Déry Tibor-díj
A Déry Tibor-díjat minden évben olyan alkotónak ítélik oda, akik a magyar irodalom művelésében kimagasló eredményeket értek el.
A Déry Tibor Alapítvány és a díj Déry Tibor özvegyének végakarata alapján jött létre. Vagyonát a magyar államra hagyta azzal a feltétellel, hogy annak értékesítése után a befolyt összeg kamataiból kimagasló irodalmi tevékenységű szerzőket díjazzanak. A díjak átadása lehetőség szerint a névadó születésének évfordulóján, október 18-án történik. Az első díjat (akkor még Déry Tibor-jutalom néven) 1984-ben adták át. Mára több százan részesültek ebben a elismerésben.
A kuratórium szakmai zsűrijét az első időszakban Keresztury Dezső, a leghosszabb ideig Réz Pál vezette. A zsűri tagjai ma: Bán Zsófia, Ilia Mihály, Keresztesi József, Závada Pál (elnök).[1] A kuratórium titkára az Artisjus mindenkori főigazgatója.
Díjazottak
2021
2019
A díjat nem adták át.[5]
2015
2014
2013
2012
2011
2010
2009
2008
2007
2006
2005
2004
2003
2002
2001
2000
Korábbi díjazottak (nem teljes lista)
- Adamikné Jászó Anna nyelvész (1999)
- Agüero Irma Mercedes műfordító (1992)
- Baka István költő, író, műfordító, szerkesztő (1989) és (1993)
- Balassa Péter filozófus, esztéta (1993)
- Balla Zsófia költő (1992)
- Bari Károly író, költő, műfordító (1992)
- Bartis Attila író (1997)
- Bálint Tibor író (1992)
- Bán Zoltán András kritikus, szerkesztő (1996)
- Békés Pál író, drámaíró, műfordító (1998)
- Bella István költő (1988)
- Bertók László költő, író (1990)
- Bodor Ádám író (1989) és (1992)
- Bodor Pál író (1988)
- Borbély Szilárd költő, irodalomtörténész (1996)
- Botka Ferenc irodalomtörténész, kritikus (1993)
- Buda Ferenc költő, műfordító (1999)
- Csiki László költő, író, műfordító (1997)
- Csoóri Sándor költő, író (1987)
- Csordás Gábor költő, műfordító, szerkesztő (1990)
- Csukás István költő, író (1989, 1995)
- Csűrös Miklós irodalomtörténész, kritikus (1989)
- Darvasi László költő, író, szerkesztő (1993)
- Dávidházi Péter irodalomtörténész (1992)
- Domokos Mátyás író, kritikus (1986)
- Eörsi István író, költő, műfordító (1989)
- Esterházy Péter író (1984)
- Eszterhás Péter író, műfordító, rendező, színész (1992)
- Ferencz Győző esszéista, költő, műfordító (1990)
- Fodor Géza esztéta, dramaturg (1990)
- Füzi László irodalomtörténész, szerkesztő (1996)
- Gahse Zsuzsanna svájcban élő magyar műfordító (1999)[16]
- Garaczi László író (1994)
- Gergely Ágnes (1985), (1996)
- Görgey Gábor író, költő, műfordító (1989)
- Grendel Lajos író, szerkesztő (1989)
- Henry Kammer műfordító (1995)[17]
- Herceg János író, szerkesztő, műfordító (1994)
- Hubay Miklós drámaíró, műfordító, esszéista (1988)
- Ilia Mihály irodalomtörténész, kritikus (1991)
- Imre Flóra költő, műfordító (1991)
- Imre Samu nyelvész, nyelvjáráskutató (1989)
- Jancsó Adrienne (1988)
- Jánosy István költő, műfordító (1986)
- Kántor Péter költő, műfordító (1991)
- Kányádi Sándor költő (1986)
- Kárpáti Péter drámaíró (1997)
- Kemenczky Judit költő, műfordító (1998)
- Kemény István költő, író (1997)
- Kertész Imre író, műfordító (1989)
- Király László író (1998)(1997?)[1]
- Kiss Anna drámaíró, költő (1993)
- Kornis Mihály író (1986)
- Kovács András Ferenc költő (1992)
- Kovács István költő, történész, műfordító (1999)
- Kovács Sándor Iván irodalomtörténész, kritikus (1992)
- Krasznahorkai László író (1992)
- Kukorelly Endre költő (1995)
- Lakatos István költő, műfordító (1985)
- Lászlóffy Aladár költő, író, műfordító, esszéista (1993)
- Lator László költő, műfordító (1987)
- Lázár Ervin író (1990)
- Lengyel András irodalomtörténész, muzeológus (1997)
- Lengyel Balázs író, kritikus, esszéista, műfordító (1988)
- Lengyel Péter író, műfordító (1992)
- Majoros Sándor író (1995)
- Markó Béla író, költő (1991)
- Marno János költő (1993)
