull'argomento cardinali italiani è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Carlo Laurenzicardinale di Santa Romana Chiesa  Incarichi ricoperti Vescovo titolare di Amatunte di Palestina (1877-1884) Vescovo ausiliare di Perugia (1877-1879) Assessore della Congregazione della Romana e Universale Inquisizione (1882-1884) Cardinale presbitero di Sant'Anastasia (1884-1893) Segretario dei Memoriali (1885-1889) Camerlengo del Collegio ...

 

中曽根裁定(なかそねさいてい)は、1987年(昭和62年)10月20日に行われた日本の自由民主党の党首である総裁の選挙において、現総裁(内閣総理大臣)の中曽根康弘が、党幹事長の竹下登を次期総裁に指名したことである。 経緯 中曽根総裁の2期目の任期は本来1986年9月に満了することになっており、当時の総裁は3選が禁止されていたことから、いわゆる「ポスト中曽...

Voce principale: Storia degli Stati Uniti d'America. Questa voce è parte della serieStoria degli Stati Uniti d'America Nativi americani Civiltà precolombiane Periodo coloniale 1776-1789 1789-1849 1849-1865 1865-1918 1918-1945 1945-1964 1964-1980 1980-1988 1988-presente Regioni storiche degli Stati Uniti d'America Questo box: vedi • disc. • mod. Indice 1 Contesto storico 2 Ricostruzione 3 Guerre indiane 4 Industrializzazione e immigrazione 4.1 Rivoluzione indust...

 

Questa voce sull'argomento ciclisti francesi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Lloyd HildebrandNazionalità Regno Unito/ Francia Ciclismo SpecialitàPista CarrieraSquadre di club ?Cercle des Sports Palmarès  Giochi olimpici ArgentoParigi 1900Mezzofondo   Modifica dati su Wikidata · Manuale Lloyd Augustin Biden[1] Hildebrand (Londra, 25 dicembre 1870 – ...