Biológia

Biológia

Tárgyaaz élőlények eredete, leszármazási kapcsolatai, testfelépítése, működése, és a környezettel való kapcsolatai
Ágai
Jelentős művelőiTheophrasztosz, Dioszkoridész, Plinius, Albertus Magnus, Gessner, Linné, Buffon, Lamarck, Cuvier, Humboldt, Darwin, Pasteur, Huxley, Haeckel, Pavlov, Szent-Györgyi, Pauling, Lorenz, Crick, Watson
Jelentős kézikönyveiÁdám–Straub F.–Győrffy–Loksa: Biológiai lexikon (Budapest, 1987)
természettudományok
Nektárt gyűjtő méh

A biológia (a görög biosz – ’élő’ és logosz – ’tudomány’ szavakból[1]) a természettudomány egyik ága, mely az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik. A biológia szót először Michael Christoph Hanov német filozófus használta 1766-ban egyik könyve címében.[2] A mai értelemben egymástól függetlenül vezette be Karl Friedrich Burdach 1800-ban,[3] Gottfried Reinhold Treviranus 1802-ben és Jean-Baptiste Lamarck szintén 1802-ben.[4] Treviranus könyve („Biologie oder Philosophie der lebenden Natur für Naturforscher und Aerzte”[4]) már címével jelzi a mai értelmét.

A modern biológia különböző szakterületekből áll, melyek lényegét az alábbi öt axióma foglalja össze:

  1. A sejtek az élet alapvető egységei.
  2. Az öröklődés alapvető egységei a gének.
  3. Az új fajok és öröklött jellemzőik az evolúció eredményei.
  4. Egy szervezet úgy szabályozza belső környezetét, hogy fenntartsa stabil és állandó állapotát.
  5. Élő szervezetek energiát fogyasztanak és alakítanak át.

Története

Áttekintés

A biológusok az élet legkülönbözőbb területeit tanulmányozzák. A minden élőlényben közös tulajdonságokat vizsgáló, összehasonlító jellegű nagy tudományágakat az általános biológia (vagy biologia generalis[5], probiológia) néven szokás összefoglalni (például evolúcióbiológia, genetika, ökológia, etológia); az egyes konkrét, ma is élő élőlénytípusokat vizsgáló biológiai tudományágakat pedig biontológia vagy biologia universalis[5] néven (például zoológia, entomológia, antropológia, botanika, anatómia, virológia stb.).[6] A ma élő rendszerekkel foglalkozó biontológia tanulmányozhatja az egyedi szervezeteket (ez az individuális biológia vagy idiobiológia), de vizsgálhatja az egyedekből szerveződő egyedek fölötti szerveződéseket (ez a tárgya a szupraindividuális vagy szünbiológiának). A már nem élő, de valamikor élt élőlények világát kutatják az őslénytan (paleontológia) tudományai.[6] Ezért sokan vélik úgy, hogy a „biológia” nem egy természettudomány, hanem az élőkkel foglalkozó természettudományok összessége.

Egy másféle csoportosításban az egyes tudományágakat aszerint soroljuk csoportokba, hogy milyen mélyen vezetjük vissza a biológiai törvényeket az anyag egyes elemi és még elemibb formáinak szintjére:

Híres biológusok

A biológia főbb ágazatai

Eperfa termései (Morus alba)
Vadgesztenye virága
Egy kék tengericsillag pihen a korallon, Ausztrália partjainál
Felföldi marha
Fotó a mára már kihalt kvaggáról
Triceratopsz csontváza

Azokat a tudományágakat, amelyek az élő természettel foglalkoznak, biológiai tudományoknak nevezzük. Az általános biológia az élő természet fejlődéstörvényeit foglalja össze.

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Galéria

Jegyzetek

  1. Erich Meyer, Karl Zimmerman: Lebenskunde. Lehrbuch der Biologie für Höhere Schulen. Erfurt, Kurt Stenger, 1939 ff.
  2. Michael Christoph Hanow: Philosophiae naturalis sive physicae dogmaticae: Geologia, biologia, phytologia generalis et dendrologia. 1766.
  3. Thomas Junker: Geschichte der Biologie. München, C. H. Beck Verlag, 2004. ISBN 978-3-406-50834-9
  4. a b Lorande Loss Woodruff: History of Biology, The Scientific Monthly, 1921, 3. szám, 253-281.
  5. a b Christian Friedrich Harless: Grundzüge der allgemeinen Krankheitslehre: mit den Elementen der allgemeinen Biologie und der Physiologie des Menschen insbesondere. Leipzig, Weidmannsche Buchhandlung Verlag, 1817.
  6. a b Szacsky Mihály: Az orvostudomány Archiválva 2019. július 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, PALATINUS Élettudományi sorozat, 2006.