- Marsall László költő, drámaíró (1991)
- Márton László író, drámaíró, műfordító (1991)
- Megyesi Gusztáv publicista (1990)
- Mesterházi Mónika költő, műfordító (1996)
- Mosonyi Aliz író (1998)
- Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító (1990)
- Nádas Péter író (1988)
- Németh G. Béla (1993)
- Orbán Ottó költő, esszéista, műfordító (1986)
- Orosz László irodalomtörténész (1988)
- Papp Annamária költő, műfordító (1998)
- Parti Nagy Lajos költő, író (1990)
- Polcz Alaine író, pszichológus (1992)
- Radnóti Sándor irodalomtörténész, kritikus (1991)
- Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító (1986), (1991)
- Rába György költő, műfordító, kritikus (1996)
- Sanders Iván irodalomtörténész, műfordító, kritikus (1998)
- Somlyó György költő, író, műfordító, szerkesztő (1987)
- Spiró György író (1993)
- Sumonyi Zoltán költő, író (1988)
- Szabó Magda író (1996)
- Szakács Eszter költő (1998)
- Szász Imre író, műfordító (1985)
- Szepesi Attila költő, szerkesztő (1996)
- Szentkuthy Miklós író (1984)
- Székely Magda költő, műfordító (1997)
- Szijj Ferenc műfordító, szerkesztő (1996)
- Szilágyi István író (1995)
- Szőcs Géza költő, író (1992)
- Takács Zsuzsa költő, műfordító, író (1989)
- Takáts Gyula költő, író, műfordító (1985)
- Tandori Dezső költő, író, műfordító (1986)
- Tar Sándor író, szociográfus (1985)
- Temesi Ferenc író (1987)
- Térey János költő, műfordító, író, drámaíró (1995)
- Tolnai Ottó költő, drámaíró, esszéista (1995)
- Tóth Bálint író, költő, műfordító (1987)
- Tóth Krisztina költő, író, műfordító (1996)
- Tőzsér Árpád költő, kritikus, műfordító, szerkesztő (1996)
- Utassy József (1989), (1996)
- Valachi Anna irodalomtörténész, újságíró (1999)
- Várady Szabolcs költő, műfordító (1987)
- Végel László író, kritikus (1995)
- Villányi László költő, író (1991)
- Vörös István költő, író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító (1998)
- Závada Pál író (1998)
Jegyzetek
- ↑ a b c A szerk.: Déry-díj 2020. jelenkor.net. Pécs: Jelenkor (2020. október 27.) (Hozzáférés: 2020. november 2.) arch
- ↑ Déry Tibor-díj, 2024. Szépírók Társasága, 2024. október 22. (Hozzáférés: 2024. november 13.)
- ↑ Négyen kapnak idén Déry-díjat, egyikük a Kölcsey Gimnázium kirúgott magyartanára (24.hu, 2022-11-04. Hozzáférés: 2022-12-12)
- ↑ a b A magyar nyelv oktatása és a magyar irodalmi művek népszerűsítése okán megosztott díjat kspott.[1]
- ↑ Artijus: Idén nem adják át a Déry-díjakat. dalszerzo.hu. Budapest: Dal+Szerző blog (2019. október 11.) (Hozzáférés: 2020. november 2.) arch
- ↑ Danyi Zoltán, Mán-Várhegyi Réka és Mariarosaria Sciglitano Déry-díjához. www.litera.hu (2018. október 22.) (Hozzáférés: 2018. október 23.)
- ↑ Ketten kapták meg idén a Déry-díjat. nepszava.hu (2017. október 13.) (Hozzáférés: 2017. október 13.) arch
- ↑ Litera
- ↑ a b c Átadták a Déry-díjakat!. Cultura.hu, 2015. október 17. (Hozzáférés: 2015. október 19.)
- ↑ a b c d Átadták a Déry-díjakat. Cultura.hu, 2014. október 17. (Hozzáférés: 2014. október 18.)
- ↑ a b Szilasi László és Varga Mátyás kapta a Déry-díjat. nol.hu, 2013. október 16. (Hozzáférés: 2014. október 18.)
- ↑ a b c d Átadták a Déry-díjakat. nol.hu, 2012. október 19. (Hozzáférés: 2012. október 19.)
- ↑ a b c d Déry-díj 2011. in litera.hu. (Hozzáférés: 2010. május 14.)
- ↑ a b c 'Déry Tibor-díj, 2010, in Bombahír. (Hozzáférés: 2010. május 14.)[halott link]
- ↑ a b c d e 'Déry Tibor-díj, 2009, in Litera, az irodalmi portál. (Hozzáférés: 2010. május 14.)
- ↑ Elismerés íróknak és műfordítóknak: Kiosztották a Déry Tibor-díjakat. Magyar Nemzet, LXII. évf. 245. sz. (1999. október 20.) 11. o.
- ↑ 102 - Vertaler Henry Kammer krijgt Hongaarse onderscheiding (holland nyelven). rug.nl, 2004. szeptember 28. [2016. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 15.)
|
|