Read other articles:

Синелобый амазон Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:ЗавропсидыКласс:Пт...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Desember 2022. Halaman ini berisi artikel tentang bekas wilayah pemerintahan lokal. Untuk kota regional, lihat Queanbeyan, New South Wales. Lokasi Kota Queanbeyan di New South Wales Kota Queanbeyan adalah wilayah pemerintah lokal yang terletak di tenggara New South ...

 

Football clubDeportivo JunínFull nameDeportivo JunínNickname(s)Los naranjasFoundedNovember 27, 1962GroundEstadio Huancayo, HuancayoCapacity17,000LeagueCopa Perú Home colours Away colours Deportivo Junín is a Peruvian football club, playing in the city of Huancayo, Junín, Peru. The club is the biggest of Huancayo city. The club play in the Copa Perú which is the third division of the Peruvian league. History In the 1972 Copa Perú, the club classified to the Final Stage, but remained in ...

L'Andante pour clavier en si bémol majeur, KV 9b/5b, est une brève pièce dont on ne possède qu'un fragment, composée par Wolfgang Amadeus Mozart à Salzbourg probablement en 1764, quand il avait seulement huit ans. Ce morceau de musique est la douzième composition de Mozart, et il se trouve dans le Nannerl Notenbuch, un petit cahier que Leopold Mozart, le père de Wolfgang, employait pour enseigner la musique à ses enfants. La pièce a été mise par écrit par Leopold, car le petit W...

 

Cet article est une ébauche concernant la Rome antique et la Syrie. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Consultez la liste des tâches à accomplir en page de discussion. Théâtre antique de Bosra Théâtre antique de Bosra Localisation Pays Syrie Lieu Bosra Type Théâtre15 000 spectateurs Coordonnées 32° 31′ 01″ nord, 36° 28′ 52″ est Géolocalisation ...

 

Citroën BerlingoInformasiProdusenCitroënPeugeotMasa produksi1996–sekarangPerakitanVilla Bosch, Argentina (Sevel)Poissy, Prancis (PSA Poissy Plant)Casablanca, Maroko (Somaca Casablanca Plant)[1]Mangualde, Portugal (PSA Mangualde Plant)Vigo, Spanyol (PSA Vigo Plant)Akçalar, Turki (Karsan)[2][3]Barra de Carrasco, Uruguay (Oferol, Grand Berlingo) Nysa, Polandia (FSO)Bodi & rangkaKelasLeisure activity vehiclePanel vanPickup truck (Partner II)Bentuk kerangka4/5...

Азиатский барсук Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:СинапсидыКласс:Мле...

 

Cet article est une ébauche concernant l’Ukraine. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Palais Potoki de ToultchynPrésentationType PalaisStyle Classicisme (en)Patrimonialité Registre national des monuments d'Ukraine[1]patrimoine d'intérêt national n°59LocalisationLocalisation Toultchyn UkraineCoordonnées 48° 41′ N, 28° 52′ Emodifier - modifier le code - modifier ...

 

Voce principale: 1. Fußball-Club Saarbrücken. 1. Fußball-Club SaarbrückenStagione 1994-1995Sport calcio Squadra Saarbrücken Allenatore Reiner Hollmann (1ª-20ª) Klaus Scheer (21ª-34ª) 2. Bundesliga7º posto Coppa di GermaniaOttavi di finale Maggiori presenzeCampionato: Reeb (33)Totale: Reeb (36) Miglior marcatoreCampionato: Moore (13)Totale: Moore (13) StadioLudwigsparkstadion Maggior numero di spettatori11 000 vs. Homburg Minor numero di spettatori2 800 vs. Fortuna Co...

埃斯皮诺萨Espinosa市镇埃斯皮诺萨在巴西的位置坐标:14°54′29″S 42°48′37″W / 14.908055555556°S 42.810277777778°W / -14.908055555556; -42.810277777778国家巴西州米纳斯吉拉斯州面积 • 总计1,876.401 平方公里(724.482 平方英里)海拔570 公尺(1,870 英尺)人口(2008) • 總計32,329人 • 密度17.2人/平方公里(44.6人/平方英里) 埃斯皮诺萨...

 

泰国陆军元帅他侬·吉滴卡宗ถนอม กิตติขจรPChW SR MPCh MWM第10任泰國總理任期1963年12月9日—1973年10月14日君主拉玛九世前任沙立·他那叻元帥继任訕耶·探瑪塞任期1958年1月1日—1958年10月20日君主拉玛九世前任乃朴·沙拉信继任沙立·他那叻元帥第32任泰國國防部長任期1957年9月23日—1973年10月14日前任鑾披汶·頌堪继任他威·尊拉塞(英语:Dawee Chullasapya) 个人资料出...

 

伊斯兰合作组织Organisation of Islamic Cooperation(英語)Organisation de la Coopération Islamique(法語)منظمة التعاون الإسلامي(阿拉伯語) 旗帜格言:To safeguard the interests and ensure the progress and well-being of Muslims  成员国  观察国  暂停会籍行政总部 沙地阿拉伯吉达 官方语言阿拉伯语英语法语类型宗教成员国57个在籍成员国(英语:Member states of the Organisation ...

سوم خردادمعلومات عامةصنف فرعي من surface-to-air missile system (en) المشغل القوات المسلحة للجمهورية الإسلامية الإيرانية تعديل - تعديل مصدري - تعديل ويكي بيانات منظومة سوم خرداد هي منظومة دفاع جوي صاروخية متنقلة إيرانية الصنع والتصميم وتم الكشف عنها لأول مرة سنة 2014م، اما  النسخة الأحدث...

 

Peta infrastruktur dan tata guna lahan di Komune Argentières.  = Kawasan perkotaan  = Lahan subur  = Padang rumput  = Lahan pertanaman campuran  = Hutan  = Vegetasi perdu  = Lahan basah  = Anak sungaiArgentièresNegaraPrancisArondisemenMelunKantonMormantAntarkomuneCommunauté de communes de l'Yerres à l'AncoeurPemerintahan • Wali kota (2008-2014) René Sapierre • Populasi1364Kode INSEE/pos77007 / 2 Population sans doubles ...

 

Waves in which the direction of media displacement is parallel (along) to the direction of travel A type of longitudinal wave: A plane pressure pulse wave. Nonfree image: detailed animation of a longitudinal wave Detailed animation of longitudinal wave motion (CC-BY-NC-ND 4.0) Longitudinal waves are waves in which the vibration of the medium is parallel to the direction the wave travels and displacement of the medium is in the same (or opposite) direction of the wave propagation. Mechanical l...

Questa voce sugli argomenti nazionali di pallacanestro e sport in Eritrea è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Eritrea Uniformi di gara Casa Trasferta Sport Pallacanestro FederazioneFederazione cestistica dell'Eritrea ConfederazioneFIBA (dal 1997) Zona FIBAFIBA Africa Allenatore Alexander Loul Syum Ranking FIBA161º La nazionale di pallacanestro dell'Eritrea è la rappresentativa cestistica dell'Eritrea ed è posta sotto l'egida della Feder...

 

この記事は検証可能な参考文献や出典が全く示されていないか、不十分です。 出典を追加して記事の信頼性向上にご協力ください。(このテンプレートの使い方)出典検索?: 機甲艦隊ダイラガーXV – ニュース · 書籍 · スカラー · CiNii · J-STAGE · NDL · dlib.jp · ジャパンサーチ · TWL (2014年7月) 機甲艦隊ダイラガーXV ジャンル ロボ...

 

South Korean actor and politician In this Korean name, the family name is Moon. Moon Sung-keunBorn (1953-05-28) May 28, 1953 (age 71)Tokyo, JapanAlma materSogang UniversityOccupation(s)Actor, politicianYears active1985–presentKorean nameHangul문성근Hanja文盛瑾Revised RomanizationMun Seong-geunMcCune–ReischauerMun Sŏnggŭn Websitethesase.com Moon Sung-keun (born May 28, 1953) is a South Korean actor and politician. He has won three Blue Dragon Film Awards, two Baeksan...

Nikolaos Skoufas Nikolaos Skoufas (Greek: Νικόλαος Σκουφάς; c. 1779 – July 31, 1818) was a founding member of the Filiki Eteria (Society of Friends), a Greek conspiratorial organization against the Ottoman Empire.[1][2] Biography Skoufas was born in about 1779 in the village of Kompoti near Arta, Ottoman Empire. His father's surname was Koumparos. He worked at various times as an apothecary, a commercial secretary and a hatter (from which he took the name ...

 

1995 publication in mathematics Sir Andrew John Wiles Wiles's proof of Fermat's Last Theorem is a proof by British mathematician Sir Andrew Wiles of a special case of the modularity theorem for elliptic curves. Together with Ribet's theorem, it provides a proof for Fermat's Last Theorem. Both Fermat's Last Theorem and the modularity theorem were believed to be impossible to prove using previous knowledge by almost all living mathematicians at the time.[1]: 203–205, 2...